Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)

1998-07-14 / 191. szám

12 Dünántúli Napló Sport 1998. július 14., kedd FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ A mezőny java egy kisebb eséssel érkezik a pécsi belvárosba Gemenci Nagydíj Pécsen is áthaladt a 24. FIAT- Gemenci Nagydíj nemzetközi kerékpárosverseny mezőnye, amely a tolnai megyeszékhely­ről, Szekszárdról érkezett. A baranyai szakasz résztvevőit meglehetősen mostoha időjá­rás fogadta, így nem meglepő, hogy néhányan közvetlen kap­csolatba kerültek az aszfalttal. A zuhogó eső ellenére igen erős iramban igyekeztek a ver­senyzők. A viadalt végül - mindössze egyetlen másod­perccel - az olasz Mirko An­gela nyerte, s haladt át elsőként a szekszárdi célvonalon. A csapatversenyt az az olasz csapat nyerte, amelynek három versenyzője is bekerült az első ötbe. A legjobb sprinter az olasz Bosi, hegyihajrás a szlo­vák Lipták, ifjúsági kerékpáros a szekszárdi Madaras Zoltán lett. Az országúti mezőnyver­seny (174 km) végeredménye: 1. Angelli (GS Tasselli Elema- tic, olasz). A 24. FTAT-Ge- menci Nagydíj végeredménye. Egyéni összetett: 1. Saccucci Csapat: 1. GS Tasselli Elema- tic(olasz) 2. Dubnica (szlovák) 3. Szekszárdi KSE I 4. Postás- Matáv SE... 6. Kanizsa KK. M. O. Totónyeremények 28. hét 13+1 1 db 12 348189 Ft 13 1 db 3 528 054 Ft 12 27 db 76 133 Ft 11 4528 Ft 10 809 Ft Röviden Sellye! fiú a győztes csa­patban. A Ferencváros U. 15-ös korosztályú labdarúgói Dániában vendégszerepeitek a Dana Kupán. A tornagyőz­tes együttes tagja volt a Bu­dapesten tanuló Patak Péter is. (oo) 23. Zsolnay-kupa sakkver­seny. Péntektől rendezik a pé­csi Zipernowsky Szakközép- iskolában a Zsolnay-kupa sakkversenyt, melyre bárki nevezhet. A sakkversenyt két kategóriában rendezik. A ha­gyományos viadalon tavaly hatvanan vettek részt. Jelent­kezni és érdeklődni lehet a 30-276-900-as telefonszá­mon. (o) Áutókrosszosok. A Hórvöl- gye Kupán, Bogácson a 3500 kcm kategóriában Gombár László, az 1600 kcm kategóriá­ban Porsche típusú autójával), az ifik között Gombár Gábor (Honda típusú autójával) sze­rezte meg az első helyet, mind­ketten a Szentlőrinc SE sporto­lói. (o) A középpályát kell megerősíteni lyást, egy irányítót és egy bal oldalit, valamint egy csatárt is szívesen látnánk, velük lenne teljes a húszfősre tervezett ke­retünk. A felkészülést kezdő labda­rúgók. Kapusok: Kocsis, An­tal, Tamás, Horváth. Védők: Az NB Ill-ban szereplő harkányi futballisták is előkotorták a labdákat a szertárból. A Dráva-csoport újonca stabil közép­csapatként szeretne szerepelni a szezonban. HARKÁNY A felkészülési programban 25 edzés és hat edzőmérkőzés szerepel, közülük két ellenfél még bizonytalan, ecsetelte a labdarúgókra váró megpróbál­tatásokat Fekete János, meg­bízott szakosztályvezető.- A Felsőszentmártonnal kétszer is játszunk, egyszer a Pécsi Postás lesz az ellenfél. Utazunk Deszkre, ahol a Sze­ged melletti falu csapata ellen lépünk pályára. Két esetben még nincs meg, ki ellen ját­szunk, de több érdeklődő je­lentkező is van, ez a napokban dől majd el. Július 20-ától egy hétig napközis rendszerben, napi két edzéssel készülnek a játékosok Óbert Béla edző ve­zetésével. Senki nem távozott tőlünk, jó középcsapatként szeretnénk szerepelni az NB III. Dráva-csoportjában, ami a 6-10. hely valamelyikének megszerzését jelenti. Erre a tavalyi teljesítményünk, il­letve az osztály erősségének ismerete alapján jó esélyünk is van, úgy látjuk, nem a kiesés ellen kell körmünk szakadtáig harcolni. Ehhez még szándé­kozunk igazolni két középpá­Molnár, Papp, Gellén, Zde- nyák, Darázsi. Középpályá­sok: Ferk, Hoffmann, Bojás, Nagy, Burgert, Tóth, Rába- völgyi. (Az utóbbi négy labda­rúgó még ifjúsági korú játé­kos, szerepelhet az utánpótlás­csapatban is, ez a harkányiak jó nevelőmunkáját dicséri.) Csatárok: Ónodi, Szabó, Avdi- csevics. Móczán Zoltán Tegnap még csak a kánikula volt az ellenfél fotó: Tóth l. Meglepetés nyaralás után... A nyári időszakban hosszabb-rövidebb ideig üresen maradt lakásokba visszatérők tapasztalhatják, hogy a vízcsapból meleg, esetleg kellemetlen szagú, furcsa színű víz folyik. A jelenséget a „pangó" vízvezetékben elszaporodó baktériumok okozzák. A vizünk 10-15 liter kifolyatása után ismét megfelelő, ellenőrzött minőségű lesz. A kifolyatott vizet virágöntözésre vagy mosásra is felhasználhatjuk. Aranka ezüstjei Jól szerepeltek a baranyai lovasok a siófoki, nemzet­közi Magyar Ugró Derbyn. A nyitó számban Hengl András (Mohácsi TE), Aranka nevű lovával 2. lett. 110 cm-en Rajnai Csilla (Pécsi Lovasklub) Brigid­del 4. helyezést ért el. Bükfürdőn folytatták a versenyt: 110 cm-en Rajnai Csilla Brigiddel, 120 cm-en Hengl András Arankával a 2. helyen végzett. Edzőik: Schindler Csaba (MTE) és Szapper Imre (Pé­csi Lovasklub). (o) Nem volt telitalálat Vb-tippversenyünk eredményhirdetése Sokan fogadtak az olaszokra, hiába Több, mint hatszáz szelvény érkezett be a lapunk által meg­hirdetett vb-tippversenyre. Arra kértük olvasóinkat, hogy pró­bálják meg eltalálni a világbaj­nokság első négy helyezettjét és a legjobb góllövőt. Nos, egyik pályázónk sem ta­lálta el az elődöntőkbe jutott csapatok mindegyikét. A horvá- tokra igen kevesen voksoltak, annál többet próbálkoztak az olaszok és a németek szerepel­tetésével. Huszonnégy szelvé­nyen viszont eltaláltak hármat a négy közül. A gólkirályra leadott tippek körülbelül 79 százaléka Ronal- dót látta a legesélyesebbnek a címre. A három szerencsés nyertest a következő szempontok alap­ján választottuk ki. Faragó Emese (Szigetvár, Szent István ltp.) az összes pályázó közül egyedül találta el a gólkirály, Suker nevét, és három olyan csapatot jelölt meg, amely^kja legjobb négy közé jutottak, Csordás József (Pécs, Szántó Kovács János utca) megjósolta, hogy Franciaország nyeri a vi­lágbajnokságot, Brazília lesz a második, Hollandia a negyedik. Ha az angolok helyett a horvá- tokat jelöli bronzérmesnek, teli- találatosként örülhetne. Vörös Zoltán (Pécs, Nap u.) is boldog lehet, hiszen azon játékosaink közül, akik eltaláltak a legjobb négyből három csapatot, ő volt a másik, aki a franciák győzel­mében bízott. Említett pályázóinknak gra­tulálunk, az egyenként ötezer forintos ajándékcsomagot hét­főtől vehetik át szerkesztősé­günk titkárságán. B. L. Nem tudni még, ki ellen kezd a PMFC PÉCS Július utolsó hétvégéjén kezdő­dik az NB I-es magyar focibaj­nokság. Alig alszunk már né­hányat, és még nem dőlt el, ki ellen játszik például a PMFC az első fordulóban. Az viszont biztos - mint Pázmándy Zsolt, a PMFC Szol­gáltató Kft. ügyvezető igazga­tója - , hogy idegenben kezd a PMFC. Információink szerint a So­roksár, a Csepel vagy a Dorog csapata esélyes arra, hogy pó­tolja a létszámhiányt. (Mint is­meretes, a Stadler az ismert okok miatt és pénzhiány követ­keztében visszalépett a bajnok­ságtól.) Többen biztosak abban, hogy a Soroksár lesz a befutó, hiszen Kovács Attila MLSZ el­nöke ott (volt) klubelnök. A PMFC napi két edzéssel készül a rajtra, a héten is több játékos érkezik (külföldről is), akikről, a tréningeken nyújtott teljesítményük alapján Réfi Gábor, a PMFC edzője mq/uj majd véleményt. (|| A héten eldől az is, hogy erőnléti edzőként ki segíti a munkát a PMFC-nél. Szerdán délután a PMFC a PVSK-Pécs ’96 együttesével játszik előké­születi mérkőzést, 18 órától, Újmecsekalján. Bozsik László A shotokan karate pécsi úttörője Fejes Ferenc volt a hetvenes évek végén Az önvédelem a jellemet is fejleszti Az anyakönyvi kivonat csak a születésnapját rögzíti precízen. Ám azt már nem tartalmazhatja, hogy egy önvédelemmel fog­lalkozó edző mennyi idősnek érzi magát. A sport világában mindig akad­tak úttörő szerepet vállalók. Közéjük tartozott Fejes Ferenc (55, képünkön) is, aki 1974-ben Baján ismerkedett meg a sho­tokan karate mozgáselemeivel. Miután 1979-ben Pécsre költö­zött, megkezdte a sportág alap­jainak lerakását a megyeszék­helyen is, ahol addig pincék­ben, külföldi tankönyvek alap­ján alig néhányan próbálkoztak az ütések és rúgások kombiná­ciójának végrehajtásával. Ak­koriban szinte „bűnös” dolog­nak számított a karate, de ez nem szegte a kedvüket.-A Duna partján külvárosi gyerekként cseperedtem fel - idézte fel a múltat Fejes Ferenc. - Ott sok kölyök érdeklődött a harci művészetek iránt, de alig tudtunk róla valamit. Néha el­csattantak pofonok is, kár lenne tagadni. Antal János mestertől tanultam a karatét, de mellette sok mást is. Egyebek között azt, hogy az önvédelem a jel­lemet is fejleszti, fegyelemre nevel. Ezzel megkülönböztet az egyszerű verekedőktől.-Sikerült átadni valamit a tan ítványoknak ?- Remélem igen. Nálunk a megszállottság szinte alapköve­telmény. Én 44 esztendősen szereztem meg az egydanos fo­kozatot, de Tóth Gyula - akit én taní­tottam - már két dános. Neki adtam át a váltóbotot.- Ez kora miatt érthető' is.- Óriási tévedésről van szó. A sport miatt ugyanis legalább tíz évvel, ha nem többel érzem magam fiatalabbnak. Ezért az összetett önvédelmi iskola, a Budo felé fordultam. A Pécsi Jiu Jitsu Klubban oktatok spor­tolókat. Az etikai szokásokat, valamint az akarat érvényesíté­sének tudományát. Ebben az ágazatban a csavarások és a fe­szítések is részei az eszköztár­nak, új lehetőségeket nyitva a harcművészetekben.- Mennyi ideig lehet űzni az összetett önvédelem művésze­tét?- Nem feltétlenül kortól függő a dolog, hiszen hatvan­évesen, kisebb erőbedobással, könnyedén elvégezhetők a gyakorlatok. Mindenki érzi mennyit bír. A folyamatos edzés jól karban tartja a műve­lőt fizikálisán. Mellette pedig magabiztosságot kölcsönöz, ami szintén nagyon fontos do­log. P. P. Dunántúli Napló n Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PALHSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7623 Pécs, Rákóczi út 34.7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1998. január 1-jétől egy hónapra 795 forint, negyed évre 2385 forint, ^ A fél évre 4770 forint, egy évre 9540 forint. yeATESZ ISSN 0865-9133 tagja i I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom