Új Dunántúli Napló, 1998. június (9. évfolyam, 149-177. szám)
1998-06-06 / 153. szám
2 Dünántúli Napló VlLÁGTÜKÖK 1998. június 6., szombat Hírcsatorna Részvéttáviratban fejezte ki együttérzését Göncz Árpád államfő Roman Herzog német elnöknek a Németországban történt vasúti szerencsétlenség miatt. A 95 halálos áldozatot követelő katasztrófát egyébként valószínűleg műszaki hiba - az egyik kerék acélabroncsának eddig ismeretlen okból bekövetkezett törése - okozta. Izland is ratifikálta - nyolcadikként - a hazánk, valamint Cseh- és Lengyelország tagfelvételi jegyzőkönyvét az Észak- atlanti Szerződés Szervezetébe, azaz a NATO-ba. Mohiban megkezdik a minimális üzemeltetést a közeli napokban — közölte az atomerőművet működtető Szlovák Villamos Művek (SE) vezérigazgatója, Tibor Mikus. Elmondta: az erőmű a maga kategóriájában a legbiztonságosabb Európában. Nem hozott szankciókat a BT öt állandó tagállamának külügyminisztere az indiai és a pakisztáni atomrobbantással kapcsolatos tanácskozásán Genfben. Bár közös nyilatkozatukban elítélték az atomrobbantásokat, a résztvevők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az esetleges gazdasági szankciók nem lennének hatékonyak. Ismét megszakadtak a tárgyalások az Air France és a sztrájkoló pilóták képviselői között. Helyszíni beszámolók szerint a munkabeszüntetők komor arccal távoztak a megbeszélések színhelyéről, és bírálták a vállalat vezetését, amiért nem terjesztett elő egyértelmű új javaslatokat. Jó esély van az izraeli miniszterelnök szóvivője szerint arra, hogy kormánya hamarosan egyezségre jusson a palesztinokkal a Ciszjordániában állomásozó izraeli csapatok részleges kivonásáról. Nem irta alá Borisz Jelcin orosz elnök a parlament által jóváhagyott földtörvényt, amely a háztájik kivételével megtiltja a termőföld adásvételét. Az államfő azzal küldte vissza a törvényt mind az Állami Dumának, mind a Szövetségi Tanácsnak, hogy a két ház nem vette figyelembe az ő módosító indítványait. Étblokádokra és határátkelőhely-lezárásokra kell számítaniuk hétfőn a Csehországba tartó autósoknak. A közlekedési dolgozók szakszervezete bejelentette, hogy csatlakozik a közszolgálati alkalmazottak hétfői egyórás figyelmeztető sztrájkjához, ezért délelőtt 9 és 10 óra között több határátkelőhelyet, autópályát, alsóbbrendű közutat eltorlaszol és lezár. Koszovó nyugtalanítja a világot Tanulmányozzák a katonai erő alkalmazásának lehetőségét Külön nyilatkozatban foglalnak állást a koszovói válság békés rendezése mellett a horvátországi Brioni szigetén pénteken megkezdődött kétnapos tanácskozásukon a Közép-európai Kezdeményezés országainak külügyminiszterei. Az 1989-ben Budapesten létrejött regionális együttműködésben jelenleg 16 ország vesz részt: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Fehéroroszország, Horvátország, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Moldova, Olaszország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. A KEK soros elnöki tisztét Horvátország tölti be. A magyar küldöttséget Görög János, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára vezeti. A Nyugat „körültekintően tanulmányozza” a katonai erő alkalmazását a koszovói válság megoldására - közölte pénteken a brit védelmi miniszter. George Robertson kijelentette: mindenképpen rá kell ébreszteni Milosevics jugoszláv elnököt arra, hogy „a nemzetközi közösség nem fogja ölbe tett kézzel végignézni, amint a koszovói térség belefullad az erőszakba.” Robertson szerint „a válság oka maga Milosevics és a belgrádi kormány. „Belgráddal meg kell értetni, hogy a NATO minden kínálkozó lehetőséget mérlegel, beleértve a legradi- kálisabbakat is.” Magas rangú washingtoni katonai források csütörtökön értésre adták, hogy nem várható gyors döntés egy esetleges NATO-fellépésről Koszovó ügyében. A tagországok védelmi miniszterei jövő héten tanácskoznak ugyan a koszovói konfliktusról, de nem valószínű, hogy határoznak a katonai beavatkozásról. Robert Gelbard, az USA balkáni különmegbízottja közölte, hogy a belgrádi kormány és a koszovói albánok közötti tárgyalások mai fordulóját meg kell tartani. Jaltai csúcs. A Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) tizenegy tagországának állam- és kormányfői pénteken aláírták a szervezet alapszabályát és közös nyilatkozatot fogadtak el a célokról, a térség stabilitásának elősegítéséről. fotó: feb/reuters Az amerikaiaknak savanyú a szőlő Közös európai erőfeszítéssel megszületett az Eurofighter 2000 Tizenöt évi tervezés, jelentős késlekedés és halasztás után sorozatgyártásra alkalmassá érett az Eurofighter 2000, a közös európai fejlesztésű, deltaszárnyú vadászrepülőgép. Már hét prototípus szeli a légi országutakat, a gyártók szerint mindenki legnagyobb megelégedésére. Nagy-Britanniá- ban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban hamarosan elindulnak a futószalagok, hogy megépítsék azt a 620 gépet, amelyekre már szerződést kötöttek. Eddig még sohasem sikerült tető alá hozni ilyen átfogó hadiipari együttműködést - értékelik az uniós országok. Az Eurofighter 2000 gyártása további 90 ezer munkahelyet jelent a kifejlesztéséhez foglalkoztatott 70 ezer emberen kívül. Az 53 milliárd dolláros projekt sikere jó hír az iparág számára, amely eddig csak a polgári repülőgépek, az Airbus közös gyártásában dicsekedhetett eredményességgel. A további vásárlók jelentkezése azonban még várat magára. Mostanában Norvégiát győzködik, és kecsegtetőnek látszanak az ausztrál, a szingapúri, a görög, a dél-koreai tárgyalások is. Az Egyesült Arab Emirátus azonban nemrég az Eurofighter 2000 helyett az amerikai F-16-osok vásárlása mellett döntött. Amerikai részről egyébként sem üdvözölték kitörő lelkesedéssel a konkurenciát. A tengerentúlon az a vélemény, hogy az eurobürokraták főként a foglalkoztatást tartották fontosnak, és kevésbé összpontosítottak a gép haditechnikai jellemzőire. A The Washington Postban ez utóbbiról meglehetősen fanyalogva nyilatkoztak az amerikai katonai szakértők, amin persze nem is lehet csodálkozni. A kormányzás a sors megváltoztatásának eszköze Az RMDSZ és a koalíció Az RMDSZ politikai támogatást nyújtott Romániának és itt az ideje, hogy ez fordítva is igaz legyen - jelentette ki az Evenimentul Zilei pénteki számában Markó Béla, az RMDSZ elnöke.-Az RMDSZ azért harcolt - hangsúlyozta a szövetségi elnök -, hogy Románia a NATO és az Európai Unió tagja legyen. Ezzel az országnak a romániai magyar kisebbségre is visszasugárzó érdekeit akarta szolgálni. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a szövetség kiválik-e a kormánykoalícióból, ha a kisebbségi jogokat tartalmazó helyi közigazgatási és oktatási sürgősségi kormányrendeletet nem szavazza meg a parlament, Markó leszögezte:- A magam részéről nem tudom belátni, miért maradjak egy olyan koalícióban, amely ellenzi vagy éppen eltörli egy koalíciós partner természetes jogait. Ebben a kérdésben azonban mindenképpen az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsának kell döntenie, amely kezdettől fogva sürgette a két kormányrendelet parlamenti jóváhagyását. A Maros megyei Népújságnak nyilatkozva az RMDSZ elnöke arra is figyelmeztet, hogy amennyiben a szövetségnek ki kell lépnie a kormánykoalícióból, az nem az RMDSZ, hanem „valóban a román demokrácia kudarca lesz”.- Ha politikai eszközökkel akarunk változtatni sorsunkon, akkor annak egyik eszköze a kormányzás - vélte Markó. Marshall-díj a Westel 900-nak Két tucat alkalmazottal kezdték Pontosan 51 évvel azután, hogy az Egyesült Államok meghirdette a nyugat-európai gazdasági újjáépítés programját az úgynevezett Mar- shall-tervet, pénteken Berlinben első alkalommal adták át a hasonló nevű díjakat. A két kitüntetett közül az egyik egy szlovéniai szoftvergyártó cég, míg a nagyobb cégek kategóriájában a Westel 900 magyar-amerikai vegyes vállalat lett a győztes. A kitüntetéssel azt a gyors, dinamikus fejlődést ismerték el, amelyet a legnagyobb magyarországi mobiltelefon-társaság ért el az utóbbi négy esztendőben. A 40 ezer dollár értékű oktatási programot tartalmazó díjat a berlini Adlon Hotelben Sugár András vezérigazgató vette át. Megköszönve a nemzetközi elismerést a vezérigazgató elmondta: a Westel 900 ügyfeleinek száma hamarosan eléri a félmilliót, forgalma pedig évi 300 millió dollár. A magyar mobiltelefon-cég, amely 1993 végén csak két tucat alkalmazottal indult, most a térség nagyvállalatainak versenyében eredményes munkájával, újításaival, kiemelkedő marketing- tevékenységével érdemelte ki az első helyet. Az első európai Marshall-díj átadóünnepségén a magyar kormányt Lotz Károly, a közlekedési és távközlési tárca leköszönő vezetője képviselte. Csák Elemér Ötven éve halt meg Lumiére, a kinematográf atyja Feltaláló - mellékvágányon Ötven éve, 84 éves korában halt meg az első kinematográf, a filmfelvevő és mozgóképvetítő feltalálója. Louis Jean Lumiére arról kesergett utolsó interjújában, hogy „mellékvágányra állították”. Bátyjával, Auguste-tál Párizsban mutatta be első vetített mozgóképeit 1895. december 28-án. Az iparos és mozis Louis Lumiére csaknem mindenkitől elfeledve hunyt el a Toulon melletti Bandolban. Majdhogynem a véletlennek köszönhető a mozifilm és a fel- vételhez-vetítéshez szükséges gép felfedezése. A Lumiére fivérek apjának fényképész műterme volt Lyonban; Louis fizikusnak, Auguste vegyésznek tanult. Mégis a fizikában kiváló fiatalember fejlesztette ki azt a különösen érzékeny filmemulziót, amely későbbi találmányaik alapjául szolgált. Lumiére-ék színérzékeny fényképezőlemezt, panorámafelvétel készítésére alkalmas készüléket fejlesztettek a mozgókép feltalálása után. Louis az első világháborúban a hadirokkantakat új típusú karprotézissel segítette. A párizsi világkiállításon 1937-ben pedig bemutatta a térhatású filmet. Feltalálói sokoldalúságát bizonyítja, hogy bandoli csodálatos villáját a papírredős hangszóróért kapott találmányi díjából tartotta fenn. FEB Butábbak a „mesterséges” gyerekek? Baljóslatú eredmények A mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekek egy részének alacsonyabb az intelligenciahányadosa, szemben a természetes úton fogamzott társaikkal - állítja egy ausztrál kutatócsoport jelentése. Leginkább azok a gyerekek az elmaradottabbak, akik egy igen népszerűbb új technika segítségével fogantak. Az angol rövidítés nyomán ICSI- módszer esetében a sperma nem üvegtálkában találkozik a petesejttel (ez a hagyományos lombikmegtermékenyítés), hanem egyenesen befecskendezik a petesejtbe. A megszületett gyerekek emlékező-, nyelvtanulási és problémamegoldó képessége akár öt százalékkal is alacsonyabb lehet társaikénál - mutatták ki a kutatók. Belgiumban szintén elvégezték ezt a vizsgálatot, ám ott ilyen eltérést nem tapasztaltak. Egyesek szerint ennek az az oka, hogy a belga kutatók nem tudták: a tesztelt gyerekek közül ki, milyen technikával fogant, vagyis az ausztrálokkal ellentétben nem kezelték előítéletekkel a kicsiket. Mindazonáltal a kutatások nyomán Amerikában máris bejelentették, hogy alaposabb vizsgálatnak vetik alá az említett módszert, hiszen alkalmazása az ország klinikáiban igen elterjedt. Pavarotti énekel a világszervezetért Az ENSZ anyagi gondjaiért főként az USA felelős: a hiány fele, mintegy 1,6 milliárd dollár az amerikai hátralékokból ered. Kofi Annan ezért most azzal próbálkozik, hogy közismert művészeket, sportolókat nyerjen meg az ENSZ ügyének. A főtitkár legutóbb „Magic" Johnsont, a világhírű kosárlabdasztárt nevezte ki „a béke követének” és bírta némi jótékonysági akcióra, most pedig a megtisztelő címet megkapta a nagy énekes, Luciano Pavarotti is. Annan ötlete persze nem egészen eredeti: az UNESCO, illetve az UNICEF (az ENSZ gyermekvédelmi alapja) már korábban csatasorba küldött ügyeiért olyan hírességeket, mint Peter Ustinov, Roger Moore vagy Audrey Hepburn. I * Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Nyári milliós nyereményesó' A hét sztárja: Helyey László Jennifer Lopez mindenkit megsértett Az Oscar-díjas lótenyésztő #> Joanna Lumley jól pusszantott Tvr-hét - a műsorújság