Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-29 / 146. szám
1998. május 29., péntek Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Tiltakoznak a költözés ellen PÉCS Csütörtökön ismét tiltakoztak a szülők az ellen, hogy a Rácvárosi és Istenkúti ÁMK Fábián úti iskolájából a felsőtagozat a Pázmány Péter utcába költözzön. Dúl a vita, hogy költözzön-e Istenkútról a felsőtagozat vagy sem. Ugyanis a tavalyi önkormányzati közgyűlési határozat, mely szerint Isten- kűton legalább alsótagozatnak működnie kell, nem zárja ki a felsőtagozat megtartását. Ezért a szülők kérésére Katits Kálmán intézményigazgató csak abban az esetben dönt az áttelepítésük mellett, ha a június 4-ei közgyűlés erre határozatot hoz. Ennek jegyében egy szülői aláírásokkal ellátott határozatot is aláírt az igazgató. A szülők tiltakoznak részben a nagy távolság és amiatt, hogy az iskolába be akarják költöztetni az 506. számú szakmunkás- képző diákjait. Ismeretes, hogy az 506-os diákjai a volt Bajcsy-laktanyában kialakítandó képző központba költöznek majd, míg az 506- os épülete a Papnövelde utcai iskola sérült gyermekeit várja. Pedig az érdekük is azt diktálná, mondja Ferenciné Ivicz Ilona, a város oktatási irodájának munkatársa (képünkön), hogy a kis létszámú iskolából elköltözzenek, fgy az állások megőrzéséhez szükséges óraszám sem alakítható ki, mert a törvény ennek korlátot szab. B. R. Szakmai vizsga. Tizenkilencen végeznek az idén a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ hátrányos fiatalokat oktató kézműves iskolájában, bőr-, fazekas, faműves, valamint kosárfonó szakmában. fotó: wébert. Autóverseny és forgalomkorlátozás A 36. Nemzetközi Autós Hegyiverseny miatt a pécs-abaligeti utat a Fábián u.-Remeterét közötti szakaszon a forgalom elől teljes szélességben lezárják. Emiatt a Pécs-Orfú'-Abaliget közötti autóbuszjáratok kerülő útvonalon járnak. A változás a május 30-án a Pécsről 8.30-19.00 óra között Abaligetre, Orfűre, Husztótra és Bakócára, valamint az Aba- ligetről, Orfűről és Husztótról 8.00-19.00 óra között Pécsre közlekedő járatokat, május 31-én a Pécsről 7.30-19.00 óra között Abaligetre és Orfűre, valamint az Abaligetről és Orfűről 8.00-19.00 óra között Pécsre közlekedő járatokat érinti. Május 31-éig, ugyancsak a verseny miatt, a pécsi 24-es helyi járat a Lajkóig eredeti útvonalán, onnan a 23-as vonalán közlekedik. Közös képviselők, közös gondok Nem enged betekintést az iratokba, a határozatokat nem hajtja végre, nem tud elszámolni az általa kezelt pénzzel. Ilyen és ehhez hasonló vádak érik már évek óta a társasházak közös képviselőit. Egy pécsi lakóközösség például már másfél millió forinttal tartozik a vízműnek, mivel a ház ügyeinek intézője évek óta nem juttatja el a szolgáltatóhoz az általa beszedett pénzt. PÉCS Ha az ÁNTSZ nem szólt volna közbe, a vízmű a jövő hét elején könyörtelenül elzárta volna a vizet a Veress Péter utca három társasházában, egy másfél millió forintos hátralék miatt. Ez így még rendjén is volna, csakhogy - és ettől nem mindennapi a történet - az előbb- utóbb valószínűleg bekövetkező vízkorlátozásnak nem az az oka, hogy a lakók nem fizettek. A három, külön helyrajzi számon nyilvántartott társasháznak ugyanis csak egy bekötési - tehát a vízmű által hitelesnek elfogadott - vízmérője van, de három közös képviselője. Közülük kettő a lakásokban lévő vízórák alapján szedte be a pénzt. A harmadik viszont, azzal érvelve, hogy amíg nem kap a „saját” háza fogyasztásáról külön számlát, addig ugyan tőle egy fillért sem kap a vízmű, beszedte ugyan a vízdíjat, ám a kifizetéseket „befagyasztotta”. Elekes Lajosné, a Pécsi Vízmű Rt. értékesítési osztályvezetője lapunknak elmondta, a közös képviselő immár három éve tartja vissza a vízért járó pénzt, a hátralék így már lassan másfél millió forintra rúg. A szolgáltató csak a bekötési mérő állását, tehát jelen esetben a három ház összfogyasztását figyeli árgus szemmel. Hiába fizetett tehát mindenki becsületesen, a tartozás közös. Pécsett jelenleg több mint 400 közös képviselő tevékenySok mindenhez értenie kell • A közös képviselő nem háziűr. Végrehajtó szerepe van: a közgyűlés határozatait hajtja végre. • A nagyobb lakóközösségeknek ajánlatos, ötven lakó fölött kötelező számvizsgálót, vagy a számvitelhez értőt alkalmazni. • A társadalmi munkában tevékenykedő közös képviselő „olcsó” ugyan, ám felelősségre nem vonható. • Nem árt, ha a megválasztott közös képviselő ért a joghoz, a számvitelhez, az épületgépészethez, az adózáshoz, a tűzrendészethez. kedik, vannak olyanok, akik 10-15 éve közmegelégedésre végzik munkájukat, de olyanok is, mégpedig nem is kevesen, akikkel csak gond van. Nagy Emil (képünkön), a lakásszövetkezetek és társasházak megyei szövetségének elnöke úgy véli, egy részük nem tudja, mekkora feladatot vállalt, nem ismeri jogait és kötelességeit. A lakók és a közös képviselők közötti konfliktusok - melyek sokszor a bíróság elé kerülnek - nagy része helyben elintézhető lenne. Sokszor az is probléma, hogy a lakó nem ért egyet a közgyűlés határozatával, holott el sem ment szavazni. Sok közös képviselőben egyszerűen nem tudatosodik az, hogy neki a közgyűlés határozatait kell végrehajtania, és nem a háziurat játszani - mondta lapunknak Nagy Emil. Nem hívja össze a közgyűlést, nem enged betekintést az iratokba, a határozatokat nem hajtja végre, kimutatásai szakszerűtlenek, nem tud elszámolni a beszedett pénzzel. Ezek a leggyakoribb vádak, közülük több rendőrségi eljárást is maga után vont már. A tájékozatlanság volt például az oka annak, hogy az APEH 100 ezer forint bírságot vetett ki egy pécsi lakóközösségre. A közös képviselő azt hitte, hogy mivel nyugdíjas, nem kell fizetnie a munkájáért járó díj utáni járulékokat. Tévedett - a lakók pedig fizettek Minimum tíz százaléknyi tulajdoni hányad kell ahhoz, hogy egy csoport kezdeményezhesse a lakóközgyűlés összehívását. Ha a közös képviselő erre nem hajlandó, akkor nélküle is ösz- szeülhetnek és határozatokat hozhatnak a lakók. N. F. Intézmények harca a tanulókért? A hatosztályos gimnáziumban három évvel ezelőtt kezdték meg tanulmányaikat a diákok. Idén már több mint kétszeres volt a túljelentkezés. Két osztályt is indítana az iskola, de erre egyelőre nem kapott felhatalmazást az önkormányzattól. MOHÁCS-Az első évben hatvanan jelentkeztek hozzánk az általános iskola hatodik osztályát végző növendékek, s akkor az egyes tantárgyakra kapott érdemjegyeik szerinti pontszámok, illetve a felvételin tanúsított tudásuk alapján 32 tanulót vettünk föl egy osztályba - tájékoztatott Cserdi András, a Kisfaludy Károly Gimnázium igazgatója. - A következő két évben újabb egy-egy osztály kezdte nálunk a tanulmányait úgy, hogy csupán néhány esetben küldtünk ki elutasító határozatot a kevesebb pontot szerzett gyerekeknek. Idén viszont már hetvennégyen adták be a felvételi kérelmüket, és ráadásul valamennyien maximálisan teljesítettek a felvételin. Tehát két osztályt indíthatnánk, s még akkor is tíz jelentkezőt kénytelenek lennénk elutasítani. Ehhez kértük a testület hozzájárulását, kihangsúlyozva, hogy többletköltséggel nem járna a vállalásunk. A döntést azonban augusztusig elhalasztották. Az önkormányzat most azt próbálja vizsgálni, milyen hatással lenne az általános iskolák létszámának alakulására, ha ez a tendencia folytatódik. B. M. Gáz vagy szén - az itt a kérdés Az önkormányzat tegnapi, késő estig tartó ülésén kiemelt napirendi pontként tárgyalta azt a tájékoztatót, amely a gázberuházás konkrét kivitelezésének körülményeivel foglalkozott. KOMLÓ Az előterjesztésből kitűnt, hogy a gázhálózat kiépítése a tervezetthez képest 85 százalékban valósulhat meg. Ettől függetlenül a munkálatok június végén elkezdődnek. Knipl Károly, a DDGáz Rt. beruházási menedzsere elmondta, hogy maradnak - legalábbis egyelőre - gázzal ellátatlan utcák. Bár az érintett lakosság nagy része a szükséges hozzájárulásokat már februárig befizette, a jogszabály szerinti szükséges létszám még nem volt meg. Ezért többszöri határidő-módosítás után a beruházó június 6-ai borítékbontással pályázatot írt ki. Már most tudni lehet, hogy a munkálatokat két, természetesen megfelelő garanciákkal rendelkező kivitelező végzi majd. A határidő az év utolsó napja, a tél közepe. Knipl Károly szerint a befizetőknek idén már nem kell tüzelőről gondoskodniuk. Más példa alapján - Tamásiban - a 36 kilométernyi vezeték a fűtési idény kezdetére elkészül. A hosszas előkészületek enyhén szólva kikezdték a komlói lakosok bizalmát. Az óvatosabbak azért néhány mázsa szenet már spájzolnak. Deák Gábor Hírcsatorna Mágocson megemlékezést tartanak ma 9 órától abból az alkalomból, hogy a község iskolája immár kétszáz éves. Felavatják az emlékfát, helytörténeti vetélkedőre kerül sor. (cs) Betörtek a somogyhár- ságyi elhagyott plébániára, és elvittek egy szentképet. A bűntényt csütörtökön fedezték fel a létesítmény, gondozói. (cs) A Fekete-vízbe fulladt tegnap Vajszló határában, fürdőzés közben egy 11 éves fiú. A gyermek holttestét beremendi könnyűbúvárok emelték ki a vízből, (cs) Gombavizsgálat. Idén is lesz ingyenes lakossági gombavizsgálat Pécsett, a Vásárcsarnokban. A Piac és Vásárigazgatóság június 7-étől indítja ezt a szolgáltatást. Vasárnaponként 18- 20 óra között várják a gom- bázókat. (p) Vízállások. Mohács 276 cm, apadó, 17,0 fok, őrtilos -80 cm, apadó, 15,0 fok, Barcs 3 cm, áradó, 17,1 fok, Drávaszabolcs 80 cm, áradó, 17,1 fok. Lefoglalt fegyverek: a töredék A szakboltokban engedély nélkül is vásárolhatók olyan fegyverek, melyek kis átalakítással életveszélyessé tehetők. Aki nem a boltban, hanem a vásárban néz pisztoly, puska után, az is hamar elérheti a célját. Néhány óra alatt bármi beszerezhető. PÉCS Tizennyolc év felett az első kérésre bármelyik üzletben becsomagolja az eladó az egykor madarászpuskának nevezett Flober típusú fegyvert. Aki ért hozzá, könnyen átalakítja úgy, hogy az akár emberélet kioltására is alkalmas lehet. Az utóbbi néhány hónapban ráadásul olyan lőszerek jelentek meg az illegális piacon, melyek az eredetiektől eltérően lőport is tartalmaznak, és a Floberekbe ugyanúgy betölthetők. Sokszor gáz- és startpisztolyokat alakítanak át úgy, hogy néhány lövés leadására alkalmasak ugyan, de a használó kezében is bármikor felrobbanhatnak. Baranyában tavaly száznegyvenhét fegyverszakértőt igénylő ügy történt, és egy-egy esetben akár tucatnyi lefoglalt fegyver várt a vizsgálatra. Mindez csak a jéghegy csúcsa.-Hogy hány illegális fegyver mozog a megyében, azt nehéz lenne megbecsülni. Ami hozzánk kerül, az csak egy töredék, de még így is tekintélyes mennyiség - mondta Molnár Attila százados (képünkön) a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fegyverszakértője. A rendőrség szakmai gyűjteményében, a „fegyvermúzeumban” a Baranyában elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos fegyverek sorakoznak a polcokon. Van itt minden. A kísérletező kedvű emberek leleményességének nincs határa - gondolhatnánk a házilag készített pisztolyok, puskák láttán. A vízvezetékelemekből készült hangtompító mellett azonban ott vannak a világ legkorszerűbb hadseregeiből származó sorozatlövő, automata fegyverek, vállról indítható rakéták is. Mind helyben lefoglalt áru.-Az ilyen jellegű bűncselekmények közel kilencvenöt százalékát illegálisan beszerzett fegyverekkel követik el. Nagyon ritka, hogy engedéllyel rendelkező személy használja törvénybe ütközően a fegyverét. Persze, az orvvadászokat sem felejthetjük el - számolt be tapasztalatairól a százados. Sok esetben csak egy elkövetett bűncselekmény kapcsán, például házkutatáskor kerülnek elő fegyverek. A szakértő szerint a megyében szinte minden megtalálható. Schneider G. Kicsi és nagy - bármi beszerezhető fotó: wéber tamás <