Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-18 / 135. szám
1998. május 18., hétfő Befektetési Tanácsok Dünántúli Napló 7 Bizonytalanság, mélyrepülés A nemzetközi részvénypiacok közül az amerikai és a német továbbra is erős. Az indonéz válság elmélyülése miatt azonban az ázsiai piacok továbbra is gyengélkednek - jelentette Németh Ede bróker (képünkön). A hazai részvénypiacot inkább a belpolitikai fejlemények mozgatták. A választáskor általában ideges tőzsde árfolyamzuhanással reagálta le az első fordulóban kialakult szoros eredményt. A kormányalakítási bizonytalanság a budapesti tőzsdén fokozódó eladási pánikot okozott, a kisbefektetők megfontolás nélkül adták el részvényeiket. A BUX-index az év eleji szintre esett vissza, és a részvényárak is nyomottnak tűntek. A múlt pénteki záróértékhez képest a BUX-index csütörtökön a 7800 pont alatti mélypontjával számítva tíz százalékkal alacsonyabb értéket mutatott. A taktikus vásárlók kivártak, és csak a hét vége felé mutatkoztak meg. A héten a tőzsdei cégek sorra jelentették meg gyorsjelentéseiket. A gazdálkodási adatok vegyes képet mutattak, és ennek nyomán a későbbiekhez szelektív árfolyamváltozás várható. A Matáv és az OTP igen dinamikusan fejlődve, kimagasló időszaki eredményt produkált. Az említetteken túl a MÓL papúja is keresett volt. Az olajtársaság szinten maradó üzemi eredménye nemzetközi összehasonlításban jónak tűnik, és pozitív eredményét rendkívüli tételek okozták. A pénteki budapesti zárás után Londonban a Matáv részvénye 300 S, az OTP részvénye 50 S felett állt. Néhány záróár, és zárójelben a változás mértéke: Gra- boplat 6780 Ft (-13,80%), Prímagáz 4085 Ft (-9,22%), MÓL 5825 Ft (-8,70%), Fotex 184 Ft (-7,54%), Borsodchem 7030 Ft (-5,57%), Richter 20 600 Ft (-5,48%), TVK 4375 Ft (-5,30%), Egis 8825 Ft (-5,21%), BUX-index 8139,63 (-3,86%), Human Rt. 3074 Ft (-3,76%), RÁBA 3100 Ft (-2,21%), Danubius 5150 Ft (-0,77%), Matáv 1280 Ft (-0,16%), OTP 10460 Ft (+0,53%), Skála-Coop „T” 1835 Ft (+0,82%), kárpótlási jegy 904 Ft (+3,91%). A jövő héten emelkedhetnek a részvénykurzusok, de egy gyorsabb emelkedés esetén szem előtt kell tartani a profit realizálások miatti árfolyamkorrekció eshetőségét. A középtávú kilátások biztatóak. Bukhat-e a brókercég? Az Allied Investment csődje után minden kisbefektetőben úrrá letre, határidős kamatlábszerző- lett a bizalmatlanság, vajon megbízható cégre bízta a „fialta- désre, kamatláb, deviza- és tőke tásra” szánt pénzét? csereügyletre (swap), opciós tevékenységre. Jó garancia, ha a vállalkozás tagja a befektetésvédelmi alapnak fotó: Tóth l. Brókercég alapítása nem olyan, mint egy zöldségesbolt nyitása. A pénz- és értékpapír-kezelés bizalmi tevékenység, a befektetők vagyonára fokozottan vigyázni kell. Az engedélyek kiadása legalább olyan bonyolult, mintha valaki bankot akarna alapítani. Csak megfelelő biztosítékok ellenében lehet benyújtani kérelmeket az illetékes hivatalokhoz, működésüket az értékpapírtörvény szabályozza. A Budapesti Értéktőzsdén csak a tagok köthetnek üzletet. A különféle tevékenység folytatására más-más összegű tőkére van szükség, ezt a működési kérelemnél bizonyítani kell. Az induláshoz az értékpapír bizományosnak 20 millióra, a kereskedőnek 100 millióra, a legtöbb tevékenységet folytató értékpapír befektetési társaságnak pedig egymilliárd forintos tőkére van szüksége. A befektetési szolgáltatók a következő tevékenységet folytathatják: ügynöki, bizományosi, kereskedelmi, portfolió (értékpapírok) kezelés, jegyzési garanciavállalás. Kiegészítő befektetési szolgáltatások a következők: vállalkozóknak tanácsadás a tőkeszerkezettel, a vállalkozások egyesülésével, szétválásával és a tulajdonosi szerkezet átalakításával kapcsolatban. Értékpapír forgalomba hozatala, letétkezelés, befektetési tanácsadás, befektetési hitel nyújtása, értékpapír- és ügyfélszámla-vezetés. Á befektetési szolgáltatás kiteijedhet az átruházható értékpapírra, pénzügyi határidős ügyA befektetési szolgáltató (brókercég) a kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó szerződés megkötését megelőzően köteles tájékoztatni az ügyfelet a befektetési eszköz árfolyamáról, az ügyletkötést megelőző árfolyamváltozásokról, a piaci helyzetről, a nyilvános információkról, a kockázatról, az ügyfél rendelkezésére álló befektetésvédelmi rendszerről. A brókercég kiválasztásánál alapvető lehet, hogy a vállalkozás tagja-e a tőzsdének, valamint a befektetésvédelmi alapnak. Erről minden befektetőnek tájékozódnia kell, mint ahogy arról is, hogy a cég milyen minőséget, milyen szolgáltatást képes nyújtani. De az is fontos lehet, hogy a belépőt milyen helyiség és ügyintéző fogadja. A szolgáltatások tartalma A kereskedő saját számlára köt üzletet saját nevében. A bizományos saját nevében más javára köt üzletet. A számlavezetés lehet: Ügyfélszámla: a pénzeszközök nyilvántartására. Értékpapírszámla: értékpapír mennyiségi nyilvántartása fajtánként. Tőkeszámla: ez annyival jobb, hogy értéket és időpontot is hozzárendel az ügyletekhez. Hírbörze Magyar Cetelem Bank. Új automatikus, számítógépes hitelbírálatot vezet be a tavaly alapított, és kizárólag fogyasztási hitelezéssel foglalkozó Magyar Cetelem Bank - közölte a vezérigazgató-helyettes, Philipps Fo- ursy. A bank hiteleihez az ország főbb nagyvárosaiban lévő 200 üzletben lehet majd hozzájutni, amelyek fokozatosan kapcsolódnak a központi számítógépes rendszerhez. SEAQ Emelkedtek a londoni elektronikus tőzsdére (SEAQ) bevezetett magyar érdekeltségű részvények a pénteki kereskedés során. Dollárban számolva is jelentősebb erősödést könyvelhetett el a Matáv, az OTP, és a Richter. A londoni záróárak a Cofinec kivételével minden részvény esetében jelentősen magasabbak voltak a magyar tőzsdén elért pénteki záróáraknál is. Emelkedő hozam. Emelkedtek a hozamok a 12 hónapos hátralévő futamidejű diszkont kincstárjegyeknél. A 12 hónapos papírok átlaghozama 17,55 százalékra emelkedett, a két héttel ezelőtti 17,48 százalékhoz képest. JEGYBANKI KAMATOK (%)x (Érvényben: 1998. április 8-tól) Alapkamat .................. 19.50 A pénzintézetek egy évnél hosszabb lejáratú refinanszírozási hitelei........................................................................19.50 Egzisztenciahitel............................................................. 3,00 START hitel............................................................................................14,625 Váltók viszontleszámítolása esetén alkalmazott (rediszkontláb), ha a viszontleszámítolás és az esedékesség közötti idő: 0-90 nap.....................................................................................................19.00 Forgatható exportokmányok leszámítolása.................................7,50 * Meghirdetett kamatlábak É löíil 1 at-kínál at Malac 20 kg (Pécs) 8-11 ezer Malac 20 kg (Szigetvár) 9,5-11 ezer Süldő 20-50 kg (Szentlőrinc) 11-35 ezer Süldő 20-50 (Szigetvár) 11,5-14 ezer Borjú (6 hó alatt) (Pécs) 37 ezer Tehén (Mohács) 135 ezer Munkaló (Pécs) 240 ezer Növendék bika és tinó (6 hónap felett) (Pécs) Növendék üsző (6 hónap felett) (Mohács) 70 ezer 65 ezer Hitelgarancia Hitelgarancia Rt. az 1997-es üzleti évben 22,4 milliárd forint értékben vállalt készfizető kezességet hitelfelvételek esetében. Az egy szerződésre jutó átlagos garanciavállalás összege tavaly 21 millió forint, 10 százalékkal kevesebb, mint a megelőző évben volt. A cég nyilvántartásai szerint 20 millió forint alatti garanciakötelezettséget tartalmazott a szerződések közel háromnegyede a szerződések száma alapján, ezek fele ötmillió forint alatti garanciavállalás. A kisösszegű szerződések elsősorban. a mezőgazdasági, kereskedelmi és a szolgáltató szektorban dominánsak. Lényegében nem változott tavaly a nagy összegű, 100 millió forintot meghaladó garanciák részesedése annak ellenére, hog\ a garanciavállalás felső határa ez esetben 400 millió forintra emelkedett. A számok alapján a kötelezettségvállalás összeget tekintve már 17 százalék a részesedésük. Gyengülő márka, erősödő dollár A Budapesti Árutőzsdén a pénteki kereskedésben a német márka négy határidőre veszített értékéből, míg az amerikai dollár öt lejáratra erősödött. Az angol font egy határidőre zárt magasabban. Nem változott a japán jen, a svájci frank és a háromhónapos Bubor értéke. A német márka esetében júniusra és decemberre kötöttek üzleteket, júniusra 120 forintos árfolyamon 100 kontraktus, decemberre 123,20 forinton szintén 100 kontraktus kelt el. A német márka elszámoló ára jövő márciusra 129,70 forint lett. Az amerikai dollár piacán 5 határidő árfolyama emelkedett, mindössze 0,09-0,50 forinttal. Üzletkötések júniusra, szeptemberre és decemberre születtek. A dollár júniusi elszámoló ára 212,30 forint, szeptemberi ára 217,50, a decemberi 222,70 forint. Az étkezési és az eurobúza- árfolyamok a több napja tartó árcsökkenés után emelkedő tendenciát mutattak, majdnem minden lejáratra. A takarmány- kukorica elszámoló árai lényegében változatlan szinten várják a jövő heti kereskedést, ugyanakkor a takarmányárpa a legtávolabbi határidő kivételével ismét vesztett értékéből. A napraforgó piacán minden határidő jegyzése erősödött. Az euro-búza augusztusi elszámolóára 17 990 forint, a szeptemberi 18 190 forint volt. Az étkezési búza augusztusi elszámoló ára 19 600 forintot, a szeptemberi szintén 19 600 forintot mutat. A takarmánykukorica júliusra 16 920, októberre 17 000 forintos elszámolóáron állapodott meg. (MTI) KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY 1999/V. A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM=17,44%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam aktuális mértékét a forgalmazó helyeken a Kormány 41/1997.(111.5.) Korm. rendelete alapján kifüggesztett árfolyam táblázat tartalmazza. A Kamatozó Kincstárjegy az elsődleges forgalmazóknál és a Magyar Állam- kincstár fiókhálózatában jegyezhető. A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír letéti számlán tartható (így sem ellopni, sem elveszíteni nem lehet); másodpiaci forgalmazásának köszönhetően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható a hálózatos forgalmazóknál (az OTP Bank, az Inter-Európa Bank a Kereskedelmi és Hitelbank, az ABN AMRO Bank kijelölt fiókjaiban), valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózatában. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. Jegyzési időszak: 1998. május 18-29. Futamidő: 1 év Kamat: évi fix 17,50% Jegyzési árfolyam: 1998. május 18-26. között 99,70% 1998. május 27-29. között 100,00% Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyarország legnagyobb épülete, az állam szimbóluma - ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. Most az Állampapír-család egyik tagjának legújabb sorozatát ajánljuk figyelmébe: JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABU AMRO Bank Rt. Pécs • Utter- Európa Bank Rt. Pécs • K&H Bank Rt. Pécs • OTP Bank Rt. Pécs.Pécs-Újmecsekalja, Komló, Mohács, Siklós, Szigetvár, Villány (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) VALAMINT: Magyar Államkincstár Baranya Megyei Fiók 7621 Pécs, Vörösmarty u. 2. RÉSZLETES információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás)