Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)

1998-05-16 / 133. szám

10 Dunántúli Napló Kultúra - Művelődés 1998. május 16., szombat Oldalszerkesztö: Gárdonyi Tamás T'*' Hírcsatorna Képzőművész doktorok. A Janus Pannonius Múzeum pécsi Káptalan utcai Múze­umgalériájában május 21-én 18 órakor Böszörményi Ist­ván és Mohácsi András kő­szobrász, Nagy Márta ke­rámiaszobrász és Somody Péter festőművész kiállítása nyílik. A négy művész az idén végez a JPTE Művé­szeti Kara képzőművész­doktori kurzusán. Ugyan­ezen a napon 17 órakor a Pécsi Galériában a pécsi mesteriskolás és a „Doctor of Liberal” kurzuson részt­vevő hallgatók is tárlattal mutatkoznak be. Zongorakoncert. Pécsett, a Művészetek Házában má­jus 18-án 19 órakor Vedres Csaba fiatal zongoraművész és zeneszerző ad koncertet. Emerson, Corea, Crimson világa hatott rá, műsorán a könnyű- és komolyzenét öt­vöző művek szerepelnek. Előadás a jazzről. Pécsett a Dominikánus Házban má­jus 20-án, szerdán 19 órakor „A ritmus esztétikája” soro­zat keretében Tarnay László a free jazzról tart előadást „Ritmus és lüktetés” cím­mel. Sorsunk „playback-en”. A Pécsi Playback Színház május 21-én 19 óra 30-kor lép fel és várja a játékra kész nézőket a Művészetek Háza Fülep Lajos termében. Já­tékmester Zánkay András. Kapcsolataink. A pécsi Szellemi Baráti Társulás május 16-án 10 órától 18 óráig a Kolping Házban előadásokat szervez. Dél­előtt Orosz Katalin pszicho­lógus kapcsolatainkról, dél­után Dombi Ferenc katoli­kus lelkész életünk sorsvo­naláról tart előadást. Az esemény bevételét a Down Alapítványnak ajánlják fel. Vizsgázó táncosok. A pé­csi Művészeti Szakközépis­kola táncművészeti tagozata végzős növendékeinek zá­róelőadására május 31-én 11 órakor kerül sor a Pécsi Nemzeti Színházban. Evfo- lyamvezető balettmester Bá­lint Éva, próbavezető ba­lettmester Uhrik Dóra. Zengővárkonyi táncos évforduló Zengővárkony igazi kincsestára a sárközi református magyar­ságnak. Töttös Sándor, a nép­művészet mestere vezette együttese ma este jubileumi gá­lát tart Pécsváradon, a Fülep Lajos Művelődési Központban - és nemcsak a helyszűke, ha­nem rokoni, baráti és táncos kapcsolatok okán is. A várkonyi csoport 25 éve alakult újjá, azóta 362 táncos és 78 zenész játszott soraiban - valamivel több, mint a falu 433 lakosa. Az alapítók közül ma este is fellép 32 táncos a gyer­mekeivel együtt. Korábban, 1932-ben kezdő­dött, amikor a faluban lelki­pásztorkodó Fülep Lajos indít­ványára Császár János tanító dalárdát majd gyöngyösbokré­tát alakított. Az ő emléktáblájá­nak megkoszorúzásával kezdő­dik ma délután a megemlékezés a zengővárkonyi iskolánál. A Röpülj, páva-mozgalom a hetvenes években újjáélesztette ezt a csoportot is. Császár ta­nító úr betegsége miatt Töttös Sándor vette át a munkát. Elő­ször 1972-ben léptek fel a pécsváradi leányvásáron. Ols- vay Imre tanácsára elővették azt a kazettát, amelyre még Fü­lep Lajos dalolta kedves várko­nyi dalait. Ezeket tartják műso­ron is meg Császár János, Töt­tös Sándor gyűjtéseit. A 2 bronz, 2 ezüst, 3 arany minősí­tés, a nívódíj, a háromszoros Kiváló együttes cím, a 28 kül­földi szereplés jelzi még ne­gyedszázados útjukat. A Pécsváradi Szövetkezetek Zengővárkonyi Népi Együtte­seként 1988-ig működtek. Az­tán két nehéz év következett. Erre 1991-ben a Zengővárko­nyi Hagyományőrző Művelő­dési Egyesület megalapításával válaszoltak. Ennek elnöke Ga- lambosné Fónai Éva. Az évek során pécsváradiak is mind többen táncolnak a vár- konyiakkal, a város önkor­mányzata anyagilag is támoga­tást nyújt nekik. A pécsváradi nyugdíjasklub asszonyai is fon­tos részét adják a várkonyi mű­sornak, amit sok helyütt látha­tunk majd az idegenforgalmi évadban is. G. O. Utazás az álmok tartományába Az alkotás, a kreativitás, a mű­vészet része az életnek. A te­remtő gondolat, a formákba, színekbe vagy akár a zenébe forduló képzelet legszebb pél­dái mindig a műalkotások, de az alkotás öröme, mely mindig együtt jár a világ teljesebb meg­ismerésének vágyával, nem csak a művészek kiváltsága. A pécsi Kreateam Gyer­mekműhely 1990 óta működik az Illyés Gyula Általános Isko­lában, Pongrácz Éva vezetésé­vel. Az előzmények azonban a hetvenes évekre nyúlnak visz- sza, amikor a rajz-magyar sza­kos tanárnő megalakította a komlói gyermek képzőművé­szeti műhelyt, melybe elsősor­ban 8-14 éves cigánygyerekek kerültek. Csillapíthatatlan köz­lésvággyal festették meg im­presszióikat a létről, a születés­ről. Az életöröm-energiák szinte szétrobbantották a szok­ványos képi kereteket, így szü­lettek meg a szabad látomások kollektív lenyomatai, a közösen festett óriásképek. Tíz komlói év után újabb tíz év következett a meszesi isko­lában és az Apáczai Nevelési Központban, majd jött a jelen­legi helyszín.-Rajzolunk - meséli Pong­rácz Éva -, s mellette fotózunk, falat festünk, performance-elő- adásokat készítünk. Korábban szó'ttünk is. Nemcsak a képző- művészeti kreativitás kibontása a cél, s nem is a klasszikus érte­lemben vett rajztudásé. A tech­nikákat, az eszközöket rugal­masan használjuk. Számítok a gyermekben meglévő szabad, mágikus gondolkodásra. Ez 12 éves kor után sokszor elvész az emberből, az igazi művészek azonban mindig megőriznek va­lamit belőle. A műhelyben most 30 gyermek dolgozik, több pécsi iskolából, de olyan is van, aki visszajár alkotni péntekenként délután. A műhely vezetője szerint a városi gyerekek má­sok. A természettel való kap­csolatuk nem olyan erős, de a vágy rá óriási. A mostani fiata­lok ritmusa is eltér a húsz év­vel ezelőttiekétől: a gyerekek gyors eredményre törekednek, vizuális világukat jelentősen befolyásolja a televízió, a számítógép által sugárzott képi világ. Bach Richárd 12 éves. A he­tedikes fiút nagy öröm érte, meghívást kapott ugyanis az 1998-as Bitolai Nemzetközi Gyermekrajzversenyre, ahol művészeti táborban vehet részt a műhely képviseletében május végén. Richárd tussal készült rajzaival lett a legjobb.- Ezer közül is felismerni stí­lusát - teszi hozzá a tanárnő. - A lelke benne van a képekben. Korábban is nyert már verse­nyeken, nemzetközi és hazai pá­lyázatokon. Az iskola átriumában az egyhangú betonfalakra, lép­csőkre a gyerekek az őseleme­ket festették fel, s néhol még barlangrajzokra emlékeztető formák is feltűnnek. A falfestés régi rögeszméje Pongrácz Évá­nak, de a falfirkák korszakában sokan összetévesztik kezdemé­nyezését a graffitival. Lelkese­dését azonban ez nem törte meg, s 1995-ben létrejött a Li- bert-Arte Gyermektehetségku- tató- és Fejlesztő Alapítvány, hogy aszfaltrajz-versenyeket, gyermek-képzőművészeti tábo­rokat szervezzen. Pongrácz Éva szerint a leg­tökéletesebb tanulási mód a já­ték, mert abban a világ egésze tárul fel. Műhelyük pedig olyan sziget akar lenni, ahonnan a gyermekkori alkotóképesség átmenthető a felnőtt létbe. Hodnik I. Gy. Az iskolában is felöltöztették, színessé varázsolták az eddig kopár falakat az alkotások fotó: Müller andrea Emlékszoba Pakson A Pécsett elhunyt neves köl­tőről a Paksi Önkormányzat döntése alapján utcát nevez­nek el - tudtuk meg Pákolitz Istvánnétól, a költő özvegyé­től. Ez előzménye volt a város csütörtöki eseményének is. A Paksi Városi Múzeum nagy­nevű fia tiszteletére emlék­szobát avatott a múzeum Deák Ferenc utcai „B” épüle­tében, a szobát Kernné Magda Irén és dr. Rosner Gyula rendezte be. Ehhez természetesen kel­lett mindaz a drága hagyaték, amit Pákolitzné, a férjére annyi szeretettel emlékező Gabi néni bocsátott a mú­zeum rendelkezésére.- Az emlékszobában áll az íróasztala, amin mindig olyan nagy rendet tartott - mondja a költő felesége - mellette a dohányzóasztal, a két fotel mézeskalácsszínű huzattal, amelyen Szederkényi Ervin, a legendás szerkesztő, Bertha Bulcsú író, Garai Gábor költő és mások foglaltak helyet - ha csak az elhunytakra gondo­lunk. Itt látható az a könyv- állvány is, amelyen azok a könyvek sorakoznak, amiket írótársai küldtek-dedikáltak számára. Azután a fach a „fontos” levelekkel... Az ál­lólámpa és a régi, kedves író­gépe. A falon az ajándékké­pek. Kelle Sándor „Falutól a városig” című műve, amit ak­kor kapott a festőtől, amikor József Attila-díjas lett. Fest­mény a siklósi Simon Bélától, a költő portréja Martyn Fe- renctől, plakettek Soltra Ele­mértől. Végül egy családi „koprodukcióban” készült szőttes stilizált szőlőtőkékkel, amely a „tutyiban” - gyapjú mamuszban - kapálni induló édesanyját idézi meg. B. R. Galántai keserédes Nagymácséd központjában áll egy emlékmű, amelynek egyik ága Csehország, a má­sik Magyarország felé mu­tat: a magyar deportáltak és a kitelepítettek emlékére. A gyászos exodus után 50 év­vel, tavaly emelték, némi hi­vatalos hercehurcával kö­rítve. Galánta környékén, a Mátyus- földön mindenütt sorjáznak az újabb magyar emlékek. 1990-t ott „a változásnak” emlegetik. Nos utána állítot­ták ezeket a falvak a saját költségükön: Taksony vezér szobrát a nevét őrző faluban, Udvardon a kitelepítettek és elhurcoltak emlékművével és minden temetőben a II. világ- háborús áldozatokét. Galántán ma is áll a hatal­mas rendező-pályaudvar, amelynek főnöke Kodály Zol­tán édesapja volt egykor - ze­neszerzőnk portrészobra ott a panelépületekkel szétbombá­zott város parkjában. Kodály röpítette világgá Galánta ne­vét, s az ő nevével szervez év­tizedek óta nemzetközi zenei programokat a helyi CSE- MADOK. Itteni vezetője, Mézes Rudolf iskolákért har­col, kitelepítettek hazalátoga­tását szervezi - legutóbb a pécsváradiakét. Szülőföldjére ment haza az ötven éve elkerült családok 41 tagú csoportja, s velük Ka­kas Sándor, Pécsvárad pol­gármestere. Kell-e mondani, hogy bontakozóban van egy testvérkapcsolat is Nagymá- cséddal, ahonnan Gálék, Lanczék, Farkasék, Baracs- kayék jöttek többek között Pécsváradra. Ahogy Lőrinczi Albertné, a felvidékiek klub­jának onnan elszármazott ve­zetője, pécsváradi iskolaigaz­gató mondta, szívesen fogad­nák a felvidéki gyerekeket. Magyar iskolában jártunk Nagymácsédon Noszek Fe­renc polgármester-iskola­igazgatónál, takaros kultúrhá- zakban, tájházban Nagyfö- démesen, Alsószelin, magyar vállalkozók láttak bennünket vendégül - meg szlovákok. Mert a kisember megérti egymást - mondták minde­nütt. Szlovákul és magyarul folyt a szó Galántán, az üzle­tekben vagy Deákin. Abban a templomban, ahol a Pray-kódexet őrizték, benne a legelső egybefüggő magyar nyelvemlékkel, a Halotti beszéddel - meg Pécsvárad monostorának első említésével. Odaát ma­radt fenn az ige, „Látjátok, feleim szemetekkel, mik va­gyunk?” Ez a tájék is a ben­céseké volt. A Zobor-vidé- ken akkortájt alapított egy­házat Szent István, mint Pécsváradon. És a török be- özönlésekor éppen a felvi­déki Nagyszombatra mene­kült a pécsváradi apát. És voltak újabb egybeesések. Mindenkit megszólítottak az emlékek ezen az úton: rég lá­tott ismerősök, ottmaradt családtagok, régi sírok, a szülőház, az egykori iskola. És okleveleken, márványtáb­lákon az egyazon családne­vek. Gállos Orsolya Futnak a képek FILM JEGYZET Dirmeg-dörmög a medve... Anthony Hopkins és Alec Baldwin megpillantja a medvét A vadon foglyai eredeti címe, The Edge valamint az ’élé’-t, ’perem’-ét, 'szegély’-ét jelenti. Ä film valóban határeset, a nézhető és a nézhetetlen közötti mezsgyén helyezkedik el. Arról szól, hogy egy milliomos szüle­tésnapi partyt rendez a vadon­ban, ám egy repülőbaleset kö­vetkeztében hárman végve­szélybe kerülnek, leginkább azért, mert emberevő medvék laknak az embememjárta vidé­ken. (Csak tudnám, hogyan alakult ki ez a furcsa táplálko­zási szokásuk!) Innen kezdve nyilvánvaló, hogy a történet bonyodalmai nem egy elkép­zelhető helyzetből, hanem a rendező megfeszített, ám nem túl eredményes agyműködésé­ből származnak. A film egyik jelenetében például hőseink azt szeretnék megtudni, merre van dél, mert­hogy abban az irányban szeret­nék meglelni a menekülés útját. Ennek érdekében bonyolult számításokat végeznek, oszta- nak-szoroznak, komplikált geometriai módszereket alkal­maznak, eredménytelenül. Ek­kor egyikük rögtönzött iránytűt szerkeszt egy iratkapocs és egy lehullott falevél igénybevételé­vel. Ezután elindulnak, meg­másznak egy meredek szikla­csúcsot, megkerülnek egy he­gyet, majd . .. visszajutnak oda, ahonnét elindultak. Nos, szerintem jobb lett volna, ha egyszerűen felpillantanak az égre, s megfigyelik, merre jár a Nap. így megtudták volna, merre van a nyugat, s ebből már ki lehetett volna indulni. Pláne, ha eközben még azt a versikét is mondogatják, amit, vagy va­lami hasonlót, minden falusi is­kolában megtanítottak egykor: „Előttem van észak, hátam mö­gött dél, balra a Nap nyugszik, jobbról pedig kél.” Szóval ezt a leckét mindenki tudja, leszámítva David Mame- tet, a film forgatókönyvíróját, aki a Broadway egyik legjob­ban fizetett szerzője, vagyis nem sokat ért a lélektanhoz, a dramaturiga némely területe fehér foltot képez számára, s hí­rét sem hallotta, vagy ha igen, már elfelejtette, hogyan kell életszerű dialógust írni. Ellenben vannak a filmben szép tájak, havasi hegyvidék, panoráma, s hozzá érzelmesen zengő, gazdagon hangszerelt zene, mint annak idején a szov­jet filmekben. S van Anthony Hopkins, akinek két művész­produkció között a folyószám­lájára is gondolnia kell, ezért elvállal ilyen szerepet is, s per­sze jól játszik a vadon egyik foglyaként is, annyira, hogy néha kínos nézni mellette Alec Baldwint meg a többieket. A film végén olvasható fel­irat szerint az alkotók köszöne­tét mondanak Barinak, a med­vének, odaadó közreműködé­séért. Méltán, mert a derék Bart igen valószerűen horkantott és vicsorgott, s széles jókedvében kis híján táncra perdült a rög­tönzött pallón. Azt mondják, azóta megnézte a filmet, s kedé­lye elborult. Hogy ismét beiga­zolódjék a mondás: Dirmeg­dörmög a medve, nincsen neki jó kedve. Nagy Imre * 4 I I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom