Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-14 / 131. szám
1998. május 14., csütörtök Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 A falusiak egy része a polgármester lemondását követeli Egy ütés, és ami mögötte van Békés falusi idill helyett a Sásdhoz közeli, 170 lakosú községben elszánt, elkeseredett, kiábrándult, dühös embereket találunk. A település polgármestere többek állítása szerint néhány nappal ezelőtt betörte egy helybéli férfi orrát. A falu felnőtt lakosságának jelentős része a falu első embere ellen fordult. VÁZSNOK „ Orra és alsó ajka fáj. Jobb oldalán nem tud feküdni, mivel mellkasának jobb oldala sajog. Orra és alsó ajka duzzadt, vörös. Mellkas nyomásérzékeny. ” Ezt az orvosi látleletet állították ki a vázsnoki B. M.-ről nem sokkal azután, hogy a polgár- mesterrel találkozott az utcán május 1-jén. Hogy a véletlen randevú ideje alatt mi történt, azt csak kevesen tudják, de á helyiek jelentős része meg van győződve arról, hogy a falu első embere megtámadta, és ököllel bántalmazta a majálisról hazafelé tartó férfit. Renner Ferenc polgármester (képünkön) éppen távozni készül - persze nem végleg - a faluból, amikor megállítjuk. „Nem törtem be senkinek az orrát. Segíteni akartam B. M. nejének, aki ittas állapotban az árokban feküdt. Ki akartam húzni, ekkor azonban a félj minősíthetetlen hangnemben elkezdett káromolni engem, mire én adtam neki két pofont” mondja az elöljáró, aki tavaly nyáron, az előző polgármester halálát követően került mostani pozíciójába. A falu központjában álló, a társadalmi élet mindennapi színtereként funkcionáló vegyesboltba sorra érkeznek a helybeliek, köztük volt és jelenlegi képviselő-testületi tagok. Ami ezután következik, az tulajdonképpen a polgármester „bűnlajstroma”. Sorjáznak a vádak, köztük sok olyan, melyre büntetőpert is lehetne alapozni. A falu legidősebb lakosa, a 76 éves Lakatos Jenó' szerint Renner Ferenc összetéveszti a képviseletet az uralkodással, azt hiszi, hogy a falu van érte, és nem fordítva, egyszóval saját érdekeit a köz fölé helyezi. A panasznappá kerekedő beszélgetés résztvevői mindehhez hozzáteszik, hogy a polgármester struccpolitikát folytat, nem tart falugyűlést, otthon csak ritkán érhető el, nem számol be arról, mit végzett a falu érdekében. Fenyvesi János - állítása szerint a polgármester vesztegetési kísérlete miatt - nemrég lemondott képviselő szerint Ren- nemek távoznia kellene posztjáról, mert elhanyagolja a falu ügyeit. A többiek buzgón helyeselnek, az egy hónapja bezárt kultúrházról, támogatásként szerintük átláthatatlan elvek alapján kiosztott vetőmagról, és a mindenki által már régen hőn óhajtott, ám a polgár- mester ellenállása miatt föl nem épült játszótérről beszélnek. Renner Ferenc úgy véli, néhány hangadó köré szerveződő günkhöz is eljuttatott, felháborodott hangú levélről a polgár- mesterrel elégedetlenkedők azt mondják, többen megsértődtek, hogy nem kerültek az aláírók közé, de voltak, akik bosszútól tartva visszautasították a felkérést. Renner Ferenc viszont álVázsnoki kereszt - távol még a mennyek országa fotó: laufer l. megtévesztett csoport áskálódik ellene, főleg olyanok, akik így vagy úgy hasznot húznának abból, ha ő megbukna. A harminc falubeli kézjegyével ellátott, szerkesztősélítja: sokan félelemből nem mertek nemet mondani. Az álláspontok ennyire markáns különállása azt jelzi, egyhamar nem lesz béke Vázsno- kon. N. F. / Életveszélyesen megdőlt a kereszt SÁSD A kétszáz éves templom keresztjét rögzítő gerendák az idők során elkorhadtak, ezért a kereszt megdőlt, veszélyessé vált. Bár a sásdi katolikus templomot 18 éve felújították, a torony gerendázata a régi maradt. Szonner Adóm esperes elmondta, a veszély elhárítása érdekében a keresztet le kellett venni. A nem mindennapi munkát alpinisták végezték. A gerendázat helyreállítását követően a komoly előkészületekkel járó visz- szahelyezés még ebben az évben megtörténik. A templomtorony új, rézből készült burkolatot kap. D. G. Lehetséges-e újjászületés? PÉCS-KÓRÓGY Újból kell építkezni a háború után sok horvátországi településen, köztük azokban az egykori magyar községekben is, melyeket szétlőttek az ágyúk, s melyekből elűzték az ott élőket. Nemcsak a házakat kell újjáépíteni, hanem a lelkeket is, ami talán a legnehezebb. Ehhez a valós és jelképes építkezéshez szeretne hozzájárulni a Magyarok Világszövetsége, a szövetség baranyai szervezete, a Baranya Megyei Közgyűlés és Pécs Város Közgyűlése azzal a közös programmal, melyet „Újjászületés” címmel hirdettek meg a rendezők, s mely két helyszínen emlékezik a múltra: Pécsett és Kórógyon. Erről tájékoztatta a sajtó képviselőit tegnap dr. Kellermayer Miklós professzor, az MVSZ elnökségi tagja, a baranyai szervezet elnöke, hozzátéve: minden érdeklődőt szeretettel várnak a programra. Május 17-én - vasárnap - 10 órától kezdődik ez emlékülés a Baranya Megyei Közgyűlés dísztermében, ahol a megye és a város vezetői után Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke mond ünnepi beszédet. Délután Kórógyon (autóbuszokkal mennek el a résztvevők) Dobos László, az MVSZ Kárpát-medence Régió elnöke szól az egybegyűltekhez, majd előadások és ökumenikus imák következnek. Végül koszorút helyeznek el Dezső Döme János, az első kórógyi hősi halott sírjánál. Mindkét helyszínen ott lesznek magyar és hor- vát politikusok, tudósok és diplomaták. K. F. Kel József, kórógyi polgármester a község templomának romjaival Hírek Röviden Felhagyott kőbányát parkosítottak Kovácsszénáján. Az önkormányzat sétányt alakított ki padokkal, és füvesített. Hamarosan út készül a horgásztóhoz. (cs) Megkezdődött a drávai sétahajózás. A csoportok a védett területeket keresik fel, miután Drávasztárán, Vejtiben, Majlát- pusztán és Barcson ki lehet kötni. Gyűrűs-puszta nevezetességeit csak a hajófedélzetről tekinthetik meg, mivel nincs partraszállási lehetőség. A vízijármű Drávaszabolcsról indul. Csak májusra 25 utat jegyeztek elő - főként diákoknak. (cs) Patapoklosi a somogyapáti ÁMK tagiskolájaként akar működni. Minderről már megkezdődtek az egyezkedések. Ha sikerül az alku, csak ősztől érvényes az újdonság. Az egyik előny az lesz, hogy a patapoklosiaknak nem kell ingázniuk. Az oktatási koordinátor továbbra is az általános művelődési központ marad. (cs) Vízállások és hőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 292 #cm, apadó, 18,1, őrtilos -42 cm, apadó, 15,0, Barcs 54 cm, áradó, 17,7, Drávaszabolcs 92 cm, áradó, 14,7 fok. Az áram nyomában PELLÉRD Június végéig az áramszolgáltató minden lehetséges ponton méri és ellenőrzi a fogyasztást a település egész területén, beleértve saját hálózatát is. Az ok, hogy nem akarja tovább bottal ütni az eltűnt áram nyomát. Nem büntetésről van szó - hangsúlyozta Szakacsits Károly (képünkön), a vállalat nagyfogyasztói osztályának vezetője, a mérési akció irányítója. Pellérdet elsősorban Pécshez közeli fekvése és a mintamérés szempontjából jó fogyasztói szerkezete miatt választották ki. A cég tavaly közel 13 százalékos energiaveszteséget könyvelt el. Ráadásul azt gyanítják, hogy ennek alig fele származik a hálózati veszteségből, aminek műszaki feltárása, valamint a hibák kijavítása is része a mindenre kiteijedő vizsgálatnak. Komolyabb gondok vannak a számlázás terén. Bár számukra legfontosabb az alulszámlázás elkerülése, de a fogyasztók bizalmára az irreálisan magas díjak számlázása sem hat éppen építői eg. A két hónap során választ kapnak arra is, hogy vajon hányán vannak azok, akik akár évek óta kimaradtak a nyilvántartásból, és így villanyszámlát sem kaptak. Ezután nekik is fizetni kell majd, de az eddig eltelt időszakért a cég a felelős. Nem így az áramtolvajok esetében, akiket viszont keményen felelősségre vonnak majd a trükkökért. A. P. Szélesvásznú patthelyzet KOMLÓ Egy hónapja úgy látszott, hogy a Zrínyi Filmszínház jövője megoldott, hiszen az önkormányzat által kiírt pályázat nyertese szóban vállalta az üzemeltetést. Ma az akkori győztes visszalépett. A mozit az önkormányzat, februári pályázatát követően, márciusban Bűn Ferencre bízta. A vállalkozó kikötötte, hogy - mivel a mozi önmagát eltartani nem képes - videódiszkót is üzemeltetni akar. A megegyezés először a nyitva tartási idő miatt nem jött létre. A testület legutóbb elfogadta Bűn Ferenc ajánlatát, amely hajnali 4 órai zárásra vonatkozott. A szerződést a felek ennek ellenére sem írták alá. A vállalkozó szerint a működéshez 1,8 milliót kellene beruházni. Polics József, a városüzemeltetési iroda vezetője viszont állítja, hogy a pályázóknak volt lehetőségük a mozi állapotát felmérni. Akkor Bűn úr 1 millióra taksálta a szükséges felújítási költségeket. Egy lehetőség maradt. Az üzemeltetést ismét pályáztatni kell. De meddig? D. G. Világra nyíló ablakok Tegnap a Dominikánus Házban gyönyörű kiadványt ajánlottak figyelmünkbe, amely Körtvélyessy László fotóművész lencséjével ad képet Pécs szépségeiről. Ma délután Farkas László szobrászművész műveiből nyílik tárlat a Pécsi Kisgalériában. PÉCS Nagyon szép, új kiadvány vásárolható mától a Corvina Művészeti és Idegennyelvi Könyvesboltban. A Körtvélyesi László fotóművész (képünkön) száz panorámaképét tartalmazó könyv a Mecsekalji város megannyi színét, szépségét reprezentálja. Ezer példányban jelent meg kétnyelvű - angol és magyar - képaláírásokkal, dr. Be- zerédy Győző történész bevezetőjével. A tegnapi sajtótájékoztatón dr. Páva Zsolt polgármester elmondta, hogy a kötet Pécs Önkormányzatának támogatásával jelent meg, a várható ráfordítás - a bevételt még nem kalkulálva - 2,5-3 millió forint, az áráról is a boltban tájékozódhatnak majd a vevők. Az ezer példányból háromszáz maradt az önkormányzatnál reprezentatív célokra, hogy abból a város külföldi vendégeinek is ajándékozhassanak, kiajánlhassák a küllemében is nagyon szép mediterrán várost. Születésnapinak tekinthetjük Farkas László pécsi szobrász- művész, ma 17 órakor, a Pécsi Kisgalériában dr. Romváry Ferenc művészettörténész bevezetőjével megnyíló tárlatát. Farkas júniusban lesz ötvenéves, az eddigi munkásságát is részben összefoglaló tárlaton jórészt vegyes technikával készült installációkat, faszobrokat látunk. A művész korábban a pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanított, munkái vannak a Janus Pannonius Múzeumban, a Somogy Megyei Múzeumban, de eljutottak Lengyelországba, Németországba is. Itthon utoljára 1981-ben, a Színház téren mutatkozott be. B. R. Ezer papírrepülőgép az égen Az általános iskolákban már találkozhatnak a gyerekek azokkal a kis papírmodellekkel, amelyek arra várnak, hogy belőlük szárnyaló papírrepcsi váljon. A modellek egyelőre a fiókokban lapulnak, de szombaton mindenki kipróbálhatja magát a repülőgépek összeszerelésében és röptetésében. PÉCS A papírmodellek jobb szárnyán az Új Dunántúli Napló felirat utal a hét végi verseny támogatójára, míg a bal szárnyon az Ä/4-es jelzést találjuk.- Ez az embléma egy új re- pülőmodell-kategória neve. Azt jelenti, hogy ezek a kis repülőgépek egy A/4-es méretű papírlapból készíthetők el. Ez egy hagyományos írógéppapír mérete - mutatja be a modellt tervezője. Dr. Odrobina András arra szánta ezt a típust, hogy a későbbiekben az általános iskolások a technika órákon kísérletezzenek az összeszerelésével. Egy átlagos ügyességű diák, mindössze egy olló segítségével, egy óra alatt elkészülhet vele. Persze ez nem azt jelenti, hogy máris kipróbálhatja, hiszen szükséges néhány nap ragasztószárítás a röptetés megkezdése előtt. A modell kipróbálására máris adódik egy lehetőség. Az Új Dunántúli Napló ugyanis megrendezi 1998. évi A/4-es papírmodell-versenyét. Az Új Dunántúli Napló Kupára május 16-án, szombaton kerül sor az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolában. A 9 órakor kezdődő versenyt a Magyar Modellező Szövetség szabályai szerint rendezik. Jelentkezni általános iskolás diákoknak minden pécsi iskolában lehet. A verseny elsősorban célrepülésből áll. Egy tíz méter hosszúságú pályán kell elnavigálni a kis repcsit úgy, hogy az mindenképpen eljusson a három méter széles célvonal mögé. Öt próbálkozásból a három legjobb eredmény adja a végeredményt. Mind az egyéni, mind a csapatverseny első három helyezettje értékes jutalomban részesül. Gy. Z.