Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-12 / 129. szám
1998. május 12., kedd Sport Dunántúli Napló 13 A magyar tehetség a spanyol fővárosban sakkozik Lékó is leadta nevezését A nemzetközi sakkverseny résztvevőinek rangsora Viswanathan Pjolr Anand Szvidler Michael Alekszandr Lékú Adams Beljavszkij Pétéi MADRID Lékó Péter személyében magyar indulója is van annak a nemzetközi sakkversenynek, amely hétfőn kezdődik a spanyol fővárosban. \ A hírügynökségek előzetesében külön méltatják a tizennyolc esztendős magyar nagymestert, a világranglista 20. helyezettjét, hozzátéve, hogy az elmélyült technikai tudású Lékó most először szerepel Madridban. A tíz résztvevős - nagyon erős színvonalú - viadal erőrangsorában a kétszeres világ- bajnoki ezüstérmes indiai Viswanathan Anand az első a maga 2770 Élő-pontjával, a 2670 pontos Lékó Péter az ötödik a listán. Később kezdődik a döntő BUDAPEST Szerdán a Vasas Fáy utcai stadionjában 16.30 órától rendezik meg a Szabad Föld- Kincses Kalendárium kupa döntőjét, majd - az eredetileg tervezett 17 óra helyett - 19 órakor kezdődik a Samsung Magyar kupa fináléja az ÚTÉ és az MTK Hungária FC között. Megállapodtak az új időpontban az érintett labdarúgóklubok vezetői, valamint az MLSZ elnöke, Kovács Attila. Harmincnegyedik alkalommal játszanak a Szabad Föld Kupáért a Magyar Kupában legtovább menetelt megyei csapatok. Szerdán a Fejér megyei első osztály éllovasa, a Szabadegyháza csap össze a Győr-Moson- Sopron megyei első osztályt vezető Jánossomorjával. Nagy érdeklődés előzi meg mindkét településen a mérkőzést, százak kísérik kedvenc csapatukat a Fáy utcába. A sajtótájékoztatón újságírói felvetésre állapodtak meg az új időpontban a Magyar Kupa döntőjének résztvevői, akik úgy vélték, hogy a későbbi, 19 órás kezdéssel talán több nézőt lehet kicsalogatni a rangos eseményre. Az MLSZ szervezési osztályának képviselője azt közölte, hogy a Magyar Kupa döntőjét a tervek szerint a helyszínen megtekinti Göncz Árpád köz- társasági elnök is. Izraeli sportolókat veszélyeztettek Merényletkíséiiet BELGRAD Izraeli sportolók ellen irányuló merényletet hiúsítottak meg jugoszláv biztonsági emberek vasárnapra virradóra a belgrádi karate Európa-baj- nokságon. Az izraeli karatékák szállodai szobái közelében egy táskába rejtett robbanószerkezetet találtak. A hotel egyik alkalmazottja figyelt fel egy gyanúsan viselkedő fiatalemberre, aki nagy táskát cipelt. A biztonsági szolgálat embereinek ugyan nem sikerült elkapniuk a merénylőt, de a táskát és benne a robbanószerkezetet még időben megtalálták. A incidens ellenére rendben lefolytak a küzdelmek az Eu- rópa-bajnokságon, más nem zavarta meg a rendet. Rendőrök lelőttek egy volt játékost FRESNO Rendőrök lőtték le Tóm Neville-t, az amerikai Nemzeti Futball-liga (NFL) egykori játékosát. A 36 éves, 159 kg súlyú korábbi amerikaifutballista pszichiátriai kezelés alatt állt, de elszökött a fresnói Cedar Vista kórházból, betört egy lakóépületbe, ahol elbarikádozta magát az egyik lakásban. Amikor az érkező rendőrök igazoltatni akarták, Neville ellenállást tanúsított és megszerezte egyikük fegyverét. A rendőröknek nem volt más választásuk, tüzet nyitottak. Több, mint egy tucat lövés találta el az egykori játékost, aki belehalt sérüléseibe. Neville 1986 és 1992 között a Green Bay Packers és a San Francisco 49ers csapatában játszott. Elutasított focisták A büntetés él PÁRIZS A Francia Labdarúgószövetség (FFF) doppingbizottsága elutasította a Francia Nemzeti Olimpiai és Sportbizottság (CNOSF) javaslatát. A doppingolásban vétkesnek talált labdarúgók, Dominique Arríbagé (Toulouse) és Vincent Guérin (PSG) büntetésének eltörlésére irányult kérelemnek nem adtak helyt. A nandrolon-teszten megbukott két játékos hathavi eltiltása és tizenkét hónapos felfüggesztett büntetése a következő bajnoki évad kezdetén, augusztus 8- án lép érvénybe. A március 25-én hozott elsőfokú ítélet után Arribagé és Guerin a CNOSF illetékes bizottságához fellebbezett. Arribagét a tavaly szeptember 26-ai Toulouse - Guingamp, Guérint pedig az október 5-ei a Nantes - Paris Saint-Germain találkozót követő doppingvizsgálat leplezte le. A szövetség nem enyhült meg, amivel - talán - példát akar statuálni, hiszen szeretné elejét venni a tiltott szerek használatának, ami a a labdarúgásban még nem uralkodott el. Külföldi labdarúgó-bajnokságok hétvégi eredményeiből Már csak délen folytatják tovább NÉMETORSZÁG. FC Hansa Rostock - Karlsruher SC 4-2, Hamburger SV - 1. FC Kaiserslautern 1-1, FC Bayern München - Borussia Dortmund 4-0, Hertha BSC - MSV Duisburg 1-3, 1. FC Köln-Bayer 04 Leverkusen 2-2, FC Schalke 04 - Arminia Bielefeld 2-1, VfL Bochum - TSV 1860 München 1-0, VfB Stuttgart - SV Werder Bremen 1-0, VfL Wolfsburg - Borussia Mönchengladbach 0-2. A Bajnokok Ligájában egyenes ágon a Kaiserslautem indulhat, míg a Bayern Münchennek selejtezőt kell játszania ugyanitt. A KEK-ben a Duisburg képviseli a németeket, illetve ha a Stuttgart megnyeri szerdán ezt a nemzetközi trófeát, Lisztesék is itt küzdhet- nek. UEFA-kupás a Leverkusen, a Schalke és a Stuttgart szereplésétől függően a Rostock. Kiesett a Karlsruhe, a Köln és a Bielefeld. A német I. o. végeredménye 1. Kaiserslautern 34 19 11 4 63-39 68 2. B. München 34 19 t 6 69-37 66 3. Leverkusen 34 14 13 7 66-39 55 4. VfB Stuttgart 34 14 10 10 55-49 52 5. Schalke 04 34 13 13 8 38-32 52 6. Rostock 34 14 9 11 54-46 51 7. Bremen 34 14 8 12 43-47 50 8. Duisburg 34 11 11 12 43-44 44 9. Hamburg 34 11 11 12 38-46 44 10. Dortmund 34 11 10 13 57-55 43 11. Hertha BSC 34 12 7 15 41-53 43 12. Bochum 34 11 t 15 41-49 41 13. 1860 München 34 11 8 15 43-54 41 14. Wolfsburg 34 11 6 17 38-54 39 15. Mönchenglad. 34 9 11 14 54-59 38 16. Karlsruhe 34 9 11 14 48-60 38 17. 1. FC Köln 34 10 6 18 49-64 36 18. Bielefeld 34 8 8 18 43-56 32 ANGLIA. Aston Villa - Arsenal 1 -0, Barnsley - Manchester United 0-2, Blackburn Rovers - Newcastle United 1-0, Chelsea - Bolton Wanderers 2-0, Crystal Palace - Sheffield Wednesday 1 -0, Derby County - Liverpool 1-0, Everton - Coventry City 1-1, Leeds United - Wimbledon 1-1, West ham United - Leicester City 4-3. A Bajnokok Ligájában indul az Arsenal, ugyanitt a Mances- ter United selejtezőt játszik. A KEK-ben a Newcastle indul, és indulhat a Chelsea is, ha szerdán megnyeri a KEK-et. Az UEFA Kupában Liverpool, a Leeds és a Blackburn indul. Az Aston Villa szurkolhat a Chelsea-nek szerdán, mert ha Vial- liék megverik a Stuttgartot az Aston küzdhet az UEFA Kupában. Kiesett a Bolton Wanderers, a Bamsley és a Crystal Palace. Az angol I. o. végeredménye 1. Arsenal 38 23 9 ( 68-33 78 2. Manchester U. 38 23 8 7 73-26 77 3. Liverpool 38 18 11 9 68-42 65 4. Chelsea 38 20 3 15 71-43 63 5. Leeds 38 17 8 13 57-46 59 6. Blackburn 38 16 10 12 57-52 58 7. Aston Villa 38 17 6 15 49-48 57 8. West Ham 38 16 8 14 56-57 56 9. Derby C. 38 16 7 15 52-49 55 10. Leicester 38 13 14 11 51-41 53 11. Coventry 38 12 16 10 46-44 52 12. Southampton 38 14 6 18 50-55 48 13. Newcastle 38 11 11 16 35-44 44 14. Tottenham 38 11 11 16 44-56 44 15. Wimbledon 38 10 14 14 34-46 44 16. Sheffield W. 38 12 9 18 52-67 44 17. Everton 38 9 13 16 41-56 40 18. Bolton 38 9 13 16 41-61 40 19. Barnsley 38 10 5 23 37-82 35 20. Crystal Palace 38 8 9 21 37-71 33 SPANYOLORSZÁG. Espa- nyol - Real Madrid 1-0, Valencia - Sporting Gijon 2-2, De- portivo La Coruna - Compostela 2-6, Real Sociedad - Tenerife 1-1, Salamanca - Mallorca 1-1, Atletico Madrid - Barcelona 5-2, Real Betis - Racing Santander 0-2, Zaragoza - Valladolid 0-0, Merida - Athletic Bilbao 0-0, Oviedo - Celta Vigo 3-1. A spanyol I. o. állása 1. Barcelona 37 23 5 9 77-52 74 2. A. Bilbao 37 16 14 7 51-42 62 3. Sociedad 37 15 15 7 59-37 60 4. R. Madrid 37 16 12 9 62-45 60 5. Mallorca 37 16 12 9 55-38 60 6. Real Betis 37 17 8 12 49-49 59 7. A. Madrid 37 15 12 10 78-56 57 8. Celta Vigo 37 16 9 12 52-47 57 9. Valencia 37 16 7 14 56-49 55 10. Espanyol 37 12 16 9 44-31 52 11. Valladolid 37 13 10 14 36-47 49 12. Zaragoza 37 12 12 13 45-53 48 13. Deportivo 37 11 13 13 41-46 46 14. Santander 37 12 9 16 47-54 45 15. Salamanca 37 11 9 17 42-45 42 16. Tenerife 37 10 12 15 41-55 42 17. Compostela 37 10 11 16 55-66 41 18. Oviedo 37 9 13 15 36-50 40 19. Merida 37 9 12 16 33-51 39 20. S. Gijon 37 2 7 28 31-77 13 FRANCIAORSZÁG. Auxerre- Lens 1-1, Metz - Lyon 1-0, Le Havre - Marseille 1-1, Monaco - Bordeaux 5-2, Chateau- roux - Paris SG 2-1, Strasbourg- Montpellier 3-0, Cannes - Guingamp 1-3, Rennes - Toulouse 1-0, Bastia - Nantes 2-1. A Lens képviseli Franciaországot, a Metz selejtezőt játszik. A KEK-ben a Paris Sain Germain szerzett kvalifikációs jogot, míg az UEFA Kupában a Monaco, a Marseille, a Bordeaux és a Lyon léphet pályára. Kiesett a Guingamp, a Chateau- roux és a Cannes. A francia I. o. végeredménye 1. Lens 34 21 5 8 55-30 68 2. Metz 34 20 8 6 48-28 68 3. Monaco 34 18 5 11 51-33 59 4. Marseille 34 16 9 9 47-27 57 5. Bordeaux 34 15 11 8 49-41 56 6. Lyon 34 16 5 13 39-37 53 7. Auxerre 34 14 9 11 55-45 51 8. Paris SG 34 14 8 12 43-35 50 9. Bastia 34 13 11 10 36-31 50 10. Le Havre 34 10 14 10 38-35 44 11. Nantes 34 11 8 15 35-41 41 12. Montpellier 34 10 11 13 32-42 41 13. Strasbourg 34 9 10 15 39-43 37 14. Rennes 34 9 9 16 36-48 36 15. Toulouse 34 9 9 16 26-46 36 16. Guingamp 34 9 8 17 30-42 35 17. Chateauroux 34 8 7 19 31-59 31 18. Cannes 34 7 7 20 32-59 28 OLASZORSZÁG. Bari - In- temazionale 2-1, Empoli - Vicenza 3-2, Lazio - Fiorentina 1-4, Piacenza - Roma 3-3, Milan - Parma 1-1, Sampdoria - Lecce 1-1, Udinese - Atalanta 1-0, Brescia - Napoli 2-1, Juventus - Bologna 3-2. Az olasz I. o. állása 1. Juventus 33 21 10 2 66-27 73 2. Internazionale 33 20 6 7 58-26 66 3. Udinese 33 18 7 8 59-39 61 4. Parma 33 15 12 6 54-36 57 6. Lazio 33 16 8 9 52-28 56 6. Roma 33 15 11 7 65-42 56 7. Fiorentina 33 14 12 7 63-36 54 8. Sampdoria 33 13 9 11 52-53 48 9. Bologna 33 11 12 10 53-45 45 10. Milan 33 11 11 11 37-41 44 11. Empoli 33 10 7 16 49-54 37 12. Barl 33 10 7 16 28-43 37 13. Vicenza 33 9 9 15 35-58 36 14. Piacenza 33 6 16 11 26-37 34 15. Brescia 33 8 8 17 42-62 32 16. Atalanta 33 7 10 16 24-47 31 17. Lecce 33 6 8 19 31-69 26 18. Napoli 33 2 7 24 23-74 13 Összeállította: M. Z. Andy Cole (Manchester United) kihagyta ezt a helyzetet wwzm Újra hívhatói HerczegKata asztrológus Kos 06-90-330 541 Bika 06-90-330 542 Ikrek m 06-90-330 543 Rák *• 06-90-330544 Oroszlán 06-90-330 545 Szűz a 06-90-330 546 Mérleg 06-90-330 547 Skorpió •fcí 06-90-330 548 Nyilas f* 06-90-330 549 Bak 06-90-330 550 Vízöntő é& 06-90-330 551 Halak & 06-90-330 552 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Áfa''perc Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. (3) 06-90-330 553 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív inteijúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! (D 06-90-330 555 Címünk; Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Afaperc Tlppelien erfen! 2x5000fí értékű takarékbetétkönyvet sorsolunk ki május 26-án a helyesen tippelők között! Tippelje meg melyik csapatok nyerik a KEK (május 13.) és a Bajnokok Ligája (május 20.) kupadöntőket! Telefonos tippelés a mérkőzések kezdetéig, levelezőlapon a mérkőzéseket megelőző napig. A hívás dia: 88 FMfa/perc. Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Budapest, Pf.:59t. Sportlövő Világkupa Sike kvótája GUATEMALA CITY Sike József 676,4 körrel nyert a Guatemalában rendezett futócéllövő Világkupa-verseny 30 plusz 30 lövéses számában, s ezzel megszerezte a magyar sportlövők első olimpiai kvótáját. A tájékoztatást hétfőn Gombos Károly szövetségi kapitány adta. A Bp. Honvéd versenyzője az első 30 lövés után a második helyen állt a cseh Miroslav Janus mögött, majd a folytatásban remekelt. A döntőben is jó teljesítményt nyújtott a magyar lövő, s végül több mint egy körrel verte az orosz Likint és a finn Wedmannt. Egy teniszező a Román Olimpiai Bizottság élén Ion Tiriac lett az elnök BUKAREST Az egykori teniszsztár Ion Tiriacot választották meg hétfőn a Román Olimpiai Bizottság elnökévé. Tiriac hatvankét szavazattal nyerte el tisztségét a testületben. Ezzel magabiztosan előzte meg a huszonnégy voksot kapó volt vívóbajnok Ana Pascut és a tíz szavazatot begyűjtő Nicolae Vierut, Románia tomaszövetségének elnökét. Az új vezető a 70-es évek teniszvilágának jelentős alakja volt, legkomolyabb eredményeit Ilié Nastase párospartnereként érte el. Később sikeres menedzser lett Németországban, ő egyengette például az ifjú Boris Becker útját is, amikor kezdeti sikerei után a csúcs felé vette az irányt. Tiriac elnöki minőségében Lia Manoliut, az egykori olimpiai bajnok diszkoszvetőt váltja fel, aki januárban hunyt el. A Román Olimpiai Bizottság három új alelnökének is egykori híres sportolókat választottak: a volt kenus olimpiai, világ- és Európa-bajnok Ivan Patzaichin, a kézilabdás múltú, ötkarikás játékokon ezüstérmes Cristian Gatu és a kétszeres olimpiai aranyérmes női magasugró, Jolanda Balás.