Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)
1998-05-12 / 129. szám
1998. május 12., kedd Háttér - Riport Dunántúli Napló 9 Mostar, a „háromarcú” város Az ideiglenes függőhíd mellett építkeznek a komlóiak fotó: bozsik László Ez a kutya biztos, hogy élt már akkor. Nyugodtan jön felém, látszik, ismer minden kavicsot a Neretva közelében. Unalmát azzal űzi el inkább, hogy méregeti az idegent. Nem barátkozik, inkább gyanakvó. Nem támad, távolságot tartva nézeget felém. Volt már nagyobb bajban, ugyanúgy mint lakhelye, Mostar. Éppen három éve dörögtek itt utoljára fegyverek. Éppen három egységből áll ma Mostar. A horvát és a muzulmán részt egy négysávos út választja el, és a kettőt Mostar „harmadik része” a kísértetváros köti ösz- sze. A kísértetváros nem törődik vallással, nemzetiséggel, mindenütt jelen van, három év után is. Romok jellemzik a várost és nemcsak nyomokban, valamint szeméthalmok. El nem szállított mindenféle, szanaszét a szétlőtt épületekben. A Mostar területén található épületek túlnyomó többségén lövések nyoma éktelenkedik ma is. A várost kettészelő, főút melletti házak 80 százaléka üresen tátong. Agyú, gránátok, géppisztoly-sorozatok nyomait viselik a falhalmazok. Emlékeztetve: mire képes a gyűlölet. Pedig lehetett és bízzunk benne, hogy lesz is olyan időszak, hogy az itt élők legalábbis kölcsönösen tiszteletben tartják egymást. Hogy abban legalább megegyeznek: elismerik a különbözőséget. A nemzetköziség egyik újabb jele, hogy rendszeresen járőröző, az utcákon lépten- nyomon harci járműveikkel is feltűnő SFOR-katonák vigyázzák a rendet. Feltűnnek egyenruhás, az ENSZ által küldött rendőrök is. Nem beavatkozva, vigyázva, amíg fennáll a meghosszabbított, békés fegyver- szünet. És természetesen vannak magyarok is, katonák és civilek. A Mostarhoz közeli reptér mellett az SFOR-bázison laknak, sok más országból érkezett társaikkal együtt. A magyar katonák az újjáépítésben segítenek. Komlói segítség Volt (és lesz) „Egy híd” Mostarban. Nemcsak átkelő volt ez az építmény, szimbólum is egész Európában. 1566-ban épült, 1993-ban lerombolták. (A helyiek elmondása alapján leírhatjuk, hogy egyetlen tank lőtte szét ezt a jelképet, 24 órányi „munkával”.) Helyén most egy igen ingatag, az átkelésre megfelelő, ám tériszonyban szenvedőknek egyáltalán nem ajánlott híd van. Egy ideig. A Hídépítő Rt. komlói egységének munkatársai hamarosan gyaloghidat telepítenek a mostani mellé, az alappilléreket a múlt héten helyezték el. Ezzel meggyorsíthatják az eredeti kőhíd hasonmásának elkészülését.- Mivel biztos, hogy az eredeti formában épül majd újjá a sajnálatosan lerombolt híd, a jelenlegi fiiggó'hídtól 20 méterre ideiglenes, úgynevezett gyaloghidat szerelünk. Ezzel lehetővé válik, hogy az egykori, sokak által szimbólumnak tekintett régi híd mielőbb az eredeti formájában felépülhessen - mondta Hoffmann György (kis képünkön), a Hídépítő Rt. komlói-pécsi építés- vezetője. Az új, acélszerkezetű gyaloghíd várhatóan május végén készül el, a jelenlegi, ideiglenes átkelőt lebontják Mostarban. A komlóiakat fogadta a város bosnyák alpolgármestere. Rusomir Csisics kérdésünkre elmondta, elégedett a magyarok munkájával, nem véletlen, hogy a Hídépítő Rt. tervezőit kérte arra is, hogy a híd alatti üregek állapotát búváraikkal megvizsgálják, és erről jelentést készítsenek a megbízás esetén, a régi híd végleges helyre- állítása előtt. Magyar katonai búvárok most is dolgoznak azon, hogy a szétlőtt híd eredeti köveiből minél többet felszínre hozzanak. Jelenleg, mint a magyar SFOR-katonák parancsnoka a helyszínen elmondta, a kövek és a burkolatok 60 százalékát meglelték a meglehetősen gyors folyású és szeszélyesen váltakozó vízmennyiségű Neretva mélyéről. Addig is 'marad néhány gyaloghíd és az angol királynő által „adományozott”, autóval is járható, átkelő a Ne- retván. Márkaárak Szállodánk éppen ennek a hídnak a tövében volt. Magyar viszonyokhoz képest a közepesnél jobban ellátott szállodában 90 német márka egy kétágyas szoba. Öt és tíz márka között adják az egytálételeket, a frissensültekért 15 márkát is elkérnek, Ugyanezek az árak jellemzők a belváros utcai éttermeire is. Mostar muzulmán részén valamivel többen laknak a város hatvanezer lakója közül. Itt a német márka hivatalosnak mondható fizetőeszköz, a horvát területen is szívesen fogadják a márkát, ám ott kunában írják ki az árakat. Az árakat, amelyek a helyieknek meglehetősen borsosak. Negyven százalékra tehető a munkanélküliség a környéken. Se háború, se turista . . . Az idelátogatók általában megkeresik a város mindkét részét. A helyiek kevésbé teszik ugyanezt. Fél órát üldögéltem a Spanyolok terén, a város horvát oldalának elején. A tér nevét a háborúban elesett spanyol katonák emlékére kaphatta, közepén szép emlékmű hirdeti a múltat, és a külföldi katonák emlékét. Amúgy csúcsforgalom volt, de az egyik „kerületből” a másikba alig-alig ment át autó. Még a szinte percenként feltűnő SFOR-os gépkocsik is elkerülték a békés átjárás lehetőségét. Egy város ez, két elkülönült résszel, melyeket igazán a háború emléke köt össze. Egy négysávos út a határ. Bár az emberek már a város „mindkét oldalán” kimerészkednek az utcára, és késő este is tele van a megannyi vendéglátóegység, a messzi földről érkező idegen is érzi a levegőben a feszültséget. A város két része között taxi (amelyből itt is, ott is rengeteg van) nem közlekedik. Busz sem, legfeljebb autók, nagyon ritkán. Az amerikaiak által irányított SFOR jelenléte elsősorban a pillanatnyi feszültségek enyhítésére szolgál. Hosszabb távon bármi megtörténik, mondják Mostarban, amíg az önálló, egységes bosnyák állam, akár szerb-horvát-bos- nyák konföderációban meg nem alakul. Kísért a múlt A háború nyomai különös, a nem ott élő számára meghökkentő kontúrokat adnak a mai Mostarnak. Három évvel ez- előttről itt maradt, kiégett autók mellett parkoló legújabb Mercedes. Az 1993-ban a sétálóutcában létesített temető több száz sírja mellett önfeledten focizó gyerekek. Impozáns aranybolt tőszomszédságában több emeletnyi romos épület, amelynek az alsó része méternyi magasságban tele szeméttel. A folyóparti kocsma teraszán együtt sörözgető horvát- bosnyák-magyar turista és SFOR-katona. A nemrégiben, Pavarotti segítségével épült új zeneiskola, és a legmodernebb felszerelésekkel ellátott fedett és szabadtéri színpad mellett „kialakult” nyilvános WC disszonáns illatainak egyvelege. Mostar az élni akarás jelképe lett. Kár, hogy nem is olyan régen nagy árat fizetett azért, hogy ezt a tényt mára végérvényesen bizonyíthassa. Remélhetőleg, sokáig, békésen. Bozsik László Dunai Imre jegyzete Erkélyjelenet Néhány éve gyászba borult Verona, ugyanis egy kutató kiderítette, hogy Rómeó és Júlia, Shakespeare szerelmespárja valóban élt, csak éppen nem az ő városukban, és szerelmük története is hétköznapi volt. Verona számára viszont Júlia szimbólum. A „kinevezett” erkély és a kripta turista-zarándokhely. A shakespeare-i drámát ihlető eredeti mű szerzője, Luigi da Porto magát és kedvesét rejtette Júlia és Rómeó alakja mögé, ám a művét a „csodálatos és elragadó madonnának, Lucia Savomaninak” ajánlotta. E felfedezés miatt ünnepelt Savornani de Torre városkája abban a reményben, hogy Jú- lia-Lucia történetének dicsfénye reá száll át. Ám kiderült, a gyökeret vert legendát nem lehet elmozdítani. Vajon mi miért nem élünk hasonló módon a legendás, vagy igazi hírességekhez kapcsolható emlékhelyekkel? - adódik a kérdés, ám ha utánanézünk, kevés olyan lehetőség akad, amely határon túli ismertség révén „eladható”. Baranyai példákkal élve Zsigmond király siklósi ra- boskodásával lehet valamit kezdeni, hiszen később császár lett; Szulejmán szultán síremlékével is lehetne, de jogos elfogultságunkban nem kívánjuk reklámozni. Az ismertségi indexünk egyébként elszomorító. Olvastam egy német szerző könyvét a muzulmán hódításokról. A nándorfehérvári diadal és Hunyadi János - déli harangszóstól - említve sincs benne. Persze, megszokhattuk már, hogy jeles nyugati lapokban olykor felcserélik Budapestet és Bukarestet, ám legalább államiságunk ezeréves évfordulója kapcsán intenzívebben kellene népszerűsítenünk történelmünket, kultúránkat külföldön, mert ezt más nem teszi meg helyettünk. Az irigylésre méltó veronaiak Júlia emlékéért izgulnak, miközben mi ott állunk epekedve a büszke Európa erkélye alatt. Tagadjuk meg nevünket? Le a cipőkkel, itt a kánikula! fotó: laufer László Hitchcock sarlósfecskékkel Megelevenedett Alfred Hitchcock „Madarak” című filmje a kaliforniai Pasadenában: vagy ezer sarlósfecske tévedt be egy emeletes házba, és ott jelentős károkat okozott. A madarak szokatlan viselkedésére egyelőre ngm találtak magyarázatot, s a hírek csupán annyiról számoltak be, hogy az eset megtörténtekor vihar tombolt. A madárcsapat a kéményen átjutott be a házba: ezt látták a szomszédok, akik riasztották a tűzoltókat. Amikor a tűzoltók beléptek, mindenütt madarakat találtak. A kis állatok közül több elpusztult, amint pánikban nekiütközött valaminek. Legtöbbjük azonban élt, s az ajtók, ablakok szélesre tárásával, s némi zenebonával sikerült kizavarni őket a házból. Anyai szív A házaspár hétszámra osztott, szorzott, és döntött: eladják a nyolcéves autójukat és annak árát kiegészítve életük talán utolsó nagyberuházásaként megveszik álmaik új kocsiját. A feleség megkért, megis- mertetném-e vele az autómat, mert azt a típust nézték ki maguknak. Örömmel tettem, ő meg lelkesen figyelt, kérdezett megállás nélkül. Igaza van, így könnyebb már az elején kiismerni az újat, mint a vastag kezelési utasításból.-Olyan bajban vagyunk - közölte, miután befejeztem az ismertetést. - A lányunk bejelentette, házassági évfordulónkra ajándékként odaadja nekünk a vételár különbözetét. Elfogadhatjuk tőle? Látszott rajta, hogy ez a lehetőség bármennyire is jól jönne, mégis zavarba hozza. Hogy ők adtak, adnak a lányuknak amikor és amit csak tudnak, az természetes. De hogy a gyereküktől ők kapjanak, és ekkora ajándékot? Igyekeztem meggyőzni: ha elutasítják, megsértik a lányukat. Ha viszont a lányuk a szájától vonná el a falatot, hogy ajándékozhasson, úgysem fogadnák el. Derűs mosollyal és anyai büszkeséggel felelte: jól megy neki az üzlet, szerencsére nem kell fogához vernie a garast. „Ha így áll a helyzet, akkor viszont én a helyetekben elfogadnám az ajándékát” - mondtam. Erre ő bizonytalanul csak annyit válaszolt, hogy még alszanak rá néhányat. A gazdára lelt eb A kölyökkutya szép, fejlett és ragaszkodó. Az idős férfi mesél az előző házőrzőjéről, aki a szívükhöz nőtt és 18 évesen múlt ki. Megsiratták. Nem sokkal rá találtak az út mentén egy csontsovány, félig vak, kivert kiskutyát. A mostanit. Magukhoz vették. Etették, gyógyították, a szemét is megoperáltatták. A férfi elmesélte egy barátjának a talált kutya történetét, az meg tovább mesélte. Egyszer csak jelentkezett a volt gazdi rokona, hogy a fajtiszta eb az övék, súlyos ezreket adtak érte. A férfi elszomorodott és felkereste az előző gazdát, hogy megbeszélje vele az általuk kitett kutya tulajdonlását. Nagy vitára számított. A volt gazdi meghallgatta a történetet, az orvosokhoz járást, a szemműtétet és csak annyit kérdezett, hogy sze- retik-e a kutyust. Amikor a férfi bevallotta, hogy nagyon, a volt gazda néhány perc után előhozta és odaadta neki a kutya származási bizonyítványát, és csak annyit kért, hogy ha már ők komiszul bántak is az ebbel, viselje ő továbbra is becsülettel a gondját. Az idős férfi azóta nagyon boldog, most már nemcsak érzelmileg, de tulajdonilag is övé a kutyus. El nem vehetik tőle. A fejőstehén A férfi éjjel-nappal dolgozik, hogy családja semmiben se szenvedjen hiányt. Amióta meghalt az apja, teljesen magára maradt. 0 járt hozzá, ellátni, takarítani és főzni rá. Az volt az egyetlen biztos érzelmi kötődés az életében. Apja halálával az is megszűnt.- A családod?- faggatom. Legyint. Aztán hallgat. Csodálkozik, hogy mindezt honnan tudom, hisz ő senkinek, soha nem beszélt erről. Ez az ő legféltettebb titka. A keresztje, amit cipelnie kell, amíg csak él. Mégis kiadja magát.-Érzelmileg otthon én már évek óta nulla vagyok. A feleségem teljesen ellenem hangolta a két fiamat is. Én már csak fejőstehénnek kellek nekik - mondja szomorúan. B. Murányi László Szálkák
