Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)
1998-04-05 / 94. szám
AKIRŐL, AMIRŐL BESZÉLNEK 1998. április 5.. vasárnap Villanófény Hetedik oldal Kalandos szökés az emberkereskedők fogságából Judit a rendőrségre, Ilka a halálba menekült A Budapesttől egyórányi járásra lévő alföldi településen ősz közepétől megáll az idő. A fiataloknak szinte semmi perspektívájuk sincs; itt a nagy álmok a semmibe hullanak. Ha beköszönt az ősz, és elkezd esni az eső, az utak foglyul ejtik az itt lakókat, a lábszárközépig süppedő sár csak tavasz- szal tűnik tova. Ezért az idegenek, hacsak nem egyenesen ide vezet a sorsuk, messzire kerülik a falut. A falu kereken száz házát, magukba zárkózó lakóikat. A mindössze nyolcszáz lelket számláló településen a legtöbben a háztájiból élnek: tyúkokat, kacsát nevelnek, disznót hizlalnak. Ez nem az a világ, amelyről a fiatalok általában álmodoznak: túl magányos, túl unalmas, túl elhanyagolt. Aki elvágyik innen, könnyen válik szélhámosok martalékává. A fenyegetést nem hallotta meg Judit sorsa több mint elgondolkodtató. A lány - hiszen a televízió jóvoltából Tápiószelére is beköszönt a nagyvilág - többre vágyott ennyinél. Romantikus alkat lévén, az ő saját, „külön bejáratú” hercegéről álmodozott, aki hófehér paripán érkezve kiszabadítja majd őt Csipkerózsika-fogsá- gából. A „herceget”, aki 1994-ben, egy szép nyári napon valóban erre vetődött, Norbinak hívták. Judit nem tudta, honnan érkezett a 23 éves ifjú hófehér paripa helyett a tűzpiros BMW-n, de nem is érdekelték a részletek. Csak egyszerűen hitt neki, mert hinni akart a csábító, szép szavaknak:- Egy ilyen csodálatosan szép, fekete hajú lánynak, mint te vagy, Nyugaton a helye. Gyere velem, tudok számodra egy jó munkát - ajánlotta a fiú. Judit nem kérdezte, mi is légyen ez a munka - vakon hitt egekig magasztalt Norbijának. Hiszékeny volt, mert falujában azt tanulta: hinnie kell. És eddig hihetett is a szüleinek, a szomszédainak, a tanítóinak. Egyszerűen idegen volt számára a hazugság világa. így érkezett el 1994. augusztus 10. Emlékei szerint ekkor nyíltak meg előtte a pokol kapui. És a rendőrségi akta, amely a gátlástalan emberkereskedelem egy újabb szálát igyekezett felgöngyölíteni. Judit azon a napon sározódott be először.- Mégis, milyen munkát kell majd végeznem? - kérdezte Norbitól útközben. A fiú nagyon sietett, mindössze csak egyszer állt meg tankolni.- Münchenben gyermekfelügyelő lehetsz - ígérte a lánynak újdonsült barátja, s még hozzátett egy mondatot, ami akkor a lánynak nem is tűnt fel: - De ha Németországban gondot okozol nekünk, a családod látja kárát. Pedig Norbi sokat sejtetően nevetett... A testi kín az elviselhetőbb Amikor megérkeztek a bajor fővárosba, Juditnak még egyetlen napra sem volt szüksége ahhoz, hogy fölismerje: Norbi egyáltalán nem az a herceg, akiről hófehér lányszobákban álmodozni szokás, s bizony ő sem az az elvarázsolt hercegnő, akinek képzelte vagy legalább is képzelni szerette volna magát. Münchenben az első út a 39 éves K. Tiborhoz vezetett.- Hirtelen úgy kezdtek el bánni velem, mint egy zsák krumplival, amelyet hamarosan apró darabokra vágnak - emlékszik vissza keserű élményeinek kezdetére Judit. A lányban a mai napig kitörölhetetlenül rögzült az az átható tekintet, amellyel a magát hol Sámuelnek, hol Sándornak, hol pedig Lászlónak nevező, idegen férfi vizsgálgatta. Úgy tetszett számára, mintha az értékét próbálná meg fölbecsülni. Akár egy vásárra vitt lónak. Hamarosan el is hangzott az ítélet:- Egy ilyen, mint te, könnyedén megkereshet havonta 2500 márkát is, de nem mint gyermekfelügyelő. Férfiakkal kell hálnod, érted már?- De hát én gyermekfelügyelőnek jöttem - tiltakozott Judit, de csattanós volt a felelet. K. Tibor hatalmas pofonnal vágta el a mondatot.- A pofonok, amelyek az első ökölcsapást követték - emlékezik vissza ma a lány -, sokkal elviselhetőbbek voltak, mint a kín, ami a lelkemet égette. A testi fájdalmakat az ember könnyebben állja. Judit ma már ismét az az egyszerű vidéki lány, aki 1994. augusztus 10. előtt volt. Tápiószelén él, beteg szüleinek ő az egyetlen támasza. Valaha arról álmodott, hogy világot lát, hogy sikerül kitörnie az álmos falu egyhangúságából, s hogy gazdagon mehet férjhez. Nem így történt. A Bűd am Sonntag utánajárt a magyar lány szomorú, már-már tragikus történetének. i két, bíróság elé állított lánykereskedő: Norbi és K. Tibor Ám minden egyes alkalommal, amikor arra kényszerítették, hogy valakivel ágyba bújjék és mindenféle undorító kívánságot teljesítsen, összetört benne valamit.- Belefásultam az életbe - mondja ma ezernyi élettapasztalattal öregebben az egykor vidám, mára szomorú, kiürült tekintetű lány. Úgy érzi, hogy a teste mocskos lett, lemoshatatlanul tisztátalan, már csak egy külső burok, amely körülveszi őt. Elveszítette mindenét. Németországban minden emberi érzést kiöltek belőle. M. Norbertét és K. Tibort mindez persze nem érdekelte. Egyszerűen elvették a tápiószelei lány útlevelét; úgy tartották őt kényükre-kedvükre a lakásban, mint egy rabszolgát. Csak akkor távozhatott - és természetesen akkor is kizárólag szigorú felügyelet mellett -, ha egy kuncsaft egyszerűen kibérelte őt. Például az az autókereskedő, aki egyszer az irodájába rendelte. Vagy az a zöldséges, akire épp a csarnokban jött rá a férfiasság. Meg az arab, a fekete szemüvegével...- Hatszáz márkát fizetett Tibornak, és ezért nemcsak az ágyban kellett minden igényét kiszolgálnom, hanem főznöm és takarítanom is kellett rá. Természetesen meztelenül - idézi vissza a rémálmot Judit. Mondják: ha egy lány gazdát cserél, általában 1000 márka az ára. Két héttel az arab férfi „megrendelése” után Norbert és Tibor kocsiba rakta őt, és Landauba furikáztak vele. Az egyébként bájos városka Judit számára csak újabb megpróbáltatások, újabb keserűségek helyszínét jelentette: most már a középkori épületek hangulatát sem tudja magában fölidézni. A férfi, aki az új „tulajdonosa” lett, éjszakai lokált működtetett; a lánynak egy szeparé- ban kellett a férfivendégeket szórakoztatnia. A félelem újraéled Mégis azt mondhatja, hogy ez a hely hozta meg számára a váratlan szabadulást. Kihasználva őrei lankadó figyelmét, egy óvatlan pillanatban, késő este elhagyta a lakást, pontosabban a cellájául szolgáló parányi szobát, és a rendőrségre menekült. Fogva tartóit azonmód le is tartóztatták. K. Tibort és M. Norbertét kevéssel később, emberkereskedelem bűntettében bűnösnek találták, és börtönbüntetésre ítélték. Azzal vádolták őket, hogy Juditon kívül még legalább 20 magyar lányt csempésztek át a határon, és arra kényszerítették őket, hogy prostituáltként nekik dolgozzanak. Mind közül a legfiatalabb, a 16 éves Ilka nem sokáig bírta a megpróbáltatásokat. A megaláztatások után nem akart tovább élni, és egyszerűen a vonat elé vetette magát. Judit mostanában gyakorta látogat el a Tápiószelével szomszédos falu temetőjébe, Ilka sírjához. Könnyes szemmel idézi föl barátnője történetét:- Én már kint voltam, amikor K. Tibor öt is magával hozta. Ugyanolyan buta, naiv volt, mint egykor én is. Aztán jöttek a pofonok, a rúgások, az éheztetés, és Ilka is betört. Amikor én hazakerültem, teljesen magára maradt, összeroppant. Addig valahogy sikerült tartanunk egymásban a lelket, közösen tápláltuk a szabadság reményét. Ezért vetette el magától Ilka az életet... Miközben K. Tibor ügyét a müncheni tartományi bíróság az ügyvédje fellebbezése folytán hamarosan újratárgyalja, M. Norbert szépen letöltötte kétéves börtönbüntetését. Judit hazatért Tápiószelére, a szüleinél lakik. Édesanyja is, édesapja is súlyos szívbeteg, minden izgalom végzetes lehet a számukra. Amióta azonban Norbert szabadlábra került, a család élete merő aggódás, csupa félelem. Mi lesz velük, ha az 1994-ben megígért bosszú beteljesedik?- Félünk, és a lányunkat is meg akarjuk védeni - mondják a szülők megkeseredetten. - El kell adnunk a házunkat, és messzire költöznünk, nehogy az az ember valaha is megtaláljon bennünket. Judit édesanyja joggal retteg:- Az az ember ismét itt van, már láttam is. Biztos, hogy a nyomunkba ered, biztos, hogy bosszúra éhezik. Nem is beszélve azokról a lányokról, akiket újabb áldozatul szemel ki magának. Amíg ilyen emberek vannak köztünk, senki sem érezheti magát biztonságban. Sok Judit van az országban. Sokan várnak a mesebeli hercegre, fehér paripán. Sáros kis falvak pici házaiban fényről, gazdaságról, új életről álmodnak a lányok. Gyulay Zoltán „Belefásultam az életbe, lemoshatatlanul mocskos lettem... ” i
