Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)
1998-04-02 / 91. szám
12 Dhnántúli Napló Riport - Hirdetés 1998. április 2., csütörtök Válni, negyven körül A baráti társaság vacsora után miről is beszélgethetett volna, mint a férfiakról és a nőkről, a szerelemről és a házasságról. Péter, a házigazda előadta kedvenc elméletét, mely szerint az emberek többsége 40 éves kora körül változtatni akar az életén: azt gondolja, újrakezdheti még. Ilyenkor sokan elválnak, munkahelyet, lakóhelyet változtatnak. Tibor, az egyik vendég megerősítette ezt: nemrég adott fel házassági hirdetést (ötvenes úr, lakás, autó, nyaraló), és majdnem száz levelet kapott: a válaszoló nők többsége negyven körül vált el. A Statisztikai Évkönyv nem igazolja ezt. Igaz, itt a válások számát 20-29, 30-39 stb. évek között adják meg, s nem így: „negyven körül”. De mit mondanak erről az érintettek, és mit mondanak a szakemberek? Dr. Banicz Erika, a Pécsi Városi Bíróság elnöke:- Megfigyeléseim nem utalnak arra, hogy negyven év körül gyakoribb lenne a válás.- Melyek a leggyakoribb válóokok?- Érzelmi elhidegülés, anyagi problémák, iszákosság, tettlegesség, hűtlenkedés. Ezek a tetten érhető okok, persze, nem tudni mindig pontosan, mi játszódik le két ember között évtizedek alatt: csökken az egymás iránti figyelem, amikor kihűl a szerelem - nem váltja fel a kölcsönös megbecsülés.-Nem lehet, hogy e gyakori válóokok közül néhány éppen 40 körül érik meg?-De igen. Az elhidegülés- nek nincsenek látványos jelei: valami közös cél összetartja - még - a házastársakat. Például amíg házat építenek, együtt vannak, aztán amikor kész a ház, teljessé válik az anyagi és érzelmi kifosztottság: nem tudnak mit kezdeni egymással. Vagy: megnőnek a gyerekek, már nem kell tűrni, nyelni. Ezek a folyamatok csendben zajlanak, mire a válóperes bíró elé kerülnek, hogy közös megegyezéssel - szaknyelven szólva: egyező akaratnyilvánítás alapján - elváljanak, gyakran már végleges, megmásíthatatlan a szakítási a szándék. Ilyenkor nem vizsgáljuk az előzményeket, de néha úgy érzem, vannak pontok, amikor még visszafordítható a folyamat, hiszen lehet hogy a felek csak azért fordultak a bírósághoz, hogy legyen egy kívülálló, aki dönt, aki véleményt mond. „Megkérdezni ezt a pillanatot” nagyon szép bírói feladat. Újrakezdi az életét Márton: - A feleségem 41 éves, én 45, orvosok egy vidéki kisvárosban, sokat dolgoztunk és szép egzisztenciát teremtettünk: ház, kocsi, gyerekek, tekintély a városban és meglehetős szakmai előmenetel. Ezék után Magdi egy nap összepakol, közli, hogy őt a családja visszahúzza, nem hagyja érvényesülni. Elege van a háztartási robotból, újrakezdi az életét és megvalósítja önmagát. Fél éve Pesten él, beosztott orvos. Dr. Banicz Erika: - Lehetséges, hogy a szakmájának élő, igényes értelmiségi nő esete ez, aki bosszú vívódás után a hivatást választja. Dr. Stark András pszichiáter: -Általában megszakad a szívem azokért a szegény férfiakért, akik azzal áltatják magukat, hogy ők a női önmegvalósítás áldozatai! Arról van szó, hogy a férfiak gyávák, döntés- képtelenek, és a nőt hozzák olyan helyzetbe, hogy döntsön. Szembe kell nézni azzal, hogy a hagyományos férfi-nő kapcsolat megváltozott. Az autonómiáját, személyiségét kiteljesíteni képes nő csak egy egyenrangú- sításra képes férfi számára nagyobb érték, mint egy, az ő személyiségét kiegészítő nő. De ilyen férfi kévés van. Igaz, csapdahelyzet ez: de az elhagyott férj által előadott történet nem más, mint önigazolás a saját kudarca miatt.- Ön nem hisz a 40-es év mágikus jelentőségében ?- Nem. A 40 év emlegetése összefügg azzal, hogy úgy tűnik, ez az „életközép” kezdete a férfiak életében, amivel nehéz szembenézni. A nőnek sem könnyű ez a kor, mert csökken a vonzereje. A férfi pedig egyenesen fél, hogy megöregszik, de a problémát a szőnyeg alá söpri azzal, hogy a fiatalság illúziójának fenntartása reményében új kapcsolatba kezd. Ez azonban az esetek többségében hiú ábránd. Inkább a meglévő kapcsolatot kellene megújítani. Annak az esélye, hogyha kitart a házastársa mellett, sikerrel jutnak túl együtt az öregedéssel kapcsolatos válságon, nagyobb, mint egy új kapcsolat sikerének. Pláne azért az illúzióért, hogy az idő múlása megállítható egy fiatalabb nővel. Igaz, a művészetnek ez gyakori témája, csakhogy a művészek szabadságfoka más, mint a mindennapi emberé. Az önbecsapás ritkán sikerül. Az én ötleteim nem az övéi Krisztina: - Negyvennégy éves voltam, amikor elváltam. Úgy látszik, ebben a korban hoz elénk az élet olyan regényeket, újságcikkeket, amelyek arra serkentenek, hogy jobban figyeljünk a saját életünkre. Én vállalkozó szellemű nő vagyok, pénzügyi területen dolgozom, kocsit vezetek, nyelveket tanultam, tanfolyamokra járok. A volt férjem kényelmes, semmi nem érdekli, ha van munkája, van, ha nincs, nincs. A városban én az értelmiség elejéhez tartoztam, de ő nem tudott viselkedni ebben a társaságban. Belefáradtam abba, hogy az én ötleteimet, amelyek a család előmenetelével kapcsolatban támadtak, úgy adjam elő, mintha az övéi lettek volna, és még én is valósítsam meg, egyedül. Ilyen mintát adott a fiának is. Mindig úgy gondoltam, az én váram a családom. De minden próbálkozásom ellenére nőtt a szakadék köztünk, és végül eljutottam addig, hogy döntenem kellett: elfogadom-e ezt így tovább vagy váltok. Zsuzsanna: - Már korábban el kellett volna válnom, de a lányok miatt halogattam. Negyvenkét éves voltam, amikor betelt a pohár, amikor egyedül maradtam. Azóta tudom megvalósítani, amit akartam: a szabadságot és függetlenséget. A férjem visszahúzott. Értelmi szintkülönbség volt köztünk. Féltékeny volt rám és a barátnőimre is. Egy idő után már nem tudtunk miről beszélni. Mindent én intéztem, de ő nem bírta a határozottságomat. Végül már nem az én életem volt a tét, hanem az egész családé. Dr. Stark András: - Járnak hozzám terápiára házaspárok. Mindkét félnek elmondom: mielőtt a válás mellett döntenek, végig kell gondolni, érdemes-e elhagyni azt, aki tíz-húsz évig volt társunk, otthagyni a gyereket, lakást és főleg a közös eredményeket. Mert az együtt töltött évek - minden konfliktus ellenére is - nagyon nagy értéket jelentenek, amit köny- nyen fel lehet ugyan rúgni, de lehet, hogy ez később köny- nyelműségnek bizonyul. Ha megvan még az egymás iránti érzelemnek akár a parazsa is, megvan a másik megbecsülésének képessége, akkor lehet bízni a kapcsolat megmentésében. Az öregedéssel, az életciklusváltással (elkészült a ház, kiröpültek a gyerekek stb.) úgyis pőrén szembe kell nézni, s ez jobb együtt, mint egyedül. A nők sokkal ki szolgál tatottab- bakká válnak, ha egyedül maradnak. Az ő esélyük új partner találására - életkoruk és a férfiak illúziói miatt is - sokkal kisebb. Jobban sérülnek önértékelésükben, s ez visszaveti őket. Péter: - Zsófi csinos nő volt, eleinte élveztem, hogy minden férfi megnézi, de aztán egyre kellemetlenebbé vált, hogy mindenkivel kikezdett. Előttem is, a barátokkal is. Nem mondom, nekem is jó volt vele, de egyre többet szenvedtem a jelentőségteljes tekintetektől és a megjegyzésektől. Ameddig lehetett, titkoltam a lányunk előtt, de amikor a gyerek barátnői elmondták neki, amit pletykál- kodni hallottak a szülőktől, és a gyerek sírva azt kérdezte, „édesapa, hogy tűrhetted?”, beadtam a válópert. Most ketten vagyunk Katival a kétszobás panelben, ő idén érettségizik, én 48 éves vagyok. Talán kezdhetek még új életet valakivel. Dr. Stark András: - Egy külső kapcsolat sohasem oldja meg a partnerek közti ki nem beszélt konfliktusokat. A terápiára hozzám járókon látom: nem tudnak egymással kommunikálni, reflektálni egymásra érzelmileg. Ha az ember átsegíti őket a probléma megfogalmazásán, máris közeledni tudnak egymáshoz. Mi lesz a gyerekkel? Dr. Banicz Erika: - A váláskor nagy kérdés: mi lesz a gyerekkel. Vannak gáláns férfiak, akik nagyvonalúak a vagyon és a gyerekek ügyében. A kicsinyesség mindkét nemben előfordul. Egyébként vannak anyaszívű apák és apaszívű anyák. Meggyőződésem, hogy a gyereknek nem feltétlenül házassági kötelékre van szüksége, hanem apára és anyára. Aminek akkor is meg kellene maradnia, ha az elvált szülő új kapcsolatot kezd. Zsuzsanna: - Én nem vagyok egy elveszett ember: ajég hátán is megélek. Csak a társválasztás nem akar sikerülni. Van baráti kör, vannak próbálkozások. De az ember bizonyos szint alá nem mehet. És elég kicsi a mentési lehetőség. Anna: — Nem voltam 40 éves, amikor elváltam. Ha most kellene döntenem, nem válnék el. Inkább megalkudnék. Azt hittem, könnyű lesz fiatalon, függetlenül, de nagyon nehéz. A kislányom nagyon sok örömet szerez nekem - de egy felnőtt társ nagyon kellene. Kialakítottam egy életrendet, értékrendet magam körül, és nincs, aki beleillik. Elnézem a sok 35-50 éves ismerősömet: félnek a magánytól, és szörnyű megalkuvásokra képesek. Valahogy társadalmi szinten nincsenek ízléses, elfogadható alkalmai a magányos középkorúak ismerkedésének, párválasztásának. A nő kezdeményezőbb-Nem valami hízelgő képet festett a férfiakról, doktor úr.- Nem véletlen. A férfiak többsége nehezen veszi tudomásul, hogy megváltoztak a hagyományos férfi-nő kapcsolatok. A társadalmi életben és a szeretkezésben is. A nő aktívabb, kezdeményezőbb, önállóbb - ebben egyébként a férfinak is több öröme telhet, ha elfogadja a tényt. De a nők felelőssége is óriási: többet tehetnének azért, hogy a férfiak őszintébbek, érzelmeik kifejezésében gazdagabbak, oda- adóbbak legyenek.-Szóval nem reménytelen a helyzetünk?- Nem. Nevelhetők vagyunk. Gárdonyi Tamás M A PÁPÁM MINDIG J0L DONT t. JTltój'»; i * * * Út: ' ' :í»* • ■ ' r/,T , W • " ' ■ -• ’Wit* iá „A papám szerint a régi nyugdíjrendszer olyan, mint az első autó. Én ezt nem értem, de ha ő mondja, akkor biztosan így van.” A papám szerint a régi nyugdíj- rendszer olyan, mint az első autó. Hiányzott belőle a megbízható ellenőrző műszer, ezért a sofőr nagyon kiszolgáltatott volt. Nem úgy, mint a mostani szuperautókban, ahol mindig tudjuk, mennyi benzin fogyott, milyen gyorsan haladunk, és hogy mennyi utat tettünk meg. A papám szerint így van ez a mai nyugdíjpénztáraknál is, ahol rendszeres tájékoztatást kaphatunk a befizetésekről és a hozamokról. Tehát mindig tudhatjuk, hogy menynyi tartalékunk van. A jövő így pontosan kiszámítható, és az embert nem érheti olyan meglepetés, hogy a végcél előtt kifogy a benzin. A papám azt mondja, hogy amelyik pénztárnak rossz a nyilvántartása, és nem ad megfelelő, és rendszeres tájékoztatást azt ő biztosan nem választja, mert az olyan mint, a régi autó. Márpedig semmi kedve nyugdíjas korában egy lerobbant, üres tankú tragacs mellett tehetetlenül ácsorogni a forgalmas sztrádán. A papám hamarosan dönteni fog. Szerinte a magas hozamok mellett a legfontosabb, hogy a pénztárban jól működjenek az ellenőrző „műszerek”. Vagyis ő azt a pénztárat választja majd, ahol pontosan tudja, mikor mi történik. A papámnak nincs könnyű dolga, de azt mondja megéri alaposabban tájékozódni. Tudom, ő végül mindig jól dönt. Nyugdíjreform-Lépés a jövőért! További információért hívja a Pénzügyminisztérium kedvezményes kékszámát: 06-40 400 400 vagy látogassa meg home-page-ünket: www.nyugdijreform.hu mMrmnmmmm * i *
