Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)

1998-04-12 / 101. szám

Nem író. Színész, meg talán rendező, de abban sem biztos. Egyszerűen történetei vannak, amiket korábban élőszóban mesélt el. A legjobb szerepeket magától kapta. Koltai Róbert 1943-ban született, felesége Pogány Judit, szintén színész. Dolgozott Kaposvárott, Pécsett, Veszprémben és Budapesten a Nemzeti Színházban is. Kapott már Jászai Mari-, SZOT- és Déri János-díjat. Érdemes Művész. kor az ember diktál. A filmforgalmazó cégnél van egy hölgy, aki nemcsak nagyszerűen gépel, ha­nem kiváló humora is van. Amolyan kisegítő dra­maturgként beszállt a munkába.- S ha most az lenne a feladat, hogy írjon egy vadonatúj történetet szemben az üres papírral, egyedül?- Akkor megkeresnék egy írót. Egyedül nem vállalnám.- Irigylem. Van egy remek hivatkozási alapja ilyenkor, hogy színész. Az író bezzeg nem mond­hatja, hogy én csak egy színész vagyok.- Ezért mindig is nagyon becsültem azokat, akik erre képesek.- Mennyire magyar film A miniszter félrelép?- Még a humora is jellegzetesen pesti humor. Magyarok a figurák is, hiszen a szerepek egy ré­szét mi találtuk ki. Tudom, hogy néhány kriti­kus azzal van elfoglalva, hogy a film magyar mi­voltát kérdőjelezze meg, de nem nagyon értem őket. Amikor a magyar honfoglalásról készült filmben Árpád apánkat Franco Nem játszotta, akkor ezt valahogy természetesnek vették. A mi filmünkben mindenki magyar. Sőt, Andy Vájná minden forgatási napon elmondta, hogy ezzel a filmmel talán a magyar filmgyártásnak tud utat mutatni. Nem a magyar filmművészetnek, mert ez nem egy műalkotás, hanem a magyar film­gyártásnak.- Ami valaha sorban gyártotta a sikeres, egy­szerű történeteket.- Úgy van. A mozit, azt hiszem, a tömegszóra­koztatás érdekében találták ki, nem azért, hogy az alkotók családtagjai jól éljenek belőle.- Ilyen nagy a szakadék Ön és az úgynevezett műalkotók között?- Szerintem nem. Van, aki szerint igen. Én a két saját filmemet művészi alkotásnak tekintem. Az első után felhívott Vámos Miklós és azt mond­ta: bárki bármit mond, te ezentúl rendező vagy.- És mondja az a bizonyos bárki a bármit?- Néha még azt sem. Vagy mit kezdjek azzal, aki a Sose halunk meg-et elmondja mindenféle giccsnek, majd a Szamba után utólag kinevezi re­mekműnek, csak­, hogy rúghasson egyet a Szambába is?- Nálunk nem szeretik a sikeres dolgokat. Ha Molnár Ferenc most lenne harmincéves, eltaná­csolnák a pályáról.- Ez igaz. Pedig mekkora író! Nem f yőzök betelni vele. pp a harmadik da­rabjára készülök. A Testőrt rendezem Veszprémben.- Azért egy kriti­kust hadd védjek meg. Valaki azt írta, hogy a Mi­niszter sikere után itt lenne a lehetőség, hogy akár egy sorozat visszatérő hőseként megteremtse a mai magyar átlagembert, ahogy azt Kabos tette azokban a filmekben, melyekben egy valami volt közös: ő maga, meg a típus, amit játszott.- Erre nehéz válaszolni, mert ha valakit Kabos Gyulával hasonlítanak össze, annak egy pillana­tig illik csendben lenni.- Nem véletlenül jutott eszembe. Úgy gondo­lom, éppen most és éppen Ön lehetne képes ha­sonlóra.- Nézze, ez olyan dolog, amit nem dönthetek el egyedül. Nekem van néhány saját történetem, amit szépen egymás után megpróbálok megvaló­sítani, de ha egy rendező meg egy író ekkora bizal­mat szavazna nekem, annak boldogan állnék elé­be, s legjobb tudásom szerint igyekeznék megol­dani. Én a látszat ellenére nem voltam agyonké­nyeztetve szerepekkel. A legjobb szerepeket ma­gamtól kaptam. Kaposvárott, ahol tényleg min­denféle darabot játszottunk, egy bizonyos intellek­tuális szint feletti figurát sohasem osztottak rám.- Azokat Jordán Tamás játszotta.- Meg Lukáts Andor. Akik nagyon jelentős szí­nészek és a legjobb barátaim. De ahhoz, hogy például eljátszhassam Vitelliust, ahhoz Pécsre kellett mennem. Egyáltalán nem bánnám, ha nem könyvelnének el önjáró színész-rendező­nek, s esetleg szerepíráskor is gondolnának rám.- Egy mai írónak ennél hálásabb dolga alig lenne. Önnel manapság biztos a siker.- Nem tudom. Az igaz, hogy nekem mindig a közönség volt a legfontosabb. Sikeres akartam lenni. Amikor Kadarkúton nem jött még be az utolsó busz, inkább várattam a kezdést, mert ne­kem az á harminc néző is megnyerni való és fon­tos volt, miközben kollégáim legyintgettek, hogy ez azért túlzás, pedig a kaposvári színház fegye­lemleckéket adhatott volna bárhol. Ma is boldog vagyok, amikor látom a mozik előtt feketéllő tö­meget.- Ma Ön az az ember, aki a legkönnyebben jut­hat lehetőséghez. Egyetért ezzel?- Hűha, most megfogott...- Számoljak ma­gamban nyolcat?- Nem, de tény­leg nem tudom. Csináltam valamit, ami tetszett. Sokan látták és szerették. Nyilván ez jelent valamit. De, hogy bármit? Talán most beindul a magángyártás. Kálomista Gábor, a Zimmer Feri producere már jelentkezett, hogy szívesen dolgozna velem.- Miközben A miniszter félrelép hatalmas sike­re épp az ö filmjük esélyét rontja, márpedig ha a Zimmer Feri nem lesz nyereséges, Kálomista úr soha többé nem fektet filmbe.- Remélem, ez nem ilyen kétélű, mint ahogy mondja.-Én is ezt remélem, de ez is benne van.- A művészetben valóban ott a bizonytalan­ság. Például a Sose halunk meg után egy évig tel­jes csend volt körülöttem. Nem hiszem, hogy én már ezentúl csettintek egyet és a producerek sor­ba állnak.- De azért nem lenne Koltai, ha nem készülne a következő filmjére.- Vámos Miklóssal kitaláltunk egy történetet, mely egy tanárról szól. Egy olyan igazi, régi vágá­sú, szakszerű, tanításra termett tanárról. Ma jól tudjuk, nem vfelük vannak tele a tantestületek. A sztori arról szól, mi történik egy ilyen nagyon-ta- nárral a többiek között. Nemrég kaptam választ a Magyar Mozgókép Alapítványtól, hogy támogat­ják a filmet. Ez persze még mindig nem jelenti azt, hogy ebből film lesz.- Dehogynem.- Felveszem főállású biztatónak.- Tudja mi a különös? Mi Kaposvárról ismerjük egymást, ahol Ön színészi pályája háromne­gyedét töltötte. Mégis alig esett szó a mindkettőnk által szeretett városról.- Ez nem így van. Végig arról volt szó. Amit tudok, azt mind ott tanultam. A mostani mun­kámban ott vannak Zsámbéki és Ascher régi instrukciói, aztán Jordán, Lukács. Kiss Pista, akivel együtt kezdtük a pályát, együtt játszot­tunk Kaposvárott. Bevallom őszintén, a legzse­niálisabb színész volt, akivel valaha egy színpa­don álltam.- A nem kaposváriak kedvéért mondjuk meg, hogy a Szamba fiatal színész hősét részben róla mintázta.- Igen. Látja, ennyire nem tud­tam elszakadni onnan. Az, hogy ötvennégy évesen képes vagyok nap mint nap újra ne­kivágni, hogy minden alkalom­mal megvívom az aznapi csatámat a közönség szeretetéért, azt annak a sok munkának kö­szönhetem, amit ott elvégeztem. Az elmúlt években szerencsém volt, sok jó történt velem, filmjeimmel eljutottam Sao Paolóba, Los Ange­lesbe, s talán nem itt a vége. Mégis, ez mind egy kaposvári színész története, aki egykoron vicceket mondott a helyi bárban, mert kevés volt a fizetése. Én abból a színészből lettem si­keres ember. Siposhegyi Péter Nem ismerek rá. Pedig hasonlít magára. Az évek, az a huszonöt, mióta ismerem, csak páro­sával látszanak rajta. De az a zakó, meg az a mellény és a nyakkendő hozzá! Koltai Róbert hibátlan öltözékben - ez új.- Talán ez is azért van, mert amerikai a pro­ducere?- Először is pesti, másodszor nem a producerem, egyéb­ként félig-meddig véletlen. Ma is in­kább egyszerűbb ruhát hordok, de most családi ünnep­re készülök...- Jól tud ünnepelni?- Változó. Most jól teltek az elmúlt napok. Édesapám, aki 85 éves, velünk volt Szigetszentmiklóson, ahol lakunk. Jó kedvünk volt, örültünk egymásnak. Szegény, sok minden­nek úgysem tud örülni. Minden idők legzseniáli­sabb csepeli futballvezetője meglehetősen szo­morú, ha egykori csapata eredményeit figyeli. Annyira, hogy már meccsre se nagyon jár, ami nála olyan, mintha én nem tenném be a lábam színházba.- Az idősebb Koltai legendás csapatgründoló volt. Talán ő a Szamba, meg a Sose halunk meg hőse?- Ő is. A Sose halunk meg főszereplője erede­tileg a nagybátyám, de ő azért nem volt ennyire színes egyéniség. Apámmal ketten együtt formá­lódtak szereppé bennem.- Hogyan lesz egy színészből író? Én eddig úgy gondoltam, hogy akinek az íráshoz van tehetsé­ge, az húszéves kora körül írni kezd, s ilyentájt, ötven felé már azon töpreng, miről írja meg élete nagy búcsúszimfóniáját. Mindig is írt, vagy csak most kezdte el?- Nem vagyok író. Színész vagyok, meg talán rendező, de abban sem vagyok biztos, fró vi­szont semmiképp. Egyszerűen történeteim van­nak, amiket korábban mindig élőszóban mesél­tem el. Ilyen legenda volt a nagybátyám. Ezt jegyzetük le Nógrádi Gáborral, de úgy, hogy a részleteket első változatban mindig ő írta. Utána persze nekem is volt hozzátenni valóm, mert azért közel harminc év alatt ragadt rám némi dramaturgia, de én mindig csak másokkal együtt tudtam és tudok írni. Paradox módon éppen most, A miniszter félrelép-ben kellett először önállóan írnom.- Pedig Vájná úrnak biztosan lett volna pénze egy hivatásos íróra.- Úgy gondolta, mi ismerjük a tör­ténetet, írjuk meg belőle a forgató- könyvet. Ez volt az első magányos írásom, már amennyiben ma­gányos írás, ami­Egy vidéki színész története, aki lehetne a mai Kabos Gyula Koltai szereti, ha minden széken ülnek „Filmet készülök írni egy igazi régi vágású tanárról... ”

Next

/
Oldalképek
Tartalom