Űj Dunántűli Napló, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)

1998-04-10 / 99. szám

1998. április 10., péntek Sport Dünántúli Napló 19 Ismét edzőváltás a Bayemnál? Utódként Ottmar Hitzfeldet emlegetik Pelé, a* egykori vi­lághírű brazil lab­darúgó, aki szponzori kampánykörúton van Ja­pánban, azt nyilatkozta a sajtónak, hogyha Cardoso brazil elnököt újraválaszt­ják októberben, ő is szíve­sen lenne ismét sportmi­niszter A szezon végén a Bayern Mün­chen labdarúgóklub megválik az olasz mesteredzőtől, Gio­vanni Trapattonitól és Ottmar Hitzfeldet, a Borussia Dort­mund elmúlt években elért si­kereinek kovácsát szerződteti - írta a Kicker című labdarúgó szaklap csütörtöki számában. Az újság „teljesen megbíz­ható forrásokra” hivatkozva számolt be a fejleményről, ami­ről sportberkekben már hetek óta beszéltek. Üli Hoeness, a Bayern menedzsere csütörtö­kön sem megerősíteni, sem cá­folni nem kívánta a Kicker ér­tesülését. A menedzser két nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy az érintett felekkel tisztáz­ták a jövőt, de erről egyelőre nem kívánnak beszélni. A Bayern és a világ egyik legsikeresebb labdarúgóedző­jének tartott Trapattoni máso­dik „frigye” az elsőhöz hason­lóan szomorú véget ért. Az 1994/95-ös szezonban ült elő­ször a bajorok kispadján, de csekély sikerrel és ezért már az első esztendő végén szerződést bontottak. A gyenge szereplést az edző és a csapat közötti hi­ányzó összhanggal magyaráz­ták és ezt Trapattoni német nyelvtudásának hiányára vezet­ték vissza. 1996 őszén Franz Beckenbauer klubelnök hívá­sára az olasz mester visszatért Münchenbe és tavaly bajnok­ságot nyert a piros-kék csapat­tal. Az idén azonban elmarad­tak az eredmények. A Bundes- ligában a csapat a Kaiserslau­tern mögött a második helyen áll. A Dortmunddal szemben alulmaradt a Bajnokok Ligájá­ban, s nem jutott be a német kupa döntőjébe se. Egy rossz február-márciusi sorozat után a talpig úriember, mindig válasz­tékosán öltöző és viselkedő Trapattoni azonban kiborult, mert néhány játékos a nyilvá­nosság előtt bírálta játékfelfo­gását, a túlságosan védekező stílust. Egy sajtóértekezleten Trapattoni tört németséggel szidalmazta játékosait. A kiszi­várgott hírek szerint most nem is annyira az idei eredményte­lenség miatt akar távozni, mint amiatt, hogy rossz németséggel megfogalmazott mondatai az­óta rendszeresen gúny tárgyát képezik a német tájékoztatási eszközökben. „Hatvanévesen nekem erre már nincs szüksé­gem” - mondta állítólag a mes­ter és ezért végleg búcsút akar mondani Németországnak. Hitzfeld tavaly nyáron a Bajnokok Ligájának megnye­rése után állt fel a Borussia Dortmund kispadjáról. Az ad­dig meglehetősen középszerű csapat az előző években a veze­tésével kétszer megnyerte a német bajnokságot és a nem­zetközi porondon is a klub tör­ténetében példátlan sikereket ért el. Tavaly ugyan az edző- séggel fölhagyva sportigazgató lett a Dortmundnál, de néhány hónappal ezelőtt közölte, hogy hiányzik a kispad és új munka­helyet keres. Coulthard végre nyerni akar Következik az Argentin GP BUENOS AIRES A hét végén Argentínában rendezik meg az idei Forma-l-es autós gyorsa­sági világbajnokság harma­dik futamát. Az Argentin Nagydíjért a pilóták Buenos Airesben vetekszenek majd. Az idei két versenyen, az ausztráliai Melboume-ben és a brazíliai Interlagosban ket­tős sikert aratott McLaren- Mercedes két pilótája, a finn Mika Häkkinen (képünkön) és a brit David Coulthard rövid szabadságot kapott a Buenos Aires-i Oscar Galvez-pályán sorra kerülő viadal előtt. Az ellenfelek, a Ferrari, a Willi- ams-Mecachrome és a Jor- dan-Mugen-Honda a spa­nyolországi Barcelonában teszteltek, hogy behozhassák lemaradásukat. A Ferrari fő­leg a versenyautó aeordina­mikai tulaj­donságán ja­vítgatott, a Williams és a Jordan csa­pat az ameri­kai Goo­dyear gumi­gyár új fej­lesztésű, az első kerekekre való abron­csait próbálgatta. Patrick Head, a Williams technikai igazgatója szerint kocsijaik legalább olyan jók, mint a Ferrarié, csak eddig nem tud­ták megoldani, hogy a legtöb­bet kihozzák az autókból. Da­vid Coulthard úgy nyilatko­zott, hogy végre le szeretné győzni csapattársát, Mika Häkkinent, aki - a tavaly év­végi jerezi versenyt is bele­számítva - sorozatban három futamon lett első. Az Argentin Grand Prix pénteken a szabadedzéssel kezdődik. Lányok is birkóztak Szigetvári diák erőpróba. Vérén József nemzetközi sza­badfogású diák birkózóver­seny, Szigetvár. A diák II. kor­csoportban Sánta 2„ Jáger, Ma­ries (mindkettő Somogyapáti) 3., László, Varga T., 2., Fekete 3., Ladies (mind Szigetvár) 4., Miklós 2., Szabó 2., Darvasi (mind Pécs) 4., a I. kcs-ban el­sők: Módos, Tóth Cs., Váron, Somogyvári (mind Szigetvár), Sánta, Toldi és László (mind Somogyapáti), Gazdag (Pécs), Bense (Somogyapáti) 3., Ka­szás (Szigetvár) 2Ó8., Vince (Pécs) 2., Balogh (Pécs) 2., Sárközi (Pécs) 2., Baumhackl (Somogyapáti) 2., Bense (So­mogyapáti) 3., a lányoknál Tándor (Pécs) 1., Győré és Szabó E. (mindkettő Szigetvár) 1., Disztl, Szabó Sz. (mind Szi­getvár), Lakatos (Pécs) 2„ Bin­der és Lukács (mind Szigetvár) 3., Nemes (Pécs) 3. lett súly­csoportjában. (n) Nagyárpádi négyes. Labda­rúgó megyei III. o., pécsi cso­port: Szalánta - Vasas RP 1-0, Lovászhetény - Orfű 3-2, Baksa - Mágocs 1-1, Nagyár- pád - Drávaszabolcs 4-0, Ócsárd - Kozármisleny II. 0-2, Nagyharsány - pFC 4-1. Az ál­lás: 1. Szalánta 47 (17 mérkő­zés), 2. Kozármisleny 41 (18), 3. Orfű 36 (17), 4. Pellérd 34 (17). (n) Sztrájkra készülnek a paraguayi játékosok ASUNCION Kéthetes sztrájkra készülnek a paraguayi labdarúgók, mert szeretnék elérni, hogy szerződéseik lejártával ma­guk dönthessenek az átigazo­lásukról. A jelenlegi szabályok szerint a lejárt szerződésű játékosoknak a klubjuknál kell maradniuk, kivételt képez, ha az egyesület vezetése úgy dönt, hogy eladja őket. A paraguayi profi labda­rúgók érdekvédelmi szervezete ezért az április 12. és 26. kö­zötti időszakot jelölte meg a sztrájk időpontjául, ez három bajnoki fordulót érint.-Másfél hónapot adtunk a kormányzatnak, hogy teljesítse kérésünket és nem lépünk visz- sza a követeléseinktől - mondta Alfredo Mendoza, a szervezet elnöke, aki a paraguayi váloga­tott tagjaként részt vett az 1986-os mexikói világbajnok­ságon. A klubok szeretnék elérni azt is, hogy egy csapatnak legalább tizenöt szerződtetett labdarú­gója legyen és a mérkőzéseken biztosítva legyen az orvosi ügyelet. Herezeg vonala (3) Kos Bika * Ikrek Rák íS 06-90-330 541 & 06-90-330 542 ü 06-90-330 543 » 06-90-330 544 Oroszlán fis 06-90-330 545 ■■ I ■ LÍJ. lÜI Szűz f, 06-90-330 546 fp^SZtr0^lOgte Mér|eg ju 06-90-330 547 Skorpió & 06-90-330 548 0 Ül’ Nyilas f,* 06-90-330 549 ÜÜ Bak 06-90-330 550 Jf Vízöntő 4^06-90-330 551 Halak 3* 06-90-330 552 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 8p. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Áfa/perc akár 13 Ft/óra Áprilisban minden hétvégén - sőt húsvéthétfőn is - hihetetlenül kedvező áron telefonálhat akár az ország legtávolabbi zugába. Ezeken a hétvé­geken 41 órán keresztül beszélhet 500 forintért, ami óránként kevesebb mint 13 forintos díjnak felel meg! Minden szombaton 5 órától vasárnap 22 óráig - még húsvéthétfőn is 5-től 22 óráig - bármennyit beszélhet vagy internetezhet, egy-egy belföldi hívásnál csak az első 500 Ft (azaz nettó 400 Ft) eléréséig ketyeg a számláló. így például napközben egy III. díjzónába (pl. Sopron - Miskolc) tartozó távolsági beszélgetésnél a hívás a 28. perctől már díjtalan. Használja ki az akciót - telefonáljon többet április minden hétvégéjén. A megtakarított összeg „Csevegő hétvége" cím alatt jelenik meg a telefonszámlán. Az akció a MATÁV hálózatán belül érvényes és csak egyéni előfizetőkre vonatkozik. Nem érvényes arra az esetre, ha a MATÁV-előfizető emeltdíjas szolgáltatást, más hazai tvezetekes vagy mobil) szolgáltatóhoz tartozó állomást hív, vagy külföldre telefonál. A kedvezmény nem terjed ki a nyilvános távbeszélő-állomásokra és az ISDN-adatforgalomra. Ingyenes információs Zöld szám. 06 80 203 203 MATAV Internet-cím: www.matav.hu ) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom