Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1998-03-06 / 64. szám
1998. március 6., péntek Olvasószolgálat Dünántúli Napló 9 Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából LEONÓRA, INEZ nevű kedves olvasóinkat A Leonóra név arab eredetű Jelentése: Isten a világosságom A Nap kél 6.16, nyugszik 17.36 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es számon: Aradi Péter Közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 9.30-11.30-ig díjmentesen hívható és az oldalt összeállítja: Török Éva Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Felhősödés, néhol eső ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A tegnap érkezett hidegfront gyorsan elhagyta térségünket, ma már a Fekete-tenger környékén jár. De nem kell sokat vámunk a következő frontzónára sem. Ma napközben ugyanis egy melegfront éri el a Kárpát-medencét. Hatására a délelőtti óráktól kezdődően északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főként északon várható csapadék. Többnyire eső, zápor, de északkeleten néhol havas eső, hószállingózás is lehet. Többfelé lesz élénk, néha erős a délnyugati, nyugati szél. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Eleinte sok lesz a napsütés, majd északnyugat felől erős felhősödés kezdődik. Esőre, záporokra főként a térség északi részein kell számítani. Többfelé lesz élénk, időnként erős a nyugatira, délnyugatira forduló szél. A hőmérséklet kora délután 10 fok közelében alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 7 Velencei-tó: 4 Fertő-tó: 4-7 Duna: 8 8 6-9 Kaposvár: 9 Paks: 10 Siófok: 9 Pécs: 11 Szekszárd: 11 Mohács: 11 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 40-50 Velencei-tó: 40-50 Tisza-tó: 40-50 Fertő-tó: 40-50 Kaposvár: 40-50 Paks: 40-50 Siófok: 40-50 Pécs: 40-50 Szekszárd: 40-50 Mohács: 40-50 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A hidegfronti hatás fokozatosan gyengül, ma melegfronti hatás veszi kezdetét. Emiatt sokaknál jelentősen megnövekszik a reakcióidő, ami megnöveli a közlekedési balesetek esélyét. Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 06-90-504-001 Faxbank info: Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Postabontás Dünántúli Napló Pécs Pf.: 134 7601 Kimaradunk a kényelemből Udvarias levelet kaptunk tavaly augusztusban a Dédásztól. Tudatták, hogy ha kényelmetlennek találjuk a postai csekkes fizetést, ajánlják a folyószámla-átutalás rendszerét. A jónak nem vagyunk elrontói, lakossági folyószámlát nyitottunk, mert ez a jövő. Azóta is teljesítik számlánkról a különböző kifizetéseket, melyekre megbízást adtunk. így történt az áramdíjjal is. Novemberig tartott, mire a takarékszövetkezet vállalhatta az áramdíj átutalását. Ez lett volna a kényelem, de legközelebb is csekket kaptunk, hogy postán fizessünk. Elvittük a takarékszövetkezetbe, ők meg utaltak. Idén januárban arról értesített bennünket az áramszolgáltató, hogy megkísérelték beszedni az esedékes áramdíjat, de nem jártak sikerrel, ezért Komlón, az ügyfélszolgálati irodában nyolc napon belül fizessük be a decemberi hátralékot. (Útiköltség oda-vissza körülbelül 400 forint.) Ezek szerint a novemberi átutalást elismerték, a decemberit nem. Januárban újra a takarékszövetkezet utalt, február 3-án pedig megkaptuk az áramdíjról szóló csekkeket. És jött egy levél az áramszolgáltatótól, melyben tudatják, hogy januártól új szervezeti formában működnek, melynek célja a szolgáltatások fogyasztói igényekhez igazítása. „Ha kényelmetlennek találja, hogy a számla rendezése miatt fel kell keresnie a postát, ajánljuk az ön számára a folyószámla nyitását, mert folyószámlával fáradság, időráfordítás nélkül rendezheti számláját” - olvashattuk a már ismert mondatokat. MTV 1 MTV 2 TV2 6.00 Nemcsak egy mozi 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof (ismétlés) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Cápali és Cápeti 14.25 Megdumáljuk 14.55 Csípsz 15.50 Organikus narancs 38. 16.15 Remington Steele 64. 17.05 Marienhof 103. 17.30 Csupa-csupa élet 104. 17.55 Az Acapulco-öböl 106. 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Gazdagok és szépek 19.55 Kifutó 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Gyilkos törvény 1.00 Hajnaltól napestig 1.25 Jó estét, Magyarország! tv2, í 7.55 Az Acapulco-öböl. Tony és Bili partot ér. Bili ekkor megkéri a társát, hogy engedje szabadon elmenni, ám Tony visszautasítja. TV 3 14.50 Gorillák a ködben (ism.) í7.15Creme21 17.45 Hegylakó 85. 18.40 Hójelentés 19.15 Melrose Place 18. 20.15 A balfácán 20.45 Halálhágó (amerikai film) 23.05 Hír3 (ismétlés) 23.35 Jövőnéző 0.05 Trükkös halál (ism.) 1.00 Hegylakó (ism.) RTL KLUB SZÍV TV DUNA TV MSAT PÉCSI VÁROSI TV 16.45 Centromédia Elektronikus Tv újság 17.45 Agrárium a falu TV-je nemcsak falusiaknak 18.10 Munka-Társ a Baranya Megyei Munkaügyi Központ műsora 18.20 Ökumené az egyházak üzente: katolikus 18.30 Aktuális stúdió 19.00 Pécs ma aktuális hírműsor időjárás, a nap témája 19.30 Archívumból A kultúrák rétegződése 20.00 Pécs ma (ismétlés) 20.30 Boris és Natasa am. film 22.10 Aktuális stúdió + Pécs ma (ismétlés) 23.10 Centromédia Elektronikus Tv újság 0.00 Műsorzárás RÁDIÓ 2000 Pécs Kereskedelmi Rádió a Kábel- Kom Kft. 102.2 Mhz frekvenciáján a 60-as évektől napjainkig a legsikeresebb előadók zenéivel éjjel-nappal. Tel.: 72/259-000. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Csárdáskirálynő (19.00) - Szalma-bérlet. Kamaraszínház: Szeret, nem szeret. (19.30) - Bemutató előadás Bóbita Bábszínház, kamaraterem: A király virágoskertje (de. 10.00). ZENGŐ FORDÁN” 5.30 Műsorkezdés. 5.45, 10.00, 11.00, 13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 Hírek. 6.00 Reggeli műsor. 9.00 Hírek. 9.20, 10.20, 11.20, 13.20, 14.20, 15.20, 16.20 Közlekedési információk. 10.30 Kamarai hírek. 11.45 Tőzsdei hírek. 12.00 Délelőtti hírösz- szefoglaló. 12.05 Zenedoboz. 13.30 Sporthírek. 13.45 Tőzsdei hírek. 15.30 Telemédia kvízjáték. 16.30 Programajánló. 17.05 B52 „Kétóra”. 17.30 Sporthírek. 19.00 Műsorzárás. FILM PÉCS Park: Halálhajó (15.30, 17.45, 20.00). Apolló: Alul semmi (15.30,17.45, 20.00). Apolló Klub: Francia Filmhét: Rizsporos intrikák (17.30,19.30). Uránia: Játsz / Ma (15.00, 17.30, 20.00). MOHÁCS Kossuth: Titanic (18.00, 21.00). SIKLÓS Táncsics: Pénz beszél (20.00). SZIGETVÁR Zrínyi: Csillagközi invázió 17.30 A kölcsönkapott Föld 17.50 Mixi-Tipp 18.00 Szép Ernő: Isten madárkái 18.30 Alpok-Duna-Adria 18.55 Rémusz bácsi meséi 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 A kaland bűvöletében 21.00 Magyar Ház 22.00 Túl a felhőkön (olasz film, 1996) 106’ 23.50 Mélyvíz RTL KLUB, 22.25 Henry és June. Henry, az író és felesége könyvet ír a nők szexuális egyenjogúsításáról. Megismerkednek egy fiatal lánnyal... DUNA TV, 21.35 Kabaré. A történet a hitlerista hatalomátvétel előtti időkben játszódik. Lisa Minnelli élete legnagyobb alakítását nyújtotta e filmben. 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 192/62. 10.05 Família Kft. (ismétlés) 10.35 A múzsa csókja (ism.) 11.10 Savannah 13.00 Angol Liga 14.00 Öten a szigeten 13/8. 14.30 A mi Charlie-nk 31/2. 15.25 Csapdák 13/8. 76.00 Ficánkoló (ismétlés) 76.30 Úrgammák 120. 7 7.00 Gyerekszoba 7 7.75 Évgyűrűk 17.45 Körzeti híradók 76.05 Ablak 19.10 Családi csetepaték 20.00 Savannah (ism.) 20.45 Exkluzív 21.10 Városlakók (dokumentumfilm) 22.05 Kenő 22.15 Aktuális 22.40 így készült: az Amistad 23.00 A fekete angyal 0.35 Híradó MTV1, 23.00 A fekete angyal. A bíró felesége a férje vagyonának egyetlen örököse. A férfi nem sejti, hogy az asz- szonyban az ördög lakozik... 15.00 Utazás Gasztronómiában 76.00 Nyugat-európa kolostorai 16.30 R. P. S. - News 17.00 A viharhegy óriása 19.00 Egészségmagazin 19.30 G. I. Joe 20.00 A természet világa 21.00 Rosszreménység foka 23.00 R. P. S. - News 23.30 Mostohaapa (amerikai thriller) 14.45 Játszd újra... 75.30 Disco Top Ten 76.70 Ellopták Jupiter fenekét 7600 Benny Hill 26. 7630 A hekus (német sorozat) 19.30 Poirot (angol sorozat) 20.30 A hold sötét oldala (amerikai film) 110’ 22.10 Akárki halála (am. thriller, ism.) 12ő 0.70 Electric Blue (ism.) Pécs, Apolló Klub: Rizsporos intrikák 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 10.15 Rajzfilm Klub 11.45 Az első csók (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 12.57 Meri van nem meri? 13.15 Recept Klub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.45 Rajzfilm Klub 16.20 Az első csók 5. 76.40 A farm, ahol élünk 15. 17.30100-ból egy (játék) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Knight Rider 44. 7655Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 A pacák (amerikai film) 21.35 Gyilkos sorok 22.25 Henry és June (am.film, 1990) 130’ Fsz.: Fred Ward, Urna Thurman, Maria de Medeiros 0.40 Fókusz (ismétlés) 9.30 Váltó (ismétlés) 70.70 Vörös kocsma 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 Egy búvároperatőr vallomása (sor. 5/1.) 73.05 Tökéletesített természet 13.35 A cseppek varázsa 3/2. 74.20 Talpalatnyi Zöld (ism.) 14.55 AI Manach 15.40 Semmittevők 75.55 Autonómia szigetek 16.35 Virtus 17.30 Rupert maci kalandjai 18.00 Híradó 18.20 Eugénie Grandet 19.45 Schubert-zongoraművek 20.05 Közép-európai magazin 20.40 Esti kérdés 27.00 Híradó. Sportpercek 27.35 Kabaré (am. film, 1972) 123’ 23.40 Híradó 0.70 Jazzperanto (ism.) 0.55 A hamisság hálója Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és város- környék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermek- sebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermek- klinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegeket. Pécs város felnőtt lakossága részére belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül- Orr-Gégeklinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék felnőttjeinek, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermekeknek, a Gyermekklinikán, József A. u. du. 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay, Lánc u. 20., Winkler Lajos, Munkácsy M. u. 4. Komló: Piramis, Kossuth L. u. 71. Mohács: Belvárosi, Szabadság u. 26. Pécs- várad: Szent István, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György, Szent Imre u. 19. Siklós: Kígyó, Dózsa Gy. u. 2/A. Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Kossuth L. u. 1. Szigetvár: Oroszlán, Zrínyi tér 2. A MMSZ ingyenes orvosi szolgálata: 13-14-ig ideggyógyászat, 14-16-ig érsebészet, sebészet, 16- 17-ig radiológia-ultrahang, 17- 18-ig belgyógyászat. Véradás Szalánta, Ált. Isk. 9-12. Állatorvosi ügyelet Március 7-én 06 órától március 9- én 06 óráig. Megyei rendelői ügyelet: 9-19.00 óra között dr. Révész Bálint, Pécs, Farkas I. u. 8. T.: 212- 766, 19.00-9.00 között 06-60-234- 417. Pécs: dr. Varga Lajos, Pécs, Zsolt u. 10. T.: 06-30-363-160. Komló-Pécsvárad: dr. Fekete József, Bogád, Petőfi u. 7. T.: 72/473- 075, 06-30-593-577. Sásd: dr. Bakonyi Sándor, Liget, Fenyő u. 6. T: 72/421-345. Mágocs: ifj. dr. Szeme- nyei Károly, Mágocs, Széchenyi u. 69. T.: 72/451-057. Mohács-Bóly: dr. Bajnóczi Pál, Mohács, Cselepart üdülőtelep 209. T.: 69/329-810. Siklós-keleti rész: dr. Adriányi Zoltán, Beremend, Sport u. 3. T.: 06-60-371- 803, nyugati rész: dr. Császár László, Kémes, Petőfi u. 15. T.: 73/495-039, 06-20-267-372. Szentlőrinc: dr. Kollár Kornél, Szentlőrinc, Móra F. u. 4. T: 73/371-208, 06-60- 460-957. Szigetvár: dr. Karsai Zoltán, Görősgal, Szigetvári u. 15. T.: 73/348-200, 06-60-491-854. Nos, köszönjük a leveleket de úgy tűnik, mi kimaradunk ebből a kényelemből. Van ugyan folyószámlánk, de arról igazán nem tehetünk, hogy a a mi községünkben takarékszövetkezeti fiók működik, s az itt nyitott folyószámláról történő átutalást az áramszolgáltató nem veszi figyelembe. Nyolc aláírás Mindszentgodisáról Lehetett volna célszerűbben A közelmúltban új villanyoszlopot állítottak a Frankel Leó utca 7- es számú házzal szemben. A járdát réselték fel ahhoz, hogy le tudják tenni. Nem kellett volna, ha azt a gyakorlatot követik, amit sokkal célszerűbbnek tartok. A többihez hasonlóan ezt az oszlopot is a járda és az országút közötti szigeten kellett volna elhelyezni. Akkor nemcsak a gyalogjárót, hanem az úttestet is bevilágíthatná, ami a közelben parkoló gépkocsik gazdáinak is megnyugtatóbb lenne. így nem töltheti be ezt a funkciót, nincs egy sorban a többi oszloppal és ugye mindezt nagyobb munkával „érték el”. M. D., Pécs A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őriünk meg és nem küldünk vissza. Országos Tévéműsor-ajánlat Baranyai Kínálat