Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1998-03-06 / 64. szám
Rózsaszín saláták Vitamindús, finom salátát készíthetünk zöldségekből, amit fogyókúrázóknak is ajánlunk: hat kisebb céklát, egy feketeretket, egy kisebb zellergumót, két sárgarépát és egy-két almát tisztítsunk meg és reszeljük le. Egy citrom levét két evőkanál mézzel, és kevés vízzel keverjünk össze, majd öntsük a zöldségekre. Sárgarépából és petrezselyemgyökérből színes, ízletes salátánk lesz, ha 40 deka sárgarépát, 30 deka zöldséget megtisztítunk, karikákra szelve kevés vízben megpároljuk. Ha kihűlt, egy-két apró kockákra vágott csemegeuborkával és vágott petrezselyemzölddel összekeverjük. Ket- chuppal ízesíthetjük. Ha a húslevesben főtt zöldség frissen nem fogy el, általában kidobjuk. Pedig ebből is készülhet saláta: vágjuk vékony darabokra a zöldséget és a sárgarépát. Fél tubus majonézből egy tejföllel keverjünk hígított mártást, ízesítsük bazsalikommal, és öntsük a zöldségre. SCHNEIDER és SOÓS AUTÓS Kft. _____________ Pé cs, Buzsáki u. (a Budai Vámnál) Tel.: 72/239-890 ha én mazda lennék Vendégváró költemény Székely sertésborda Dünántúli Napló 7 Teendők a balkonok szépítéséhez Mazda 323 Állandó hőmérséklet alapáron A vártnál korábban jött jó idő már kicsalogatta a kiskertekbe az embereket. Kinyíltak az első virágok a szabadföldben és lassan előkészíthetjük az ablakok, erkélyek virágtartó edényeit is. Ha nem akarunk túl sokat költeni virágpalántákra, itt az ideje, hogy a szaküzletekben kapható magokból kisebb edénybe, műanyag pohárba vetve magunk neveljünk, illetve az átteleltetett tövekből szaporítsunk. Egy héttel ezelőtt a hagyományos muskátli szaporításának módját ismertettük. A futómuskátlit is azonos módon gyökereztethetjük, tehát az őszről megmaradt és világos helyen tárolt tövekről törjünk le három-négy levelet meghagyva Virágzó jácintok hajtásvéget, egy napig hagyjunk állni, majd amikor már kissé megfonnyadt, kis cserépbe, homokkal kevert laza földbe egyenként ültessük el. Amíg gyökeret ereszt, mérsékelten öntözzük. De arra számítsunk, hogy a futómuskátli akkor fejlődik, ha szélvédett helyre tudjuk telepíteni. Az erkélyládákba viszont - ha egy időre még lakásban, fotó: Tóth közelében tudjuk tárolni — már elvethetjük az egynyári virágok magvait, így amint elmúlnak az éjszakai fagyok kitehetjük, és korán virágoznak. vásárlójának alaposan át kell böngésznie a listát, ha rendelhető extrákat is szeretne autójába (a könnyűfém felnik opcionális felszerelések). A szuper felszereltség mellett azonban van valami, ami teljesen hétköznapi e két modellben, és ez a kedvező ár. Ha karajt vásároltunk, de mégis meggondoljuk, és se rántott, se natúr szeletnek nem akarjuk elkészíteni, csináljunk belőle savanyúkáposztás bordát. Négy személyre számolva négy szelet csontos sertéskaraj, egy nagy fej vöröshagyma, fél kiló savanyú káposzta, négy evőkanál olaj, egy evőkanál töröttpaprika, három evőkanál sűrített paradicsom és két deci tejföl kell. A hússzeleteket vékonyra kloffoljuk, megsózzuk és lisztben megforgatjuk. Az olajat felforrósítjuk, a húsok mindkét oldalát hirtelen megsütjük benne, majd kivesszük az olajból és melegen tartjuk. A visszamaradt zsiradékban megpirítjuk az apróra vágott hagymát, megszórjuk piros- paprikával, és hozzákeverjük a sűrített paradicsomot. A hússzeleteket visszatesszük az edénybe, két deci vízzel felöntjük, és fedő alatt félpuhára pároljuk. Utána hozzáadjuk a káposztát, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje, majd fedő alatt takarék lángon puhára főzzük. Ha a káposzta is megpuhult, belehabarjuk a tejfölt, azzal is felforraljuk és azonnal tálaljuk. 1998. március 6., péntek Főzőcske - Receptek - Háztartás Jöhet eső, fuj hat szél vagy süthet hétágra a nap, nem számít. Március 1-jétől a klímaberendezés ingyen szériatartozék a Mazda 323 Sedan 1.5i 16V és a 323 F 1.5i 16V modellekben (amíg a készlet tart), így a vezetési élményt még a legszélsőségesebb időjárás sem árnyékolhatja be. De ez csak hab a tortán, hiszen a rendkívül gazdag alapfelszereltségű Mazda 323 Sedan 1.5i 16V és a 323 F 1.5i 16V Oldalszerkesztő: Berta Mária Ismert emberek a konyhában Otthon tájjellegű ételeket kínál Erdők és mocsári rétek salátái ma is. Én meg rendszeresen a szülőfalumból, a Dráva menti emberek leggyakrabban tálalt ételeivel várom a vendégeimet. Ilyen például a paradicsomos húsos káposzta, amihez pörkölt alapon babérlevéllel, borssal fűszerezve kevés lével bármilyen húst félig megfőzök, felöntöm paradicsommal, savanyú káposztát teszek hozzá és puhára párolom. Végül rántást és piros- paprikát teszek bele.- A pulyka melléből különlegesen finom, zamatos ételt készíthetünk, ha vékony szeletekre vágva alaposan kikloffol- juk, besózzuk, majd lisztben megforgatva egy tepsibe a szeleteket kicsit egymásra csúsztatva lerakjuk. Utána tejföllel le kell kenni a tetejét, egy parányit megsózni és füstölt sajtot ráreszelni. Végül kevés olajjal, vagy olvasztott főzőmargarinnal meglocsoljuk, előmelegített sütőbe tesszük. A finom pulykaszeletek tíz perc alatt elkészülnek. Csak addig kell sütni, amíg a sajt megolvad a tetején. A medvehagyma, salátaboglárka és a gólyahír gyógyhatású növények, és jó fél évszázada még szokás volt friss, tavaszi példányaikból salátát készíteni. A medvehagymát napjaink konyhája újra kezdi felfedezni. A mocsári gólyahírt fogyasztás előtt tisztítják, ropogós szárát és zöldjét összeaprítják. Papp János pécsi kiskerttulajdonos ősei nagyon kedvelték. 0 csak néha fogyasztja - megsózva és ecetezve. A salátaboglárka is tartalmaz C-vitamint. A régi idők emberei azt tapasztalták, hogy laktat, javítja a fizikai erőnlétet, tisztítja a vesét; íze nyersen is kellemes. A maró- csai Pál Tibomé emlékszik, hogy szülei vízben forralták, öntöttek rá zsírt, ecetet, tettek hozzá cukrot, sőt fokhagymát. Nem egyszer hidegen öntötték le ecettel, s cukrozták meg. A medvehagyma, vagy ahogy az Ormánságban hívják: vad fokhagyma salátáját a Dráva mentén ajusnak nevezik. Zsírt, sót, ecetet forralnak össze és ezek levében megforgatják a leveleket. Annál kellemesebb az ízhatás, minél tovább áztatják. Tótszentgyörgyön nyersen is szeretik, ahogy ők hívják, a sarimahagymát. Werkmann Istvánná és Káró Zoltánná szerint a zsenge példányok a legzamatosabbak. Ők olajjal is finoman meglocsolják a saláta aprítékot. A tévhitet, hogy a virágzó medvehagyma mérgező, - cáfolják a Gyógynövénykutató Intézet és a Kertészeti Egyetem munkatársai. Csuti J. Piskótás torta sütés nélkül Ennek a süteménynek előbb a krémjét kell elkészítenünk, amihez 25 dekagramm Rama margarint 20 dekagramm porcukorral nagyon habosra keverünk. Négy evőkanál kakaót egy kis edényben két evőkanál vízzel csomómentesre keverjünk el, és egyszeri forrásig tegyük a tűzhelyre. Alaposan keverjük el, hűtsük ki, és tegyük a margarinos krémbe. Adjunk hozzá egy tojássárgáját és egy púpozott teáskanál neszkávét és együtt jól keverjük össze. Főzzünk le hat adag feketekávét, öntsük egy mély tányérba, és ha kihűlt, babapiskótát mártsunk bele egy pillanatra, amit szorosan egymás mellé rakjunk le egy hosszúkás tálra. Ha az alját beborítottuk, kenjük meg jó vastagon a krémmel, erre újabb sor piskóta jön, aztán krém, a harmadik sor piskótát pedig „hanyatt” úgy fektessük a krémre, hogy a piskóták sima felülete legyen felül. A maradék krémmel az egész tortát vonjuk be. Egy napig hagyjuk állni, akkor érik össze. A krém mennyiségéhez két doboz piskóta kell és hatalmas adag édesség lesz belőle, tehát aki kevesebbet szeretne készíteni, mindenből a felét vegye. A torta krémjébe egyébként azért kell a tojássárgája, hogy szép fényes legyen, megkösse a megolvadó cukorszemcséket. A feketekávéba viszont ne tegyünk cukrot, a keserű kávé ad különleges ízt a babapiskótának, illetve a tortának. Egy pár évvel ezelőtt kiadott szakácskönyv társszerzője volt. Akkor a horvátok ételeit dr. Sarosácz György múzeumigazgató Mohács környékén, ő pedig a Dráva mentén gyűjtötte. Begovácz Rózsa a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának vezetője. A napokban mesélte, hogy újabban „rászokott” a pulykahúsra. Az ízletes húsú szárnyasból a fogások számos változatát készíti, s miután naponta főz, gyakran szerepel az étrendjén.-Noha tízéves koromtól a tanítási időben kollégiumok lakója voltam, mindig imádtam a konyhában téblábolni,- emlékezik Begovácz Rózsa. - A Somogy megyei Potony községben éltem a szüleimmel, nagyszüleimmel, és igen kellemes emlékeim maradtak az étkezésekről is. A nagymamám bablevesének az ízét például még ma is érzem - de olyat soha sem tudok varázsolni, holott ő a só, az ecet és a pirospaprika mellett semmilyen más fűszert nem használt.- Főzni otthon tanultam meg, ám sütni nem szeretek. Begovácz Rózsa FOTÓ: TÓTH Pedig édesanyám igazi mestere a rétes készítésének még Morzsák A citrom és narancs héját főleg sütemények ízesítésére rendszeresen használjuk, de e gyümölcsök mesz- sziről jönnek hozzánk, a szállítás előtt különféle vegyszerrel permetezik le, ezért felhasználás előtt szó- dabikarbónás vízzel ajánlatos alaposan lemosni. Azok az edények, amelyekben csak vizet forralunk, egy idő múlva elvesztik fényüket és vízkő rakódik rájuk. Tegyünk a vízbe szódabikarbónát, forraljuk föl, így leoldódik a vízkő. Az egészben sült csirkét, mielőtt a sütőbe tesszük, kenjük be pálinkával és szórjuk meg szárított zsályalevéllel, így különlegesen finom, új ízt kap a hús. Ha a befőttes üveg csavaros tetejét nem tudjuk lecsa- vami, az üveget fejjel lefelé tartva mártsuk pár percre lobogva forró vízbe, utána könnyen kinyitható. Az elektromos kávéfőzőt ha nem használjuk egy ideig, tegyünk bele egy kanál őrölt kávét, így a lezárt kávéfőzőnek nem lesz kellemetlen szaga. A falra akasztott képek köré nem rakodik le a por, ha a képek hátoldalán a keret négy sarkába kissé domborodó fejű műszaki rajzszöget nyomunk, és ezeken feltámaszkodik. Az evőeszköz visszanyeri eredeti fényét, ha néha kifőzzük olyan vízben, amiben előzőleg burgonyát főztünk. Célszerű időnként a megbámult fakanalakat is kifőzni, mert a zsiradékot a fa beszívja, ami csak mosogatással nem távolítható el. A szobanövényeinket ha ellepik a hangyák, tegyünk a cserépbe fehér papírlapon egy szem puha cukrot. Amikor ezt ellepik a hangyák, fogjuk össze a papírt és dobjuk a kertbe, így „áthelyezzük” őket. A tömblakásból ne kidobjuk a hangyákat, hanem vízbe mártsuk a papírt.