Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1998-03-05 / 63. szám
6 Dunántúli Napló Hitélet 1998. március 5., csütörtök A napi politizálás fóruma - különös súly az igazságosságon Mi a feladata az egyházmegyei Justitia et Pax Bizottságnak? A Pécsi Egyházmegye Justitia et Pax Bizottsága - az ország egyetlen ilyen, egyházmegyei bizottságaként - öt esztendeje jött létre Mayer Mihály pécsi megyés püspöknek, a Magyar Justitia et Pax Bizottság püspökkari referensének kezdeményezésére. Az egyház társadalmi tanításainak érvényesítése mellett egyebek között befolyásolni kívánnak minden, a keresztény eszmékkel, értékrendekkel rokonszenvező embert is. A pécsi egyházmegyei bizottság elnöke Csonka Pál (képünkön) lapunknak elmondta, hogy fő feladatuk az egyház társadalmi tanításainak érvényesítése, melyek pápai encik- likákban fogalmazódtak meg, s melyek az Evangéliumból fakadnak. Különös súlyt helyeznek az igazságosság, az emberi jogok, valamint a nemzetek közötti békére, s mindenek előtt a keresztényekben szeretnék tudatosítani a társadalom iránti felelősségüket - serkentve közéleti aktivitásukat. Természetesen ezen túlmenően befolyásolni kívánnak a közéletben irányító-vezető szerepet betöltő, a keresztény eszmékkel, értékrendekkel rokonszenvező egyéneken és szervezeteken túl minden jó akaratú embert is. A pécsi Pax et Justitia Bizottságnak nem konkrét modellek, megoldások kidolgozása a célja, hiszen az a szakemberek feladata. Inkább az egyház társadalmi tanításaiban megfogalmazott erkölcsi jellegű követelményeket kívánja képviselni a társadalomban, amelyek egy-egy probléma vagy témakör kapcsán felmerülnek. Az adott eseményekre, történésekre katolikus szempontból reagálva mutasson utat vagy alternatívát. Az elmúlt években például a pécsi egyházmegyei szervezet foglalkozott a hazai egészségügy általános kérdéseivel, Ismerni és megérteni A szent negyven napnak egyik nagyon fontos jellegzetessége, hogy hangsúlyozza: foglalkozzunk többet a lelkűnkkel. Ezt egyrészt megkívánja a Húsvét ünnepe, amire tulajdonképpen felkészülünk ebben az időszakban. Másrészt azért is említésre méltó a nagyböjtnek ez a mondanivalója, mert különösen időszerű mai világunkban. Húsvétra, Jézus halálának és feltámadásának ünnepére bú'n- bánattartással készülünk. Megtisztult lélekkel jobban tudunk örülni Jézus feltámadásának, Nagyböjti alternatívák hessen meg. Nincs tehát közömbös ügy, helyzet, amiért ne lennénk valamilyen mértékben felelősök. A közjó pedig meghatározható. Leegyszerűsítve: a lehető legtöbb embernek a lehető legjobb, legteljesebb (testi, szellemi és lelki értelemben) életet, a legnagyobb mértékű boldogságot jelenti. A közjó pedig a társadalom tagjainak képességük szerinti együttműködése révén valósul meg, társadalmi feltételek között. Csonka Pál szerint az elvi- lágiasodás jelen korában a magára hagyott, tanácstalan és kiszolgáltatott tömegek számára csak az igazi örömhír, az evangélium lehet az útmutató. Az egyház evangelizációs hivatását pedig akkor tudja betölteni, ha az emberiség nagyon is e világi, egzisztenciális bajaira, gondjaira is megoldást tud találni - ajánlani. Ez pedig a keresztényeknek, mint az egyház hiteles tagjainak a civil társadalom építésében és a közéletben aktív és hatékony részvételét feltételezi és kívánja meg. Befejezésül fontos megemlíteni, hogy az „Igazságosság és Béke” Bizottságát VI. Pál pápa 1966-ban hívta életre, ezt követően alakultak meg (1967-ben) a nemzeti bizottságok, a két belga (vallon és flamand), a német és a francia. A magyar Justitia et Pax Bizottság 1992-ben alakult meg, feladatát az 1991-ben kiadott Centesimus Annus kezdetű en- ciklikában megfogalmazottak alapján határozta meg, mely összefoglalta a keresztények közéleti szerepvállalásának szükségességét. Kozma Ferenc kak élete másból sem áll, mint hogy megteremtik ezekhez az anyagi feltételeket. Persze, ezek a dolgok az élethez tartoznak. De az élet nem csupán abból áll, hogy lé- legzünk, mozgunk, fölkelünk, dolgozunk és futunk a pénzünk után! Ez nem teljes élet. Főleg akkor érezzük ezt, amikor valamilyen válsághelyzetbe kerülünk. Egy betegség, egy haláleset alkalmával döbbenünk rá, hogy mi az igazán fontos! A lélek és a belőle áradó szeretet. Ne gátoljuk ezt az áradást! Rozs Szilvia Emlékeztető A Keresztény Értelmiségi Fórum márciusi rendezvénye Szokolay Sándor március 20-ára eső „Magyar örökség” kitüntetése miatt más napra kerül. A zeneszerző Pécsett március 14- én, szombaton 16 órakor tartja meg előadását zenei illusztrációkkal, Magyarságunk és hitünk őrzése a zenében címen a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma dísztermében. A vészkorszak napjainkig tartó lelki következményei címmel tart előadást Pécsett, március 8-án 15 órai kezdettel Virág Teréz pszichológus. A Pécsi Zsidó Hitközség Baráti Köre mindenkit szeretettel vár a hitközség Goldmark-termében. Hiszek Magyarország feltámadásában címmel kerül sor a Pécsi Klimó György Társaság újabb rendezvényére ma délután 5 órai kezdettel a Civil Közösségek Házában (Szent István tér 17.) Ez alkalommal Papp Lajos szívsebész professzor lesz a vendég. Evangelizációs est kezdődik március 7-én 18 órától Pécsett, a Bokor utcai baptista gyülekezetben. Jézusért élni címmel mutatja be március 6-án 18 órakor Pécsett, az Ifjúsági Házban Robert Sterling és Michael W. Smith musicaljét a baptista közösség ifjúsága. Ki az én felebarátom? Március 6-án a pécsi Szabadság úti református templom imaterme ad otthont a nők ökumenikus világnapja alkalmából kezdődő rendezvénynek. A kezdési időpont: délután 5 óra. Pap nélküli plébánia - világi munkatársak. A zsinati munka keretében erről lesz szó ma délután 6 órai kezdettel Pécsett, az Alapítványi Székházban. Előadó Dobos László. Magyar Kálvária. Az 1996. március 15-én, „Keresztét a pécsi Kálvárián” alcímmel kiadott füzet, melyet Báthory László plébános írt, újból kapható a Gránátalma könyvesboltban (Széchenyi tér). Szombaton Innsbruckban a jezsuiták főiskoláján tart előadást Mayer Mihály pécsi megyés püspök Apor Vilmosról. Az alkoholbetegek gyűdi rehabilitációs otthonát mutatja be Thalyné Kurdi Éva pszichológus „Egy keresztény egészségügyi vállalkozás” címmel március 9-én, hétfőn este 7 órakor Pécsett, a Zárda templom kultúrtermében. Az otthon munkájáról a háziorvosokat március 17-én 14 órakor az ÁNTSZ pécsi, Mátyás király utcai székházában tájékoztatják. Zarándoklat Szlovéniába. A pécsi Jézus Szíve templom március 15-én Gyümölcsoltó Boldog- asszony ünnepén két autóbusszal zarándokutat vezet Ptujba, a Hunyadiak óta kedvelt szlovéniai Mária- kegyhelyre. Jelentkezéseket még fogadnak a 314-715 telefonon. Világi hitoktatók összejövetele lesz március 7-én, szombaton 10 órakor a pécsi Kocsis László teremben. Néhány évvel ezelőtt jártam a judeai pusztában. Nem síkság ez, hanem kopár hegyek félelmetes rengetege. Ha valaki ide merészkedik, ránehezedik a magány; szinte hallhatóvá lesz a csend. Itt nem vonja el a figyelmet semmi .. . Jézust nyilvános működése előtt ide vitte a Lélek. Negyven napi böjtölés után megéhezett. A sátán tudja, hogy az éhes emberben szorongató kérdések támadnak. Miből fog megélni? Honnan szerez kenyeret a családjának? Elbocsátották a munkahelyéről, de neki senki sem adott milliós végkielégítést. Hol kap fedelet a feje fölé, ha hajléktalanná lesz? ... A kísértő ezekre az egzisztenciális problémákra kínál Jézusnak megoldást: „Mond, gondjaival, hosszasan tárgyalta a nemzeti alaptantervből fakadó teendőket, vagy például sarkallt a politikai közéletiség fölvállalására. Utóbbi az idei évben a parlamenti és az önkormányzati választások okán előtérbe kerül: a politikától elforduló, abból kiábrándult emberek figyelmét szeretnék felhívni a választásokon való részvétel szükségességére, és a vokso- kon keresztül megnyilvánuló véleménymondás fontosságára. Szándékuk továbbá, hogy az egyházmegyében folyó zsinati munkát rendezvényeikkel segítsék, és folytassák annak a püspöki körlevélnek a propagálását (az abban leírt szándékok megvalósítását), mely éppen a nem kívánatos jelenségekre mutat rá. Olyan elvek mentén fejti ki munkáját - az emberi személy méltóságának elve, a szolidaritás elve, a szubszidiaritás elve -, melyek nélkül az emberi életből a legfőbb, a minőség hiányzik. Hiszen az ember egyszerre önmaga és a mások javára cselekvő felelősségben él. A szolidaritás egyrészt részvétel mások szenvedésében, ugyanakkor törekvés arra, hogy mind kevesebb igazságtalanság, méltánytalanság történés csak így van igazán értelme számunkra annak, hogy Ő meghalt és feltámadt értünk. E titok átéléséből és magából a bűnbánattartásból következik, hogy magunkba kell fordulnunk, és a lelkűnkkel kell foglalkoznunk. Ami a téma aktualitását érinti: az emberek sokkal többet foglalkoznak a testükkel, mint a lelkűkkel. Fitness klubokba járnak, multivitamint szednek, hogy a bőrgyógyá- szatilag tesztelt krémről és a fogorvosok által ajánlott krémről már ne is beszéljünk! Sohogy e kövek kenyerekké váljanak!” Ez a sátán alternatívája. Nagyon egyszerű, olcsó és hatásos. De Jézus más alternatívát választ: „Nem csak kenyérrel él az ember!” Az anyagiak önmagukban nem elegendők. „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? Hír? Gyönyör? ...” (Vörösmarty) Van ezeknél fontosabb is. A szív öröme! Ez pedig az Isten igéje, az Isten szava. Erről vallott már Jeremiás próféta is: „Igéd nekem örömöm, szívem boldogsága!” Igaz, hogy Jézus kezében a kenyér végül is nagyon fontos eszköz lett. ő, az Isten testté lett igéje, végül is a kenyérben maradt közöttünk, hogy Ő legyen a lelki kenyerünk. Isten szavára hagyatkozva nem jelent passzív kiszolgáltatottságot. Isten nem teszi meg helyettünk azt, amit nekünk kell megtennünk. Bár ránk is vonatkozik a zsoltáros szava, miszerint Isten „angyalainak parancsolta, tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat”. Jézus alternatívája itt is más. Nem Istent kell magunkhoz láncolni, hanem nekünk kell Istenen csügge- nünk cselekvő szeretettel, aktív önátadással. Még egy terület van, ahol az ember teljesen ki tud vetkőzni önmagából, s ez a hatalom. A sátán ezzel is megpróbálkozott. Arra épített, hogy ahol több ember van együtt, ott mindig felüti a fejét a hatalomvágy. Még a családban is. A hatalommal való élés lehetőségei között is alternatíva található. A Szeretet épít, nem az erő! Kínosan érint bennünket, ha ráébredünk lemaradásunkra. Nyomasztó szembesülés: hiába terveztem meg, hiába a nagy elhatározás, nem lett belőle semmi. Bár a föleszmélés nincs időhöz kötve, mégis vannak olyan kegyelmi időszakok, melyeket az ember köny- nyebben meg tud ragadni, mert van benne valami többlet, ami mellett már nem mehetünk el észrevétlenül. Ilyen ébresztő másfél hónap a nagyböjt, melyben szembe kell néznünk az Isten felajánlott adománya és a mi tényleges me gajándékozott- ságunk különbözőségével. Jézus győzött a kísértő gonosz lélek felett, meggyógyította a betegeket, meghirdette azt az örömhírt, amire az emberiség a bűnbeesés óta várakozott, és be is teljesítette az Atya ígéretét, a mi vágyódásunkat, majd pedig diadalmaskodott a halál ideig tartó uralmán. S mindezt itthagyta nekünk, hogy éljünk belőle. Ma pedig úgy tűnik, hiába keressük jézusi örökségünket, több a szomorú és kilátástalan sorsú ember, mint ahány nem hallott Jézus ajándékáról. Vajon mi okozza ezt az ellentmondást? A hit szülői átörökítéssel kerül a lelkűnkbe. Mintegy közvetítő szerepet töltöttek be szüléink, ahogy az isteni ajándékozás realizálódott bennük. De mi sem maradhatunk passzív elfogadók, hanem mindegyikünknek személyesen meg kell tapasztalnunk Isten ránk tekintését. Azt, hogy szeret minket, hogy fontosak vagyunk Neki, hogy öröktől fogva - tehát minden tapasztalatunkat megelőzve - számít ránk. S nekünk erre az ősbizalomra kell ráismernünk önmagunkban, s kell, hogy ebben foganjanak meg érzéseink és tetteink. Ezt nevezhetjük a hit életének, hívő magatartásnak, szemben azzal a külsőségekkel megelégedő látszatkereszténységgel, ami nagy kísértése a középszerű embernek. Hiszen nem úgy-ahogy akarunk megfelelni Isten elképzelésének, hanem maradéktalanul. Erre kötelez minket önmagunk megbecsülése is: ha ő, aki szíveket ismeri, elvár tőlem valamit, ha becsül engem ennyire, akkor nincs helye az ellenérvnek. Aki megtapasztalt már valamit ebből a szerétéiből, az fontolóra vette: van-e valami ettől különböző, amiért érdemes élni? Egyáltalán: lehet-e ettől különbözőből erőt meríteni az élethez? Ez a mindent megelőző isteni szeretetnek megtapasztalása nyitja meg számunkra a reményt, táplálja szeretetünket, és elvezet minket a hit világába: biztos alapot nyertünk arra, hogy az ész határain túli kalandra vállalkozzunk. Ennél a kínosnak induló, de sikert hozó felismerésnél - hogy mindmáig hiábavaló volt a sok jó szándék és törekvés, mégis egyhelyben topogok már évek óta - csak az a nyomasztóbb, ha terveim összeomlására, igyekezetem hiábavalóságára még nem jöttem rá, mert akkor még nem ismertem fel a hiányt és a keresés szükségességét. Ahogy az autó haladásához nem elég a gázt nyomni, hanem sebességbe is kell kapcsolni, úgy fel kell ismernünk a lelkiéletünk üresjáratainak értéktelenségét is: azt, hogy nem elég a nagy hang és füst - hiszen az energia elfogyott, de eredményre nem vezetett. Nagyböjt annak az ideje, hogy előkészüljünk a húsvét méltó megünneplésére: mondjuk ki a bennünk meghalt eseményekre az „eltemetni!” parancsot, hogy szabad helyet nyerve, birtokba vehessen minket az Élő. Garadnay Balázs A Biblia 2197 nyelven Afrika adóssága A Bibliát, illetve annak részleteit jelenleg 2197 nyelven olvashatják, csak 1997-ben további 30 nyelvre fordították le. Pápua Uj-Guineában az Új Testamentum tavaly hat újabb nyelven vált hozzáférhetővé. A teljes Szentírás idén már 363 nyelven olvasható, azaz nyolccal nőtt a fordítások száma. A Könyvek Könyvének teljes kiadása legutóbb többek között Szváziföldön, a Holland Antillákon, Indonéziában és Laosz- ban jelent meg helyi nyelven. Georg Carey, Cantenbury érseke követelte, az évezred- fordulóra engedjék el Fekete Afrika adósságait. Addis-Abe- bában tett látogatásán rámutatott arra, hogy a Szaharától délre fekvő 52 afrikai ország adósságállománya 235 billió dollárra nőtt. Mozambikban minden gyerek 350 dollár adósságteherrel jön a világra. Jézus a kevésbé vonzót választotta. Ő a szolgálatban látta az uralkodás legszebb megvalósulását. A szolgáló ember tud igazán Istené lenni. A világ pedig minden gazdagságával együtt csak Istenben lesz igazán a miénk. A nagyböjt az önmegvalósítás ideje. A modem önmegvalósítás azonban önző, másokat lehengerlő, kegyetlen. A keresztény önmegvalósítás Jézus nyomdokain jár. A mások önzetlen szolgálatában látja a helyes önmegvalósítás lehetőségét. Jézus következetesen a Szentírásból vett idézetekkel utasította vissza a sátán otromba próbálkozásait. Merjünk a nyomdokába szegődni, álljunk ellen a szemek (hírvágy), a test (érzékiség) és az élet kevélysége (hatalomvágy) kísértéseinek. Kele Pál plébános Bolgár vértanú II. János Pál pápa március 15-én a Szent Péter bazilikában boldoggá avatja a kommunista rezsim vértanú püspökét, Jevgenyij Boszilkov passzionista atyát. Boszilko- vot, aki nem hódolt be a kommunistáknak, 1952-ben ítélték halálra egy kirakatperben, mint imperialista kémet, s az ítéletet még abban az évben, november 11- én végrehajtották. A püspökkel együtt a vádlottak padjára ültettek 27 katolikus papot, egy apácát, két laikust, az egyetlen katolikus újság szerkesztőjét és tíz ortodox papot. A kivégzést a hatalom sokáig titokban tartotta. Todor Zsivkov pártfőtitkár 1975-ös vatikáni látogatásakor tájékoztatta a történtekről VI. Pál pápát.