Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)

1998-03-29 / 87. szám

Kaposvár, a boldog város A Gallup Intézet egy felméréséből az derült ki, hogy a somogyi megyeszékhelyen érzik legjobban magukat a bőrükben a polgárok. A VDN-től megtudott hír még a polgármesternek is meglepetést okozott. Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából AUGUSZTA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.29 nyugszik 18.43 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 16 óráig a 505-055-ös telefonszámon. Hírszerkesztő: Cseri László A fenséges nő Az Auguszta az Augustus (magyarul Ágost) név latinos nőiesítése. Az Augustus fen­ségest, fennköltet jelent. Az Auguszta becézése: Aszta, Guszta, Guszti és Gusztika. Kaposvár valóban a Dél-Du- nántúl egyik legdinamiku­sabban fejlődő városa, és ezt úgy látszik a városlakók is akceptálják. Sokan mindent a közeli amerikai jelenléttel magyaráznak, de ez csak kis része az igazságnak. Olyan vi­lágcégek, mint a Tesco, a McDonald’s és a Purina nem feltétlenül az U.S. Army ked­véért rajzolták be térképükre Kaposvárt. Szita Károly, a város első embere egyrészt csodálko­zott, másrészt örült. Megem­lítette, hogy valóban 8 milli­árd forintnyi zöldmezős be­ruházás történt az utóbbi években, miközben - ennek függvényében - a munkanél­küliség három év alatt a felére csökkent. A sikerek mellett persze számtalan még mindig a feladat, főképp olyanok, amik a helybéliek komfortér­zetét növeli. Ilyen az utak és járdák rendbetétele és a szennyvízcsatornázás egész városban történő megoldása. A polgároknak a város ve­zetőivel való elégedettségét jelzi még, hogyha ma tarta­nák az önkormányzati vá­lasztásokat, 80 százalékos lenne a mostani vezetés si­kere. Korántsem ilyen rózsás a helyzet például Pécsett. A he­lyi politikai, igazgatási sze­replők, intézmények iránti bizalom a tavalyi évben ugyancsak alacsony volt. A 100 fokozatú skálán a lakos­ságtól a polgármester csak 56 pontot kapott (Siófokon ez 71 volt), még rosszabbul jártak az alpolgármesterek a maguk 46 „találatával”, nem is szólva a testület 44 pontjáról. Az is eléggé árulkodó, hogy a fel­mérés szerint az önkormány­zati képviselők ismertsége Pécsett mindössze 10 száza­lékos volt. M.K. Akivel az RTL Klub Erősít Nagyon hamar megszerettük. Szépsége és tehetsége azonban nem csak a körzeti adások nézőinek, de a ke­reskedelmi tévének is feltűnt, úgyhogy Erős Antóniát idény közben, vlllámigazolással szerezték meg. Lottószámok Ötös lottó: 7, 25,43 65, 74 Hatos lottó: 6,12,17 28, 42, 44 Pótszám: 11 Jokerszám: 392167 Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu A szigetvári születésű lány a pécsi jogi karra fölvételizik, de átirányítással a kaposvári Tanítóképző Főiskolára ve­szik föl. Nem bánja meg. Az utolsó évben egyik tanára szól neki, hogy a helyi té­vénél riporter kereste­tik. Antónia nem ha­bozik: azonnal bele­kóstol a média vilá­gába. „Már hároméves koromban tévébe­mondónőt játszottam. A babásdobozból ké­szült a készülék. ” Az­óta azzal ismerkedik, hogy a televíziózás már nem gyerekjáték. Nem sokkal a ka­posvári pályakezdés után hívják a körzeti stúdióhoz. Itt sincs vita: Antónia azonnal Pécsre költözik. „Mindent ki­próbáltam, ami csak létezik. Tényleg csak köszönetét tu­dok mondani a szerkesztők­nek. ” Az utóbbi hónapokban már híradót is vezetett. Mire azonban megszoktuk, már itt is hagyja a regionális médiát. „Szóltak, hogy az RTL műsor­vezetőt keres. Fölküldtem két videokazettát, megnéztek élőben egy próbahíradóban és engem választottak” - meséli, hogy nem is oly nehéz beke­rülni az országos hírek csiná- lói közé. „Sztárság? Nem szeretnék olyan lenni, akire egy-két nap után azt mondják: tessék, már fenn hordja az orrát!” Szerelmes leveleket még nem kapott, de aligha­nem föl kell ké­szülnie rá. „Remé­lem, nem csak azt veszik észre a né­zők, hogy ha leme­gyek a bányába, nem rohan fel a szén" - bizakodik, hogy nem találtatik könnyűnek a szel­lemi versenyben. „A hitelesség a leg­fontosabb” - szö­gezi le. Olybá tűnik, kemény Stráhl Ju­dit - Erős Antónia csata lesz. „Remé­lem” -teszi hozzá. Antónia Pécsre jár haza. „A férjem itteni, de én mindenhol otthon érzem magam egy kicsit. ” L D. Századelő a negatívokon Több mint félezer, üveglapra készített fotónegatívot őriz a pécsi Horváth Miklós, melyek a századfordulón készültek. A fotós anyai nagybátyja, néhai Jakab La­jos premontrei rendi kanonok volt, fizika-matematika tanár, a keszthelyi gimnázium egykori igazgatója. Utólag úgy is mondhatnánk, hogy a századelőn Jakab La­jos kanonok úr tulajdon­képpen a Balaton fotósa volt, hiszen a negatívok többsége Keszthely város­nak és környezetének állít emléket. Akárha ecsettel ké­szítette volna, értő szemmel komponálta meg képeit. Egy fasort a vízparton, egy utca­képet, egy eseményt az ak-' kori kisváros életéből. Meg­őrizve az örökkévalóságnak. Döbbenetes anyag. A 44 eredeti kartondobozban kö­zel félezer üveglapocska, melyek többségét a drezdai Trockenplatten Fabrik dol­gozói fényérzékenyítettek. A dobozokon körben ott a fel­irat is: Nur bei rotem licht öffnen! (Csak piros fény mel­lett nyitandó.) Felbecsülhe­tetlen értékű Agfa kromo- plattenek. Az ablak fénye felé for­dítva könnyen ki lehet iga­zodni ezeken az ős-negatí- vokon. Több órán át lebilin­cselő élményt adott. Emitt, az egyik képen (1906-ban) diákok szertornásznak a sportpályán - egyikük rúd­ugró, s éppen átcsavarodik a léc fölött amott a vasúti váltóházban tiszteleg a szol­gálattevő. Aztán téli halászat (léken át) a Balatonon, a tó­parti csónakházak sora, vi­har, villámlik az ég, s egy éj­szakai kép: a gorlicei győze­lem (1915) emlékére fény­árban úszó, gyertyákkal ki­világított gimnázium épülete Keszthely főterén. Száz esz­tendőt lehet hátrálni az idő­ben. Az érdekes és értékes fo­tóanyag értő kezek alatt közkinccsé lehetne: feldol­gozásra és kiállításra vár. Kozma Ferenc niiiMllMiiiííi ,ni i 1 Ujj! 1 A fiumei császári és királyi Haditengerészeti Akadémia hallgatói a keszthelyi öbölben. Az üveglapra készült fotónegatív 1915-ből való. Vállalkozói bédakások Tolnában Bérlakásokat Magyarorszá­gon a rendszerváltás előtt és azt követően sem építettek. A tanácsi időszakból maradt la­kásokat eladták a bentlakók­nak. Szakemberek azt várták, hogy megjelennek a házi­urak, azaz a bérlakás tulajdo­nosok. Nem így történt. Varga Gyula vállalkozó Szekszárdon belefogott egy kísérletbe: tíz lakást adott ki olyanoknak, akik képtelenek lennének megfizetni a bérle­tet. A lakásokban kimondot­tan nagycsaládosok élnek. A vállalkozó jelenleg nem kér tőlük piaci bérleti díjat, mivel azt megfizetni nem tudnák. A lakás rezsijét és havi 5000 fo­rint albérletet fizetnek. A következő lépésben Bonyhádon szeretne építeni 200 lakást, amelyeket első­sorban eladni szeretne olyan nagycsaládosoknak, akiknek 3-4 gyerekük van. A vállal­kozó nem zárkózik el attól sem, hogy bérlakásként adja ki az épületeket, amelyekre nem lesz fizetőképes keres­let. Jelenleg nyolc nagymé­retű lakás kivitelezése van fo­lyamatban, melyeknek az alapterülete 108 négyzetmé­ter és 95 ezer forint négyzet- métere. H. J. j| A helybeliek nemcsak a belváros szépsége miatt lehetnek büszkék ■ Kaposvárra fotó: wéber tamás Fotóhét a Dél-Dunántúlon Harmincnyolc városban százkilenc kiállítás. Ezek az I. Országos Fotóhét mennyiségi mutatói. A szervezők remélik, hogy hagyományt teremtenek. A rendezvény célja, hogy bemutassa a hazai és kül­földi fényképezés gazdag skáláját, utat nyisson a fo­tográfia társadalmi megbe­csülésének, ösztönözze a mecenatúrát, közelebb hozza a fotóipari cégeket a felhasználókhoz. A kortárs fotográfia mellett a patinás értékek is megtekinthetők, miként a kísérleti, újszerű technikát és látásmódot bemutató irányzatok. Igen változatos képet mu­tat az a 28 tárlat a Dél-Du­nántúlon, melyek Pakson, Nagykanizsán, Kaposváron, Kovácsszénáján, Keszthe­lyen, Magyarlukafán, Zala­egerszegen, Mohácson, Za- lakaroson, Letenyén és Pé­csett tekinthetők meg. Cs. L. i városligeti egykori Lenin-szobor helyére tervezett homokóra, amely 60 tonnányi - és „ezredfordulós” Fordul az Időkerék Lehetetlen nem észre­venni az idő apró biccen­téseit, a pergő homok­szemeket. Úgy kell ne­künk. Hiszen mi találtuk ki magunknak: sehol má­sutt a naprendszerünk­ben nincsenek élő rabjai. S most itt az újabb megtes­tesítője, az Időkerék, mely nemcsak köztéri műtárgy lesz az ezredfordulón, ha­nem egy olyan sajátos alko­tás (szobor), melyhez szil­veszterenként feltehetően sokan zarándokolnak majd. Kiagyalója, Ftemer János irodalomtörténész szerint ez a gördülő szerkezet, melyben egy év alatt pereg le a beletöltött 4,5 köbmé­ternyi speciális homok, nem nagy dolog. Másutt milliár- dokat költenek, hogy mél­tóképpen ünnepeljék a be­köszöntő 2000-dik évet, mi 1,2 millió dollárból meg- ússzuk. És nemcsak az ominózus szilveszter mó­kája lesz, hanem ott áll majd Budapesten, a Város­ligetben akár 2116-ban is. A szerkezetet műszakilag az a Janáky István tervezte meg, aki egyébként épí­tészmérnök, s a sevillai vi­lágkiállítás első és elvetett magyar pavilontervét, a lep- keháztervet készítette. A 8 méter magas és két méter széles óriáskerék acélszer­kezetű és vöröses gránit bo­rítja, belsejében a homok­órát adagoló szabályozza, s ha lepereg, kézi erővel for­dítják tovább. Legelőször 1999 szilveszterén és így a monstrum 100 év alatt 1250 métert tenne meg. Herner János e valódi Időkerék mellett kigondolt egy képzeletbelit, mely a va­lódival egyidőben az Inter­netre kerülne, hasonló mű­ködési elvvel. Ebből bárki kibérelhet magának egy homokszemet, amire üze­netet írhat föl - akár az em­beriség számára - és ez az üzenet olvasható lenne a vi­lág végezetéig. Az Időkerék költségét multinacionális cégek adják össze. Fölállításának enge­délyeztetési eljárása az utolsó fázisban van: rövide­sen ráütik a pecsétet. K. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom