Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1998-03-03 / 61. szám
1998. március 3., kedd Magazin Diploma, szex és életkor Az amerikai diplomások kisebb szexuális aktivitást tanúsítanak, mint kevésbé iskolázott honfitársaik; ám a felnőtt lakosság egészének átlaga is alig éri el a hetenkénti egyszeri intim együttlétet - derült ki egy tudományos felmérésből. Ami a szexuális együttlétek gyakoriságát illeti, a nemzeti átlagtól való eltérés egyedül a kor szerint mutatkozott: a fiatalok jóval nagyobb aktivitásról számoltak be, mint a többiek. Színes világ A bécsi repülőtér Európa legdrágább repülőtere, árai a legdrágább európai légikikötők csoportjából is kiugrattak - tűnik ki az Európai Légitársaságok Szövetségének (AEA) tanulmányából. A legolcsóbbak között van viszont a londoni gatwicki, a lamakai, a luxemburgi és a máltai repülőtér. Chip csíp szarkát. Igen keresett lett az az elektronikus chip, amely remélhetőleg egyszer s mindenkorra megszünteti a bolti tolvajlá- sokat. A chip azokat az árura erősített műanyag lapokat helyettesíti, amelyeket a pénztáros távolít el a kifizetett termékről. Egyedül Németországban 150 milliárd forintnak megfelelő összeget költenek az áruházak, a lopásgátló elektronika bevezetésére. Ez még így is kifizetődő, mert évente 700 milliárd forintnyi kárt okoznak a bolti tolvajlások. A nem kevés meglepetéssel szolgáló tanulmányt az egyik chicagói egyetem mellett működő közvéleménykutató intézet végezte, 10 ezer felnőtt életvitelének tanulmányozásával, s a részletes eredményeket az American Demographics című tekintélyes szaklap februári száma hozza majd nyilvánosságra. Az érettséginek megfelelő végzettségű amerikaiak évente 58 alkalommal engednek vérük hívó szavának, a diplomások 56-szor, a posztgraduális képzésen is átesett szakemberek pedig mindössze 50-szer. A felnőttek országos átlaga évi 58 együttlét, s ez az átlag nem takar nagy szélsőségeket: a megkérdezett felnőtteknek csupán öt százaléka állította, hogy hetenként több mint háromszor szeretkezik. A megkérdezettek 20 százalékának életét egyáltalán nem színezték ilyen természetű események a felmérést megelőző 12 hónap során, s gyakorlatilag az ország „szexuális összteljesítményének” a felét a felnőtt lakosság 15 százaléka produkálja. A legnagyobb teljesítményt nyújtó rétegbe a sokat dolgozó, kisgyermekes, házasságban élő amerikai honpolgárok nyújtják - ők vezetik a nemzeti rangsort évi 71 intim együttléttel. Az intenzívebb munka, úgy tűnik, nem zátja ki az intenzívebb szexuális tevékenységet, sőt: a heti 60 órát dolgozók évi 65-rendbeli intim együttlétével szemben a heti 30-39 órában dolgozók csupán évi 57-et tudtak felmutatni. A pénznek is kevés köze van a dologhoz, vagy legalábbis annak gyakoriságához: az évi 75 ezer dollár keresetűek éppúgy évi 60 alkalommal szeretkeztek, mint a 35 és 40 ezer, illetve a 15 és 20 ezer dollár közötti keresetűek. Egyetlen dolog van, ami igazán számít: az életkor. Míg a 18-24 év közötti fiatalok évi 100 szerelmi együttlét körül teljesítenek, a 45 és 55 év közötti korosztálynál ez a buzgalom évi 47 alkalomra lanyhul, 55 éven túl pedig elégedett lehet magával az, aki egy évben 33- szor összebújik (megszokott vagy alkalmi) párjával. A tanulmány szerzői nem vizsgálták a szexuális együttlét érzelmi töltésével, a kapcsolat minőségével összefüggő kérdéseket; szigorúan a számszerűsíthető vonatkozások - ez esetben a gyakoriság - mérésére szorítkoztak. Önhöz igazítva. GSM előfizetés pannon nettó Ericsson havi nettó brUttó700Ft „ruttö-BSOOFt 0fX628 Pa,WMm GSM eUfüBtés "•*« IS Ol FtbPUt«18 750Ft | Me3Vá8ároH)ató ___ I \ "7 — Ericsson Gft 628 havi nettó bruttó 700 Ft f Motorola d1BO nettó 14 800 Ft ^utto 6 OOO Ft Nokia 3110 netto 19 600 Ft bruttó 24 500 Ft Különbözőek vagyunk, de egyvalamiben mégis megegyezünk; szeretjük, ha kiszolgálnak minket, méghozzá igényeinkhez szabottan. A Pannon GSM jól tudja ezt. Ezért február 5. és március 22. között hatféle ajánlattal várjuk Önt. A fentieken kívül Ön készülékvásárlás, illetve -bérlés nélkül is előfizethet a Pannon GSM szolgáltatására nettó ÍO 000 (bruttó 12 500) forintért, illetve nettó I5 000 (bruttó 18 750) forintért, mely utóbbi már nettó ÍO 000 Ft* (bruttó 12 500 Ft) kedvezményt is tartalmaz a havi számlából. így bárki könnyedén megtalálhatja a számára leginkább testhezálló megoldást. További részletekén keresse fel területi képviseletünket (Pécs, Ferencesek utcája 6.. tel.: 06 72 512 ] 70). vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónkat, illetve hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 20 200 200-as telefonszámon! A kedvezményes készülékárak és a bérleti lehetőségek csak Pannon GSM előfizetés vásárlásával együtt érvényesek! A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával, a bérelhető készülékek csak a bérleti szerződésben hozzárendelt SÍM kártyával használhatók! Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! *Négy hónapon keresztül havi nettó 2 50Ö Ft engedmény az Ön havi mobiltelefon-számlája végösszegéből. fTTTf A* élvonal. j PANNON qSM Óriási (linótojások csokiból - már most húsvétra készülnek. Ausztrália a legnagyobb csokitojás-fogyasztó a világon, évente több mint 11 000 tonna csokoládéból készítenek és adnak el húsvéti tojást FEB-Reuters 1300-as kaliberű magyar csirkefivér Oroszországban már jó ideje kötelező orosz nyelvű használati utasítással, termékleírással ellátni az importárukat, ennek ellenére az árucímkék még mindig produkálnak humoros (félre)fordításokat, olyannyira, hogy a Komszo- molszkaja Pravda hetente egyszer külön oldalt szentel e kacagtató olvasmányok ismertetésének. A tekintélyes napilap gyűjteményében akadt magyar példa is, bizonyítandó, hogy az orosz piac visszahódítását remélő magyar exportőrök nem igazán bírják az orosz nyelvet, vagy pedig az orosz importőrök állnak hadilábon a magyarral. A Komszomolsz- kaja Pravda mindenesetre úgy véli. hogy gasztronómiai alapokról elég nehéz megítélni a következő orosz nyelvű termékleírást: Magyar Köztársaság, Hajdú-Bét Rt. Csirkefivér belsőségekkel. Kaliber: 1300 gr. A lap szerint - a kalibermeghatározáson túlmenően - számos kérdés vetődhet fel. Kinek a fiútestvére volt az elhunyt? Vannak-e lány testvérei, apja, anyja? Hozzátartozói tudnak-e a megtörtént szerencsétlenségről? Mit tett a boncolóorvos a belsőségekkel? S végül a fivér teteme miként lépte át a határt, s került az üzleti hűtőpultra? A Komszomolszkaja Pravda szerint a figyelemre méltó árucímkét beküldő, az elhunytat „kiváltó” Natalja Ohotyinát, a Moszkva melletti Zsukovszkij város lakóját még mindig kétségek gyötrik, hogy helyesen cselekedett-e akkor, amikor a porhüvelyt ugyan sütőbe tette, ám ham- vasztás helyett csupán ropogósra pirította. Ha ez a lapszám esetleg elkerül Magyar- országra, talán jelentkeznek azok, akiknek drága volt ez a lény - veti fel az orosz lap. Az MTI tudósítója kész volt segíteni az orosz lapot felhívásának tolmácsolásával. Ezen túlmenően a moszkvai magyar kereskedelmi képviseleten megerősítették, hogy a „magyar csirketestvér” esete nem egyedi az orosz piacra érkező magyar áruk orosz nyelvű címkéi tekintetében. Vigaszképpen elmondták, hogy ők sem kivételek, előfordult már, hogy mindössze egy betűt írtak el az orosz nyelvű gépelésnél, s így lett a kereskedelmi képviseletből „tortaképviseletv. . Kártérítés a kurtizánnak Első ízben kötelezett kártérítésre egy svájci selyemfiút egy genfi bíróság: 160 ezer frankot kell fizetnie egy prostituáltnak. Ez magyar forintba átszámítva több mint 22 millió. A Reuters jelentése szerint a selyemfiút az általa futtatott prostituált jelentette fel azzal vádolva, hogy bevétele 90 százalékát mindig elszedte tőle. A bíróság a hölgy javára döntött, s a kitartott férfinak kamatostul kell visszafizetnie az elszedett pénzt. Klasszikus zenével a bűnözés ellen A földalatti állomásain sugárzott klasszikus zene elriasztja a garázdálkodókat: erre az eredményre jutott az észak-angliai Newcastle rendőrsége, s bejelenthette, hogy ezzel a módszerrel jelentős összeget sikerült megtakarítania. A tapasztalatok szerint a komolyzene „drámai mértékben” visszaszorította a vandalizmust és garázdaságot a metrón. Egy év alatt egészen pontosan fél millió fontot sikerült megtakarítani, mert ennyivel kevesebb kár keletkezett, amióta popzene helyett a német származású Frederick Delius (1862-1934) szimfonikus zenéjét játsszák az állomásokon. „Úgy tűnik, hogy a garázdálkodó fiatalok egyszerűen nem bírják elviselni ezt a zenét. Egy darabig álldogálnak, aztán elmennek máshová” - mondta el Allan Curry rendőrfőnök a sajtó képviselőinek. Bill Fox, a klasszikus zene ötletével szolgáló tanácsadó cég képviselője viszont hangsúlyozta: „Bizonyos fajta klasz- szikus zenének ilyen, nyugtató hatása van. De nagyon fontos, hogy lágy, hangszeres hangzatok szóljanak, ne pedig valamiféle szenvedélyes, sok energiát felszabadító zene, mert annak nem ilyen hatása lesz”. (MTI) ) I » l i