Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1998-03-17 / 75. szám
6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1998. március 17., kedd Röviden Monitor. Ismét jelentkezik a Monitor, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági magazinja a Pécsi VTV műsorán. A szerdai 19.30-kor kezdődő adás témája a kamarák új közigazgatási feladata, valamint a leendő ipartörténeti múzeum. (k) Pályakezdő munkanélküliek. Februárban 1554 fő szerepelt pályakezdőként a Baranya Megyei Munkaügyi Központ nyilvántartásában. Ez nagymértékű, 20,5%-os (400 fős) csökkenést mutat az előző hónaphoz képest. Állományuk hónapok óta országosan is mérséklődik. A nyilvántartott állástalanokon belüli arányuk pedig visszaesett 6,9%-ra változott a januári 8,5%-ról. (k) Kárpótlási jegycsere Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Igazgatósága ismét megtárgyalta a piacon lévő kárpótlási jegyek felszívására vonatkozó APV Rt. ajánlatot. A tervek szerint öt áramszolgáltató részvényeiből összeállított csomagot kínálnának fel. Pinke György ügyvezető igazgató elmondta, hogy azért tárgyalja többször is a témát az igazgatóság, mert az eddigiektől eltérő konstrukcióról van szó. 1998. végéig 11,5 milliárd forint értékű kárpótlási jegy lesz a piacon, ennek fedezetére az ÁPV Rt. 11,8 milliárd forint névértékű, öt áramszolgáltató papírjait tartalmazó csomagot ajánl fel. Adósarok / Epítmény- és telekadó A kivethető helyi adók köre idén sem bővül, de a szabályozás részleteiben néhány változás lépett életbe január 1-jén - tájékoztatta lapunkat dr. Kónya László, a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese. Arról, hogy a törvényes lehetőségek között szereplő helyi adófajták közül melyiket vetik ki a lakosságra, arról a települési önkormányzatok továbbra is saját hatáskörükben dönthetnek. Ilyen például az építményilletve telekadó, amelyre vonatkozóan január 1-jétől egy lényeges törvényi módosítás is életbe lépett. A jogalkotók pontosították azt, hogy a helyi adó fizetése szempontjából kit is kell az ingatlan tulajdonosának tekinteni. Ez ugyanis korábban az elhúzódó föld- hivatali átírások miatt gyakran szült vitát. Jogi értelemben alapvetően továbbra is az a tulajdonos, aki az ingatlannyilvántartásban szerepel. Ám a helyi adókkal kapcsolatos új, módosított törvény kimondja: ameny- nyiben az adásvételi szerződést a felek már benyújtották a földhivatalhoz, attól az időponttól kezdve a szerződésben feltüntetett vevőt kell tulajdonosnak tekinteni. Tehát a szerződés benyújtását követő év első napjától őt terheli a helyi adó megfizetésének kötelezettsége is. (németh) Angliából importáljuk a krumplit Nagy valószínűséggel nem tart ki a tavalyi termés az újburgonya megjelenéséig. Nagykereskedelmi cégek már most külföldről - például Angliából - pótolják a hiányt. Tavaly ugyan jó volt a termés, elegendő is lett volna a 8-900 ezer tonnás hazai fogyasztásra. A minőséggel viszont bajok voltak, egyes fajok nem jól bírták a tárolást, ennek következtében több tonna krumpli vált fogyasztásra alkalmatlanná. A termelők látván a nagy termést és a hazai piaci kilátásokat, igyekeztek még tavaly ősszel eladni a burgonyájukat. E két ok miatt márciusra már hiány volt a gumós növényből, ára is jócskán felszökött, a piacokon már 60-70 forintot is elkérnek kilójáért. A baranyai burgonyatermelők meglátása szerint a termesztésben azért alakulnak ki a ciklusok, mert állami támogatásokkal nem szabályozzák kellően a termelést. Az egyik legnagyobb megyei vetésterülettel rendelkező a Solanum Kft. vezetője, Horváth Attila szerint már tavaly sem volt kifizetődő a termelés, az idei piaci kilátásokról sem tud sok jót mondani. A minőségi gondok évek óta megosztják a termelőket, hiszen a magyar fogyasztói szokásokat nehezen lehet átalakítani, márpedig a családok többsége ragaszkodik a rosszabb minőségű, vörös héjú burgonyához. Pedig a nemzetközi kereskedelemben a sárga és a fehér krumplik évek óta keresettebbek, már csak azért is, mert tápanyagértékük is magasabb. B. G. A burgonya vetésterülete Baranyában he)(tár (A szántó százalékában) 1990 1994 1995 1996 1997 Kárpátinfó az Interneten A Kárpát-medence területén működő magyar kis- és középvállalkozások segítése, a kelet-közép-európai belső piac megteremtése érdekében megkezdődött az internetes gazdasági információs rendszer tervezése. Kurucz Gyula, a Kárpátinfó Projekt vezetője, a Magyarok Világszövetsége anyaországi régiójának elnöke elmondta, hogy a rendszer hét ország ár-, bér- és befektetési viszonyainak egyidejű felmérésére, az előnyök hasznosítására épül. Célja a kis- és középvállalkozások lehetőségeinek szervezése és kiteljesítése, ennek révén a határon inneni és túli magyar középosztály támogatása. Az alapszintű rendszer Szlovákia, Ukrajna, Románia, Jugoszlávia, Horvátország, Szlovénia és Magyarország vállalkozóinak és kereskedőinek kíván segítséget nyújtani áruik eladásában és a beszerzésben. Az információkhoz Internet-kóddal lehetne hozzájutni. A rendszer úgynevezett második szintjén jogászok, közgazdászok, gazdaságpolitikusok és vállalkozási szakemberek piackutatást, régióelemzéseket végeznének a felsorolt országokban. Ezek eredményeként javaslatot tennének a beindítandó projektekre, figyelemmel kísérnék és menedzselnék azokat. Fejlesztési együttműködés Baranya is részesül a központi forrásokból Idén is folytatódik az együttműködés az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között. A közös pályázatot változatlan feltételekkel írják ki. Az 1996. november 19-én aláírt együttműködési megállapodás célja a vállalkozások versenyképességének javítása, az exportkapacitások növelése, az innováció, a tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés előmozdítása. Az megállapodásnak megfelelően a kamarák a befizetett tagdíjakból 1997-ben ösz- szesen 300 millió forintot különítettek el a kis- és közép- vállalkozások K+F tevékenységének, a termék- és a technológia fejlesztésének támogatására. Áz OMFB ugyanekkora összeggel járult hozzá e célok megvalósításához. A támogatáshoz a kamarák által kiírt pályázat útján juthattak hozzá a vállalkozások. Országosan több mint négyszáz pályázat érkezett a bíráló bizottságokhoz. A részvételhez szükséges önerő figyelembevételével innovációs célokra másfél milliárd forint mozdult meg ebben a rendszerben. A legnagyobb igény, 1,3 milliárd forint, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál jelentkezett Hajdú-Biharból érkezett a legtöbb - 50 - sikeres pályázat, együttesen 70,2 millió forintot kaptak. A Pécsi Ipari Park Minőségügyi Központ Kht. összesen 7,8 milliós támogatást nyert a dél-dunántúli régió gazdaságának minőségfejlesztésére, a minőségügyi képzésre és továbbképzésre. A Békés megyei Canada- tech cég EU-előírásoknak és a CE certifikátnak is megfelelő gépcsalád fejlesztésével pályázott. A Vas megyei Noviki Kft új, laparoszkópiás sebészeti eszközök kifejlesztéséhez 4 millió forint támogatáshoz jutott. A hasonló, külföldi eszközöknek csak mintegy ötödébe kerülne a hazai gyártású, exportképes műszercsalád. A Tolna megyei Földvár Gumiipari Szövetkezet az élelmiszeriparban használható csúszásgátló gumicsizmát fejlesztett ki a kapott 600 ezer forint segítségével. Sorozatgyártása már megkezdődött, a piaci tapasztalatok rendkívül kedvezőek. A Jász- Nagykun-Szolnok megyei Gábor-Park Kft, az Elektrolux beszállítója, környezetbarát csomagolástechnológiai fejlesztésre 2,5 millió forint támogatást kapott. Az egyéni vállalkozók közül a nagylengyeli Merics Géza famegmunkáló gépsor automatizálásához 1 560 000 vissza nem térítendő, és 1 040 000 visszatérítendő támogatáshoz jutott. A budapesti WELMAT az elnyert 7,5 millióból - a minőségbiztosítás érdekében - regionális anyag- és alkatrészvizsgáló centrumot hoz létre. Az első év tapasztalata szerint az MKIK-OMFB pályázati rendszer sikeres volt. A forráshiány kis- és középvállalkozások hasznosítható, jó ötletekkel jelentkeztek. A jövőben a kamarák a kezdő, gyakorlatlan pályázókat több módon is segítik. K. E. Globex-figyelmeztetés Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet újabb szankcióra készül, ha bebizonyosodik, hogy a Globex Holding Rt. nem teljesítette hétfőre az ÁPTF- nek a Globex 2000 kötvénnyel kapcsolatos rendelkezését. Hétfőre ugyanis a Globexnek maradéktalanul teljesítenie kellett az ÁPTF-nek azon rendelkezését, hogy a Globex 2000 kötvényről szóló összes reklámban, háttéranyagban, elektronikus médiában elhangzó reklámszövegekben szerepeltesse: „a kötvény a tőkepiacon szokásos átlagos mértéket meghaladó kockázatot jelent.” PÁLYÁZATI FELHÍVÁS regionális idegenforgalmi menedzser munkakör betöltésére. A Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyéket lefedő délnyugatmagyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) pályázatot ír ki Titkárságának vezetésére, regionális idegenforgalmi menedzser munkakörre. A munkakör az alábbi feladatokat foglalja magába:- A regionális idegenforgalmi menedzser feladata, a RIB munkaszervi feladatainak (ügyintézési, ügyviteli valamint gazdálkodási teendőinek) ellátását végző Titkárság vezetése.- Feladata továbbá a RIB regionális és kistérségi turizmusfejlesztéssel, turizmusmarketinggel, turisztikai oktatás-szakképzés összehangolásával, régiót érintő turisztikai pályázatokkal, stb. kapcsolatos döntéseinek előkészítése és gyakorlati végrehajtása.- Esetenként idegenforgalmi szolgáltatás, valamint marketing és propaganda tevékenység ellátása. Az alkalmazás feltételei: • magyar állampolgárság, büntetlen előélet • felsőfokú szakirányú végzettség • legalább 5 éves, hasonló területen szerzett szakmai gyakorlat • helyismeret a RIB illetékességi területén • német és/vagy angol nyelv tárgyalóképes szintű ismerete (legalább középfokú nyelvvizsga) • jogosítvány, saját gépkocsi • felhasználói szintű számítógépes ismeretek. A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent: • hosszabb szakmai múlt • további idegen nyelvek ismerete • nemzetközi tapasztalatok és kapcsolatok a turizmus térén • piacismeret, hazai szakmai kapcsolatok • jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség. A RIB Titkárság székhelye Pécs. A Titkárságot vezető regionális idegenforgalmi menedzsert - a pályázat elbírálása alapján - az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter nevezi ki és menti fel. Felette a munkáltatói jogokat az IKJM helyettes államtitkára, a Turizmus Főosztály vezetője gyakorolja. A Titkárság önálló költségvetési intézményként működik, vezetőjét köztisztviselői jogviszonyban alkalmazzák. Bérezés a köztisztviselői bértábla alapján. Alkalmasság esetén a megbízás határozatlan időre szól. A munkakör betöltésének kezdete előre láthatóan a pályázat elbírálásától számított 30 nap. A fényképes, szakmai önéletrajzot tartalmazó pályázatok beérkezésének határideje 1998. március 31. A pályázatokat 10 példányban, a RIB elnökének címezve, a 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3. címre kérjük eljuttatni. A pályázatokat bizottság bírálja el 1998. április 10-ig és a pályázókat szükség szerint személyesen is meghallgatja. A pályázatokat bizalmasan kezeljük, eredményéről a pályázókat írásban értesítjük. További felvilágosítás a RIB elnökétől kérhető, telefon: 82/317-133 „kék" számot! (helyi hívás) Q állampapír-forgalmazás 0 állampapír típusok © állampapírok elérhetősége Q folyamatos információ- kérés © napi árfolyamok telefaxon történő lekérése 0 ügyintéző kapcsolása (munkaidőben) é MAGYAR ÁULAMPAPÍRy AZ ÁLLAMPAPÍROK FC )R( iALMAZASAlU )I A NAP 24 ÓRÁJÁBAN KAPHAT FFXVILAGOSIT AST