Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)

1998-03-16 / 74. szám

1998. március 16., hétfő Befektetési Tanácsok Dünántúli Napló 7 BÉT: óvatosan felfelé A héten az amerikai és euró­pai részvénytőzsdék ismét történelmi rekordokat döntöt­tek, és a hetet is magasan zár­ták. Az ázsiai részvénypiacok is felfelé mozdultak el. A budapesti parketten a héten kiegyensúlyozottan emelkedett a részvényindex értéke, csupán csütörtökre állt vissza kissé a piac. A BUX index heti záró értéke 8424 pont lett. Ez az érték a múlt péntekit egy százalékkal ha­ladja meg. A piac tartását MÓL részvény adta, amely pénteken túlszárnyalta a ma­gasnak tűnő maximális kibo­csátási árát, mintha már most igazolná a pozitív várakozá­sokat. A jelentős kereslet ola­jozottan emelte a papír heti záró árát történelmi rekordra. A kárpótlási jegy árát a fel­használási lehetőségével kap­csolatos várakozás mozgatta. A Fotex iránt német befekte­tők kereslete jelentkezett. A Graboplast és Prímagáz rész­vény árának emelkedése az árfolyam zuhanás után termé­szetes emelkedést jelentett. H 11. heti változás (%) Értékpapír megnevezése márc. 8 záróár (Ft) marc.13. záróár (Ft)-4,3 Egis 12 440 11 900-2,6 Inter-Európa Bank 17 450 17 000-0.9 Kárpótlási jegy 1100 1090 0.0 Danubius 6050 6050 0.4 Richter 23 010 23 100 0.7 TVK 3500 3525 1.2 BUX 8321,27 8423,90 2,6 Graboplast 9350 9590 2,0 OTP 9660 9930 4.2 M0L 5895 6140 4,3 Fotex 208 217 A VILÁG PIACAIN Tengeri árapály A nemzetközi búzapiacokon a múlt héten megállt az ár­csökkenés, sőt még erősöd­tek is a jegyzések. Az Agrograin elemzői szerint India 1 millió tonnás vásár­lása bolygatta fel a piacot, olyannyira, hogy a hét eleji árakhoz képest a hét végére tonnánként 2-3 dollárral emelkedtek a jegyzések. A piac sokáig bizonytalanko­dott: lehetséges-e egyáltalán, hogy a politikai választások időszakában ilyen jelentős mennyiségű vételről döntsön a kormányzat? Végül is már­ciusi, áprilisi, májusi idő­szakra megvásároltak 1 millió tonna búzát 142,50 dolláros induló kikötői áron. A piac erősödését a héten kötött egyéb üzletek is tükrözték. Jordánia 75 ezer tonnás vétele például tonnánként 2 dollárral volt magasabb, mint az a ko­rábbi heti' árszintek alapján várható lett volna. A kukorica jegyzése vi­szont tovább csökkent, a piacelemzők az árak további mérséklődését sem zárják ki. Az USA takarmányfelhaszná­lása egyre kisebb, a takar­mánykeverők kihasználtsága csökken, és az új termés veté­sének előkészítése is jó ütem­ben halad. A kínálat egyre erősebb, Kína mellett újabban Indonézia is fellépett expor­tőrként. Ez szintén a lanyhu­lás irányába mutat. Wágner Katalin Élőállat-kínálat Malac 20kg (Siklós) 7-11 ezer Malac 20kg (Szentlőrinc) 7,6-14,5 ezer Süldő 20-50kg (Pécs, nagy vásár) 10-13,5 ezer Süldő 20-50 (Szigetvár) 12-15 ezer Ló (Mohács) 100-240 ezer Munkaló(Szentlőrinc) 210 ezer Növendék üsző (6 hó felett)(Mohács) 80-83 ezer Borjú (6hó alatt)(Pécs,nagyvásár) 30 ezer Hízósertés 50 kg felett(Pécs, nagy vásár) 22 ezer Várakoznak az áramszolgáltatók Legújabb híreink szerint a Démász küldte el elsőként bevezetési kérelmét a Budapesti Értéktőzsdére, a részvények előre láthatóan már áprilisban forgathatók lesznek az értékpapírpiacon. A Dé- dásznak is ebben az évben kötelezően a tőzsdére kell mennie, egy­előre azonban nem kapkodják el a jelentkezést. Az elmúlt év második felében is voltak olyan, a tőzsdén ugyan nem szereplő részvények, ame­lyek töretlenül drágultak. Az áramszolgáltatói papírok (Édász, Elmü, Émász, Dédász, Démász, Titász) nagy népsze­rűségüket annak köszönhetik, hogy hosszú távon stabil, szinte kiszámítható hozamokat biztosítanak, valamennyinek volt nyilvános részvénykibo­csátása, amikor kárpótlási je­gyért is lehetett papírjaikat vá­sárolni. Az Émász és az Elmü esetében már két fordulóban is történt jegycsere, a Démásznál viszont már nem lesz újabb privatizációs jegyeladás, hi­szen az állam tulajdonában már nincs ilyen részvény. A hat társaság mindegyikére vo­natkozik a tőzsdekérelmezési kényszer: még az idén meg kell próbálni valamennyi céget bevezetni a Budapesti Érték­tőzsdére. A részvények jelen­legi tőzsdén kívüli ára 50 és 150 százalék között változik. Az elemzők szerint nagy való­színűséggel a tőzsdei beveze­tésnél elérik majd a privatizá­ciós árat. Oldalszerkesztő: Békéssy Gábor Hr á1§ \ P TŐZSDÉN KÍVÜLI KERESKEDELEM Legjobb vétel ni.3. in. ío Legjobb eladás IÍI.3. III.10. Dédász 122,25 122,5 125 120 Démász 166,25 171,5 165 173 Edász 167,6 174 166 173 Elmü 164 170,25 168 171 Émász 89 90 92 92 Titász 87 91,5 87 89,5 OTP 670 670,5 690 700 Tigáz 122 133 124,5 133 Brókercégek ajánlatai alapján rendszerezve Hozamuk a diszkont kincstárjegy kamata fölött lesz Új Matáv kötvények márciusban Két új Matáv kötvényt jegyezhetnek intézményi és magánbe­fektetők március 20-24. között. A távközlési társaság már ta­valy februárban ki akart bocsá­tani egy fix kamatozású, ötéves futamidejű értékpapírt, a bi­zonytalan piaci körülmények miatt azonban erre nem került sor. Most azonban hamarosan két új kötvénnyel is jelentkezik a befektetési piacon. Az egyik kötvény 5 éves fu­tamidejű, ennek leteltével egy összegben fizetik vissza a tőke- tartozást. Hozama a 6 hónapos diszkont kincstárjegy fölött 0,5 százalék lesz, féléves kamatfi­Rekordok a pénzpiacon A Budapesti Árutőzsdén az el­múlt héten a tavalyi átlagos heti forgalom hatszorosa teljesült. A hét során több rekord is szüle­tett: kedden 248 235 kontrak­tust adtak el, és 35,65 milliárd forint értékben kötöttek üzletet. Legaktívabbnak a héten a né­met márka bizonyult, második helyre az amerikai dollár került, a harmadikra a svájci frank. A német fizetőeszköz a jövő már­ciusi árfolyam 0,84 forintos esést követően 130,10 forinton állapodott meg. Az amerikai dollár öt határidőre lefelé moz­dult, közülük 0,50 forinttal 233 forintra esett vissza a jövő már­ciusi lejárat elszámolóára. Az angol font 5, illetve 5,05 forint­tal kúszott feljebb, és 350, il­letve 359 forinton várja a hétfői kereskedést. A gabonaszekcióban március második hetében 1683 kontrak­tust adtak el 927,065 millió fo­rint értékben. A hé( legnépsze­rűbb terménye a malmi búza volt. zetéssel. A kibocsátandó köt­vény összértéke 8 milliárd fo­rint. A másik Matáv-kötvényt 4 milliárd forint értékben bocsát­ják forgalomba, 1 éves futam­idővel. Ennek hozama a 12 hó­napos diszkont kincstárjegy kamata fölötti 0,5 százalék lesz. A törlesztés és kamatfizetés az év leteltével egy összegben tör­ténik. Az értékpapírokat a Credi­tanstalt Bróker Rt., az OTP Ér­tékpapír Rt., a CIB Értékpapír Rt., a Takarék Bróker Rt., a Magyar Külkereskedelmi Bank Értékpapír és Befektetési Rt., valamint a Hypo Bank Érték­papír Rt. fiókjaiban lehet je­gyezni majd. A kötvénykibo­csátás célja a forintban meg­lévő adósságállományuk növe­lése, illetve a devizatartozás csökkentése oly módon, hogy a Matáv-csoport adósságállomá­nya összességében változatlan maradjon. A tartozások egy- harmadát jelenleg a forint hite­lek adják. A tranzakció lebo­nyolítása után várhatóan a fo­rint-tartozás a hitelállomány 40 százalékát teszi majd ki. SEAQ: Londonban 6217 forint a Mól A brit fővárosba is eljutott a magyar olajtársaság rész­vényeladásának a híre, ugyanis az elektronikus tőzsdére (SEAQ) bevezetett Mol-papírok árfolyama a hét utolsó napján jelentősen emelkedtek. Londonban - ugyanúgy mint a magyar ér­téktőzsdén - értéknöveke­déssel fejezte be a kereske­dést a Mól: 80 centet ment fel az ára pénteken. A Ma­táv is az erősödő részvények között volt, egy részvényre átszámolva több mint hét centtel ért többet. A Zalake- rámia ára is jelentősen nőtt, nem változott a Cofinecé. Az OTP zárásban 55 centtel ért kevesebbet csü­törtökhöz képest. A Bor- sodChem 19 centtel, a Rich­ter 1,05 dollárral, a TVK pedig 25 centtel gyengült. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 349,87 Francia frank 34,36 Japán jen (100) 163,52 Német márka 115,20 Olasz líra (1000) 117,06 Osztrák schilling 16,38 Svájci frank 141,74 USA-dollár 210,61 ECU 228,51 Kedveltek a takarékbankok Jóllehet egyre több bank működik az országban, a pénzintéze­tek ismertsége meglehetősen csekély - állapította meg a GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése. A közvélemény-kutatás során négyezer, a felnőtt lakosságot reprezentáló személyt kérdez­tek nleg arról, mennyire tájékei zottak a bankok szolgáltatásai­ról. A piackutató intézet jelen­tése szerint a piacot változatla­nul a hagyományos „nagyban­kok” uralják. A legfontosabb pénzintézetnek a válaszolók döntő többsége az OTP-t tartja, ezt követi a Postabank, majd a takarékszövetkezet. A felmérés azt mutatja, hogy a kisebb tele­püléseken a takarékszövetkeze­tek a legkedveltebbek, a nagy­városokban, elsősorban Buda­pesten azonban kedveltebb és ismertebb a Citibank, a Posta­bank és a CIB Bank Hungária. A megkérdezettek háztartásá­nak havi nettó jövedelme alap­ján megfigyelhető, hogy a taka­rékszövetkezetek az alacso­nyabb jövedelműeknél, a nagy­bankok pedig a jobb körülmé­nyek között élőknél népsze­rűek. A vizsgálat arra is rámutat, hogy a férfiak jobban érdek­lődnek a pénzvilág ügyei iránt, mint a nők, jóllehet sok helyütt a nők intézik a befizetéseket, kezelik a családi kasszát. A bankok ügyfelei az adatok ta­núsága szerint zömmel 30-49 év közöttiek, s többnyire felső­fokú végzettségűek. A banki szolgáltatások közül a megkérdezettek legnagyobb hányada átutalási betétszámlát vesz igénybe, ezt követi a taka­rékbetétkönyv, majd a hitel. Kamatozó Kincstárjegy 1999/111. Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyarország leg­nagyobb épülete, az állam szimbóluma ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. Most az Állampapír-család egyik tagjának legújabb sorozatát ajánljuk figyelmébe: KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY 1 9 9 9/111. Jegyzési időszak: 1998. március 16-27. Futamidő: 1 év Kamat: évi fix 18,00% Jegyzési árfolyam: 1998. március 16-24. között 99,70% 1998. március 25-27. között 100,00% A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM=17,93%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam aktuális mértékét a forgalmazó helyeken a Kormány 41/1997.(111.5.) Korm. rendelete alapján kifüggesztett árfolyam táblázat tartal­mazza. A Kamatozó Kincstárjegy az elsődleges forgalmazóknál és a Magyar Államkincstár fiókhálózatában jegyezhető. A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír-számlán tartható (Így sem ellopni, sem elveszítem nem lehet); másodpiaci forgalmazásá­nak köszönhetően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható a há­lózatos forgalmazóknál (az OTP Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, az ABN AMRO Bank, az Inter-Európa Bank kijelölt fiókjaiban), vala­mint a Magyar Államkincstár fiókhálózatában. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABN AMR0 (Magyar) Bank Rt fto • Inter-EimRa Bank Rt Pécs • K&H Bank Rt Pécs • OTP Bank Rt Pécs, Pécs-Újmecsekaija. Komló, Mohács, Siklós, Szigetvár, Villány (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad eO VALAMINT: Magyar Államkincstár Baranya Megyei Fiók 7621 Pécs. Vörösmarty u. 2. itítí L maanHőb ÁLLAMI GARANCIÁVAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom