Új Dunántúli Napló, 1998. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1998-03-10 / 68. szám
12 Dünántúli Napló Olvasószolgálat 1998. március 10., kedd Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ILDIKÓ nevű kedves olvasóinkat A név germán eredetű Jelentése: harcosnő A Nap kél 6.08, nyugszik 17.42 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es számon: Nyaka Szabolcs Közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 9.30-11.30-ig díjmentesen hívható és az oldalt összeállítja: Török Éva Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Szeles, hideg idő Jelentős mértékben visszaesett a hőmérséklet a Kárpát-medencében. A hétfői hidegfront mögött legalább 10 fokkal hidegebb levegő érkezett. A hideg levegő folyamatos beáramlását tartósan erős, gyakran viharos erejű szél is jelzi. Felhőátvonulásokra számítunk, csak elszórtan alakul ki néhol hózápor. A csúcshőmérséklet jó néhány fokkal a március eleji átlag alatt valószínű: a fagyos éjszaka után mindössze 0, +5 fok között lesz a kora délutáni órákban. A következő napokban marad a hideg idő. Az átlagosnál legalább 4-5 fokkal hidegebbre?'fordul az idő. Észak felől sarkvidéki eredetű levegő érkezett, ezért éjszakai fagyokra, hűvös, szeles napokra van kilátás. Gyakran változik a felhőzet, néhány óra napsütés is lesz. Csapadék nem valószínű. Délutánra 3, 5 fok várható. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 7 Velencei-tó: 8 Tisza-tó: 5 Fertő-tó: 5 Tisza: 5-7 Duna: 7-8 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 3 Paks: 4 Siófok: 4 Pécs: 5 Szekszárd: 3 Mohács: 5 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 40-55 Velencei-tó: 40-50 Tisza-tó: 60-70 Fertő-tó: 40-50 Kaposvár: 40-50 Paks: 40-50 Siófok: 50-55 Pécs: 40-50 Szekszárd: 40-50 Mohács: 40-50 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Rendkívül erős szél várható a nap folyamán, a szél iránya északnyugati, északi lesz.A völgyekben, bevágásokban, hidakon számítani kell az oldalszél erőteljes hatására. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-304-100 A szolgáltatás Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc Postabontás Dünántúli Napló Pécs Pf.: 134 Ki figyel oda? Mi, a Bolygó és Est utcai lakosok már régóta és tartósan panaszkodunk - eredménytelenül - azért, mert az illetékesek ebbe a két kicsi utcába koncentrálták a vámudvari tevékenységet. Ennek okán egész héten nagy a kamionforgalom, állandó a motorzaj, szennyezett a levegő', és viseljük ingatlanaink lassú, de biztos romlását, amit a nagy súlyú járművek rezgőmozgása okoz. Nincs olyan hatalom, amely furcsállaná és megszüntetné azt az állapotot, amely lakossági érdekeket sért, egészségtelen környezetet teremt, és ezen túlmenően még logikátlan is, hiszen az egyik legnagyobb magyar város belsején át koncentráltan terel olyan teherforgalmat, amit Európában már a települések bejáratánál elosztanak a felvevők helye szerint. Örömünket fokozza, hogy a házaink szomszédságában beruházás kezdődött, aminek minél hamarabb el kell készülnie. A hétközbeni motorzajt vasárnap felváltja a talajtömörítő gép hangja. Mikor ezt szóvá tettük a munkáját nagyon tisztességesen végző fiatalembernek, mondván, hogy legalább vasárnap hagyjanak bennünket egy kicsit nyugodtan, a következőt válaszolta: uram, én két gyermeket nevelek, hogy el tudjam tartani őket, vasárnap is dolgoznom kell. Hívja fel a munkaadómat, vele beszélje meg a dolgot. Természetesen nem hívtam fel, miért okozzak kellemetlenséget ennek a jóindulatú embernek. De azóta is meditálok a helyzetünkön, s remélem, hogy azok is eltöprengenek, akik változtathatnának mindezen. Dr. Szupper Márton, Pécs Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és város- környék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegeket. Pécs város felnőtt lakossága rézére belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi üt 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay, Lánc u. 20., Ambrózia, Rákóczi út 24-26. Komló: Kenderföld, Tompa M. u. 10. Mohács: Belvárosi, Szabadság u. 26. Pécsvárad: Szent István, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György, Szent Imre út 19. Siklós: Hollós, Baross G. u. 7. Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Boróka, Szent István Itp. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt: 12-13-ig bőrgyógyászat, 12-13-ig pszichiátria, 13-17-ig belgyógyászat, 17-18-ig sebészet. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. 5. 17-20 óráig. Díjmentesen hívható: 413-303. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs-Baranyai Csoport Pécs, Irgalmasok u. 5. Az Alfa Magzat-, Gyermekvédelmi Szövetség baranyai telefonszáma: 06/30 541-001, zöld szám: 06/80 630-333. Országos Tévéműsor-ajánlat Újabb balesetek A Kolozsvár és a Semmelweis utca kereszteződésében az elmúlt években több baleset történt. Két évvel ezelőtt, februárban a Semmelweis u. 13/D. jelű épület előtt két gépkocsi szaladt fel a járdára. A baleset előtt öt perccel ment arra a feleségem az akkor féléves gyermekemmel. Akkor írtam a Közüzemi Rt.-nek kérve, hogy jól látható helyre tegyék a stoptáblát vagy „fekvő rendőr”-rel, azaz burkolatmegemeléssel késztessék a sebesség csökkentésére az autósokat. A mai napig nem történt semmi. Az utolsó baleset idén február 28-án történt. Korábban egy halottaskocsi karambolozott ugyanitt. Az embernek az az érzése, hogy a polgárok hiába fordulnak az illetékesekhez, nem tesznek semmit annak érdekében, hogy a kifogásolt helyzet megváltozzon. Paksi Sándor közös képviselő, Semmelweis u. 13. A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Baranyai Kínálat MTV 1 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 193/64. 10.05 Szenes Andreával... 11.00 Walt Disney bemutatja 13.00 Illem és jó modor a fő 14.00 Közvetítés a parlamentből 16.30 A szerelem jogán 160/93. 17.00 Segítőtárs 17.15 Ki marad a végén? 17.45 Körzeti híradók 18.00 Katolikus krónika 18.20 Fabulák (sorozat, ism.) 18.35 A pampák királya 130/78. 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Vészhelyzet 22/16. 20.50 Kriminális 21.25 MMBudai Ilona 21.30 Telemázli 21.55 Kenő 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.30 Publikum 23.05 Mi, húszévesek 2/2. 0.30 Szenes Andreával... MTV1,20.00 Vészhelyzet. Carol félve várja a vizsgálat eredményét, hiszen ettől függ a jövője. Mark a szívbeteg, Down-kóros beteg életéért küzd. MTV 2 18.00 Robog az úthenger 12/2. 18.20 Mesterművek 18.30 Magyarország ma 18.55 Mesetár 19.15 Magyarok cselekedetei 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Kossuth Lajos 21.00 TS-extra 21.30 Cirka-firka 22.00 Mozart: Figaró házasság 0.501 dőjárás és környezeti h TV2 6.00 Faluvilág 10.25 Egy kórház magánélete 107. 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Cápali és Cápeti 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz 15.50 Organikus narancs 40. 16.15 Magnum 2. J7.05 Marienhof 105. 17.30 Csupa-csupa élet 106. Í7.55AZ Acapulco-öböl 108. 18.25 Szerencsekerék 19.30 Gazdagok és szépek 110. 19.55 Kaméleon 20.50 JAG - Becsületbeli ügyek 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Szuper csapat 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Magyarország! tv2,20.50 JAG-Becsületbeli ügyek. A békés texasi kisváros lakói úgy vélik, hogy a közeli elhagyott katonai bázis a földönkívüliek titkos búvóhelye... TV 3 16.20 Dinasztia (ism.) 17.15 Zöld Pont 17.45 Cracker (angol sorozat) 18.45 Hír3 19.15 Vétkek és bűnök 21.10 Hójelentés 21.10 MASH (amerikai sorozat) 21.40 Drága testek 20. 22.35 Hójelentés 22.40 Hír3 (ismétlés) 23.10 A törvény ökle RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk (ism.) 10.10 Rajzfilm Klub 11.45 Az első csók (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 12.57 Meri van nem meri? 13.15 Recept Klub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klip Klub 14.45 Rajzfilm Klub 16.20 Az első csók 7. 16.40 A farm, ahol élünk 17. 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Knight Rider 46. 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz (bulvármagazin) 20.00 Halálos döfés (német film) 93’ 21.40 Aranykor (amerikai sor. 1.) 22.30 Halálos hegycsúcs (amerikai film, ismétlés) 0.05 Fókusz (ismétlés) RTL KLUB, 20.00 Halálos döfés. Christa hirtelen haragjában leszúrja a riválisát. Később gondolatban fölidézi, hogy miért is végzett a növel... SZÍV TV 15.00 Utazási ajánló 15.30 Show City 16.00 Nyugat-Európa kolostorai 16.30 Különjárat 17.00 A természet világa 9. 19.00 Biztonsági Zóna 20.00 S. K. barkácsmagazin 20.30 X-treme 21.00 Vidám démonok 23.00 Egy páholyban Benkő Dániellel (ismétlés) DUNA TV 11.25 Harmónia (ismétlés) 11.55 Vers 72.00 Déli harangszó. Lapozó 72.20 Virtus (ismétlés) 72.45 Piaroák világa 73.05 Expedíció 13.55 Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája 16.00 Helikon 16.30 Heuréka! Megtaláltam! 17.05 A kis Nicholas úrfi 6/4. 17.30 Moha és Páfrány 77.50 Műsorajánlat 78.00 Híradó 18.20 A hegy védangyala 13/6. 19.15 A világegyetem enciklopédiája (angol sorozat 26/10.) 19.25 Héthatár 20.05 Gazdakör 20.40 Esti kérdés 27.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Hangtalan ellenség (angol film, 1957) FF 23.25 Híradó DUNA TV, 19.15 A világegyetem enciklopédiája. Üstökösök, meteorok. A sorozat mai adása a csodálatos égi vándorokról mesél. MS AT 15.30 Disco Top Ten 16.05 Mentolos ital (francia film) 115’ 78.00 Mit les, Mr. Beadle’s? 18.30 A hekus (német sorozat) 19.30 Harc az olajért (amerikai film) 110 27.20 Poirot (ismétlés 9.) 22.20 Túlfeszített húr (amerikai film, ismétlés) MECSEK TV 75.45 Műsorismertetés, képújság 76.00 PMKC-Dunaferr bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés közvetítés felvételről 77.00 És most lefényképezkedünk 17.30 A Bosco léghajó kalandja rajzfilm 78.00 Képmix telefonos játék 18.20 Otthon, édes otthon lakáskultúra magazin 18.35 Aktuális Stúdió 19.00 Pécs Ma 19.20 Sport TV-magazin 19.35 Celeste arg. filmsorozat 20.30 Chino am. film 22.70 Pécs ma (ismétlés) 22.30 Tájoló gazdasági magazin 23.05 Műsorzárás SZÍNHÁZ PÉCS Kamaraszínház: Szeret, nem szeret... (19.30) Petőfi/A-bérlet Bóbita Bábszínház, kamaraterem: A király virágoskertje (9.30, 11.00). Pécsi Horvát Színház: Magyar Médeia (19.00). RÁDIÓ 2000 Rádió 2000 Pécs kereskedelmi rádió a KábelKom Kft.-102.2 Mhz frekvenciáján a 60-as évektől napjainkig a legsikeresebb előadók zenéivel éjjelnappal. Tel.: 72/259-000. ZENGŐ FORDÁN 5.30 Műsorkezdés. 5.45 Hírek. 6.00 Reggeli műsor. 9.00 Reggeli hírösszefoglaló. 9.20, 10.20, 11.20, 12.30, 13.20, 14.20, 15.20, 16.20, 17.20, 18.20 Közlekedési információk. 9.30, 14.30, 16.30 Programajánló. 10.00, 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 Hírek. 10.25 Kamarai Hírek. 10.30 Kamarai Magazin. 11.45 Tőzsdei Hírek. 12.05 Zenedoboz. 17.30 Sporthírek. 18.50 Várható időjárás. 19.00 Műsorzárás. FILM PÉCS Park: Halálhajó (15.30, 17.45, 20.00). Apolló: Alul semmi (15.30, 17.45, 20.00). Apolló Klub: (Francia filmhét) Az én pasim (17.30, 19.30). Uránia: JátsríMa (15.00, 17.30, 20.00). MOHÁCS Kossuth: Törjön ki a frász! (18.00, 20.00). SIKLÓS Táncsics: Herkules (20.00). Pécs, Apolló: Alul semmi