Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
1998-02-08 / 38. szám
I Lemosó permetezéssel védhetjiik a majdani termést, de ezzel Ki meg kell várni a fagymentes időszakot. fotó: müller andrea A fákkal kezdhetünk! Itt az első feladat ideje. A lemosó permetezéssel megkezdődik az új gazdaév. Az áttelelő, a kéreg alatt meghúzódó kártevők ellen már a nyári, őszi, szőlő- és gyümölcs- termést védhetjük. Nem szabad türelmetlenkedni, ki kell várni a fagymentes időszakot és akkor lehet permetezni. Az őszibarack, a körte és az almafákat a bordói lé és kén kétszázalékos oldatával jó megpermetezni. Lehetőleg minél kiterjedtebben, vagyis a teljes felületet igyekezzünk lekezelni. Az őszibarack tafrinás levél- fodrosodásának megelőzését is szolgálja ez a lemosó permetezés. A szőlőhöz másfajta szereket ajánlanak a szakemberek. Például az Ágról Plusz 34%-os oldatát, amely olajos lemosószer és kifejezetten az áttelelő rovarkártevők és a pajzstetvek ellen hatásos. A fagy elmúltával vethetők a korai zöldségfélék. A borsók közül a Glória, a Debreceni világos zöld, valamint a Rajnai Törpe ah kalmas a korai vetésre. T. É Tavaszi minőségi vetőmagok -18 féle borsó, amerikai csemegekukorica, édes és csípős almapaprika - kaphatók Pécsett a Kertbarátok Boltjában, a Béri Balogh Ádám u. 1. sz. alatt. Telefon: 313-961 (hirdetés) Betegséget jelző álmok Az álmok abból a szempontból is különlegesek, hogy gyakran betegségeket is jelezhetnek előre. Kiderült például, hogy ugyanazzal a bajjal kezelt páciensek korábban hasonlókat álmodtak. Előfordult, hogy közúti baleset szerepelt az álomban. Száguldó kocsi tűnik fel, elüti az embert, aki mozdulni sem képes, tehetetlenül fekszik a földön. Az ilyen esemény vakbélgyulladást jelezhet. Az álombéli baleset amúgy saját könnyelműségünkre is felhívja a figyelmet, s arra, hogy az életben megfontoltabbnak kell lennünk. Sokan álmodnak barlangokkal. A sötét barlang, különösen ha még nedves is, az elemzők szerint gyakran utal szájüregi betegségekre. Egyébként ez a jelkép szexuális vágyakra is mutathat, máskor viszont bezárkózásra vagy a felelősség elől való elmenekülésre. Az égő ház megriasztja az embert még az álmában is. A tipikus esetben az álmodó egy nagy épületben van, ahol rengetegen veszik körül, s valaki felordít, hogy tűz van. Kitör a pánik. Az ilyen rémálom betegségjelentése kezdődő gyomorfekély is lehet. Máskülönben felemás értelmű szimbólum, hiszen mutathat hanyatlást éppúgy, mint boldogságot. Ha a tűz fojtottan ég és füstöl, belső bizonytalanságunkra utal, illetve hibás célkitűzésekből fakadó gondokra. A nagy láng inkább örömet ígér, de néha azt is, hogy életünket alapvetően meg kell változtatnunk. Nyomasztó tud lenni egy szűk utca is, hát még ha az álmában valaki egy idegen város egyre szűkülő, lassan labirintussá váló utcahálózatából akar kikeveredni. Az ilyen élmény légzőszervi megbetegedést, légcsőproblémákat vagy tüdőbántalma- kat is jelenthet. Az utca különben többnyire az életutat jelképezi. Ha néptelen, akkor másokra nem számíthatunk, csak önmagunkra. Ha utcát lát valaki, az a reményt is szimbolizálhatja. Hódúik Ildikó Gy. Korábbi tilalmi idő kősüllőre Az év elején életbe lépett halászati törvény néhány halfajnál gyökeresen megváltoztatta a tilalmi időket. Az új halászati törvény szerint néhány halfaj fogásának tilalmi ideje megváltozott. Többek között a szivárványos pisztráng, a kősüllő és a csuka került be ebbe a körbe. Szakemberek szerint erre azért volt szükség, mert a fent említett halfajok állománya a hazai vizekben lecsökkent, az új tilalmi időszakok bevezetésével a populáció növekedését akarják elérni. A szivárványos pisztráng nálunk önfenntartó állományt nem alkot egyetlen vizünkben sem. A horgászok csak ott találkoznak ezzel a halfajjal, ahol időközönként telepítésre is sor kerül. Az indoklás az, hogy az ívási időszakban védeni kell ügyan a halállományt, a telepített szi- várványosra ezért felesleges a tilalmi időszakot elrendelni. Most csak a sebes pisztrángra van tilalom, az is lejárt december 31-én. A csukával kapcsolatban a szakemberek véleményére alapozva az volt a megállapodás, hogy a tilalmi időszak kezdetét korábbra kell hozni. Ugyanis az évek hosszú során keresztül folytatott megfigyelések alapján kiderült, hogy a csuka ívási időszaka előbb történik, mint ahogy ezt eddig tudták. Az új időpont február 15-től március 31-ig. Fontos változtatás a kősüllő fogási tilalmi időszakának megváltoztatása. A tilalmi időszak meghatározásánál figyelembe vették, hogy ez a halfaj a fogas süllőnél később ívik. A szakemberek indoklásként elmondták, hogy az ívási időszakot (március 1.-június 31.) tudatosan korán határozták meg. B. G. Valentin-bélyeg első alkalommal Bár február 14-én, szombaton lesz Bálint (Valentin) napja, már szerdán meglepi a Magyar Posta a filatelistákat egy szép, 24 forintos Valentin bélyeggel. Ez az első alkalom, hogy az angolszász országokból importált szeretet (és szerelem) napját eképpen is köszöntjük. A bélyeg Zombory Éva grafikusművész tervei alapján készült: szívek virágfüzérében egy postaláda. Egyébként február lián még egy magyar postabélyeg jelenik meg: Szilárd Leó születésére emlékező. K. F. Tücsök-bogár Négy bőröndnyi tücsköt, bogarat, pókot, imádkozó sáskát, legyet, kígyót, édesvízi halat próbált kicsempészni Srí Lankáról két német állampolgár. A több száz fajta állat mindegyike kimúlt már, és különleges vegyi oldatban konzerválva hagyták volna el a szigetországot. A csempészeket a colombói nemzetközi repülőtéren csípte el a hatóság, s 81 dollárral bírságolta meg, majd szabadon távozhattak, állatgyűjteményük azonban Srí Lankán maradt, az ottani Nemzeti Múzeum kapta meg. Vasárnapi műsorajánlat Televízió Rádió MTV1 6.30 Gazdaképző. 7.00 Ovistoma. 7.05 Kíváncsi Fáncsi kalandjai (rajzfilmsor., ism.) 7.20 A Táltos (mesejáték). 7.35 Kukucs. 7.55 Jövő 7. 8.10 Zenegér. 8.25 „így szól az Úr!” A Biblia üzenete. 8.30 Rajzfilmsztárok parádéja. 9.30 Családi napló. 10.00 Tévémagiszter. 11.05 Púder. 11.35 Jákó Vera nótafelvételeiből (ism.) 12.00 Déli harangszó. Hírek. Időjárás. 12.05 Szerencsepercek - 21-es Sandra hercegnő show. 12.30 Kerekasztal-beszélgetés. 13.00 Titokban Hongkongban (film). 15.00 Csellengők. 15.30 Örömhír. Az evangélikus egyház műsora. 15.50 Vasárnapi vers. 16.00 Walt Disney bemutatja. Micimackó. Házszentelő Plutóék- nál. A kis gézengúz. 17.05 Minden, ami zene. Filmrendezők zenei filmetűdjei. 17.10 Ön dönt! 18.10 Turisztikai magazin. 19.00 A Hét. 20.00 Sandra hercegnő (francia sor.) 20.50 Bohózatalbum. 21.00 Rakoncátlan szív (film). 22.45 Telesport. Téli olimpia. 23.10 Az ötvenes évek világa. 23.35 Angol Liga. MTV2 7.20 Műsorismertetés. 7.30 Űrgammák (ism.) 8.00 Iskola Szent Márton-hegyén (ism.) A bencés oktatás Pannonhalmán. 8.30 Civil kurázsi. 9.00 Szórakoztató délelőtt. 11.00 Téli olimpia. 13.00 A szerelem jogán (sor., ism.) 14.50 A kertész kutyája (tévéjáték, ism.) 16.15 Hazanéző. 17.05 Téli olimpia. 18.00 Donátor. 18.30 Cimboránk: Marx Tomi (ism.) 19.00 Kolumbusz és a felfedezések kora. 20.00 A XXIX. magyar filmszemle alkalmából. Az út. 21.30 Telesport. Gere- vich Kard Világ Kupa. 22.00 Amíg még élünk (angol sor.) 22.45 Antarktisz (film). 0.20 Időjárás- és hójelentés. TV2 6.45 Teo (rajzfilmsor.) Tip és Tap (rajzfilmsor.) 7.00 Biblia gyermekeknek. 7.30 Sulisok(k). Sokatlanul a suliról. 8.00 Nekem nyolc! 9.00 Megdumáljuk? 10.00 Follow me - Nyelvlecke. 10.30 A- Z (tudományos magazin). 11.00 Segíts magadon! (egészségügyi magazin). 11.30 Gyökereink. 12.00 Hűséges az Isten (vallási magazin). 12.30 Nótaszó. 13.00 Az Acapulco-öböl (sor., ism.) 15.00 Szuper csapat (am. sor.) 16.00 Top 10. Magyar slágerlista. 16.30 Nemcsak egy mozi. 17.00 Az űrközpont (am..sor.) 18.00 Tények. Időjárás. 18.10 Napló. 19.00 Szerencsekerék. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 Rögbibunda (film). 21.45 Demjén-koricert. (koncertfelvétel). 23.15 Nemcsak egy mozi (ism.) 23.44 Napló (ism.) RTL Klub 7.00 Kölyökklub. Candy, Candy; Spirou és Fantasio; Tekergér; Kimba; Mecki; Kenguk; Az elveszett világ. 11.00 Lassie (am. sor.). 11.30 Szívvel, lélekkel. 12.00 Sajtóklub. 13.00 Híradó. 13.10 Dóra mozija. 14.00 Sirga, az oroszlán (film). 15.30 Legenda a nyúlpaprikásról (film). 17.00 A jegesmedve (dók. film). 18.00 Politikai interjú. 18.15 A hét riportjaiból. 18.30 Kedvenc (kisállattartók magazinja). 19.00 Híradó. 19.30 Vészhelyzet (sor.) 20.15 Átjáró élet és halál között (film). 21.50 Harley (film). 23.30 Dóra mozija (ism.) 24.00 Szemtől szembe (ism.) DUNA TV 7.55 Popeye, a tengerész. Babar: Próbaszerencse. 8.25 Pop-sa-rock (ism.) 9.50 Magánterület (ism.) 9.25 Európa természeti csodái. 10.20 Zöldszem, Zöldfül. 10.50 Kincsesház. 11.30 Amiről a kövek mesélnek. 11.55 Vers. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Pentalon. 12.35 Elkapták a nyuszit. 12.45 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot (sor.) 13.35 Archív üzenet (ism.) 13.55 Postabontás ... 14.15 Sportképek. 16.35 Enjlékképek - Régi híradók. 16.55 Kedves. 17.35 Mese. 17.45 Műsorismertetés. 18.00 Heti Hírmondó. 19.05 Angyal az asztalomnál (film). 20.00 Mozgó Kép. 20.30 Törőcsik Mari Cannes-ban. 21.15 Sportpercek. 21.30 Az aranykezű férfi (film). 23.30 Montreali nemzetközi dzsessz- fesztivál. HBO 5.30 Zenemánia: Gipsy Kings. 6.30 Truman (filmdráma). 8.45 Kettőn áll a vásár (vígjáték). 10.30 National Geographic. 11.25 Tiszta Hollywood 4. 12.00 Roger nyúl a pácban (vígjáték). 13.45 A törvény hevében (am. akciófilm). 15.20 Herkules (rajzfilm). 16.15 Szóbeszéd (vígjáték). 18.05 Bundesliga összefoglaló. 19.10 Melrose Place. 20.00 Ha a férfi igazán szeret.. . (am. dráma). 22.10 Shop-stop (am. vígjáték). 23.45 Teljes napfogyatkozás (angol dráma). 1.40 Véres virágok (am. akció- film). 3.10 Kaszkadőrparádé. 4.05 Bundesliga összefoglaló. TV3 8.00 Profitvadász (ism.) 9.24 Cream 21 (ism.) 9.50 Modell Tv (ism.) 10.20 National Geographic. 11.20 Tiny Toons (rajzfilmsor.) 11.50 Az ezüst kiscsikó 21. 12.20 Denver, az utolsó dinoszaurusz. 12.50 Alf (sor.) 13.20 Sherlock Holmes (sor.) 14.20 Babylon 5 (am. sci- fi-sor.) 15.15 Támadás! (am. film). 17.15 Jövőnéző. 17.45 Quinn doktornő, a varázsló (am. sor.) 18.45 Hír3. 19.15 Made in America (am. vígjáték). 21.15 Alkonyzóna (sor.) 21.15 Hajlakk (am. zenés vígjáték). 23.05 Beverly Hills 90210 (sor., ism.) 24.00 Hír3 (ism.) 0.30 NBA kosárlabda-mérkőzés. 1998 All Star mérkőzés. szív TV 11.00 A természet világa 1. (ism.) 12.00 Utazási ajánló. 12.30 Egészségmagazin. 13.00 Celeste (ism.) 14.00 Az orosz vadon 2. (ism.) 14.30 Őrangyalok 5. 16.15 Ernest kereket old (am. vígjáték). 18.00 Élet és designé. 18.30 NASA - Az amerikai űrhajózás története. 19.00 Autósok világa. 19.30 Én kicsi pónim (ism.) 20.00 Az orosz vadon 3. (sor.) 20.30 Zene essen beléd! 21.30 Célpont: Las Vegas (am. film). 23.30 Konyhashow. PÉCSI VTV 15.30 Centromédia Elektronikus Tv újság. 16.30 Valenciennes Orchies - PVSK-Dália-Dalmand Rt. Euroliga női kosárlabda mérkőzés. 18.00 Munka- Társ. 18.10 Az egészség kapujában. 18.30 Aktuális stúdió (ism.) 19.10 Pannon Krónika. 20.00 „És most lefényké- pezkedünk”. 20.30 Gyilkos rohanás (am. akciófilm). 22.00 DROGéria. 22.30 Centromédia Elektronikus Tv újság. Film, színház PÉCS, SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Hegedűs a háztetőn (19.00). Kamaraszínház: Színházkomédia (19.30). Bóbita Bábszínház, Kamaraterem: Hol van a világ vége? (10.00). FILM Park: Flubber - A szórakozott professzor (15.30, 17.45, 20.00). , Apolló: Titanic (15.30, 19.00). Apolló klub: És a nyolcadik napon (17.30, 19.30). Uránia: A Sakál (15.30, 17.45, 20.00). Művész Örökmozgó-Huszárik: Csendszimfónia (19.00). Mohács: Tűzhányó (18.00, 20.00). Szigetvár: Árnyék-összeesküvés (19.00). Siklós: Az utolsó ember (19.00). Komló: Összeesküvés-elmélet Komló: Összeesküvés-elmélet (18.00). Boly: Reszkessetek betörők! 3. (20.00). Szekszárd Panoráma Mozi, nagyterem: Flubber (15.30, 17.30, 20). Kisterem: Kinekapapné. (17, 19). Paks, Művelődési Központ: Hatalmas Aphrodité (19). Kaposvár, Szivárvány: SPAWN (3,5,7). ZENGŐ-FORDAN RÁDIÓ (101,2 Mhz.) 5.30 Műsorkezdés. 6.20, 7.20, 8.20, 9.50, 11.20, 13.20, 15.20, 16.10, 17.20 Közlekedési információk. 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00 Hírek. 9.05 DL Stúdió műsora. 9.40, 15.30 Programajánló. 10.05 Nassoló - Női magazin. 12.05 Zenedoboz. 13.30 Sporthírek. 14.05 Rockóra. 16.15 Sportmagazin. 18.00 Jazzközelben. RÁDIÓ MOHÁCS (A 1485 kHz középhullámon.) 9.00 Hírek, információk, programajánló. 9.10 .Mennyország” - vallásos műsor. 9.57 Hirdetések, reklámok. 10.00 Vasárnapi programajánló. 10.03 Exclusive. A DL Stúdió műsora. 11.00 „Hangfalfestő” pop, rock, dzsesszműsor a BBC londoni stúdiójából. 12.30 Hírek, programajánló. 12.33 Ebédközben muzsikaszó. 13.30 Deutsche Welle magyarul. 14.00 Programajánló. 14.03 Vasárnapi zenés üzenetek a Rádió Mohács hullámhosszán. Az üzeneteket és jókívánságokat kérjük eljuttatni a közönségszolgálati irodánkba, Mohács, Radnóti ltp. 4.16.00 Hírek. PÉCSI PUBLIKUM RÁDIÓ (FM 101,2 MHz-En) 19.00 Lemeztőzsde. 20.00 Kéthetente: Flatline, PC műsor. 21.00 Vérző alkony, gótikus és dark kultúra. 22.00 Egyik héten: Fantazmagória (metál), másik héten: In- dusztriális körvonal. 23.00 Lemeztőzsde. SOMOGY RÁDIÓ 5.30 Jó reggelt! 8.10 Egyházi műsor. 9.10 Receptturmix. 11.10 Kívánságműsor. 13.00 Hírek, időjárás, közlekedés. 13.20 Kapásból. 13.30 Deutsche Welle. 15.10 Kívánságsarok. 17.10 Pini Kaposvár SE-Csepel SC Extra liga férfi röplabdamérkőzés. 18.10 Warner. 18.45 Mese. 19.20 Heti sportösszefoglaló. 19.55 Hírösszefoglaló. 21.10 Érdekességek, játékok, információk. 21.00 Vice Of Amerika. RÁDIÓ ANTRITT (A 103,7 Mhz-s kábelrendszeren, valamint a 105,0 Mhz-en 13 órától.) 13.00 Köszöntő. 15.00, 16.00, 16.30, 17.00, 17.40, 18.00, 18.30, 19.00, 22.00 Hírek. 14.15-16.00 Teadélután: Ménesi János műsora. 17.05-17.50 Rockszendvics. 18.00- 19.00 Kívánságműsor. 19.15 Esti mese. 21.00-24.00 Éjszakai randevú. 1.00 Műsorzárás. 13.00-21.00 Névnapló, Évfordulónaptár, Programajánló. ALISCA RÁDIÓ (Az adás a 105,1 Mhz-en fogható, 5-12 óráig.) 1.00-6.00-7.00 Zenerulett. 7.00 Helyi hírek, útinform, traffipax. 8.00, 9.00, 10.00, 11.00 Hírek. 8.40 Évfordu- lónaptár. 8.50 Bűnügyi krónika. 9.00- 14.00 Napközben. 10.20 Szívküldi. 12.10 Nótacsokor. BAJAI RÁDIÓ (89,8 Mhz-en.) 7.00 Jó reggelt kívánok! 7.33 Útindító. 8.00 Hírek. 8.03 Jó reggelt kívánok! (folytatás) 9.03 Locsi-fe- csi. 10.03 Négy évtized rocktörténete. 13.03 Várospárti party. 16.00 Hírek. 16.03 Vasárnapi klasszikusok. 17.00 Hírek. 17.30 Vasárnapi jegyzet. 18.05 Koktél. Zenés magazinműsor. 19.55 Hírek. KAPOS RÁDIÓ 6.00 Napindító. 7.45 Sportvonal. 8.00 Vendégváró. 12.45 Sportvonal. 13.00 Vasárnap délután. 17.00 Játékosan. 18.00 Kívánságára. 19.30 Sportvonal. FORTUNA RÁDIÓ, PAKS 8.00, 10.00, 12.00, 13.00, 16.00 Hírek, időjárásjelentés, útinform. 8.30 Hétvégi ügyeletek. 12.00 Fortunamix. 13.00 Leporolt LP-k. 16.00 Kívánságműsor, Zenei szerk.: Fekete Gábor. 19.55 Fortuna Sport. JOKER RÁDIÓ, DOMBÓVÁR 6.00 Műsorkezdés. 6.40 Ügyeleti hírek. 7.00 Hírek. 7.10 Sport. 7.30 Ügyeleti hírek. 7.50 Lapszemle. 8.00 Hírek. 8.15 Sporthírek. 9.15 Kulturális ajánlat. 9.30 Soros hirdetések. 10.00 Hírek. 11.00 Telefonos játék. 11.15, 11.45 Joker Büfé. 12.00, 14.00 Hírek. 14.45 Telefonos játék. 15.00-18.00 IG. 15.00-17.00 Zenés kívánságműsor. 17.40 Ügyeleti hírek. 18.50 Sporthírek. 20.00 Műsorzárás.