Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)

1998-02-07 / 37. szám

2 Dunántúli Napló Világtükör 1998. február 7., szombat Göncz Árpád Ho Si Minh-ben A hétmillió lakosú Ho Si Minh- városba, korábbi nevén Sai­gonba érkezett pénteken Göncz Árpád és felesége, valamint a kíséretében lévő magyar dele­gáció. A köztársasági elnököt a fővárosban, Hanoiban ünnepé­lyes keretek között, katonai tiszteletadással búcsúztatta vendéglátója, Tran Duc Luong vietnami államfő. Ho Si Minh-város Vietnam ipari és kereskedelmi köz­pontja, amely az összes viet­nami ipari termelés 30 százalé­kát, a kereskedelem 25 százalé­kát adja. A köztársasági elnök üzletemberek részére szervezett fórumon vett részt. Az államfő beszámolt a hallgatóságnak a magyarországi gazdasági átala­kulás főbb állomásairól, a stabi­lizációs program eredményei­ről. Szólt arról, hogy gazdasá­gunk egyszer már jelen volt Vi­etnamban. Mint mondta, ma is megvan a lehetőség arra, hogy az igényes modernizáción át­esett magyar gyógyszeripar, élelmiszer-feldolgozó ipar, járműipar és az elektronikai ipar jelen lehessen a délkelet­ázsiai országban. Göncz Árpád a fórumot kö­vetően városnézésen vett részt, este pedig találkozott a helyi magyar kolónia tagjaival. Német vélemény a Hom-korm ányr ól „Horn Gyula magyar kor­mányfő Közép-Európa Tony Blairjeként csinálhatott volna történelmet, mert az általa veze­tett szocialisták a szabadde­mokratákkal közösen olyan li­berális reformpolitikát folytat­tak, amely nagyobb stabilitás­hoz és növekedéshez juttatta az országot” - írja a Handelsblatt című német gazdasági napilap pénteki számában. A májusi választások köze­ledtével azonban sok minden megváltozik, és egyes szocia­lista politikusok most inkább szocialisták, mint liberálisok - véli a lap „A Horn-kormány szárnyalása merészségre indítja Budapestet” című cikkében. - „Népszerűségi előnyének növe­lésére az MSZP populista lépé­sekre szánta el magát, időlege­sen befagyasztotta az energia­árakat, ingyenes repülést ígért a nyugdíjasoknak, s élesen bírálta a szabaddemokratákat.” A Handelsblatt szerint „a gazdasági szárnyalás nyilván­valóan elbizakodottá tette a magyar kormányt.” Áz újság állításának bizonyí­tékaként azt hozta fel, hogy Budapest nem kívánja meg­hosszabbítani a februárban le­járó hitelmegállapodást a Nem­zetközi Valutaalappal. Koccintás Colombóban. Srí Lanka (akkori nevén Ceylon) 50 esztendeje vívta ki füg­getlenségét. Ebből az alkalomból Chandrika Kumaratunga elnök asszony fogadta Károly herceget. A brit trónörökös megbékélésre szólította fel a tamil lázadókat. fotó: feb/reuters Funar és a kétnyelvű táblák Sorozatos pénzbüntetések magyar feliratért A Szabadság című kolozsvári lap szerint bírósági útra tere­lődött a várossal határos Kis- bács községben felállított és Funar kolozsvári polgármes­ter emberei által eltávolított kétnyelvű táblákkal kapcso­latos vita. A táblákat a román kormány helyi közigazgatási sürgősségi kormányrendelete alapján szombaton állították fel több közeli falu határában. Azóta lemázolták, tönkretették és ki- döntötték őket, Gheorghe Fu­nar hivatala pedig 40 millió le- jes bírsággal sújtotta Rozsnyai József kisbácsi alpolgármestert. Az RMDSZ és a község vezetői a prefektúrához és a bírósághoz fordultak. Buchwald Péter al­prefektus nem zárta ki, hogy az ügyben eljárás indulhat Gheor­ghe Funar ellen. Ugyancsak a Szabadság számol be arról, hogy a kolozs­vári bíróság jóváhagyta azt a 20 millió lejes büntetést, amelyet a polgármesteri hivatal a lap szerkesztőségére azért szabott ki, mert kis méretű utcai név­tábláján - 1990 óta - magyar szöveg is olvasható. Az okta:ási törvény szenátusi - a magyar kisebbség anya­nyelvű oktatását több tekintet­ben korlátozó - változatának képviselőházi keresztülerőlte- tésére kívánja felhasználni George Pruteanu szenátor Max van der Stoel, az EBESZ ki­sebbségügyi főbiztosa romániai látogatását. Bagdadnak feltétel nélkül végre kell hajtania az ENSZ határozatait Bíróság elé állítanák Szaddámot Közös stratégia körvonalazódott az iraki tömegpusztító fegyverek ellenőrzése ügyében támadt konfliktus kezeléséről az amerikai-brit tárgyalásokon. Bili Clinton és Tony Blair szemmel láthatóan igyekszik elvenni az élét annak a ténynek, hogy gyakorlatilag ketten állnak ki teljes mellszélességgel a katonai beavatkozás mellett. Washington és London lát még ugyan esélyt a diplomá­ciai megoldásra, de eltökélten folytatja a katonai előkészüle­teket, hogy végső eszközként csapások mérésével kénysze­rítse térdre Bagdadot. Mindkét fél hangsúlyozza: még ha el­lentétek mutatkoznak is a többi szövetségessel - első­sorban Oroszországgal és Franciaországgal - a válság megoldási módját illetően, a végső cél tekintetében teljes az összhang. Bagdad nem búj­hat ki a felelősség alól, hanem végre kell hajtania a világ- szervezet követeléseit. Brit sajtóértesülések szerint négy napon át napi kétszáz sú­lyos légitámadást terveznek az iraki katonai fellépés részle­tein dolgozó amerikai és brit stratégák arra az esetre, ha döntés születik a fegyveres beavatkozásról. Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint a katonai erő alkalma­zása „csak végső érv és a leg­utolsó eszköz lehet abban, hogy Irakot rákényszerítsék az ENSZ határozatainak megtar­tására. Bagdad ugyanakkor el­utasította Kofi Annan javasla­tát, amelynek értelmében Irak a jövőben 5,2 milliárd dollár értékű olajat exportálhatna élelmiszerért cserébe. Kormánya nevében Derek Fatchett brit külügyminiszter­helyettes hivatalosan is felve­tette, hogy Szaddám Húszéin diktátort nemzetközi törvény­szék előtt kellene elszámol­tatni az emberiség ellen elkö­vetett bűneiért. Iráni rakétafejlesztés Orosz segítséggel Teherán is fegyverkezik Hírek röviden Ismét eredménytelen választás A várakozásoknak megfelelően ismét eredménytelenül végződött pénteken a szlovák parlamentben az elnökválasztás első körének második fordulója. Ä második kör első fordulóját 30 napon belül kell megtartani, de egyik parlamenti pártnak sincs jelöltje. Széchenyi-emléktábla Kenyában Gróf Széchenyi Zsigmond Afrika-utazó és író születésének 100. évfordulója alkalmából az Afrikai Tábortüzek Alapítvány, illetve a kenyai Block Hotels szponzorálásával készült emlék­táblát avatott fel Tóth András magyar nagykövet a kenyai Ma­sai Mara Nemzeti Parkban. Berlin és a holocaust Neves értelmiségiek felhívása nyomán Németországban ismét fellángolt a vita arról, hogy milyen emlékművet állítsanak Ber­lin szívében a holocaust európai áldozatainak. Felvetődött, hogy a több mint tíz éve zajló vitát zárják le és mondjanak le az emlékhely létesítéséről, ám Helmut Kohl kancellár továbbra is ragaszkodik az emlékmű felállításához. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, * naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Joe Lando Amanda boldog Vizy András néha ugat Lorenzo Lamasnak benőtt a feje lágya A Kaméleon ellenfele Ines Sastre Oscar-díjas? Tvr-hét - a műsorújság Miközben Moszkva helytele­níti az iraki fegyverkezést, ál­lítólag katonai rendeltetésű felszereléseket szállít az iráni rendszernek. Egy washingtoni lap szellőz­tette meg az amerikai titkos- szolgálatnak, a CIA-nak azt az értesülését, miszerint az INOR orosz haditechnikai vállalat különleges fémötvö­zeteket szállít Iránnak. Ezek segítségével a fundamenta­lista állam képes lehet majd nagy hatótávolságú rakéták előállítására. A tengerentúli kémek azt is kiderítették, hogy az oroszok - „tekintettel a két fél régi kapcsolataira” - igen ala­csony, mindössze néhány tíz­HILL T E R N A T I 0 N A L ezer dolláros áron szállítják az árut a teheráni megrende­lőnek. Az üzlet, amelyben állító­lag a két külkereskedelmi cég vezetője egyezett meg, azért is kínos, mert Al Gore ameri­kai alelnök legutóbbi moszkvai látogatása alkalmával Borisz Jelcin cáfolta a vádakat, hogy fegyvereket vagy alapanyago­kat szállítanának Iránnak. Az orosz államfő biztosította az amerikai kormányt: Teherán nem kap orosz segítséget atom-, illetve ballisztikus raké­ták kifejlesztéséhez. Amerikai vélemény szerint az ennek el­lenkezőjére utaló fejlemény a térség számos országát - főként Izraelt - nyugtalanítja. Ferenczy Europress * Megbízónk külföldi tulajdonban lévő multinacionális meghatározó szerepet tölt be az élelmiszeripar területén. vállalat, mely A növekedés érdekében az alábbi pozíció Magyarország területére. betöltésére keresünk munkatársat Dél­Villamos fejlesztőmérnök > A pozíció betöltőjétől - egy jól működő csapat tagjaként - az alábbi főbb tevékenységeket várjuk: felelős az előkészítésért, gyártásért és csomagolásért, a vezérlőrendszer hibaelhárításáért. Feladata még a villamos fejlesztés, az üzembiztonság növelése, az ellenőrző rendszerek tervezése, oktatás és a beszállítókkal történő tárgyalás. * Az ideális jelölt főiskolai vagy egyetemi végzettségű, 3 év szakmai gyakorlatot szerzett, Siemens S5 PLC programozási ismeretekkel rendelkezik, középszinten beszél angolul és sorkatonai szolgálatát letöltötte. > Az új munkatársat a pozíció fontosságának megfelelő jövedelmezés várja. Amennyiben a hosszutávú együttműködés és egy biztos jövőjű vállalat mellett dönt, az általunk kínált lehetőség Önnek szól. Ha hirdetésünk felkeltette figyelmét, kérjük magyar és angol nyelvű fényképes pályázatát továbbítsa tanácsadónknak, a HILL International pécsi irodájának. HILL International 7623 Pécs, Semmelweis u. 1 Tel./Fax: (72) 332 179 http://www. hill, hu e-mail: pecs@hill.hu ISO 900 1 F S 3 7 3 3 3 4 \ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom