Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)

1998-02-26 / 56. szám

2 Dimántúli Napló Világtükör 1998. február 26., csütörtök Washington mindvégig követte Kofi Annan közvetítői munkáját Amerikai aggodalmak A főtitkár bizakodik FOTÓ: FEB/REUTERS Kofi Annan meggyőződését fejezte ki, hogy a bag­dadi megállapodás működni fog. Közölte, hogy a Biztonsági Tanács részéről készséget érez az egyezmény jóváhagyására. Az ENSZ főtitkára az­után nyilatkozott így, hogy tájékoztatta a testület tagjait bagdadi küldetéséről. Annan jelezte, hogy a konzultációk folytatódnak, és egyeztetik a még tisztázásra szoruló pontokat. Sze­rinte nem lesznek gondok a részletekkel, és a Bizton­sági Tanács teljes mértékben támogatni fogja a megál­lapodást. Feltételes támogatásának kinyilvánítása ellenére az amerikai kormányzat részéről továbbra is megfogal­mazódnak kételyek és kérdések a bagdadi megállapo­dás bizonyos pontjait illetően. A bizonytalansággal vegyes washingtoni fenntartások leginkább az iraki elnöki helyszínek ellenőrzésére felállítandó új külön­leges csoport összetételével, működésével és hatáskö­rével kapcsolatosak. Sajtóértesülésekből mindazonál­tal kitűnik, hogy az Egyesült Államok sokkal lénye­gesebb és meghatározóbb szerepet játszott Kofi Annan ENSZ-főtitkár bagdadi küldetésében, mint korábban sejthető volt. Az amerikai kételyek eloszlatása végett a világszervezet vezetője kedd este telefonon érintke­zésbe lépett Bili Clinton elnökkel, és igyekezett meg­nyugtatni őt, hogy a különleges csoport tevékenysége meg fog felelni az amerikai igényeknek. Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes kedd esti tévényilatkozata szerint országa „csodálatos politikai sikert ért el”. A megállapodás gyakorlati haszna az, hogy végrehajtása után fel kell oldani az Irak-ellenes büntetőintézkedéseket - mondta. Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Nagy- Britannia magatartása az Irakkal kapcsolatos válság kezelésében sokkal inkább az atlanti szolidaritáson, semmint az európai érdekek védelmén alapult, s ezzel inkább csak gyengítette Európát - jelentette ki szer­dán Francois Hollandé, a kormányzó Szocialista Párt országos titkára. A francia politikai élet egyik fontos szereplője London Irakkal kapcsolatos politikáját „Washington árnyékának” minősítette. A rendezők a regionális együttműködésre helyezik a hangsúlyt Európa Napok - ötödik éve Ötödik esztendeje tartják meg országszerte az Európa Na­pokat. A rendezvények szándéka az, hogy megismertessék a magyar lakossággal az Európai Unió eredményeit és céljait. Mihal Kovác intelmei A búcsúzó államfő' a hatalom gyakorlóiról Hírcsatorna Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti ki­sebbségi főbiztosa bízik abban, hogy a magyar Országgyűlés megtalálja a megoldást a kisebb­ségek parlamenti képviseletének rendezésére. A főbiztos ezt Ta- bajdi Csabával, a Miniszterel­nöki Hivatal politikai államtitká­rával folytatott szerdai, budapesti megbeszélésén erősítette meg. Érdemes megvalósítani a magyar-osztrák-román hármas együttműködés kialakítására vo­natkozó román javaslatot - mondta Horváth Gábor külügyi szóvivő. Az elképzelések szerint a felek közös szakértői értekezleten foglalkoznának az EU bővítésé­vel, illetve a schengeni egyez­ménnyel kapcsolatos kérdésekkel. Új vezetője van a brüsszeli Európai Bizottság uniós tárgya­lásokat irányító munkacsoport­jának. A német állampolgár­ságú Nikolaus van der Pas - aki jelenleg Jacques Santer bizott­sági elnök szóvivője - kineve­zését követően elmondta: fő célja az lesz, hogy minél gyor­sabban és zökkenőmentesebben bonyolódjék le a csatlakozás. Magyar elnököt választott a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Szellemi Tulajdonjo­gok Tanácsa dr. Major István nagykövet személyében. Beiktatták hivatalába Dél- Koreában Kim De Dzsungot, az ellenzéki vezérből lett államfőt. A politikust négy évtizeden át üldözték, többször ült börtön­ben, kétszer halálra, majd házi­fogságra ítélték, végül emigrá­cióba kényszerítették. Újabb túsz szabadult ki Grúziában: szerda hajnalban az ENSZ-békefenntartásban részt vevő svéd Maarten Moelgaard őrnagyot engedték szabadon fogva tartói. Házi őrizetbe helyezték a kí­nai hatóságok az országban il­legálisan működő katolikus egyház számos papját és hívét. Vérontás nélkül zárult szer­dán hajnalban a törökországi légi- társaság egyik belföldi járatának eltérítése. Az Adanából Anka­rába tartó repülőgépet kedden este hatalmába kerítő férfit a biz­tonsági erők két ügynöke és több utas tette ártalmatlanná anélkül, hogy eközben fegyvert kellett volna használni. A gépeltérítő Teheránba akart eljutni. Sáli Berishát vádolja az al­bán kormány a vasárnapi shkodrai zavargások kirobba­násáért. A város a volt államfő, a Demokrata Párt elnöke fel­legvárának számít.-Az idei ünnepi események merőben eltérnek a korábbiak­tól - hangsúlyozta Pataki Ist­ván helyettes külügyi államtit­kár az Európa Napok hét hely­színének önkormányzati veze­tőivel tartott közös tájékozta­tóján. Március végén ugyanis megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások, s így lehetőség nyílik arra, hogy a rendezvé­nyek résztvevői értesüljenek a fejleményekről. A hét megye, illetve város egyenként 30-30 ezer ECU (mintegy 6,6 millió forint) tá­mogatást kap az Európa Na­pokra, amelyeken kiemelten kezelik az integrációval kap­csolatos gyakorlati kérdése­ket: a mezőgazdaság, a kör­nyezetvédelem, a vállalkozás- fejlesztés problémáit. Bács-Kiskun megyében már 1991 óta tartják meg a partnertelepülések találkozó­ját. Az Együtt Európáért nevű mozgalom keretében eddig öt­ezer gyerek vett részt a ren­dezvényen 35 országból. Dr. Balogh László, a megyei köz­gyűlés elnöke a keretszerző­dés aláírásakor rámutatott: az Európa Napok részét képezi a Duna-Maros-Tisza regionális együttműködés is - vajdasági és romániai vendégekkel. Könözsy László, Esztergom polgármestere újságírók előtt elmondta: az idei rendezvény- sorozat egyszersmind főpró­bája a két év múlva esedékes 1000. évi államalapítási ünne­peknek, amelyekre az európai államfők is hivatalosak a Duna menti városba.- Somogy is a regionális kapcsolatokra Jielyezi a hang­súlyt - mondta dr. Kolber Ist­ván. A megyei közgyűlés el­nöke a holland és az osztrák kapcsolatokat emelte ki. FEB A Szlovák Köztársaság hét­főn leköszönő elnöke, Mihal Kovác Pozsonyban üzenetben szólította fel az ország lakos­ságát: ne féljen saját kezébe venni sorsának alakítását. Kovác szerint az emberek fel­hagyhatnának a politikusok „imádásával”, és kellő tisztelet­tel ugyan, de az eddiginél sok­kal kritikusabban kellene tekin­teniük rájuk. A hatalmat gya­korlók ugyanis nem felsőbb- rendűek a polgárokkal szem­ben, és helytelen, hogy az em­berek nem tudatosítják eléggé: a hatalom gyakorlói az állam első számú szolgái. Az öt év után leköszönő szlovák államfő megbízatási idejének legsikeresebb esemé­Programot készített a NATO a vizek tisztaságának meg­óvására. A szövetség tevé­kenységének fontos területe ugyanis a nemzetközi tudo­mányos együttműködés elmé­lyítése. Hogyan lehet mérsékelni a Fe­kete-tenger elszennyeződését, és megóvni a Bajkál-tónak, a világ legnagyobb édesvíz-táro­lójának tisztaságát? Ezeket a kérdéseket kezeli kiemelten az a terjedelmes tanulmány, ame­lyet nemrég juttattak el a brüsz- szeli NATO-nagyköveteknek. A szervezet az előmunkála­tokba bevonta a Partnerség a békéért program 24 részvevő­jét, köztük Oroszországot is. nyeként értékelte a tizenegy közép-európai államfő közel­múltban lezajlott lőcsei találko­zóját. Megállapítása szerint a néhány EU-tagország államfő­jének lőcsei jelenléte azt bizo­nyította, hogy Szlovákiát a többi társult országgal együtt az európai integrációs folyamatok részeseként szeretnék látni. Sa­ját belpolitikai tevékenységé­nek döntő eseményeként jelölte meg azt az 1994. évi parlamenti jelentést, amelynek következ­tében a második Meciar-kabi- net távozni kényszerült. A leköszönő államfő jogkö­reinek egy része az alkotmány értelmében Vladimír Meciar kormányfőre száll. Kovác ' és Meciar kedd este rövid találko­zón egyeztette a részleteket. A kooperáció célja az, hogy szélesítsék a tudományos és emberi kapcsolatokat, s általuk a bizalmat az államok között. A környezetvédelmi kutatások mellett tervek szerint számos orvosi, fizikai, biokémiai témát is megvitatnak majd, és közös vizsgálatokat folytatnak a szer­vezett bűnözésről, valamint a kábítószerezésről. A kutatási, együttműködési irányokról a tagállamok tudo­mányos bizottságának javasla­tára a NATO Tanácsa dönt. Nemrég Washington felvetette: csökkenteni kellene a progra­mok számát, és a felszabaduló összegeket a szövetség küszö­bönálló keleti kibővítésének céljaira kellene felhasználni. A két Castro. A kubai Nemzetgyűlés egyhangú döntéssel ismét a 71 éves Fidelt válasz­totta meg az Államtanács és a Minisztertanács élére, mandátuma 2003-ig szól. Öccsét - örö­kösét és helyettesét Raúlt szintén ellenszavat nélkül választották meg. fotó: feb/reuters Brüsszel segít a Bajkál-tó megmentésében? A NATO és a tudomány Lógásért büntetik a szülőt A franciák komolyan veszik a nevelést Két hónapi börtönbünte­tésre ítéltek egy francia asz- szonyt, mert gyereke nem jár rendszeresen iskolába. A poitiers-i iskolakerülő tíz­éves. Anyját többször is föl­szólította az illetékes helyi hivatal, hogy gondoskodjék gyermeke rendszeres iskolába járatásáról. A kölyök ennek ellenére tovább lógott. Az iskolakerülő anyjának felelősségét firtató ügyész a bíróság előtt leszögezte: aki elfogadható indok nélkül el­hanyagolja kiskorú gyermeke iránti törvényes kötelezettsé­geit, azaz egészségének, testi épségének védelmét, nevelé­sét és iskoláztatását, azt meg kell büntetni. A poitiers-i asszony, Ma­rie-Claire L. egyedül neveli a fiát. A bírósági tárgyaláson így próbált védekezni: a gye­rek egyszerűen nem fogad szót, fütyül minden intésre. Mit tegyek? Ügyvédnője az­zal mentegette, hogy az anya munkahelyi elfoglaltsága mi­att nem tudja gyerekét sem iskolába vinni, sem onnan ha- zakísémi. A bíró nem hatódott meg, az ítélet: kéthavi börtön - két évre fölfüggesztve. A bíróság egyúttal hivatalos pártfogó­nevelőt rendelt a család mellé. Az ő dolga is figyelni a hétör­dög iskolakerülő fiúra, hogy megjavuljon, jó útra térjen. Legalábbis az iskolába vezető útra. FEB Kutyavezető kutya Az angliai Essex grófság állat­menhelyének egyik alkalma­zottja, Eunice Barbier vakve­zető kutyákat képez ki vak ku­tyák számára. Sok álmatlan éj­szakájába telt, míg a megoldás körvonalazódott. Történt, hogy az állatott­honba került egy Ben nevű, baleset következtében mindkét szemére megvakult terrier. Az állatvédők tanácstalanul álltak a probléma előtt mindaddig, amíg egy másik terrier, Bili nem érkezett a menhelyre. A két kutya között szoros kapcso­lat szövődött, Bent szinte nem is lehetett elválasztani Bilitől. Mindenhová követte a barátját, még enni is csak a társaságában volt hajlandó. A magyarázat az, hogy a vak kutya ugyanúgy érezte a másik szagát, mint a látó, tehát - a szó szoros értel­mében - ment az orra után. Véget ért a riói karnevál A több kilogrammos jelmezektóí a néhány dekásig Az egyik magyar tévétársaság jóvoltából végre megtudhat­tuk: a riói karnevál nemcsak a díszes - ám sokszor többet mutató, mint takaró - kosztümökben és a pattogó ritmusok­ban különbözik a valaha volt május 1-jei felvonulásoktól. Az egyenes közvetítés egyszerre volt lelkesítő és lehangoló. Valószínűleg a felvonulást mindmáig körüllengő mítosz az, amelyet a legkevésbé tu­dott a képernyő megmutatni. A farsangot záró karneválon - az idén február 22. és 25. kö­zött - a hatalmas karusszele­ken még a szobrok is táncol­tak, de hogy éppen mi és miért történik, abból a nézők vajmi keveset érthettek meg. A város fölé emelkedő Cu- korsüveghegy most nappal a 40 fokos hőségben párafüg­göny mögé rejtőzött, s miként a helyszínről tudósító riporte­rek jelentették: csak az általá­nos felfordulás nagysága nőtte túl a kánikulát. A Sambadromban Rio de Janeiro 14 legnagyobb szam­baiskolájának csapatai mutat­ták be tudásukat, fantáziadús jeleneteket bemutatva. A ru­házatukat két véglet jelle­mezte: egyik-másik jelmez 10-12 kilogrammot is nyo­mott, a csinosabb hölgyek kö­zül viszont többen is megelé­gedtek néhány dekányival (esetleg nem is textil, hanem csillámpor formájában). Ez utóbbi megoldást a tüzes vérű brazil lányok minden bi­zonnyal nem takarékossági szempontból választották, bár ez sem elhanyagolható: a tol­lat, füttert, miegymást felvo­nultató, egyszer hordható ru­haköltemények egyike-másika 130 ezer forintnak megfelelő összegbe belekerült. A karnevál költségei is te­temesek voltak. Csupán az in­gyen szétosztott 100 ezer óv­szer gyártása és csomagolása sok pénzt emésztett föl. Min­denesetre a televíziós közvetí­tési jogokat mintegy 600 mil­lió forintért adta el a város. Gyulay Zoltán I 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom