Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)

1998-02-24 / 54. szám

6 Dunántúli Napló Otthon - Lakberendezés - Divat 1998. február 24., kedd Stíluskalauz A Zsolnayk műkereskedelme Bár a nagyvilágban a herendi az ismertebb, a porcelánról Ba­ranyában a Zsolnay jut eszünkbe. Három napja az Operabál közönségének is, hiszen immár szokásosan a 12 ezer darabos Zsolnay-készlettel tálaltak a vendégeknek. A1 Capone nyomdokában El lehet rejteni az eperszínű menedzserzakókat. A férfidivat­ban most a harmincas évek Amerikájának hangulata köszön vissza, lezserséggel, de klasszikus eleganciával. zódhat. 1873-ban 1-es számmal jelölt darabok készültek, de 1897-ben már a 4870 feletti számoknál tartottak. A szecesz- sziós stílusban gyártott legjobb Zsolnayk száma 5100 és 7200 között mozgott, ezek 1904-ig készülhettek. A vásárlónak, a gyűjtőnek ügyelnie kell a gyári márkajel­zésekre is. így, ha TJM betűket talál valaki a Zsolnay-dísztárgy alján, tudhatja, hogy ezt a már­kajegyet 1878-ban tervezték. Az eozinokra 1899 után dom­ború, kerek bélyegző került. Később több fazont újragyártot­tak, s alkalmaztak korábbi de- kort is. Nehezen lehet például az 1920-30 között született vá­zákat a korábbiaktól megkü­lönböztetni. Ilyenkor a márka­jegy dönthet a vitás kérdésben. színekben, szürke szövetnad­rággal. Nem minden került át persze az ezredvégi férfiruhatárba A1 Capone társaitól. így könnyen mulatságossá válna bárki, ha fehér betétes cipőt, szembe hú­zott sildes sapkát hordana, és nem javasoljuk azt sem, hogy a zakó alá kötött mellényt ve­gyen. Bár a szabályok nem tilt­ják, a mai szokások mégsem kedveznek a kalapnak, sem a sétapálcának. A komoly arcki­Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. few Apróságok Mvatnapok. A Magyar Divatintézet újra divatnapo­kat szervez március első napjaiban Budapesten. A nemzetközi szakkiállítás a Budapesti Vásárközpont te­rületén nyílik, több öltözkö­dési bemutatóval, de a hírek szerint impozáns lakástexti­lek is láthatók lesznek majd. Személyes kannák. A pé­csi DeForma Alapítvány lét­rehozói azt szeretnék elérni, hogy azok a kerámia-, por­celán- és üvegtárgyak, me­lyeket a hétköznapokban használunk, ne csak haszno­sak és esztétikusak, de egyéniek is legyenek, s vi­seljék magukon alkotójuk egyéniségét. Az így készült tárgyak személyre szólóak, egyedi darabok. Az alapít­vány munkatársai a művé­szek és a gyártók között is közvetítenek. Báli módi. Az idei báli szezonra a tervezők a bizarr, erotikus, elegáns ruhákat ajánlják. Az átlátszó tüllök mellé csillogó szövetek tár­sulnak, de megjelennek a húszas évek rojtos darabjait idéző modellek, a túlmére­tezett, majdnem térdig lógó gyöngysorok, sőt a derékon át a vállra burjánzó virágdí­szek is. Bontás nélkül. Nem kell a falba építeni azt a svéd víz- és fűtéscsőrendszert, melyet elsősorban panelházak gé­pészeti felújításához találtak ki. A hálózat meglévő rend­szerekhez, készülékekhez is csatlakoztatható, speciális szerszámokkal könnyen szerelhető, s a munkálatok idejére nem szükséges a la­kásból kiköltözni. Szabá­lyozó szelepekkel a lakás egyes tereinek eltérő fűté­sére is mód van. Üvegcsoda. Különleges üvegasztalokat készítenek egy olaszországi gyárban, ahol japán és amerikai ter­vezők is dolgoznak. A hajlí­tott üvegből íróasztalokat, étkezőasztalokat, CD- és lemeztartókat, polcokat is csinálnak, a legtöbb esetben fával és fémmel kombi­nálva. A rendkívül igényes bútorok már itthon is meg­rendelhetők. Viszonylag későn kezdődött a Zsolnay-dísztárgyak műkeres­kedelme, pedig már az 1870-es évektől készültek csodálatos darabok. Az első nagyobb gyűj­temények csak az 50-es évek­ben alakultak ki, ekkor még aránylag alacsony áron vásá­rolható volt a „régi Zsolnay”. A gyűjtőnek néhány jelre fi­gyelnie kell, ha nem akarja be­csapni magát. Az 1873-1897 közötti darabok a historizmus stíluskorszakát, az 1911-ig gyártott tárgyak pedig a sze­cessziót reprezentálták. Ekkor készültek Zsolnay Vilmos anyag- és mázkísérleteinek kü­A divat, a tervezők minden igyekezete ellenére, az urakkal mindig mostohábban bánik, mint a hölgyekkel. A legújabb irányzatok ma már többnyire valamilyen (élet)érzést próbál­nak megfogalmazni. A férfi­módiban ezúttal az alkoholtila­lom ideje, a szeszcsempészek romantikája, A1 Capone törvé­nyen kívüli fenegyerekeinek viselete tükröződik. Az öltöny visszanyerte rang­ját, de a gyapjúban már ott a lycra, így az anyag rugalma­sabb, nem nyúlik, kevésbé gyú­ródik, s jobban követi a test vo­nalát. A szövet leginkább egy­színű, a szürkének különböző árnyalata, de ha van minta, az hagyományos, lehet apró csíkos is. A zakó többnyire kétsoros, három gombbal záródik, ha mégis kettővel, akkor azok fel­jebb vannak a szokásosnál. A gallér elhagyhatatlan, és leg­alább akkorának kell lennie, hogy felhajtva is mutasson. Nem hiba, ha a nadrág és a zakó eltér, de a divatot követő férfiember övét idén semmi­képp nem húz fel. A nyakkendő lehetőleg egy­színű selyemből legyen, esetleg visszafogott mintával, vékony csíkkal vagy körrel. Kötési módjában újítottak a divatdiktá­torok: a csomó nagyobb, a nyakkendő alsó, vékonyabbik vége pedig néhány centire kilóg a felső, szélesebb rész alól. Nadrágkorcba tűrni továbbra is szigorúan tilos. Sötét öltöny esetében az ing lehet diszkréten csíkozott, de az egyszínű jobb választás. Diva­lönlegességei. Az első időszak­ban jellemzőek a magas tűzön égetett, reliefszerű díszítések­kel ellátott tárgyak, harmonikus színvilággal és rendkívüli for­magazdagsággal . 1900-tól a merész vonalú, könnyed vázáké és a kisplaszti­káké lett a terep, a színváltó eo- zinmáz csak növelte a bizarr formák, díszítések hatását. Ek­kor már Zsolnay Vilmos ve­zette a gyárat, aki mellett fiatal iparművészek dolgoztak. Akit a készítés ideje érdekel, az a tárgyak aljába, az anyagba nyomott, úgynevezett fazon­számok segítségével tájéko­tos, ha fehér, ha sárgás pasz- tellámyalat, ha finom selyem. Az ing felső gombja alacso­nyabban záródik, a nyakra pe­dig cápagallér kerül. A kerek nyakú pulóver nyu­godtan lehet bolyhos is, egy­színű vagy mintás, fekete, barna, szürke, téglavörös szí­nek kombinációjával. A puló­ver kézzel kötött darab illúzió­ját kelti, és semmiképpen nem lehet szabályos geometrikus vagy skandináv mintás. Visszajutott a férfiak ruhatá­rába a kardigán is, ez lehet gombos, de cipzáras is, sötét fejezés, a titokzatos szempár hatásosan egészíti ki az összké­pet. A haj rövid, lehet kissé borzas is, de az egy-két napos borosta (ami néhány éve egyébként is kiment a divatból) nem illik az öltözékhez. Menyasszonyok, riadó! Az esküvők ideje ugyan a má­jus, de az előrelátó menyasz- szonyok már most keresik a legjobb darabokat. Képünk egy pécsi, Bálint-napi bemu­tatón készült, ahol több helyi szalon darabjait láthatta a kö­zönség. Feltűnő az idei év kínálatá­ban, hogy a túlékesített, gyöngyökkel, strasszokkal kivarrt modellek helyett az egyszerű, elegáns vonalveze­tésű, nemes anyagokból ké­szült ruhák kerültek az első helyre. Ha mégis van díszítés, az formabontó, s a vállra vagy ritkábban a derékra koncent­rálódik. Gyakori, hogy a sza­bás a vállat szabadon hagyja. Modern, fehér és pasztell­színű menyasszonyiruha-kol- lekcióval készül a szezonra Kovács Kata, pécsi avant- garde divattervező is.-Mivel a nagy, abroncsos menyasszonyi ruháknál már a kölcsönzési díj is csillagá­szati, ezért arra gondoltam, tervezek néhány modernebb menyasszonyi öltözéket - mondta. - Ezek a mai igé­nyeknek megfelelő darabok, melyeket a lakodalom után az ifjú ara-egyszerűen átalakít­hat, s lesz egy alkalmi ruhája. Bútorok csúcstechnikával A 80-as évektől külön irányzatot képvisel a bútor­iparban a high-tech. A csúcstechnika a szövetkészí­tésben is megjelent. Mindenféle bútoripari irány­zattól függetlenül egyre elter­jedtebbé váltak az olyan im­pregnált anyagok, mint pél­dául a teflonbevonatú szöve­tek. Ezek könnyen tisztítha­tok, kiváló fizikai és kémiai tulajdonságaik vannak, tűzál- lóságuk elsőrendű. Népszerűek lettek a micro- faser anyagok is, melyeknek különösen a kopás- és dörzs­állóságuk jó. A gyártók a rendkívüli igénybevételnek kitett bútorokra is szívesen alkalmazzák ezeket, ülőgarni­túrákra, éttermek, szállodák székeire. A lakberendezők legna­gyobb gondja most az olyan eltérő anyagok ízléses kom­binációja, mint az acél, a per­forált lemez, az üveg, s persze a legváltozatosabb textilfaj­ták. Ma a nagyobb mintás szövet fekvőbútorra, ülőgar­nitúrára, a • sima vagy apró­mintás pedig kisebb felüle­tekre, háttámlákra, párnákra kerülhet. Sminkiskola A női lábak ápolása A téli időjá­rás megviseli a bőrt, még akkor is, ha nincs közvet­lenül kitéve a hidegnek. Leggyako­ribb panasz, hogy a bőr, különösen a lábon szá­razzá lesz, s ezért folyton viszket, mi­közben a láb­fej a szinteti­kus bélésű csizmák miatt ál­landó nedvességben van. A testápolást a lábaknál is érdemes egy kiadós fürdővel kezdeni. A fürdés utáni erőtel­jes dörzsölés fo­kozza a vérbő­séget, javítja a vérkeringést. A comb érzéke­nyebb bőrére karotin- és víz­tartalmú, lágy testápolók a leg­jobbak. Az el­gémberedett, fá- zós lábfejnek lábfürdő a leg­jobb, melybe il­latos sót szórha­tunk. A talpat rendszeresen masszírozzuk be sportkrém­mel. A nejlonharisnya nem túl egészséges télen, de ha már valaki viseli, legalább otthon váltson át pamutzoknira. A tizenévesek kuckója Az első kétjegyű születésnap után már érdemes a tininek saját szobát, de legalábbis önálló kuckót berendezni. Jól teszi a szülő, ha ehhez az ő vé­leményét is kikéri. A tinédzserek imádják a válto­zást, s jó, ha a szoba is igazodik ehhez. Célszerű ezért semleges, könnyen mozdítható, esetleg gördíthető bútorokat választani, melyek különböző kiegészítők­kel hamar átalakíthatok, felnőt- tesíthetők. A szoba központi része az ágy, hiszen a legtöbb tini itt ta­nul, olvas, tévét néz vagy ál­modozik. A legjobb a felnőtt­méretű, ágyneműtartós darab, vagy a dobogóra épített, esetleg a fekvőgaléria. A tinik a földre rakott szivacsmatracot is ked­velik. A tanulósarok legyen tágas, és hagyjon elég helyet arra, ha a gyermek valamilyen speciális tevékenységet végez, rajzol, számítógépezik például. Érde­mes a gyorsan változó dekorá­ciókhoz sok kitűzőfelületet lét­rehozni. A tárolóhely kulcskérdés, hi­szen egyre több a ruha, a tan­könyv és az emlék. Elkezdődik a gyűjtögetés is, így a bemuta­tásra is kell helyet szorítani. A legmegfelelőbbek a kisebb, ka­zettás, kis mélységű nyitott polcok. Eredeti ötlet a szobán átívelő rakodóhíd, melyre hihe­tetlen mennyiségű holmi kerül­het. A gyerek holmijait forma­bontó módon, padlón, falon, mennyezetről függesztve is tá­rolhatjuk, minél eredetibb ugyanis a szoba, annál jobban szereti a lakója. A tizenéves gyermek mär saját zugot igényel, ahol nemcsak a tárgyait helyezheti el, de barátokat is fogadhat t

Next

/
Oldalképek
Tartalom