Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
1998-02-19 / 49. szám
1998. február 19., csütörtök Hitélet Dünántúli Napló 7 Ethos - a bibliai értékrend Pécsett járt Bruno Schwengeler, a svájci lapkiadó Ökumenikus összejövetel keretében több előadást is tartott Pécsett a Bokor utcai baptista templomban Bruno Schwengeler, svájci lapkiadó, aki a pozitív gondolkodás terjesztője és aki 1977 óta az egyik legnagyobb példányszámú evangéliumi folyóirat, az Ethos főszerkesztője is. Emlékeztető Helyünk a közéletben, politikában címmel, a zsinat 13. témakörében tart előadást dr. Lábady Tamás alkotmányjogász február 19- én 18 órakor az Alapítványi Székházban. (Pécs, Janus P. u. 11.). Nagyböjt! üzenet. Péntekre sajtótájékoztatót hívott össze a Magyar Katolikus Püspöki Kar Titkársága Budapesten, melyen a „Iustitia et Pax” Pápai Tanács által az agrárreformról szóló dokumentumot mutatják be, és ismertetik II. János Pál nagyböjti üzenetét. A sajtó- tájékoztatót Mayer Mihály pécsi megyés püspök, a Iustitia et Pax Bizottság elnöke vezeti. Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyarországi Református Egyház a közoktatási megállapodások egyoldalú felbontása és a parlament által hozott „mozgásterét korlátozó” megszorítások miatt. A zsinat azt kifogásolja, hogy az új törvényben és törvény- módosításokban nem vették figyelembe az egyes egyházak sajátosságait és javaslatait. Indokolatlannak és érthetetlennek tartják, hogy a Magyarországi Református Egyház részesedése jelentősen csökkent a hitéletre fordítható összegeken belül. Püspökszentlászlón, az „Életrendezés Házában” folyamatosan 16-27 fő számára yan mód lelkigyakorlatokra. Jelentkezni lehet Áts Györgynél, 7694 Hosz- szúhetény, Pf. 21, vagy a 72/490-610 fax/telefonon. A Keresztény Értelmiségi Fórom holnap, pénteken 5 órakor tartja februári nyílt rendezvényét a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma dísztermében. Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke a moldvai csángók története és jelenéről szól. Az előadást egy csángó fiú népdalokkal színesíti, az előadó pedig vetített képekkel illusztrálja. Mindig nagy érdeklődéssel olvasom lapjukban a „Hitélet” c. rovatot, melyben sok értékes, gondolatébresztő írást találtam már. Most mégis egy hiányosságra szeretném felhívni a figyelmüket. Az „egy százalék” címszó alatt hiába kerestem eddig a Hit Gyülekezet felajánlási számát. A gyülekezet száma: 0279. Horváth Anna Kézenfekvő volt, hogy megkérdezzük:- Schwengeler Úr, miképpen született meg az Ethos?-Életem teljes részében az evangélium terjesztése a fő célom, s ebben sok a segítőm, hiszen Európában már Svájcon kívül többek között Németországban, Olaszországban is kiadjuk, s a keleti országok közül otthon vagyunk például Csehországban, Szlovákiában, Romániában és itt, Magyarországon is. A lap egy véletlen ötlet terméke: egy ismerősöm kórházban volt, s mielőtt meglátogattam, végiggondoltam, hogy mit is vihetnék neki. Tudtam, hogy már lábadozik és szeret olvasni, de olyan lapot vagy folyóiratot nemigen találtam hirtelenjében, ami további erőt adott volna gyógyulásához. Ekkor jutott eszembe, hogy egy evangéliumi családi lapra is szükség lenne, s az ötletet visszaigazolta a jelen. Talán ismert, hogy a közelmúltban boldoggá avatott Apor Vilmos mellett nyolc magyar származású társa szerepel a boldoggá avatás jelöltjei között, név szerint: Bogdánjfy Szilárd, Salkaházi Sára, Mindszenty József, Márton Áron, Schejfler János, Romzsa Tódor, Kaszap István és Batthyány-Strattmann László. Most az a hír röppent fel, nem kizárt, hogy még az idén II. János Pál pápa júniusi ausztriai látogatása alatt sor kerülhet a neves magyar orvos, a „sze- Kiknek ajánlja ön ezt a folyóiratot?-A keresztény értékrendet követők az olvasóink, bár én szívem szerint mindenkinek ajánlom. Mi a bibliai értékrend alapján kívánunk értékes impulzusokat adni az olvasóknak, a témaválasztás széles. Házasság, család, a természet, egészség, nevelés, az élet alapvető kérdéseiben eligazító írások szerepelnek benne, élménybeszámolókkal, aktuális információkkal megtűzdelve, s kommentáljuk a társadalomban és a politikában mutatkozó irányzatokat. Legfőbb célunk mindenesetre az Ethos rámutasson az evangélium változtathatatlan igazságaira. — Köthető' valamilyen felekezethez?- Nem, mi minden keresztényhez szólunk s számunkra a Biblia az Isten szava.- Hogyan látja Ön a mai világot?- Sajnos sokan elfordultak Istentől, s így próbálnak a mindennapok során érvényesülni. Indulatok feszülnek egymás ellen, uralkodóvá válik a szemérmetlen harácsolás és mindennek a következménye a bűnözés, a sokféle erőszak és gyilkosság.-Kicsoda Ön: lelkipásztor, prédikátor, hittérítő avagy újságíró?- Egyszerű „mezítlábas” lapkiadó vagyok, aki megpróbál maga köré gyűjteni olyan szakembereket, akiknek a véleménye fontos számomra. Tudósok és kutatók a tudományos gények orvosának” nevezett Batthyány-Strattmann László boldoggá avatására. Ezt nyilatkozta Paul Iby eisenstadti püspök az Eisenstädter Kirchenzei- tungnak, az egyházmegyei hetilapnak. Ebben a püspök közölte, hogy Rómában Konkoly Istvánnal, a szombathelyi egyházmegye megyés püspökével együtt kihallgatást kért a Szentatyától, s felemlítették, hogy mivel meglehetősen előrehaladott a folyamat, vajon nem le- hetne-e az ausztriai látogatáson sort keríteni a boldoggá avadisciplinák minden területéről, akik az emberek legfőbb kérdéseire - legyen az ökológiai gond avagy a családot érintő legbelsőbb dolog - meg tudnak válaszolni. Egyébként a folyóirat csak egy a tevékenységi körünkben, hiszen evangéliumi könyvek kiadásával is foglalkozunk, s megannyi segélyszállítmányt szerveztünk e régió szegényei, a háborús menekültek számára. Hiszen a keresztények legfőbb elve, hogy nemcsak szóban - egy folyóirat lapjain keresztül - végzik önként fölvállalt missziójukat, hanem cselekedeteikben is igazodnak ahhoz.- E segélyszállítmányok hova kerülnek, miképpen osztják el azokat?- Megpróbáljuk szervezett keretek között bonyolítani, mint ahogyan azt tettük legutóbb Békés megyében. A szociális ügyeket intéző hatóságokkal felvettük a kapcsolatot, informálódtunk a hajléktalanok felől, számbavettük a szociális rászorulókat, szegényeket, mozgáskorlátozottakat, és az igényekhez igazodó segélyszállítmányt állítottunk össze.- Önök börtönmissziós tevékenységet is folytatnak.-Fölvállaltuk, hogy a segélyezésen kívül magyar szakemberekkel együtt különféle tanfolyamokat szervezünk a börtönékben a szeretet, az evangélium alapján, s az első állomás Kisvárda lesz. Egyébként Magyarországnak azon a keleti vidékén egy újabb nagyszabású segélyakciót koordinálunk, hiszen ismereteim szerint ott a legtöbb a rászoruló.- Nem érzi úgy időnként, hogy hiábavaló munka ez?- A föld termékeny, s bár az is igaz, hogy nem mindig fizet gazdagon, de ha odafigyel a gazda, lelkiismeretesen végzi a dolgát, az eredmény és az öröm nem maradhat el. K. F. tásra? Erre a pápa azt válaszolta, hogy a kérelmet be kell nyújtani írásban, illetve beszélni kell a boldoggá és szentté avatásokért felelős kongregációval. A Boldoggá Avatási Kongregáció azt a tájékoztatást adta, hogy elkészült a véleményezéssel, s az anyag hamarosan átkerül a teológiai bizottsághoz. De minden attól függ, hogy vajon az orvosi bizottság a csodás gyógyulást - aminek a kivizsgálása megkezdődött - elfogadja-e. K. F. sggjpf|| . a Boldoggá avatásban a következő Hol vannak az apák ? De egyáltalán, hol vannak a férfiak? Két oldalról is elém került a kérdés. Az egyik a serdülők között végzett felmérés, miszerint 70 százalékban az anyához, a maradék döntő részében a barátokhoz, elenyészően egy-egy tanárhoz, illetve az apához, vagy a nagyszülőhöz kötődnek a 13—16 évesek. Egy Baranya megyére kiterjedő református presbiteri konferencián pedig megfogalmazódott előadásban és csoportbeszélgetésekben, hogy a férfiak nagy tömegben vonultak, vonulnak ki a családokból, s a hagyományos férfi szerepekből az egyházban (egyre több a női presbiter), de akár az oktatásban vagy egészségügyben. Csak az anya biztos (tudniillik biológiailag) - szól a régi mondás, amit ma már úgy kell érteni, hogy a válások viszik és hozzák az apákat a családokban, és csak az anya marad biztos pontként akire számítani lehet. De egészséges ez így? A férfiak, férjek, apák mégiscsak kellene, hogy képviseljenek valamit, ami az ő szerepük! Vagy eljátsszák ezt nagyon rátermetten és határozottan a nők, feleségek, anyák is? Valóban helyettesíthető az erősebb nem? Vagy ha igen, akkor meg is érdemli, hogy helyettesítsék? S esetleg az apa még örül is neki, mert több ideje jut a ... mire is? Életszínvonalra (az élet helyett), vagy csak a megélhetésre a lecsúszás helyett? Ez utóbbi is lehetséges, de ennek jócskán vannak erkölcsi-lelki előfeltételei is. A kérdés összetett, többágú. De aligha halasztható a feladat: erősíteni a családot, a közéletet apákkal, férfiakkal, akiknek nem a pénz vagy az erőszak adja tekintélyüket, hanem a felelősségvállalás, a következetesség, a tartás, a hitelesség. Az anyák, a feleségek, a nők, a gyermekek, tehát a család érdekében, amitől mindenki jobban érezné magát. Szénási János Ne öljék meg! Kérem, hogy ne öljék meg nem kívánt gyermeküket az édesanyák! Egyszerű segítséget kínálok. Hívjanak fel engem, Lankó József lelkészt a 72/379-428 telefonon, és az általuk megadott helyen és időben gyónás keretében átveszem tőlük a gyermeket. A gyónási titok megtartása engem, a katolikus papot kötelez az abszolút titoktartásra. A gyermek felneveléséről gondoskodni fogunk. Kérek minden anyát, hogy adjon esélyt az életre nem kívánt gyermekének és ne terhelje lelkiismeretét gyilkossággal! Hangversenyek a Bazilikában A Bazilikában idén is, immár negyedik éve várjuk egyre színesedő és bővülő zenei programjainkkal Pécs város lakóit, valamint a városba látogató vendégeket. A sorozat február 14-én 19 órakor indult Gergely Ferenc koncertjével. Márciusban Olaszországból érkezik az első magyarországi orgonaverseny győztese. Májusban az Operaház neves énekművészeinek hangversenyére kerül sor. Tavasszal várjuk még Eperjes Károly színművészt is, előadása, valamint orgonamuzsika alkotja a műsort. A nyári péntek estéken több külföldi - litván, német, osztrák - neves művész mellett a vendégünk lesz - a tavalyi évben nagy sikert aratott - Gregor József is. ősszel a Zeneakadémia tanárai: Sebestyén János, Lantos István, Ruppert István szólaltatják meg az orgonát és sorozatunk új színfoltjaként a csembalót is. Karácsonyra egy nagyszabású zárókoncertet tervezünk, melyen a Bach Énekegyüttes, Kamarazenekar és énekes szólisták működnek közre, a grazi Domkapellmeister, Josef Döller vezetésével. Szamosi Szabolcs, a Bazilika orgonistája Ismerni, érteni Nemsokára megkezdődik az egyházi év legjelentősebb időszaka, húsvét ünnepköre. Előkészületi idővel, úgynevezett „előünnepléssel” indul, melyet nagyböjtnek nevezünk. Az elnevezés nem igazán szerencsés, hiszen ez az időszak nem csupán böjtölésből áll. Az előkészület kezdete hamvazószerda. Ezen a napon a szentmisén, a pap hamuval jelöli meg a hívek homlokát, miközben felszólítja őket a bűn- bánattartásra. Ezzel már ki is mondtuk a nagyböjt legfontosabb célját: készítsen elő minket húsvét ünneplésére, amely bűnbánattartással lehetséges. Az ember magába fordul és megnézi, mikor, mivel vágta el az embertársaival és így Istennel való szeretetkapcsolatát. Amiké; * ‘esszük, bűnt követünk el, és messze kerülünk Istentől. Ha vissza szeretnénk térni hozzá, nem kell mást tennünk, csak megbánni bűneinket. Végezzük el ezt a lelki „nagytakarítást” legalább ebben az időszakban! Mindenképpen segít az imádság, szentmisén való részvétel, szentírásolvasás, a lelki dolgokról való elmélkedés. Az előkészületet nemcsak lélekben éljük át, hanem testileg is. Hamvazószerdán például szigorú böjt van: ami háromszori étkezést, hústilalmat és egyszeri jóllakást jelent. Természetesen nagyböjt többi napján is lehet böjtölni s nemcsak az étkezésben. Lemondhatunk a szórakozásról, egy-két buliról, moziról, tévéműsorról, vagy esetleg egy kirakatban csábító ruhadarabról. Rozs Szilvia Citeaux, a 900 éves Ciszterci-rend bölcsője A burgundiai Citeaux kolostoregyüttese nem hívogatja építészeti látványosságokkal a látogatókat, pedig 900 éve e Dijon melletti apátságban alakult meg a Ciszterci-rend (Sacer Ordo Cisterci- ensis), amely a történelem viharait túlélve napjainkban az öt kontinensen 400 kolostort tart fenn. Citeaux-ban ma 40 szerzetes él. Életüket Szent Benedek „Óra et labora!” (Imádkozzál és dolgozzál!) jelmondata alapján szervezik és a napi hét közös ima mellett hetente 2000 sajtot készítenek eladás céljából, ami némi bevételhez juttatja a közösséget. (A Ciszterci-rendből nőtt ki a világszerte ismert sajtot készítő trappisták rendje is). 1098. március 21-én költözött néhány szerzetes társával Robert testvér erre az akkoriban elhagyatott, mocsaras vidékre, hogy a Bencés-rend megalapítójának, Szent Benedeknek szellemében megújítsák a szerzetesi életet. A Ciszterci-rend felvirágzását a szentté avatott Bemát Clair- veaux-i apátnak köszönheti, aki 1112-ben lépett be a rendbe. Ő dolgozta ki a rend szabályzatát. Az 1789-es forradalom a többi franciaországi kolostorhoz hasonlóan a citeaux-it is elsodorta, de száz évvel ezelőtt, 1898 októberében ismét szerzetesek költöztek az apátságba. A 900. évfordulót a közösség olyan jelentőségűnek ítélte, hogy a korábbi szigorú elzárkózást feladva, több ünnepi rendezvényt is tartanak. Olivier Quenardel citeaux-i apát elmondta: azt szeretnék, ha az ünnepség révén tudatosíthatnák az emberekben, hogy az evangéliumi élet „ma is lehetséges forrása az emberiség megújulásának”. Március 21- én, az alapítás évfordulóján évszázadok óta először a világ minden részéről 500 cisztercita szerzetes és apáca érkezik Citeauxba nemzetközi cisztercita találkozóra, május 21-én pedig 4000 fiatal részvételével tartanak találkozót „Békét teremteni” jelszóval. A Magyarországra települt ciszterci szerzeteseknek 1948 előtt gimnáziumuk volt Budapesten, Székesfehérvárott, Egerben, Pécsett és Baján. Köpontja Zircen van, s a Rá- kosi-renszerben meghurcolt és súlyos börtönbüntetésre ítélt Endrédy Vendel zirci apát tagja volt a Főrendiháznak. A korai gótika elemeivel ötvözött románkori építészet magyarországi remekei közt tartják számon a torony nélkül épült bélapátfalvi cisztercita templomot. A templom mellett épült kolostornak csak alapkövei maradtak fenn. A Ciszterci-rend számos kiváló képviselője gazdagította a magyar tudományos és kulturális életet, így például Brisits Frigyes, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az ismert Vörösmarty-szak- értő. h ) k V