Új Dunántúli Napló, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)

1998-02-13 / 43. szám

Horn Gyula írása lapunknak a kormány cigány­politikájáról. (7. oldal) Mulder és Scully egy telepátiával dolgozó gyilkos nyomába ered. (13-18. oldal) Sport A negyedik forduló után is érintetlen a PMFC hálója a Dunántúli Napló Kupában. (20. oldal) 9 és 18 óra között minden órában VW PÓLÓT NYERHET CSÚCSNYEREMÉNY GRAND CHEROKEE TEREPJÁRÓ MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Világtükör Kovács László külügymi­niszter szerint felesleges ta­lálgatni, hányán mondanak igent az amerikai kong­resszusban hazánk NATO- csatlakozására - az esélyek kifejezetten jók. 2. oldal Hazai Tükör Külön-külön rendelkező nyilatkozatot kell kitölte­niük mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékával valami­lyen társadalmi szerveze­tet, alapítványt kívánnak támogatni, s egy másik egy százalékkal valamely egy­házat, kiemelt költségve­tési alapot. 3. oldal Baranyai Tükör A jól tanulók joggal moso­lyognak 4. oldal A volt bányásznak több mint egymillió forint vég- kielégítés jár a Legfelsőbb Bíróság tavaly júniusi vég­zése alapján. Pénzt azon­ban még nem látott. Az adós szerint az ítélet nem egyértelmű. 5. oldal Kéznél a meleg alsó, készül a meleg fölső FOTÓ: MÜLLER A. Gázszámlák: pénznyelő? Kellemetlen meglepetés ért sok pécsi lakost, amikor megkapta a legutolsó gázszámlát: több embernek 8-10 ezer forinttal is több lett a számlája, mint az előző hónapban, noha nem emlé­keznek, hogy többet fogyasztottak volna. BUDAPEST - PÉCS A legtöbben arra gyanakodnak, hogy a gáz fűtőértéke romlott, így többet kell elhasználni, hogy ugyanolyan meleget ad­jon. A DDGáz Rt. a MOL-tól vásárolja a gázt, a fűtőértéket hétpercenként ellenőrzik az olajcég szakemberei. Balázsné Juhász Borbála, a MÓL buda­pesti gázcentrumának munka­társa elmondta, a szerződés sze­rint 5 százalék eltérés lehet a gáz fűtőértékében óránként. A mindenkori érték jegyző­könyvbe kerül, és a fűtőérték és az elhasznált légköbméter szor­zatából alakul ki a számlán sze­replő ár. Ha rosszabb a fűtőér­ték, akkor több gázt haszná­lunk, de mivel ez szorzat, elmé­letileg nem változhat az ár. Ám a kimutatások alapján az elmúlt hónapokban számotte­vően nem is ingadozott a föld­gáz fűtőér­téke. Szakér­tők szerint ugyanakkor a Pécsre érkező gáz nem a legjobb minő­ségű: sok benne a szennyező anyag, a nitrogén, a széndioxid, amely nem segíti a fűtést, de a légköbméterbe beleszámít. Rá­adásul a fűtőértéket igazán nem lehet ellenőrizni: erre a DDGáz-nak nincs műszere, a MÓL Rt. önkormányzati ké­résre vizsgál a helyszínen fűtő­értéket. Értesüléseink szerint egy fővárosi cég a saját költsé­gére a Központi Fizikai Kutató Intézet segítségével maga is végzett ellenőrzést - a műszer több milliós költsége megtérült, mivel a cég tudta bizonyítani az esetleges eltéréseket. Bessenyei Gábor, a DDGáz Rt. gázfogyasztás-elszámolási osztályvezetője irreálisan sok­nak tartja a 8-10 ezer forintos panaszokat. Év végén ugyan­akkor módszeresen ellenőrizték az órákat, hogy a tényleges ada­tok szerepeljenek, ne csak a lakó vagy a leolvasó által meg- saccolt összegek. Ez által való­ban megnövekedhettek a költ­ségek, amelyeket a osztályve­zető szerint befolyásolhatott a hűvösebb idő és a karácsonyi ünnep alatti nagyobb fogyasz­tás is. Csekei Zoltán (kis képün­kön), a szolgáltató gázmémöke szerint az esetleges óracsere is megnövelhette a számlákat. A házon kívüli órák a hideg - s így kevesebb köbnléterű - gázt mérték, míg az újabbak már pontosabbak, a belső fogyasz­tást regisztrálják. Az óracsere után ezért sok lakos láthatta azt, hogy jobban pörög a gázóra, s így a számla is magasabb lett. Azonban ez sem magyaráz­hatja meg a nem ritkán dupla árat, szakértők szerint ez ma­ximum 20 százalékos díjemel­kedést jelenthet. Ny. Sz. Legyen hasznos, ami hamis BUDAPEST Megsemmisítés helyett kari­tatív vagy szociális célra használják fel a lefoglalt csempészárukat - kezde­ményezték tegnap az Or­szággyűlésben. Bakonyi Tibor szocialista képviselő önálló indítványban kezdeményezte, hogy a vám­hatóság által lefoglalt csem­pészárukat a megsemmisítés helyett közérdekű célra hasz­nálják fel. Bakonyi szerint a közvéleményben jogos felhá­borodást kelt, hogy a hamis védjeggyel vagy megtévesztő márkajelzéssel ellátott, túl­nyomórészt ruházati, cipő­ipari, illetve híradástechnikai termékeket állami költségen megsemmisítik. A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltal­máról szóló törvény módosí­tásával a megsemmisítés he­lyett a bíróság - a védjegyjo­gosult hozzájárulásával - el­rendelhetné, hogy a lefoglalt terméket karitatív vagy szoci­ális célra használják fel. Az indítvány kidolgozásá­ban a Pénzügyminisztérium, valamint a Vám- és Pénzügy- őrség munkatársai is részt vet­tek. (MTI) Bejáratódott rendszer PÉCS Tegnap adtak tájékoztatást az önkormányzatok tavalyi működéséről a Baranya Megyei Közigazgatási Hiva­tal munkatársai. Dr. Bércesi Ferenc hivatalve­zető (képünkön) elmondta, hogy a második választási ciklusban már érezhető az önkormányzatiság gyakor­lattá válása az államigazga­tásban. Helyhatóságaink mű­ködése alapvetően törvényes. A legtöbb észrevételt alaki hibák miatt teszi a hivatal, ám ezek gyakran épp az önkor­mányzás alapját jelentő nyil­vánossággal, annak nem meg­felelő biztosításával, vagy a köz indokolatlan kizárásával vannak összefüggésben. Növekedett a lakossági pa­naszok száma, elsősorban a szociális támogatások és az építési ügyek intézése kap­csán. A testületeket, polgár­mestereket érintő bejelenté­seknél, mivel a hivatal nem nyomozóhatóság, csak tájé­kozódni tudnak, de az észre­vételeket ki­vizsgálják. Dr. Bér­cesi lesújtó képet festett a kisebbségi önkormány­zatok mun­kájáról. Sok­szor szóba sem jöhet a klasszikus törvé­nyességi felügyelet ellátása, mivel a megye 54 kisebbségi testületének egyharmada még életjelt sem adott magáról. Másodfokú hatóságként másfél ezer esetben jártak el. Ezerszer bírálták felül az el­sőfokú döntéseket főleg adóil­leték, forgalmi érték megálla­pítás és építési engedélyek ha­táridejének ügyében. Hiányosságként a számve­vőszéki gazdasági ellenőrzé­sek ritkaságát jelölte meg a hivatalvezető. A. P. RÓKA RÓBERT KOMMENTÁRJA Kiforgatott zsebek \ Megérkeztek az új tavaszi modellek • Bedford cord és szatén nadrág, kék és fekete • Cord nadrág beige, fekete, burgundy • 501-es nadrág homok és sötétkék • Zöld munkásnadrág • Cord és Twill jacky beige és fekete • Új pulóverek, pólók és ingek Nyitva tartás: H-P: Szó: fTSíütin • Még tart az Adidas engedményes akció! • Egyes őszi/téli termékek (kabátok, kosztümök, szoknyák) nagy árengedménnyel kaphatók a konfekció osztályon. • Méteráru-ajánlatunk: selymek 430 Ft-tól férfi szövetek 890 Ft-tól kockás női szövetek 810 Ft-tól kaphatóki 10.00-18.00-ig 9.00-13.00-ig Fura egy elosztási elvek érvé­nyesülnek kies országunkban. Amióta az önkormányzatokat megajándékozták a fenenagy önállósággal, mást se tesznek, csak a zsebüket foltozgatják, ki ne csurogjon belőle az itt­felejtett maradék aprópénz, a szotyola meg a zsebpi­szok. Más nincs benne. Van itt ugyan kommunális adó, iparűzési adó, telek­adó, garázsadó, szemétdíj, szja-százalék, százalék­pótló százalék, bárcapénz és más dugipénzek, százféle elv szerint ömlik odafentről a nor­matívának keresztelt fejpénz, mint a szárazgríz a szaftosno- kedlira, de a kisvárosi intézmé­nyek mégis a szokásos tavaszi halálugrásra készülnek. Van ahol úgy tervezik, átlöködik őket a megyékhez. Szorítsák vissza a működési kiadásokat ők. Vagy tarhálják össze ők a rávalót. A falvaktól is, melyek­nek egyetlen iskolájuk is sok - ha van egyáltalán. De nálunk ettől még elv ma­rad, hogy bizony porta sincs, ahol ne akadna hét krajcárnyi összesöpömivaló. Hát söpröge- tünk. Pedig az állambácsi, amióta ilyen kusza versenyre, külön- utakra kényszerítette az ön- kormányzatokat, másra nem számíthat. Okos rendszer, csőddel, szorongással. Gon­doskodik, hogy a zsebünk­ben lévő pénzünkig se lás­sunk. Összefogásra sem ad esélyt. Éljen meg, tapossa el a gyöngét az erős. Közin­tézményi szinten ez dikta­túra, noha minden egyéb másnak nevezzük. A nad- rágszíjeffektus mellett azt szol­gálja, hogy a településeket ösz- szekötő utak középtájon a senki földjévé váljanak, s az önkor­mányzatok szemlesütve sora­kozzanak föl a nagy közös kondér körül. ( 4. oldal) Időjárás 6,18 C Folytatódik a tavasziasan enyhe idő. Pénteken nap­közben többnyire derült lesz az ég. Időnként megerősö­dik az északnyugati szél, említésre érdemes csapadék nem valószínű. A legala­csonyabb 6, 8 fokos hajnali hőmérséklet után a legma­gasabb nappali hőmérséklet pénteken 16, 18 fok körül alakul. Részletes időjárás-jelen­tésünket a 10. oldalon ol­vashatják. Pécs, Király u. 23-27. Tel.: 210-315 Éljen meg, tapossa el a gyöngét az erős. Közintézményi szinten ez diktatúra A « A I »

Next

/
Oldalképek
Tartalom