Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)
1998-01-10 / 9. szám
4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1998. január 10., szombat * Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MELÁNIA nevű kedves olvasóinkat Hírcsatorna Pécs németségéért. A német kisebbségi önkormányzat alapította, Pécs Németségéért kitüntetését vette át tegnap a Lenau Házban Báling József, továbbá Husznai Gábomé, a Leőwey Klára Gimnázium tagozat- vezetője és Nagyné Heine- mann Irén, a Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont igazgatóhelyettese. (cs) A doni áttörésre emlékeznek. Az 1943. január 13-án a doni áttöréssel kezdődő háborús események 55. évfordulóján ökumenikus istentiszteletet tartanak Pécsett. A második világháborús hősökre emlékezők a jövő kedden délelőtt 10 órakor találkoznak a Bazilikában. (zb) Idegenforgalmi iroda Pécsváradon. Tegnap megnyitották a város első Tourinform-irodáját, melynek célja a Zengő-alja térség értékeinek fenntartása és bemutatása. A 40 négyzetméteres helyiséget az önkormányzati pályázati pénzből hozta létre. (ns) Berkesdi községszépí- tők. A településen Ko- csándi Miklós és Hegedűs József kezdeményezésére január 12-én 18 órakor környezetvédelmi egyesület alakul. Az alapítók a közterületek gondozásában, például a parkosításban akarnak részt venni. (cs) Endrőcön jól takarékoskodtak. Az 1800 méter hosszú csapadékvíz elvezető árkot alig félmillió forintért sikerült felújítani, miután segített tíz közhasznú munkás. (cs) Vízállások és hőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 278 cm, apadó, 4,7 fok, Őrtilos - 70 cm, apadó, 4,0, Barcs - 13 cm, áradó, 5,1, Drávaszabolcs 70 cm, apadó, 3,7. Környezetszennyezők feketelistája A milliós bírságok sem rettentik vissza az ipari vállalkozásokat, szennyezik a talajt, a levegőt és a vizeinket egyaránt. Ezentúl negyedévente listát készítenek a környezetvédelmi felügyelőségek a kiszabott bírságokról, és a büntetettek rangsora bárki számára hozzáférhető lesz. A megye legjelentősebb környezetszennyezőiről már elkészült az első kimutatás. BARANYAI KÖRKÉP- A Pécsi Erőmű önmagában több kéndioxid szennyeződést juttat a levegőbe, mint Somogy megye összes ipari vállalkozása. De az erőmű mellett további két tucat céget kellett légszennyezés miatt megbírságolni a megyében - kezdte „piszkos ügyeink” részletezését Jeszták Lajos (képünkön), a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója. Arról is kevesen tudnak, hogy a felszíni vizek szennyezőanyag-terhelésében a Mohácsi Farostlemezgyár (a MOFÁ- ról készült nagy képünk) áll az élen, tízszer annyi kárt okozva- az 1996-ra vonatkozó adatok alapján mint Baranya más cégei együttvéve. Az ipari, mezőgazdasági vállalkozások eddig sem terhelhették a környezetet büntetlenül, de idéntől az adatvédelmi biztos javaslatára - lakossági kérésre - nyilvánosan hozzáférhetővé teszik a szennyezések fajtáját, mértékét, az elkövetők listáját és a kiszabott büntetések értékét. Sokszor persze nem is a megbírságoltak okozzák a legnagyobb károkat, hanem a nagy mennyiségű szennyeződést kibocsátók, akik a megengedett határértékek alatt maradnak. Nos, elkészült az a koncepció - jelezte lapunknak dr. Szili Katalin, a környezetvédelmi tárca államtitkára -, mely környezetterhelési díjat ró ki rájuk. Az új jogszabály pedig már arra is alkalmat teremt, hogy környezet- szennyező magánszemélyeket is ellenőrizzenek. Ami a baranyai cégeket illeti, a legutolsó bírságolási időszak toplistáját a Pécsi Erőmű vezeti 43 milliós büntetéssel, és a nem túl dicsőséges „dobogón” a MOFA Rt. található még 447 ezer, valamint a beremendi BCM Rt. 400 ezres bírsággal. A szennyvíztisztító telepekre kivetett büntetések rangsorában Harkány az első - Siklós, Szigetvár és Villány előtt. Az ipari szennyvízkibocsátók körében a MOFA újabb „első helyet” szerzett, a Pécsi Bőrgyár és a PE RT. van a nyomában. A veszélyes hulladékot termelő gazdálkodó egységeknél a Pécsi Bőrgyár, az éllovas a Délhús Rt. és a Kolos Kereskedelmi és Vállalkozási Kft. előtt. Mészáros B. Endre „Megbuktak” a fémtolvajok Hatszázezer forint értékű hasznait, de meg jo állapotban levő csúszócsapágyat loptak a nagyharsányi kőbányából a hét közepén. NAGYHARSÁNY Mint a siklósi rendőrkapitányságon megtudtuk, a tolvajlást megelőző napon az ott dolgozók kérdőre vontak egy kis teherautóval oda látogató férfit: milyen alapon kotorászgat a gépszínben, mivel ott még felhasználható alkatrészeket tárolnak. Másnapra mégis lába kelt egy-két testesebb darabnak. A cég azonnal érdeklődni kezdett az ismertebb átvevőhelyeken, és Villányban megtalálták a keresett dolgokat, melyeket pár ezer forintért vettek át. Szóltak az ott tevékenykedőknek, hogy ne darabolják szét az alkatrészeket, mivel hamarosan érkezik a rendőrség . . . Dr. Schmidt Henrik siklósi rendőrkapitány az esét kapcsán elmondta: sürgősen rendet kellene teremteni a hulladékfelvásárlást illetően, mivel e téren a már mindennapos kábellopások mellett egészen szélsőséges dolgok is megjelentek. Voltak, akik bronzszobrot loptak a pénz reményében, sőt olyan eset is előfordult, hogy a temetői sírboltok fémkeresztjeit, nemesfém csavarjait tulajdonították el. K.J. Nem pusztítanak: nevelnek PÉCS, KISRÉT Amint téliesebbre fordul az időjárás, megkezdődik a Kisrét-Kantavár környékén lévő erdő egy részének fokozatos, mintegy 10 évig tartó kitermelése. A Kisrét-Kantavár környékén fekvő erdők túlnyomó része idős, kocsánytalan tölgyes. A századforduló táján itt tarvágással termelték ki az erdőt, majd a területet magára hagyták. A kivágott fák tuskóiból többnyire csoportosan sarjak növekedtek, ezért látunk gyakran errefelé egy tőről két-három felé ágazó fákat, megvastagodott beteg tuskó- val - magyarázta a tegnapi, erdei sajtótájékoztatón dr. Papp Tivadar (képünkön) a Mecseki Erdészeti Rt. erdőállománygazdálkodási igazgatója. Ezen fák életképessége - folytatta a szakember - csekély. A növények helyzetét tovább nehezíti, hogy a területen a talaj termőrétege vékony és gyenge a vízellátása. A fák elöregedésének, kiszáradásának folyamata már megállíthatatlan. A Mecseki Erdészeti Rt. illetékesei úgy látják, hogy mivel 1996 őszén a szóban forgó területen különlegesen jó minőségű és nagy mennyiségű makk termett, és ezzel 100 ezer facsemete indult növekedésnek, jó esély nyílt arra, hogy az elöregedett erdő helyén egy sokkal jobb minőségű, kétszáz évig is egészségesen fejlődő új tölgyest neveljenek. Tekintettel arra, hogy a környék kedvelt kiránduló- és üdülőhely, a fakitermelést kis területű vágásokkal indítják. Az erdőjárók tehát - az ígéretek szerint - nem járnak rosszul. N. F. A kézi gyógyszertárat az idősek is akarják SÁSD Az egyik sásdi háziorvos, bár elutasították kérelmét, továbbra is bízik abban, hogy a környékbeli falvakban kézi gyógyszertárat alakíthat ki. Dr. Várnai József beadványára nemmel válaszolt az ANTSZ, ugyanis a törvény értelmében csak akkor szabad kézi gyógyszertárat használni, ha a vállalkozó gyógyító szakember településén, tehát ahol lakik is, nincs mód a receptek beváltására. A kérelmező pedig Sásdon él, de hetente egyszer a környékbeli községekben, így Felsőeger- szegen, Meződön, Vargán is rendel, ahol nem található gyógyszertár. Vidéki körzetében csaknem hétszáz ember egészségéért felel.- A magányos, és nehezen mozduló idősek miatt gondoltam, hogy helybe viszem nekik a kért gyógyító szereket, amivel ők buszköltséget takaríthatnak meg - érvel. Szándékára mindhárom önkormányzat kedvezően reagált. Felsőegerszeg például helyiséget és közalkalmazott segítőt biztosítana. Vargán is szívesen fogadják az ötletet, bár újabban szociális gondozó segít a vények beváltásában. Dr. Várszegi László, megyei tiszti főgyógyszerész elmondta, hogy tavaly is akadtak néhányan, akik Várnai Józsefhez hasonlóan akartak vállalkozni. A megvalósításra azonban nincs törvényadta lehetőség. A Népjóléti Minisztérium főelőadója, Szemán Bamáné kérdésünkre szintén az előírás szigorát említette, ami nem változik a későbbiekben sem. Mindezek ellenére a minisztériumban 1994-től mintegy 15-en nyújtottak be kérelmet e témában. Európában csak hazánkban működnek utazó patikák. Másutt szigorúan tiltják, hogy az orvos gyógyszerekkel kereskedjen. Csuti J. Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-Vasárnap Pécs város felnőtt lakosságának szombaton, vasárnap: belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Szombaton: baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Vasárnap: baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttjeinek szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt betegeknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay patika, Lánc u. 20., Mozsonyi, Bajcsy-Zs. u. 23. Komló: Kökönyös, Petőfi tér 2. Mohács: Szent Ferenc Kossuth L. u. 66. Pécsvárad: Szent István, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György gyógyszer- tár, Szent Imre u. 19. Siklós: Kígyó, Dózsa Gy. u. 2/A. Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Kossuth L. u. 1.. Szigetvár: Borka, Szent István ltp. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés szombaton ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 15-18 óráig. Hívható díjmentesen: 413-303. Kevesebb felhő KTM Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Még mindig hatalmas ciklon örvénylik kontinensünk fölött, ennek a légörvénynek a frontjai azonban lassanként egyre messzebb kerülnek tőlünk. A frontok felhőzeteiének széle időnként még érint bennünket, egyébként pedig többnyire magas hőmérsékletű, és csak néha nedves levegő érkezik hozzánk. Időjárásunk ezért még mindig szinte tavaszi. Inkább csak északkeleten növekednek időnként a felhők, másutt többnyire napos idő lesz. A szél lassanként mérséklődik. Enyhe marad az idő. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Egyre messzebb kerülnek tőlünk a felhőzónák, egyre kevésbé lesz változékony időjárásunk. A légmozgás mind jobban mérséklődik. Emiatt a kora reggeli-délelőtti órákban erősen párássá válik a levegő, napközben azonban egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap. Enyhe lesz az idő. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 12 Paks: Siófok: 10 Pécs: Szekszárd: 11 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) 10 12 11 Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 4-5 Velencei-tó: 4 Fertő-tó: 3-4 Duna: 3 3 4-5 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 25 25 15-25 15-25 15-25 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Pécs: Mohács: 35 35 15-25 15-25 15-25 KOZLEKEDESMETEOROLOGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TAMOGATASAVAL A reggeli és a délelőtti köd, az időnként még feltámadó szél kisebb nehézségeket okozhat az úton lévőknek. Északkeleten néha még nedvesek is lehetnek az utak, egyébként egyre javulnak a közlekedés feltételei. Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Faxbank Info: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc 4 4 I