Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)

1998-01-08 / 7. szám

1998. január 8., csütörtök Sport Dunántúli Napló 11 Karpovnak csak fél pont hiányzik Az 55. lépésben döntetlenül végződött a FIDE férfi sakk-vi­lágbajnoki döntő ötödik játsz­mája, amire tegnap délután ke­rült sor a svájci Lausanne-ban. Ismert, hogy az orosz Karpov és az indiai Anand küzd egy­mással, ezúttal Karpov játszott világos bábukkal, de ezt nem tudta kihasználni. Az állás a csütörtöki hatodik, utolsó parti előtt 3-2 Anatolij Karpov javára, akinek a döntet­len is elég a világbajnoki cím­hez. Ma: Szuperkupa Nem akármilyen mesterhár­masra készül a Borussia Dort­mund. A Bajnokok Ligája és Világkupa-győztes német lab- darúgócsapat a harmadik nagy trófeát, a Szuperkupát is sze­retné magáénak tudni. A Dort­mund csütörtökön 21 órakor lép pályára Barcelonában a spanyol együttes ellen, a visz- szavágót március 11-én rende­zik a Westfalen-stadionban. A Barcelona csapatánál a Sa- lamancától elszenvedett várat­lan 4-3-as vereség után ismét felerősödtek a Louis van Gaal vezetőedzőt bíráló hangok. így a holland trénernek különösen bizonyítania kell a Szuperkupa­mérkőzésen, különben könnyen napirendre kerülhet meneszté­sének kérdése. Tv-foci A külföldi tv-állomások mai futballkínálatából. Eurosport, 20.30. Spanyolországi torna: Duisburg - Wolfsburg. ARD, 20.45. Szuperkupa: Barcelona - Dortmund. RAI 1, 20.45. Olasz-kupa: Milan - Intemazi- onale. (n) Bemutatták a Ferrari Forma-l-es új autóját. A Maranellóban kiállított F 300-as mo­dell képünkön a csapat püótáival együtt látható. A Forma-l-es vb-vel kapcsolatos hír szerint mégsem emelnek vádat Michael Schumacher ellen. A német főügyészség megállapította, hogy nem követett el bűncselekményt, amikor az elmúlt idény utolsó futamán, a spanyolor­szági Jerezben nekihajtott a későbbi vb-első kanadai Jacques Vüleneuve autójának. Totótippek, három változatban Ezen a héten csak olasz mécs­esek lesznek. A 4-esen tizen­négy, a 12-esen tizenkét hete nyert utoljára vendégcsapat, a 6-oson kilenc hete nem tudott győzni a hazai együttes. Az Atalanta az utolsó nyolc mérkőzésén nyeretlen. Jön fel­felé a Bologna, amely sok gólt rúg, igaz, jócskán kap is. Baj­nokin nyolc hete veretlen a Milan, otthon gyengélkedik az Ancona. Szinte menthetetlen a Castel di Sangro, ahhoz, hogy a 19. helyről elmozduljon, ki­sebb fajta csoda kell. A Torino csapatába továbbra sem fér be Sándor Tamás, de klubja már az ötödik helyezett. Nem erős­sége a B-osztályban utolsó Padovának a döntetlen, vagy nyer, vagy kikap. H. L. Nemzeti Telesport Új DN 1. Bari - Atalanta x2 X X 2. Brescia - Fiorentina x2 x2 2 3. Empoii - Bologna lx x2 2x 4. Lazio-Lecce 1 1 1 5. Milan - Roma 12 1 1 6. Piacenza - Internazionale 2 2 x2 7. Sampdoria - Parma lx 12 1 8. Ancona-Monza xl lx . X 9. Castel di S. - Genoa lx xl X 10. Chievo - Torino 2x 2x X 11. Lucchese - Verona X 1 x2 12. Padova - Treviso X 1 1 13. Venezia - Cagliari lx 12 X +1 14. Juventus - Vicenza xl 1 1 Nem félnek a terrortól Szurkolók és a rendőrség összetűzése BELGRÁD A szerb rendőrség szerdán Belgrádban őrizetbe vette a Partizán kosárlabdacsapatának több szurkolóját, akik nem vol­tak hajlandóak távozni a horvát Cibona Zagreb játékosainak otthont adó szálloda elől. A mintegy ötven szurkoló és a rendőrök közötti összetűzés délután tört ki, nem sokkal az­előtt, hogy megérkezett Belg- rádba a Cibona-játékosokat szállító különgép. A volt Jugoszlávia szétesése óta most - az Euroliga kereté­ben - találkozik először egy­mással a két csapat, s Belgrád­ban attól tartanak, hogy vere­kedésbe torkollhat a mérkőzés. A hatóságok rendkívül szigorú intézkedésekkel kívánják meg­előzni az esetleges incidense­ket, s már bejelentették, hogy a mérkőzés kezdete előtt 15 perccel bezárják a Pionír sport­csarnok bejáratait. Aleksandar Petrovic, a Ci­bona edzője Belgrádba érke­zése után adott nyilatkozatában úgy vélekedett, amennyiben a mérkőzés elején sikerül meg­akadályozni, hogy a Partizán gyorsan elhúzzon, akkor a zág­rábi csapatnak jó esélye van a győzelemre. „Nem félünk a kö­zönség terrorjától. Győzni jöt­tünk, s a Partizánra ugyancsak terror vár majd Zágrábban. Nem hiszem, hogy nekik köny- nyebb lesz majd, mint nekünk most” - tette hozzá Petrovic. Úszó-, műúszó-, műugró- és vízilabda-vb Két aranyérem már elkelt PERTH Az úszó-, műúszó-, műugró- és vízilabda-világbajnokság szer­dai (magyar idő szerint csütör­tök hajnali) ünnepélyes meg­nyitója előtt továbbra is a dop­pingkérdés adja a legfőbb té­mát. Megérkezett Ausztráliába a kínai úszóválogatott. A csapat- vezető, Shi Tianshu elmondta: a válogatott versenyzők az elmúlt évben több mint 650 doppingel­lenőrzésen vettek részt a verse­nyek során, további 460 vizsgá­latot ejtettek meg a versenyek közti időszakokban.- A Kínai Úszó Szövetség komoly lépéseket tett a doppin­golás ellen, és ez tényekkel is igazolható - nyilatkozta Shi a perth-i repülőtéren. A Nemzetközi Úszó Szövet­ség (FINA) a vb-t megelőző kongresszusán elfogadott egy határozatot. Annak értelmében a testület fenntartja azt az állás­pontját, hogy az anabolikus szteroidokat használó sportolót már az első alkalommal is leg­kevesebb négy évre eltiltják. A FINA ezzel elutasította a Vég­rehajtó Büro azon indítványát, amely az első esetben dopping­vétségen ért versenyző „meg- regulázására” csupán kétéves eltiltást javasolt. Gazdára találtak a világbaj­nokság első érmei. A .hosszú­távúszásban az 5 km-es távon az amerikai Erica Rose nyert aranyérmet (Kasparik Edit a 20. helyezett), míg a férfiak 5 km- én az orosz Alekszej Akatyijev diadalmaskodott, Csendes Norbert a 25. helyen fejezte be. Gépjármű­finanszírozás Hivatalos Ford Márkakereskedők: Móczás Autóház Kft. 6500 Baia, Szegedi út n. 79/325-626 • Békés-Mobil Kft. 5600 Békéscsaba, Szabolcs u. 38. 66/322-012 • Budaörs Kft. 2040 Budaörs, Kinizsi út 28. 23/430-100 • Autó Piramis Kft. 1039 Budapest, Rákóczi u. 38. 1/250-8660 • Szeleczky Kft. 1165 Budapest, Huszár u. 10. 1/407-2382 • Petrányl-Autó Kft. 1106 Budapest, Kerepesi út 105. 1/260-5050 • Auto Fort Kft. 1133 Budapest, Váci út 82-84. I /120-1420 ■ Autonett Kft. 1215 Budapest, Védgátu. 45. 1/277-3755 • Auto Eskoit Kft. 4031 Debrecen, Szoboszlói út 9. 52/421-600 • Szelecky-Sipos Kft. 3300 Eger, Mátyás Király u. 138. 06-30/457-100 • Ford )apas Kft. 2483 Gárdony, Szabadság út 1. 22/355-500 • For-Top Kft. 9028 Győr, Kismegyeri u. 2. 96/436-412 • 21 Autós Sarok Kft. 3000 Hatvan, Bercsényi út 18-22. 37/343-400 • Darázs Kft. 5100 Jászberény, Vásár tér 43. 57/412-943 • King a Ford Kft. 7400 Kaposvár, Gyár út 64. 82/418-004 • Szalay Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Katonatelep 76/471-447 • Hovány Kft. 6000 Kecskemét, Szent László krt. 20. 76/487-300 • Autóház Keszthely Kft. 8360 Keszthely, Csapás u. 1.83/321-582 • Uni-Service Kft. 6400 Kiskunhalas, Széchenyi út 87. 77/422-177 • Sándor Service Kft. 5310 Kisújszállás, Közraktár u. 4. 59/321-134 • Ford-Pont 8700 Marcali, Széchenyi u. 28/a • Auto-Tester „M" Kft. 3527 Miskolc, József A. út 45. 46/411-779 • Autó Kanizsa Kft. 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 27. 93/311-370 • Vagép Rt. 4400 Nyíregyháza, Lujza u. 1. 42/460-000 • Toponáry Autóház 7630 Pécs, Pécsváradi út. 27. 72/240-777 • Autoprofil Kft. 8600 Siófok, Vak Bottyán u. 27. 84/315-827 • Solymár-Szalay Kft. 2083 Solymár, Sport u. 1506/3. 26/360-333 • Buczkó Kft. 9400 Sopron, Csengery út 49. 99/333-787 • Szigetszentmlklós Kft. 2310 Szigetszentmikiós, Gyár út 21.24/368-285 • Simö Kft. 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 1.22/327-944 • Papp Autóház Kft. -6721 Szeged. Berlini krt. 4. 62/317-306 ■ Autómód Kft. 7100 Szekszárd, Wesselényi u. 16. 74/315-217- Toponáry Autóház Kft. 7900 Szigetvár, József A. út 83/2. 73/311 -555 • Nesztor Kft. 5000 Szolnok, Baross út 44. 56/375-201 • Autószalon Strauss Kft. 9700 Szombathely, Zanati út 58. 94/329-929 • Autó-Nexus 8200 Veszprém, Budapest u. 72. 88/411 -222 • Autóház Keszthely 8300 Tapolca, Hősök tere 13. 87/323-491 • In-West Kft. 2800 Tatabánya, Szanatóriumi út 8. 34/316-124 • Auto-Egerszeg 8900 Zalaegerszeg, Balatoni u. 3/b 92/550-500 Jovobe vezet Hogy mennyivel kényelmesebb szombaton, kipihenten megtekin­teni egy Ford márkakereskedést, mint hétköznap, munka után a rohanásban? Nem is kérdés. Ideje volt segítenünk Önnek, hogy szabadidejét valóban sza­badon oszthassa be. Mostantól a Ford márkakereskedők szomba­ton is a rendelkezésére állnak. Látogasson el a legközelebbi Ford márkakereskedőhöz, és vegye igénybe mindazon szolgáltatáso­kat, amelyekre eddig, hétközben nem volt ideje! Ford Credit Szombaton is nyitva!

Next

/
Oldalképek
Tartalom