Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)
1998-01-08 / 7. szám
1998. január 8., csütörtök Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Indul a bevallási kampány Postán küldik az adóíveket az ügyfeleknek PÉCS Elkészültek az idei adóbevallási ívek, amiket a napokban postáznak a területileg illetékes hivatalok. A kampányra felkészült az APEH megyei igazgatósága is, ahol operatív csoportok alakultak a várható döm- ping kezelésére.- A postán kiküldött személyi jövedelemadóívek várhatóan január 15-e körül érkeznek meg az ügyfelekhez. Azokat a polgárokat, akik idén válnak önadózóvá, arra kérjük, hogy csak a hónap közepe után jelentkezzenek az igazgatóságon, illetve az ügyfélszolgálatokon a bevallási csomagokért, mert előbb nem tudjuk kielégíteni az igényeket - hangsúlyozta Kesjár János (képünkön), az APEH megyei igazgatója. A csomagok ezekben a napokban elsősorban azoknak fontosak, akik adó-visszatén- tést várnak a bevallásuk után. A visszaigénylők, amennyiben bevallásuk az ellenőrzés során hibátlannak bizonyul, az ívek hivatalba érkezésétől számított 30 napon belül számíthatnak a pénzükre. A hibás bevallásokat javítani kell, és csak azt követően számít a 30 napos határidő. Az igazgató tájékoztatása szerint az adóbevallási ívek ügyfelekhez való eljutásával egy időben indul a pécsi igazgatósági épület átalakítása, felújítása. A hivatal szándéka szerint a munkálatok a bevallási dömping idején sem érintik kellemetlenül az ügyfeleket. A torlódások elkerülése érdekében a különböző munkafázisokra operatív csoportokat alakítottak. K. E. Kevesebb idő a betegekre MOHÁCS A TB 1998-as költségvetését december végén fogadták el, s ebben az otthoni szakápolás finanszírozására az előző évi 1,2 milliárd forinttal szemben idén egymilliárdot ütemeztek.- Kétségbe estünk a megyei egészségbiztosítási pénztártól tegnap kapott információk miatt: a havi vizitszámunkat januártól a korábbi töredékére csökkentették - tájékoztatott dr. Solt Imréné, a Mohácson és vonzáskörzetében élő, csaknem ötvenezer ember lakóhelyén szolgáltatást vállalt Bizalom otthon ápolási alapítvány vezetője. - Míg 1996 novemberétől 20 szakápolónk egy évig havonta 500 vizitszám finanszírozását kapta, decemberre ezt 320-ra, az év végére 280-ra, majd januártól 140 ápolási látogatásra csökkentették. Ez a szakorvos, vagy háziorvos által előírható 56 vizitet alapul véve, a rászoruló betegeket nézve, any- nyit jelent, hogy az egész körzetben még három embert sem láthatunk el. Pedig az igény egyre növekszik. Tavaly ötszáz olyan betegségben szenvedővel foglalkoztunk, akiknél egyértelműen a kórházi kezelést váltottuk ki.- Különösen nagy gondot fordítottunk a szolgáltatás bevezetésekor is a foglalkoztatottak szakmai felkészültségére. Tanfolyamokat szerveztünk a számukra, majd pályázatokon szerzett támogatásokból például a falvakban dolgozó nővéreknek kerékpárokat vettünk, és elláttuk az ápolókat a szükséges műszerekkel, egyszer használatos eszközökkel. Mire a feltételeink ideálissá váltak a feladat ellátására, finanszírozás hiányában nem dolgozhatunk.-Megyei átlagban a vizitszám gyakorlatilag nem csökkent az otthoni szakápolásnál - mondta dr. Knáb Edina, a MEP finanszírozási osztályvezetője. - Tavaly 2396 vizitszámot oszthattunk el 17 szolgáltató csoport között, júliustól további 2230-cal növelhettük a keretet, mert az országban másutt nem tudták kihasználni hozzánk hasonlóan ezt az ápolási lehetőséget. Most csupán az eredeti esetszámot adták le Baranyába.- Meggyőződésem, hogy amennyiben a törvényi előírásokat betartva, szakmailag megalapozottan rendeli el az orvos az ellátást, csaknem valamennyi rászoruló ápolása megoldható marad - mondta dr. Wolf Agnes, a MEP egészségügyi és gyógyszerügyi osztályának osztályvezető főorvosa. Berta M. Égő autók, kitűzött kutyafej A tatárjárás óta nem volt ekkora felfordulás ebben a kis, ötszáz lelkes faluban. Leégett épületek, betörés, égő autók, kutyafej a kerítésen: mindez egy év leforgása alatt. A helybeliek tudni vélik, kik a tettesek. Aki azonban szól, azzal baj történik. meg azokat, akik ellenállnak, vagy ellentmondanak. Két portán felgyulladt a pajta, kévésén múlt, hogy az állatok nem égtek benn. Máshol a vendégségbe BAKÓCA A Sásdtól néhány kilométerre fekvő kis faluban már odáig fajultak a dolgok, hogy tegnap lakossági fórumra került sor. Ä község felnőtt lakosságának nagy része megjelent, és voltak olyanok, aki fel is szólaltak, elmondták véleményüket a fórumon részt vevő ismert baranyai személyiségeknek: Páva Zoltán és dr. Lusztig Péter országgyűlési képviselőknek, dr. Tóth Tibor ügyésznek és Ba- kóca község polgármesterének, Dénes Sándornak. Úgy tűnt, hogy a felszólaló falubéliek csak a kívülállóknak magyaráznak, hiszen maguk között már az összes szörnyű esetet milliószor megtárgyalták: mindenki előtt világos, ki a „hunyó” a játékban. A lapunk által megkérdezettek nem kaptak össze azon, hogy ki a felelős a faluban immár másfél éve folyamatosan napirenden lévő bűntettekért: mindannyian egy bizonyos, a községbe korábban betelepült családot emlegetnek. Az összehívott lakossági fórumon parázs vita alakult ki. A falopással, gyújtogatással, erőszakoskodással, rablással vádolt família két tagja is jelen volt, az egyik hozzá is szólt. Kifejtette: ők is a bűntettek elszenvedői, de azért költöztek ide, „hogy itt rend legyen, különben is, az a baj Bakócán, hogy tele van nyugdíjassal”. E kijelentésével nem aratott osztatlan sikert. „Nem szégyellj magát?”, „Költözzön el!”: hangzottak a bekiabálások. Fehér Imre (kis képünkön), a Bakócai Általános Iskola és Gyermekotthon igazgatója egy egész közösség vágyát fejezte ki: ne legyen Ba- kóca a környék felkiáltójele! A falu többsége a sürgős felelősségre vonás mellett kardoskodik, és úgy véli, a rendőrség nem lép fel kellő határozottsággal. Ez meglepő, hiszen a fórum előtt sokan féltek attól, hogy senki sem meri majd elmondani a véleményét, mert mindenki retteg, félti az értékeit, a családja és a maga életét. A félezer lelkes falu egy év leforgása alatt ugyanis kis „Szicíliává” változott. A lakosok nagy része szerint ugyanis az állítólagosán illegális fakitermelésből és egyéb törvényellenes cselekményekből élő család az olasz Cosa Nostra módszereivel félemlíti érkezett külföldi rokonok autói kaptak lángra, a közelben több benzines- és gázpalack is volt, kis híja, hogy nem történt robbanás. Volt, akit megvertek, majd kitépték a szőlőjét, és a pincéjében kiengedték kétezer liter borát, másnak pedig a saját kutyája levágott fejét tűzték ki a kerítésére. A károsultak korábban mindannyian valamilyen, a fakitermeléssel kapcsolatos konfliktusba kerültek a Családdal. Lusztig Péter a falu lakóinak polgárőrség felállítását javasolta, de hangsúlyozta, a népítélettel nem értene egyet. Dr. Tóth Tibor megbékélésre szólított fel, és szintén óvott a szélsőségektől. A jegyzetelő újságírók mögött a nép mindkét felszólalás után halkan kuncogott. N. F. - Fotó: Wéber Kapós városi ingatlanok Kiszámíthatóbb lesz az elbírálás - ígéri a polgármester A bérbe adott önkormányzati ingatlanokat ezentúl sokkal könnyebben megvásárolhatják. A bérlők élni is kívánnak ezzel a lehetőséggel, hiszen őket további kedvezmény is megilleti. Az érdeklődés nemcsak ezért felfokozott. KOMLÓ A bérlemény átruházása is sokkal egyszerűbben, gördülékenyebben történhet, mint korábban, hiszen ezentúl nem kell kiürítve visszaadni az önkormányzatnak. Egyre többen szeretnék megvásárolni az önkormányzattól a bérelt ingatlanjukat. A bérlők szívesebben fektetik be pénzüket az üzlethelyiségbe, ha az a saját tulajdonuk. A tulajdonlási szándék egyre nagyobb - tájékoztatott Szarka Elemér polgármester -, és ezt fékezni kell ott, ahol az épületet vagy helyiséget az önkormányzat esetleg más célra kívánja hasznosítani a későbbiekben. Az érdeklődés lehetővé teszi azt is, hogy a meghirdetett ingatlant értékén lehet eladni. A jelenlegi bérlőnek továbbra is előnyt jelent, hogy 20 százalék kedvezményt kap a vételárból. Az ingatlanokat azonban továbbra is meghirdetik licitre, így azokat bárkinek lehetősége van megszerezni. A bérlemény megszerzése során az elbírálás, az úgynevezett szolgálati út sokkal kiszámíthatóbb lesz ezentúl - tette hozzá a polgár- mester. Zs. B. Hírcsatorna Kölked is Internetet akar. A község modem berendezésekre, fénymásolóra és számítógépekre pályázik. Amennyiben elnyerik az eszközöket, akkor az Internetre is rá szeretnének kapcsolódni. (zb) Barkácsgépek a gyermekotthonban. A stetteni partnerintézményből érkeztek vendégek tegnap a bólyi Egészségügyi Gyermekotthonba. A látogatók magukkal hozták azt a tizenöt különböző funkciójú barkács- gépet is, melyeket a Bosch cég ajándékozott az otthonnak. A fúró-, csiszoló- és fűrészgépekkel az intézmény ügyes kezű lakói dolgozhatnak majd a foglalkoztatások keretében. (sn) Éjjeli őrzés Harkányban. A településen azt tervezik, hogy piac után az ön- kormányzat szomszédságában lévő kereskedelmi egységekre is éjszakánként kutyás őrök vigyáznak. (cs) Elmosta az eső. A szőlő- < hegyre vezető aszfaltutat 1986-ban 400 gazda létesítette 1,6 millió forintért. Napjainkra az eső és a fakitermelő erőgépek tönkretették a létesítményt. Az ön- kormányzat pénzért pályázik, hogy megkezdődhessen a helyreállítás. (cs) Etat vágott a nagybud- méri temetőben. A község egyik elhagyott sírkertjében egy gazda szabálytalanul alkalmi kocsiutat alakított ki, hogy gyorsabban közelíthesse meg földjeit. A kegyeletsértés ellen senki sem emelte fel szavát. (cs) Mágocs dalai. Balatoni Mátyás pécsi komponista egykori szülőfalujának, Mágocsnak eddig húsz zeneszámot szerzett, tavaly például hetet. A legújabb himnuszt a múlt év végére alkotta abból az alkalomból, hogy átadták a gondozási központ bővített szárnyát. (cs) Pénzrablók a bíróságon. január 13-án kezdődik a Pécsi Városi Bíróságon a hírhedt SECAB-os rablás tárgyalása. A múlt év elején rabolták ki Szilágy-pusztánál a SECAB pénzszállító autóját, s vittek el zsákokban több száz millió forintot. A tettesek hamar kézre kerültek, a bíróság dr. Kiss László vezette tanácsa 14- én és 15-én is tárgyalja az ügyet. Változások a szociális ellátásban Megemelték a különböző nyugdíjrendszerű rendszeres szociális ellátások összegét, átlagosan 19 százalékkal. Új elem az öregségi járadék, amit az önkormányzatoktól lehet igényelni. BARANYAI KÖRKÉP Meglehetősen nehéz eligazodni a hazai nyugdíjrendszerű szociális ellátási formák között, hogy ki mire jogosult a mellékelt táblázatban felsorolt kilenc-féle módozat közül, s milyen feltételekkel igényelhetők az egyes járadékok. Némiképp javul januárt 1-jétől a helyzet, mert házastársi pótlékot és a korhatár felettiek rendszeres szociális járadékát ezentúl nem lehet igényelni, helyette öregségi járadék kérhető. Ezt már nem a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság adja, hanem az önkormányzatok - tudtuk meg Dezső Ferenctcíl (képünkön), a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság főosztályvezetőjétől. Aki pedig január 1-je előtt szerezte efféle juttatását, az továbbra is kapja az emelt összeget. Az önkormányzatok adják a vakok személyi járadékát, a központi szociális segélyt is, így a rászorultság egyre inkább ellenőrizhetővé válik. A házastárs utáni jövedelempótlék kifizetéséhez is kapcsolódik egy újdonság: ezentúl a címzett kapja meg a pénzt, nem az, akinek a jövedelme után megállapították az értékét. Az pedig az összes nyugdíjrendszerű szociális ellátásra igaz, hogy a január után járó kifizetéseket már az emelt összeg szerint postázzák. Baranyában az elmúlt évben 10 314 nyugellátási alapigénybejelentés történt, ennél több az országban csak Borsod-Abaúj, Szabolcs-Szatmár és Pest megyében. Térségünkben a legösszetettebbek a nyugellátási igények, mivel az egészségkárosodott bányászok többféle ellátási formába is besorolhatók. Mindemellett a megyében tíz nappal hamarabb intézik el a nyugellátást, mint az ország más tájain. Mészáros B. E. rendszeres szociális ellátások emelése Ellátások mognovozása Ellátás jolonlagi összege Ft/fö/hé 1900. évi emelés összege/mértéke rt/fő/hé, V. Ellátás összege 1900. január 1-játől, Ft/fő/hé Korhatár falatnak rendszeres szociális járadéké 10400 2000 12400 Korhatár alattiak rendszeres szociális járadéka 0300 1300 10000 Átmeneti járadék A várhaté nyugdíj 75Va 10*/.Egészségkárosodási járadék Korábbi keresettől függően differenciált 19%-a 41100 Ft alatti járadókok esetónRokkantsági járadók 9500 1500 11000 Vakok személyi járadéka 0300-0410 *700 5000-0415 Politikai rshabilttáclés oUátások Változó 19*/.Központi szociális segély 10400 2000 12400 Házastársi pótlék 0411-7310 Differenciált 9000 Házastárs utáni jövedalompéUék 3040-5490 Differenciált 5500 * Csak a 6600 Ft alatti járadékok emelkednek 6000 Ft-ra