Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)
1998-01-31 / 30. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1998. január 31., szombat Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MARCELLA nevű kedves olvasóinkat Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Hírcsatorna Polgári védelmi szövetség alakult. Csütörtökön tartotta alakuló ülését Pécsett a Baranya megyei Magyar Polgári Védelmi Szövetség. Céljuk, hogy a Polgári Védelmi Parancsnoksággal együttműködve szolgálják a közösségek védelmét, ugyanakkor részt vegyenek az ifjúság nevelésében is. (dz) A régi fonók emléke Kásádon. Sztévics Pál és több nyugdíjas kezdeményezésére idősek klubja alakult a faluban. A mintegy hatvan alapító a hajdani fonóbeli esték mintájára szeretne programokat szervezni, (cs) Ilyen házban szeretnék lakni címmel hirdettek gyermekrajzpályázatot Pécsett, melyre több tucat óvoda gyermekei küldték be rajzaikat. A téma a lakástakarékosság volt, s tegnap a legsikerültebb pályamunkákból a pécsi főpostán nyílt kiállítás, az ügyfélforgalmi előtérben. (a) Pannon Krónika. Vasárnap este 19 óra 10 perckor jelentkezik a Pécsi Körzeti Stúdió ötven perces válogatása a Pécsi Városi Televízióban. A két televíziós műhely együttműködésének jegyében idén is hétről hétre láthatják a nézők a város és a régió életéről szóló összeállításokat. Szerkesztő-műsorvezető: Körmöczi Zsuzsa. (p) Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 250 cm, apadó, 2,3 fok, őrtilos -95 cm, apadó, 3,0 fok, Barcs - 48 cm, áradó, 2,4 fok, Drávaszabolcs 43 cm, áradó, 1,3 fok. A televízió előfizetési díjakra 100 százalékos pótdíjat is kiróttak Tévé, tébé: indul a végrehajtás Elképzelhető, hogy megyénkben sok ember ajtaján hamarosan a végrehajtó fog kopogtatni a televízió üzemben tartási díjért, valamint a tb-hátralékokért, ugyanis - különböző okok miatt - tömegek nem fizettek. BARANYAI KÖRKÉP Lapunkat az elmúlt napokban többen keresték, mondván, nem értik, miért rótt ki rájuk a Posta 100 százalékos büntetőkamatot azért, mert elmaradtak a tévédíj befizetésével. Dr. Gazda Ferenc (kis képünkön), a Pécsi Postaigazgatóság pénzforgalmi területi igazgatója megerősítette, hogy nagyon sok panaszos érdeklődik, reklamál ez ügyben. A Posta azonban nem sok mindent tehet: egy múlt év végén kiadott kormányrendelet kötelezi őket arra, hogy a be nem fizetett összegeket 100 százalékos pótdíjjal (s nem büntető- kamattal) terheljék meg. Tavaly novemberben minden érintett háztartásba eljuttattak egy értesítőt, melyben tudatták a fizetési határidőket. A több hónapi hátralékkal tartozókat emellett ajánlott levélben is figyelmeztették, mi következik, ha nem rendezik számlájukat. Pécsett csaknem 1700 olyan háztartás van, ahol tavalyról több hónapi számlával adósak a lakók. A nagyobb városokban - Komlón, Szigetváron - is komoly összegekkel tartoznak, a falvakban csak egy-két ilyen eset fordul elő. Ha valakinél a fizetési szándék egyáltalán nem tapasztalható, akkor a Posta kénytelen továbbítani a számlatartozás ügyét a bíróságra, ahol végrehajtást kezdeményeznek. Jó hír viszont, hogy ha közben mégis fizet a polgár, akkor automatikusan leállítják a folyamatot. A kormányrendeletből az is következik, hogy nem zárul le a tavalyi évvel a pótdíj fizetési kötelezettség. Ha valaki úgy dönt, kifizeti az üzemben tartás januári összegét, de tavalyról még van adóssága, akkor az új befizetés nem erre az évre szól, hanem a tavalyi első törlesztés, azaz a pótdíj ebben az évben újra elkezd ketyegni”. Kellemetlen, hogy a kormányrendelet nem tesz különbséget a között, hogy valaki miért nem fizet. Az ugyanis nem ugyanaz, hogy valaki nem akar, nem tud fizetni, vagy éppen az adott határidő esetén beteg volt. M. B. E. - Ny. Sz. Hatmilliárdos tb-hiány A megyében 37 ezer társadalombiztosítási járulékfizető kapta meg a napokban az egyenleget: túlfizetésben van, nullán áll, vagy elmaradást kell pótolnia az egészségbiztosítási pénztárral szemben. A baranyaiak - papíron minden második kiértesített hátralékos - pillanatnyilag 6,061 milliárd forinttal tartoznak a tb-nek, így jó néhányan várhatják az újabb felszólításokat, sőt a végrehajtót is - tudtuk meg Beke Ibolyától, a Megyei Egészségbiztosító Pénztár osztályvezetőjétől. Természetes személyeknél már 20-30 ezres tartozásnál megérkezhet a végrehajtó, holott ilyen tétel eléréséhez elég csak megfeledkezni néhány adat pontosításáról. Ha például az egyéni vállalkozóról nem tudják, hogy kiegészítő tevékenységként szerez jövedelmet, főállásúként kezelik, s máris bajba kerülhet. A kifizetetlen számlák után pedig több, mint 40 százalékos éves késedelmi kamatot számolnak fel, úgyhogy érdemes az egyenleg értesítőkön nem tetsző összegekről pontos információt kérni a tb-ügyfélszolgálattól. Mert felháborodott kiértesítettből van épp elég, ezt bizonyítják a szerkesztőségünkbe érkező telefonpanaszok is, és nem egy alkalommal kiderült már, hogy évekkel korábbi kis összegű tb-tartozásról van szó, melynek időközben sokkal nagyobb értékűvé vált a kamatterhe, mint az eredeti adósság. Tovább drágul a burgonya BARANYAI KÖRKÉP A termelők és a kereskedők is normálisnak tartják a burgonya jelenlegi árát. A vásárlók viszont attól félnek, májusra száz forint alatt már nem is vásárolhatnak a krumpliból. Két évvel ezelőtt akkora volt a termés, hogy tavasszal már 5-6 forintért is szállítottak Horvátországba és Szerbiába a termelők, csakhogy megszabaduljanak a feleslegtől. Akkor az állami intervenciós alapból is kaptak támogatást, ennek ellenére olyan nagy volt a ráfizetésük, hogy többen abbahagyták a termelést, vagy legalábbis csökkentették a burgonya termésterületét. Ez egy normális reakció volt - mondja Török Zoltán, az FM Agrárrendtartási Hivatalának munkatársa -, hiszen 3-400 ezer tonna volt a felesleg, amit egyszerűen nem lehetett eladni. Ennek következtében tavaly már csak egymillió tonna burgonya termett, ez feltehetően fedezni fogja az ország ellátását. A termelők azért elégedettek a mostani 50-55 forintos árakkal, mert ezzel legalább a költségeik megtérülnek - legalábbis így vélekedik Horváth Attila, a térség legnagyobb burgonyatermesztője, a szentlőrinci Solanum Kft. igazgatója. A fogyasztók viszont attól tartanak, a folyamatos áremelés miatt májusra már 100 forint lesz egy kiló krumpli. A kereskedők ezt kizártnak tartják, s bár 50 forintnál drágább lesz, a raktárkészlet miatt maximum 70 forintig emelkedik az ára. B. G. Kevés a parkoló, túl sok a gyorshajtó PÉCS A Városi Balesetmegelőzési Bizottság legutóbbi ülésén bírálták a város parkolási elképzeléseit. Gál Jenő rendőrőmagy, a Baranya Megyei Balesetmegelőzési bizottság titkára felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy hiába terveznek fizetőparkolókat a város területén. Az emberek jelenleg is inkább máshol, olykor a tilosban hagyják autóikat. Ennek két oka is van. Egyrészt a parkolók nagyon drágák, az emberek nem szívesen fizetnek ki a parkolásért ennyi pénzt. Másrészt vannak olyan parkolók, ahova nem lehet biztonságosan behajtani. Nagyok a lukak, akár tengelytörést is kaphat az autó. Véleménye szerint nem a fizető- parkolók bővítése lenne a jó megoldás, hanem a forgalmi rendet kellene felülvizsgálni. A város elképzelése tartalmazza, hogy parkolóházak megépítésére kellene vállalkozókat megnyerni. A résztvevők hangsúlyozták, parkolóházba csak akkor mennek be majd az emberek, ha olcsóbbak lesznek, mint a közterületi fizetőparkolók. Kérdéses, hogy akkor megéri-e bárkinek is ilyen vállalkozásba vágnia a fejszéjét, mert így csak nagyon hosszú idő után térül majd meg a befektetett tőke - ha megtérül egyáltalán. A rendőrség munkáját is kritika érte. A hétvége éjszakáin rengeteg a gyorsan hajtó, feltehetően ittas gépjármű- vezető. A villanyrendőrök tilos jelzését sokan nem veszik figyelembe, emiatt életveszélyesekké váltak éjjelente az útkereszteződések. Rendőrjárőrt ugyanakkor nem látni az utakon. Dr. Cserép Attila rendőr ezredes (képünkön), a pécsi kapitányság vezetője elmondta, a rendőrség személyi és anyagi feltételei sajnos nem teszik lehetővé, hogy éjjelente a jelenleginél több közlekedési járőrt küldjenek ki a város területére. U. G. Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napkon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-V asárnap Pécs város felnőtt lakosságának szombaton: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és I. sz. Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttéinek szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében szombat, vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt betegeknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig. Tel.:313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay patika, Lánc u. 20., Winkler Lajos, Munkácsy M: u. 4. Komló: Piramis, Kossuth L. u. 71. Mohács: Szent Ferenc Kossuth L. u. 66. Pécsvárad: Szentháromság, Szentháromság tér 9.. Sásd: Szent György gyógyszertár, Szent Imre u. 19. Siklós: Hollós, Baros G. u. 7. Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Boróka, Szent István ltp. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés szombaton ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 15- 18 óráig. Telefon: 413-303. Eleinte felhő KTM Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az éjszakai órákban újabb hidegfront érte el országunkat, amely ma napközben vonul át fölöttünk. A front mögött egyre szárazabb levegő érkezik folénk, ezért észak felől csökken a felhőzet. Délen és keleten azonban eleinte még sok lesz a felhő, és ott kisebb havazás is előfordulhat. A szél északi, északnyugati irányból megerősödik, az Alföldön gyakran viharossá fokozódik. Hideg, téli időre számíthatunk, a hőmérséklet csúcsértéke +2 és -3 fok között alakul, de a szélben még ennél is hidegebbet érzünk. ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Az éjszaka érkezett hidegfront felhőzete eleinte még benyúlik a megye fölé, ezért nem kizárt kisebb havazás. Később csökken a felhőzet. Az észak- nyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hőmérséklet csúcsértéke 0 és 2 fok között alakul. Nagyobb csapadék a jövő héten lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 0 Paks: Siófok: 1 Pécs: Szekszárd: 2 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 0 Velencei-tó: 2 Fertő-tó: 0-2 Duna: 0 0 1-2 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 35-50 Velencei-tó: 40-55 Fertő-tó: 30-40 Paks: 30-40 Pécs: 30-40 Mohács: 45-55 50-55 35-45 35-45 35-45 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Ma elsősorban az északkeleti országrészben kell havas, síkos útszakaszokra számítani, ott nem árt a fokozott óvatosság. Az ország nagy részén száraz utakon, jó látási viszonyok mellett lehet autózni. Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc r í i 1