Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)

1998-01-29 / 28. szám

1998. január 29., csütörtök Olvasószolgálat Dünántúli Napló 11 Ma , Szeretettel köszöntjük * névnapjuk alkalmából ADÉL ’ nevű kedves olvasóinkat Az Adél név germán eredetű Jelentése: nemes A Nap kél 7.15, , nyugszik 16.40 órakor * Hírszerkesztő: Csuti János * Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es számon: Nimmerfroh Ferenc Közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 9.30-11.30-ig díjmentesen hívható 1 és az oldalt í * összeállítja: Török Éva Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Kevesebb köd Az éjszakai órákban hidegfront érte el országunkat, mely nagy sebesség­gel mozog dél felé, és ma napközben el is hagyja térségünket. A front mögött száraz levegő áramlik, ezért a felhőátvonulásokat legfeljebb az észa­ki és a keleti megyékben kiséri egy- egy futó hózápor. Az ország nagy részére a napsütés lesz a jellemző. Az A megyében ma felhőátvonulások­ra lehet számítani az érkezett hideg­front hatására, de havazás továbbra sem lesz. Az északnyugati szél gyak­ran megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet csúcsértéke 0, -1 fok körül alakul, de a szélben ennél hide­gebbet érzünk majd. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 0 Paks: Siófok: 0 Pécs: Szekszárd: -1 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) északnyugati szél többfelé megélén­kül, helyenként megerősödik. Hideg Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 30-40 40-50 Velencei-tó: Fertő-tó: 35-45 40-50 időre számíthatunk ma is, a hőmér­Balaton: 1 Velencei-tó: 0 Kaposvár: 25-35 Paks: 25-35 séklet csúcsértéke mindössze +1 és -4 Tisza-tó: 2 Fertő-tó: 0 Siófok: 25-35 Pécs: 25-35 fok között alakul. Tisza: 0-2 Duna: 2-3 Szekszárd: 25-35 Mohács: 25-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A hidegfront hatására a köd mindenütt megszűnik, javulnak a látási viszonyok. A közlekedésben egyedüli zavaró tényező legfeljebb a szél lehet. Az északnyugati szél sebessége elérheti a 45-50 km/ó-át. Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 06-90-504-001 Faxbank info: Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Egészségügyi Ellátás Baranyában • Mindennapos felvételi ügyeletek “gyermek belgyógyászati betegek ré­szére: Siklós, Sellye város és város- környék, Pécs városkörnyék prog­resszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti be­tegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napo­kon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye egész te­rületéről érkező betegeket. Pécs város felnőtt lakossága ré­szére belgyógyászat, sebészet: .POTE II. sz. Sebészeti és Belgyó­gyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézse­bészeti Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csa­tolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszi­chiátriai betegek felvételét a Pszichi­átriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai el­látás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. A komlói, mohácsi, siklósi,szi­getvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Szemészeti betegek ügyeleti ellá­tása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika (400-ágyas Klinika). Felnó'tt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék fel­nőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy he­lyen, a Gyermekklinikán, Pécs, Jó­zsef A. u. (bejárat a Bajnok utca fe­lől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay patika, Lánc u. 20., Winkler Lajos, Munkácsy M: u. 4. Komló: Piramis, Kossuth L. u. 71. Mohács: Szent Ferenc Kossuth L. u. 66. Pécsvárad: Szentháromság, Szentháromság tér 9.. Sásd: Szent György gyógyszertár, Szent Imre u. 19. Siklós: Hollós, Baros G. u. 7. Szentló'rinc: Szent Lőrinc, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Boróka, Szent István Itp. SOS-ELET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat Pécsi Csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki ré­szére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 8—9-ig, 12-16-ig belgyógyászat, 16-18-ig nőgyógyászat. Ma jeligés AIDS-tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. 5. 17-20 óráig. Díjmentesen hívható: 413-303. Ifjúsági Pszichológiai Tanács­adás (ingyenes) Pécs, Nagy Lajos király u. 1. Ifjúsági Ház ma 16-18-ig. Drogambulancia szolgálat. Hív­ható: minden péntek este 20.00-tól szombat reggel 06.00-ig. Zöld-vonal (ingyenes): 06-80-332-600. Véradás: Hősök terei rendelő 8-12-ig. Postabontás DUnántúli Napló Pécs Pf.: 134 7601 Jelentős támogatás Az Új Dunántúli Napló január 15-i számában megjelent „Értelmet adó világosság” című cikkhez, a következő kiegészítés érkezett. A Világ Világossága Alapítvány több mint 200 millió forintos beruházásához a Rehabilitációs Alap 104 millió forint, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ saját forrásaiból 9,4 millió forint tá­mogatást biztosított. Gyöngyösi Péterné igazgató Minősíthetetlen stílus Január 21-én 8 óra körül a siklósi piactérre mentem vásárolni. A Mária utcai gyalogátkelőn haladtam át, amikor balról, a Dózsa György utcából, egy kék színű Opel Kadett személygépkocsi olyan sebességgel kanyarodott be jobbra a vizes, csúszós úton, hogy épp csak el tudtam előle ugrani. A sáros vizet így is rám vágta. A vezetője az esettől 10-15 méterre megállt, kinyitotta a kocsi ajtaját és rám kiabált: nem ütöttelek el, mi bajod van? Kissé meglepődtem a durva stíluson és a tegezésen, hiszen a ko­rát nézve a fiam lehetett volna. Ezt ki is kértem magamnak, majd csak annyit válaszoltam, hogy „azért egy kicsit lassabban is közle­kedhetne, főleg ilyen helyen és úton”. Bár ne szóltam volna semmit, mert ekkor a vezető kiszállt a ko­csiból és fenyegetően folytatta: fogd be a pofád és húzz el gyorsan, míg szét nem rúgom a fejed! Mivel láttam, hogy a kocsiban többen is ülnek és nem akartam magam inzultusnak kitenni, szó nélkül elmentem. Véleményem azonban van. Szerintem az ilyen agresszív ember nem érdemli meg, hogy jo­gosítványt kapjon és gépkocsival közlekedjen. Viselkedésből is elégtelenre vizsgázott, csak az vigasztal, hogy tudom: a fiatalok többsége nem ilyen. Mint apa és nagyapa mégis megalázónak tar­tom, hogy így kivetkőzött magából. Épp ezért ma is foglalkoztat a gondolat, hogy mit csinálna az ilyen ember, ha a szüleivel, nagy­szüleivel történne hasonló eset?! Név és cím a szerkesztőségben Másként is lehetne Ha az utak, közterületek havasak, csúszósak, okkal szidjuk az ön- kormányzatot vagy azt a céget, amelynek a hóeltakarítási munkát kiadta. Sok társasház, családi ház előtti járdán sem jobb a helyzet, pedig ezekért a tulajdonosok felelnek! S. J., Komló A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Országos Tévéműsor-ajánlat 0© Baranyai Kínálat 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 192/40. 10.05 Helló, világ! (ism.) 11.05 Erdészház Falkenauban 13.00 Az örökzöld „örökzöldek” • 14.00 Rondó »14.50 Unser Bildschirm í 15.25 Bor és hatalom (ism.) j 16.00 Jövő-Menő ' 16.30 A szerelem jogán 160/71. 117.00 Gyorssegély * 17.10 Csellengők , 17.15 Bohózat album 17.45 Körzeti híradók 18.00 Az utódok reménysége 18.35 A pampák királya 130/56. 20.00 Szomszédok 20.30 A titok 22.00 Kenő 22.05 Hírek k22. 10 Aktuális .22.35 Világkép (Feliratozva is!) 123.05 A meg nem értett 0.45 Híradó I 6.00 Faluvilág 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupa-csupa élet 77. 13.55 Cápali és Cápeti 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz 15.50 Organikus narancs 12. 16.15 Remington Steele 38. 17.05 Marienhof 77. 17.30 Csupa-csupa élet 74. 17.55 Az Acapulco-öböl 80. 18.25 Szerencsekerék 19.30 Gazdagok és szépek 82. 19.55 Forró nyomon 20.50 Rex felügyelő 5. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele 23.45 Hajnaltól napestig 6.30 Jó reggelt! 8.30100-ból egy (ism.) 9.30 Borostyán (ism.) 10.30 Dragon Ball (ism.) 10.55 Grand Prix (ism.) 11.20 Candy, Candy (ism.) 11.45 Sweet Valley (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 13.10 Randevú Edittel 13.30 Borostyán 34. 15.00 Rajzfilm Klub 16.15 Sweet Valley 67. 16.40 Knight Rider 18. 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Falcon Crest 45. 18.55 Meri vagy nem meri? 19.30 Fókusz (közéleti mag.) 19.55 Meri vagy nem meri? 20.00 Angyali érintés (amerikai sorozat 12.) 20.50 A kolónia (am. film, 1995.) 90’ 22.30 Marhakonzerv akció 0.10 Fókusz (ism.) MTV 1 TV2 RTL KLUB DUNA TV [ PÉCSI VÁROSI TV SZÍNHÁZ 10.45 (kis)Mamaklub (ism.) 11.20 Régiók (ismétlés) 12.35 Mesefilmek 12.50 Kapcsok (ismétlés) 13.25 Borok, borvidékek 13.55 Az utolsó ember 15.35 Tóth Menyhért 16.00 Európa hite 16.35 Tájak, fortélyok, asszonyok 16.50 Kertgazda 77.10 Jelenko 13/13. 17.40 Tóbiás és az oroszlán 18.00 Híradó 18.20 Ermo (hongkongi film, 1994) 19.50 Jirzi Stivin jazzquartet játszik 20.05 Váltó 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Mozgó Kép (ismétlés) 22.05 Portré helyett 22.15 Robert és Robert Janisch Attila főiskolás vizsga­filmje 22.45 Lélegzet-visszafojtva MTV1, 23.05 A meg nem értett. A Rómában élő angol diplomata fele­sége meghal. Nagyobbik fia tragikus ‘■módon tudatja bánatát. tv2, 20.50 Rex felügyelő. Megszökteti a vizsgálati fogságból egyik régi bűn­társa a lengyel Boreket. A bűnözők újabb nagy dobásra készülnek. RTL KLUB, 20.50 A kolónia. A szu­permodern otthonok valójában börtö­nök, itt a tulajdonos mindenkiről min­dent tud, s halállal bünteti a szökést. DUNA TV, 13.25 Borok, borvidékek, borkultúrák. A kanadai ismeretter­jesztő filmsorozat ma az új-zélandi bo­rokat mutatja be. MTV 2 18.00 Az Onedin család 18.30 Magyarország ma 18.55 Futrinka utca (ism.) 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Stevenson utazásai 20.50 Magyarok cselekedetei (ism.) 21.00 TS-extra 21.30 Rockcsütörtök Sziget-Mix 22.00 Heltai Jenő: A néma levente 24.00 Mélyvíz TV 3 16.00 Egy rém rendes család 16.30 Dinasztia (ism.) 17.30 72 óra 18.00 Ki a főnök? 49. 18.30 Hegylakó 69. 19.30 Hír3 20.00 Emlékek rabságában 22.00 Fejvadász 18. 23.00 Hír3 (ism.) 23.30 Hegylakó (ism. 69.) 0.3072 óra (ism.) szív tv 16.00 Off Road magazin 16.30 Sztárbár 17.00 Broadway Melody (am. zenés film, 1940) 19.00 City kulturális magazin 19.15 Kapásjelző 19.30 Én kicsi pónim 20.00 Pénzvilág 20.30 Szédülj el! 21.00 Címlapsztori (amerikai film) 23.00 Sztárbár MSAT 16.00 Music boxmeccs 16.30 News-da 17.00 Szelep (sportműsor) 18.00 Beijny Hill (sor. 10.) 18.30 A hekus (sor. 24.) 19.30 Saskarmok (amerikai film) 108’ 21.20 Murder One (angol sorozat 23.) 22.20 Nézőpont (amerikai film, ism.) 9.00P.M.J.V. Önkormányzatának közgyűlése 17.20 Centromédia Elektronikus TV újság 18.20 Kézről kézre Siketek és Nagyothallók Orsz. Szöv. műsora 19.00 Pécs ma (ism.) 19.20 Archívumból 20.00 Patika magyar sorozat 20.30 Befejezetlen álmok amerikai film 21.45 Centromédia Elektronikus TV újság 22.45 Műsorzárás FORDÁN ZENGŐ 5.30 Műsorkezdés. 5.45, 10.00, 11.00, 13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 Hírek. 6.00 Reggeli hírössze­foglaló. 9.20, 10.50, 11.20, 13.20, 14.20, 15.20, 16.20 Közlekedési in­formációk. 9.30 Programajánló. 10.05 Városlakók magazinja. 11.30 Kamarai hírek. 11.45 Tőzsdei hírek. 12.00 Dél­előtti hírösszefoglaló. 12.05 Zenedo­boz. 13.30 Sporthírek. 13.45 Tőzsdei hírek. 14.30, 16.30 Programajánló. 17.00 Suttogó Harangok. 18.00 Sporthírek. 18.00 Oldies kívánságmű­sor. 19.00 Műsorzárás. Nemzeti Színház: Carmina Burana (19.00) Balassi-bérlet. Kamaraszínház: Caligula helytartója (19.30) - Arany-bérlet Pécsi Harmadik Színház: (Őr) ké­nyes témák (19.00) a Dunaújvárosi Táncszínház vendégjátéka. HANGVERSENY Szigetvár Filmszínház: Ifj. bérlet II. hangv. (9.00, 10.30, 12.00). FILM PÉCS Park: Szigorúan bizalmas (15.30, 1/.45, 20.00). Apolló: Árnyék-összeesküvés (15.30, 17.45, 20.00). Apolló Klub: Az erőszak vége (17.00, 19.30). Uránia: Titanic (15.30, 19.00). MOHÁCS Kossuth: Összeesküvés elmélet (18.00, 20.00). SIKLÓS Táncsics: Hatalmas Aphrodité (19.00). Pécs, Apolló Klub: Az erőszak vége

Next

/
Oldalképek
Tartalom