Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)

1998-01-24 / 23. szám

1998. január 24., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 11 Magyarul magyarán Szófordulatok, kiszólások Ülök az autóban útitársként a vezető mellett, s hirtelenében egy kóbor kutya ugrik a kocsi elé. A villámgyors fékezés el­lenére a szegény jószág a le­vegőbe repül. Á vezető csak annyit tud mondani: Ennek már annyi! - Ijedtségem aka­dályozott meg abban, hogy megkérdezzem: Mennyi? Az­óta többször hallottam ezt a szófordulatot, kiszólást, s rá­jöttem, hogy voltaképpen erre nem is lehet így kérdezni, mert nem mennyiséget jelent, s ha mégis, akkor teljes (totá­lis) mennyiséget, amely mi­nőségbe csap át, s körülbelül azt fejezi ki, hogy annak a va­lakinek vagy valaminek, akire vagy amire vonatkozik, vége. Meglepetésemre az írott sajtóban is találkoztam vele. Egy színvonalas hetilapunk­ban olvasom: „Aki a húszas évei végéig nem tudta meg­alapozni jövőjét, annak annyi, mehet Isten hírével” - Ez nem ugyanaz, mint az előbbi, vagyis nyelvi univerzáléval kifejezve: nem kaput, de alig jóvátehető fordulat az életben. Ha visszatekintünk a kö­zelmúlt nyelvhasználatára, megtalálhatjuk ennek a szó­fordulatnak, kiszólásnak az előzményeit. Sőt egyik-másik túlélte a nyelvi divat változá­sát, és ritkábban bár, de ma is hallható. Talán a legismertebb a: nekem már fújtak, annak már fújtak és a teljes sikerte­lenséget kifejező: fújhatod. Egy író szerint ez a nyelvi fordulat a valamikor munkás­élet elmaradhatatlan hangjel­zésére, a gyárak munkakezdé­sének dudálással való jelzé­sére vezethető vissza. Más magyarázat szerint a fúvós zenekarral kísért gyászszer­tartással is kapcsolatba hoz­ható. Szorosan kötődik ehhez az elhúzták a nótáját közis­mert szólásunk. Minden bizonnyal ebbe a sorba tartozik az annak már lőttek vagy nyelvjárásban: annak már lüttek változat. Nem kell föltétlenül a golyó általi halállal történő kivég­zésre gondolnunk. A magasz- tosabb díszlövés is eszünkbe juthat. Napjainkban azonban nagyon is hétköznapi jelentés- tartalmában használatos, vagyis akinek vagy aminek lüttek, azon már nem lehet segíteni. Nem a jóvátehetetlen törté­nés, sorsfordulat juthat kifeje­zésre nyelvi eszközökkel, ha­nem egyfajta belenyugvás (bölcs vagy ostoba) az álta­lunk megváltoztathatatlanba, amikor ezt mondjuk: nekem (nekünk) már nyolc. A szil­veszteri kabaréműsomak is ezt a sokat sejtető címet adták a szerkesztők. Néha a szláv nyelvekből való kölcsönzés­sel fejezzük ki ugyanezt, ami­kor ez hangzik el: secko jedno. Emelkedettebb stílusban a tárgyalt jelentéstartalmat így lehet megfogalmazni: befel­legzett, annak befellegzett. Azaz élete egén sötét felhők gyülekeznek, és számítani le­het a pusztító vihar kitörésére. A felsorolt nyelvi kifejező eszközöknek közös a tartal­muk: ha valakivel valami nagy baj történik, sorsa válsá­gossá válik, valami nem sike­rül, ha elképzelése, terve du­gába dől, akkor a felsorolt nyelvi fordulatok valamelyike szinte reflexszerűen jön a nyelvére. Közülük homályos­sága miatt fantáziátlan, ezért a legkevésbé ajánlatos az annak annyi kiszólás. Rónai Béla Almok, kísérletek színpada Jövőre tíz éve lesz, hogy el­hunyt Sipos László, a neves fiatal pécsi színész, aki halála előtt Hajnóczy Péter „A Halál kilovagolt Perzsiából” című művét vitte színpadra Pécsett, a Művészetek Házában. Az előadást a filmről ismert „Madárka” követte. Pécsi színészek - főként kísérletező fiatalok - léptek fel, hogy nem színházi kö­rülmények között, saját ked­vükre teremtsenek színpadot, s ezzel egy öntevékeny, sza­bad színjátszás hagyománya honosodott meg a házban. Azóta a Sipos Színpad né­ven ismert, mindig hamvaiból újjászülető csapat sok más közt Székely János Dózsáját, Lenau Faustját, Weöres Sán­dor Pszichéjét, Csehov Med­véjét, dramatizált Bergman- novellát vagy Bertók László és Bükkösdi László közös munkáját, a Zénó, a csodála- tos-t adta itt elő emlékezetes, igényes színészi alakítással. Január 26-án 10 és 14 óra­kor, majd kedden 14 és 17 órakor felnőttek és gyerekek egyaránt kíváncsiak lehetnek Weöres Sándor Holdbéli csó­nakosára és más műveire - az előadás szomorú apropója, hogy a tavaly Hang Gábor be­tegsége miatt elhalasztott be­mutatót most a fiatal művész emlékének is szentelik. B. R. Megújuló Filharmónia Pécsre jön a King’s Singers: ez az első magyarországi vidéki koncertjük A rendszerváltás a kulturális élet több szervezete mellett az Országos Filharmónia is átalakult. Annak pedig csak alig né­hány napja, hogy bejegyezték a Filharmónia Dél-Dunántúli Közhasznú Társaságot. Az állami támogatással 1952- ben létrejött Országos Filhar­mónia számára a hatvanas évek jelentették a csúcsidőszakot. A szervezet a rendszerváltásig még jól működött, de a 90-es évek elején már komoly pró­bálkozások indultak be a régió­rendszer kialakítására. Ez a terv végül is megbukott, a Filhar­mónia a csőd szélére került. Most a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium alapítá­sával három közhasznú társa­ság jött létre az országban, ezek közül Baranya, Somogy és Tolna területén a Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszer­vező és Rendező KHT végzi a munkát. Az ügyvezető igaz­gató, Várnagy Attila máris a megújulásról és a tervekről be­szélt.-Elsősorban a Pécsi Szim­fonikus Zenekarral dolgozunk, de bármilyen együttesnek szer­vezünk szereplést. Tevékeny­ségi körünk kibővült, könnyű­zenei hangversenyeket is ren­dezhetünk, galériára és kiadvá­nyok készítésére is jogosítvá­nyunk van. A társaság másik fő tevé­kenységi köre az ifjúsági hang­versenyek szervezése maradt. A színvonalból itt sem enged­nek, olyanokat léptetnek fel például, mint a Benkó Dixie­land, a Pécsi Klarinét Kvartett, az Amadinda Együttes vagy a Zengő Együttes. Várnagy Attila úgy látja, nonprofit szervezetként első­sorban a pályázati lehetősége­ket kell kihasználniuk, hiszen az állami támogatás a költsé­geknek csak nagyjából 30 szá­zalékát fedezi. Az évi 130 ifjú­sági és 25 nagyzenekari koncert bevétele, az aránylag alacsony jegy- és bérletárak mellett szin­tén kevés, miközben a költsé­gek, járulékok emelkednek, és a jogdíjakkal is számolni kell.-A zenei érdeklődés nem növekszik lényegesen - mondta el a Filharmónia dél-dunántúli ügyvezetője. - A lakosságnak csak körülbelül 2 százaléka ér­deklődik a komolyzene iránt, ami Pécsett 2000 hallgatót je­lent. Az iskolások esetében most is, ahogyan régen, a taná­rokon múlik a legtöbb. Azt azonban nyugodtan mondhat­juk, hogy ma a megyében az if­júsági koncertek jelentik azt a kulturális területet, ahol a gye­rekek rendszeresen színvonalas produkciókhoz juthatnak, meg­fizethető áron. A megújult társaság idei leg­nagyobb zenei eseményének ígérkező rendezvénye a világ­hírű King’s Singers együttes február 19-ei koncertje lesz a POTE aulájában. A most 30 éve alakult együttes hat tagja több évszázad zenei anyagából válogat, Monteverditől Orlando di Lasso-ig, de az olyan kortárs szerzőkig is, mint Ligeti György vagy Henryk Gorécki. A King’s Singers mindenhol sikert arat, Japánban, Új-Zé- landon, Brazíliában éppúgy, mint Dél-Afrikában, ahol pél­dául egyetlen óra alatt elfogyott az összes jegy, vagy Koreában, ahol 40 000 nézőjük volt, tévé- közvetítésen pedig 10 millióan láthatták őket. Budapesten többször is jártak már, de vi­dékre most először utazik az együttes. H. I. Gy. Taktusok Vilniusból Nem mindennapi sikert ért el egy pécsi fiatalember tavaly késő ősszel Vilniusban. Szabó Dániel - aki a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban tanító pedagógus, Szabó Szabolcs karnagy huszonkét éves fia - a litván fővárosban a jazz-zongo­risták hagyományosan megren­dezett nemzetközi verse­nyén megosztott máso­dik díjat nyert. Az első díj odaítélésétől a zsűri évek óta tartózkodik.- Minek köszönheti, hogy a legmagasabb pontszámmal jutalmaz­ták?- A zsűri az előadás­módban a sokszínűséget emelte ki. A versenyzők többsége általában csak egyvalamiben nyújtott kivételest. Most a Ma­gyar Rádió meghívásos versenyén is a tizenöt in­duló között lehettem. A verseny többfordulós, egyelőre kérdéses, ki lesz az az öt zongorista, aki döntőbe jut.- Milyennek látja a jazz helyzetét a korosztálya szemével?- Az instrumentális zene elég mostoha sorsú nálunk. A dzsessz helyzetén a 90-es évekkel beköszönő populáris irányzatok - a techno-zene és társai - is sokat rontottak. Je­lentősebb hazai dzsessz-műhe- lyekről én nem tudok, bár sok a tehetséges fiatal, nagy a konku­rencia. Az igazán komoly dzsessz soha nem lesz a tömeg- kultúra része. Mindenesetre - amellett, hogy sajátom mellett más dzsessz-zenekarban is ját­szom, tagja vagyok egy pop­rock együttesnek is. Dzseff Parcaro Emlékzenekar néven jött létre, és az igényes muzsika populárisabb válfaját képviseli.- A pozitív példa Lengyelor­szág, ahol a dzsessz területén is megindult és már most élén- kebb a vérkeringés, mint Ma­gyarországon. Nálunk egyre személytelenebb a társadalom. Sokan anyagiasak, fáradtak. De ez nem jelenti azt, hogy kiáb­rándultán zenélnék. Ellenkező­leg. A zenélés mindig öröm is. Nekem, aki ezt műveli, kell hinnem ab­ban, hogy ki lehet nevelni egy igényesebb közönsé­get, aki megbecsüli, aki a klubokban ilyen zenét akar hallgatni és hajlandó a tá­mogatására is. Hinni, hogy a jó zene előtt legalább a kiskapuk kinyílhatnak.-Mit mondana el dió­héjban magáról?- Négy-öt éves korom óta zongorázom, Apagyi Mária és Gonda János az első tanítómestereim, és persze édesapám. Tagja voltam a komlói Spirituálé kvartettnek, amelyben édesapám, Kunos István, Nagy Ernő, Galyasi Géza - később Rab László - szere­peltek. A budapesti Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola másodéves hallgatója vagyok. A dzsesszhez kötetlensége, im­provizációs lehetőségei vonzot­tak. B. R. „A zenélés mindig öröm is. ” fotó: Tóth Hírcsatorna Kismonográfiák Pécs­ről. A Pécs története alapít­vány kuratóriuma a város történeti kismonográfiájá­nak elkészítésére hirdet pá­lyázatot 1999. decemberei­éi határidővel. Témája Pécs története a legkorábbi idők­től a rendszerváltásig. Rész­letes szerkezeti vázlatot és minta-fejezetet kell benyúj­tani április 30-áig. Magán- személy, kutatói közösség egyaránt pályázhat, a meg­bízásról ez év július 15-éig hoznak döntést. A munkákat dr. Polányi Imre kuratóri­umi elnöknek, a JPTE BTK Modernkori Történeti Tan­székére kell beküldeni. Komlóiak a rádióban. Az elmúlt napokban a Ma­gyar Rádió népszerű „Ki nyer ma?” című zenei vetél­kedőjén a nyertes a Komlói Kamarakórus CD-hangle- mezét kapta jutalomként, melyet a rádió a minap mu­tatott be „Kóruspódium” című adásában. Táncszínház a Harma­dikban. Január 29-én este 7 órakor Pécsett, a Harmadik Színházban a Dunaújvárosi Táncszínház vendégszere­pei a Szabad színházakért alapítvány támogatásával. „(Or)kényes témák” című összeállításuk koreográfiá­ját Bognár József, Énekes István, Janek József, Rácz Attila és Szögi Csaba közö­sen készítették el, művészeti vezető Rácz Attila. Egyéves a Sétatér. Egy­éves a Sétatér címmel meg­jelenő pécsi transzkulturális folyóirat. Ebből az alkalom­ból január 30-án 18 órakor Pécsett, a Dominikánus Házban rendeznek estet, ahol Makay Ida költővel Mihalik Zsolt szerkesztő beszélget. Zsoltárok világa. A Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület Helytörténeti Szakosztálya január 27-én, kedden 17 órakor találkozót tart, amelyen id. Dobos László „Megzenésített zsol­tárok a zenetörténetben” című előadása hangzik el. Vitavezető dr. Vargha De­zső szakosztályvezető. Tükröm-tükröm. Január 27-én 15 órakor a Pécsi Nemzeti Színházban hajvi­selet, smink és az arc kiké­szítése lesz a témája a Szi­várvány Gyermekház által „Én és környezetem” cím­mel szervezett foglalkozás­nak. Házigazda Till Tamás, szervezője Szabó Hajnal. Sírással a mosoly mögött Ami először eszembe jut, az a néha szomorú, néha csúfondá- ros kis mosolya. Olyan fajta mosoly volt ez, mely mögött gyakran több a fájdalom, mint a jókedv, s amellyel az ember időnként azt az üzenetet küldi önmagának, hogy igenis, bármi történik, őmindent kibír. De néha nem. Néha az élet nem békés öregkorról szól, ha­nem most már örökké beváltatlan tervekről, megérdemelt, de már be nem teljesülő lehetőségekről, és olyan számvetésről, amit túl korán mér az emberre a sors. És néha már a mosoly sem elég. Olyankor lehullik minden védelem, s valahonnan a lélek mélyéről a felszínre tör a féle­lem és a szenvedés. Szenvedés a betegségben és a félelem az el­múlástól. A halál szót mi csak egyszer mondtuk ki Hang Gáborral. Akkor viszont beszéltünk róla órákon át. Arról, hogy az élet­nek sohasem a hossza számít igazán, hanem az, amit teszünk addig, amíg tart. Hogy biztosan van másik oldal, ahonnan a lel­kek érkeznek, és ahová mennek is, s hogy talán ez lehet az a vi­lág is egyben, ahol a tervek, az álmok, az ötletek, az ihletett gondolatok laknak. Ha ez az a világ, akkor Hang Gábor most hazatért. Mert tíz-tizenkét terve még akkor is volt, amikor már sú­lyos betegségével küzdött. So­hasem csak bábszínész volt. A színház mint egész érdekelte, ebbe a díszlet éppúgy beletar­tozott, mint saját, önálló alko­tásai. Művész volt, mindig az alkotás lázában. Tizenöt éve sincs, hogy a pályáját kezdte, s az első nagyobb sikerek két-há- rom éve, fiatalon érték: a hazai bábszínházak találkozóján a legjobb színész lett, és ezt a cí­met kapta a Zágrábi Nemzet­közi Bábfesztiválon is, amikor már bujkált benne a betegség. Talán fél éve, hogy elmesélte egy tervét. Mint valaha az igaz­mondó vásári komédiás, szere­tett volna a pécsi belvárosi ut­cán egy egyszemélyes bábszín­házát csinálni. Itt kommentálta volna időről időre a városi, az országos visszásságokat, köz­ügyeket, hol humorral, hol iró­niával, mikor mi kell. A betegség művészként is változtatott rajta. Ez nem csoda, hiszen aki alkot, saját kínlódásaiból, boldogságaiból is építkezik, s minden élmény, még a fájdalmas is, többé és más emberré tesz bennünket. Azt mondják, Gábor örömet tudott szerezni a közönségnek. Ilyen adomány nem jut minden alkotónak. Mint ahogyan arra sem képes akárki, hogy olyan őszinte, igaz és mély érzelmeket mozgasson meg másokban, mint amilyeneket ő tudott ki­hozni a többiekből. Megismer­tette őket önmagukkal, és lehe­tővé tette a számukra, hogy újra felfedezzék magukban a sze­retni tudás képességét. Ezért is van, hogy azzal a harminchat évvel, ami Hang Gá­bornak megadatott, számomra már mindig azt fogja üzenni, hogy egy emberi élet mindig több, mint csupán egyetlen em­beri élet. Hodnik Ildikó Gy. Ősi kultúrák formavilágából kaphatnak ízelítőt akik felkeresik ezekben a napokban a pécsi Kisgalériát. Berényi István fából készült míves szobrait február közepéig láthat­ják az érdeklődők. fotó: laufer László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom