Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)

1998-01-17 / 16. szám

10 Dhnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1998. január 17., szombat Oldalszerkesztő: Gárdonyi Tamás Hírcsatorna A Magyar Kultúra Napja. A Magyar Kultúra Napját ünnepeli az ország január 22-én. A megyei ün­nepséget a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség január 25-én 16 órakor tartja Nagynyárádon, ahol a szö­vetség nívódíjait is átadják. A műsorban a helyi ma­gyar-német baráti kör cso­portjai lépnek fel, és a Ma- gyaregregyi Máré Hagyo­mányőrző Néptáncegyüttes. A program keretében me­gyei civil szervezetek is ok­leveleket adnak át. Január 22-én ünnepi hangverseny és megemlékezés lesz a szi­getvári zeneiskolában, ahol a Mecsek Fúvósötös műkö­dik közre. A Szivárvány Gyermekházban Pécsett e napon 14 órakor általános iskolások vetélkedővel em­lékeznek Brassai Sámuel polihisztorra, Bem honvéd­tábornokára. (ly) Zenei csemegék. Binder Károly zongoraművész, ze­neszerző, a Zeneakadémia Jazz Tanszakának tanára ad koncertet január 20-án 19 órakor a pécsi Művészetek Házában. A művész több film- és színházi zene alko­tója is. Mostani koncertjén legújabb szerzeményeiből válogat. Különleges zenei élményt ígér Weber Kristóf „Dobogó/Drumming” című CD-jének bemutatója is, ja­nuár 22-én 19 órakor. A pé­csi zeneszerzővel Kircsi László beszélget. (ly) Világok. Az eredendő vi­lágképről, a gyermekrajzok üzenetéről tart előadást Molnár V. József január 22- én 18 órakor Pécsett, a Do­minikánus Házban. Másnap 17 órától itt a Sétatér című pécsi folyóirat estje lesz, melyben 18 órától a hászi- dizmusról lesz szó. Nagy Ferenccel Posta János be­szélget. (ly) Harmadik Színház. A pé­csi Harmadik Színházban január 26-án és 27-én este 7 órakor újra látható lesz Kiss Anna költőnő szürreális egyszemélyes színháza, „A macskaprémkalapos hölgy” című darab. A különleges látványvilágú előadásban Antal Olga játszik. (ly) Tüskés Tibor A fa két élete Az egyik élete a mag kicsirázá­sától a fa haláláig, kivágásáig tart. A teremtés harmadik napjá­nak fája. „Akkor megint szólt Isten: Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek ma­got rejtő gyümölcsöt teremnek a földön. Úgy is lett. A föld zöl­dellő növényeket termett, ame­lyek termést hoznak fajuk sze­rint, és fákat, amelyek gyümöl­csöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően. ” A paradicsomkert két fája. Az egyik: az életfája a kert köze­pén. A másik: a jó és a rossz tudásának a fája. Az Ó- és az Új­szövetség fái. Liba­non cédrusa (melyet Csontváry képéről is ismerünk), a Jé­zus példabeszédei­ben szereplő füge­fák, az alacsony termetű, jerikói Za- keus, a gazdag fő­vámszedő vad füge­fája, melyre a bűnös és kíváncsi ember fölmászott, hogy láthassa az arra el­menő Jézust, és amikor Jézus oda­ért, ezt mondta neki: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te há­zadban kell meg­szállnom. ” Gyümölcsöt termő és terméketlen fák. Cso­portba rendeződő, erdőt alkotó fák, és irányjelző, tájékozódást könnyítő, magányosan álló fák. Örökzöld és lombhullató fák. Vadontermő fák és nemesített fák. A kerti almafa a vadalma nemesített változata. De a sze­lídgesztenyének semmi köze a vadgesztenyéhez. Az előbbi Eu­rópában őshoson, az utóbbit Amerikából hozták be. A fa hosszmetszete és ke­resztmetszete. Hosszmetszete: a fa szerkezetét tárja föl. Télen, a lombjavesztett fán látni: min­den fa grafikus rajza más. Ke­resztmetszete: az évgyűrűk a fa életkorát árulják el. A nyelv fái! A köznyelvi ösz- szetett szavakban szereplő fák: fabatka, fagyöngy, fakopáncs, fapofa . . . Magyar helységne­vekben fölbukkanó (a település helyét, eredetét sejtető) fák: Andrásfa, Becefa, Bőszénfa, Budafa, Cserénfa, Gálosfa, Nagyfa... Mennyi fa! A Duna-Tisza táját régen mennyi erdő borította! Áfa másik (második) élete a fa halála után kezdődik. Akkor, ha áfát kivágják. Ez a fa „ túlvi­lági” élete. Áfa másik életét az ember fedezte föl, a fa másik életlehetőségét az ember látta meg. A fa „erősebb” a víznél, és „gyöngébb" a tűznél. Ha a fa a természet megha­tározó elemei közül a vízzel ta­lálkozik, akkor fény derül arra, hogy könnyebb, mint a víz, te­hát segítségével - tutaj, csónak, hajó formájában - közlekedni lehet a vízen. Ha a fa a természet másik meghatározó elemével, a tűzzel találkozik, akkor elég: hőt, me­leget, fényt ad, fűteni, főzni, vi­lágítani lehet vele. És még valamit meglátott az ember a fában, Azt, hogy ala­kítható, formálható, díszíthető. A fa az ember kezében: Noé bárkája; Abrahám föláldozza Izsákot: az égőáldozathoz fa szükséges; a népvándorlás tör­zsei tábort ütnek: a sátrakat ki­támasztó fák; Szent Johanna máglyatüzének fája; a puska tusája; megfaragott szerszám- nyelek: a kalapács, a fejsze, az ásó, a kapa, a gereblye nyele; alföldi parasztházak napsuga­ras deszkahomlokzata. Az ember a szüle­téstől a halálig kö­rülvevő tárgyi világ legfontosabb anyaga. A bölcső és a koporsó fája. Az ágy és az asztal fája. Az evés és a szere­lem tanúja. Hang­szerek rezonáló tü­deje. Összetett szavak­ban az emberi cse­lekvés, az emberi élet, az emberi ta­lálmány megannyi megnevezése: bi­tófa, kapufa, ke­resztfa, kopjafa, lármafa, rénfa, talpfa . . . Áldott, aki ismeri és érti a fa beszédét, másik életét. Akinek gyaluja alól angyal­haj-forgács kunko- rodik elő. Akinek ke­zében a faragókés virágmintát rajzol. Ormánsági szök- röny oldalára kar­colt díszek. Faragott tükörtar­tók. Székelykapu. Egy hajdani, letűnt - pa­raszti - életformát idéző tár­gyak. Az életforma eltűnt; a tárgyak néprajzi múzeumok ki­állításán szemlélhetők. De a fa természete megma­radt. A fa másik élete ma is le­hetőség. Az emberben ma is él a vágy, hogy fából készített tár­gyak vegyék körül. Az ember­ben ma is megvan a hajlam a fa formálására, alakítására, díszí­tésére. A megfaragott fa az alkotót és a szemlélőt egyaránt a te­remtés mozdulatával és szépsé­gével ajándékozza meg. A palkonyai gyerekek is hamar megszerették Sza­tyor Győző fajátékait fotó: Tóth László Kulturális és természeti értékeink Idén is lehet pályázni arra a programra, amely kulturális és természeti értékeinkre hívja fel a figyelmet. Magyarországon a következő kategóriákban lehet pályázni: természeti környezet; kulturális örökség; erőforrás­gazdálkodási technikák; ifjú­sági pályázatok. A Henry Ford Díj személyektől, környezet­védő szervezetektől vagy egyéb közösségi csoportoktól várja a fenti területekre vonatkozó kezdeményezéseket bemutató pályázatokat. A győztesek munkáját trófeával, oklevéllel és pénzdíjjal honorálják. A pá­lyázatok beadási határideje: február 28. Jelentkezési lapot a Henry Ford Természeti és Kul­turális Örökségért Díj informá­ciós és sajtóirodájától kérhet­nek 1027 Budapest, Lipthay u. 5. Tel./fax: 212-5176. (MTI) Vajon (m)ilyenek vagyunk? Két új könyv margójára Nárcisz önszeretetének ugyan baljós vége lesz, azért mi mégis gyakran engedünk a csábítás­nak, ha az a kérdés - milyenek is vagyunk? Milyenek mi, ma­gyarok? A könyv, amiről a csiklandó kérdés kapcsán né­hány szót ejtenék, „csak” egy „közönséges” tankönyv, Ady, Babits, Karátson Sándor és mások kutakodása után „sza­badon”. A Pro Pannónia „Tan­könyvek” című sorozatában je­lent meg „A magyarság kultu­rális földrajzá” címmel. Szerzője dr. Tóth József, a Janus Pannonius Tudomány- egyetem rektora és kollégája, dr. Trócsányi András - mind­ketten földrajzot tanítanak. Ha csak átlapozzuk, kóstolgatjuk a könyvet, akkor is látni, írói a descriptív, köldöknéző föld­rajztudományt feledtetnék ta­nítványaikkal, s a „természeti” tér üres szubsztanciájának he­lyébe a társadalomföldrajz, a természeti és a regionális föld­rajz egymást szervesen átható aspektusait teszik. Ember és természet viszonyát ugyanis soha, még az archaikus társa­dalmakban sem jellemzi időt­len, halott állandóság, melyből az embert mint zavaró tényezőt ki lehetne iktatni. Ma annak a megközelítés­nek a jogossága, amely a ter­mészet és ember terét a maga kölcsönösségében, zajló idő­beliségében is meghatározza - a szociológiai, etnikai, induszt- riális folyamatokat „lefordítja” a tér nyelvére - fokozott jelen­tősége van. „A kulturális föld­rajz a társadalomföldrajz ré­sze. Tárgyául a kultúra térbeli vonatkozásainak feltárása je­lölhető meg, azzal a céllal, hogy ezek az ismeretek a kul­túra tervezésénél, a társada­...avagy A másik könyv, mely ugyan­csak a pécsi kiadó gondozá­sában jelent meg, a Somogy volt főszerkesztőjének, Laczkó Andrásnak a munkája „Hogyan üljünk a Pegazuson” címmel. A nagy tárgyismeret­tel rendelkező szerző vállal­kozása sem mindennapos. Csokonaitól Mikszáthig, Ber­zsenyitől Széchenyiig nemze­tünk legkiválóbb szellemeit idézi meg boroskupa melletti adomákban, életük egy-egy humoros epizódjában, emlé­kezetes találkozásaikban. A könyvben a hely varázsát el­sők közt a helikoni táj, Feste­tics György lankadatlan ven­dégszeretete jelenti. A boros kedvű Csokonai nyitja a sort, aki magával ra­lomtudományi kutatások során felhasználhatók legyenek.” A meghatározás egyér­telmű, megvalósítása azonban nem ilyen egyszerű. Az adat­gyűjtés csak példás kuli­munka maradna a sivár statisz­tika mértéktartó „dekódolása” nélkül. A tankönyv, miközben módszertani útmutató, mel­lesleg szociográfikus kép a munkanélküliségi ráta, a fog­lalkoztatottsági típusok, az öngyilkosság, az iskolázott­ság, a migrációs folyamatok, a határon túli magyarság, nemzetiségi és idegen nyelv- ismeretünk területi raszterei­vel, és a számos - többek közt a kutatás-fejlesztés innováció­ját tartalmazó - táblázattal. Kalandozhatunk is az 1941-es bázisévtől 1990-ig sorjázó adatok közt - felrém­lik, hogy a füstös városokba szippantott paraszt őseink ho­gyan is élhették meg a maguk kalandját az ötvenes években; van, amit érdemes kiegészíte­nünk - például, hogy az Al­föld, azon belül Szeged szui- cid gödre elhúzódik egészen Csáth Géza és Kosztolányi szülőföldjéig, Szabadkáig; nehezményezhetjük, hogy a múzeumok látogatottságát so­roló adatok közt nincs ott leg­alább az összevetés kedvéért Baranya; s hogy jónéhány ábra alól hiányzik az értel­mező aláírás. Végül pedig vitathatjuk a kultúrának ezt a parttalan fel­fogását, ettől még az ember létezési módja, életének mi­nősége e vonatkozások — nyűgöző és felszabadító hatá­sok, vágyak, feltételek - sok­féleségében határozódik meg. (Pannónia Tankönyvek, 1997) ilyenek? gadó tud lenni az asztalfőn, a budai Lódban az arisztokrati­kus Kölcsey és Szemere Pál köszön rá a niklai „atyánkfi­ára”, Berzsenyi Dánielre, kit a Parainezis szerzője már akkor lenéz, látjuk Széchenyit ked­ves Dunájánál, s hogy miként leckézteti meg a hetvenkedő poroszt, halljuk Mihál’-t, azaz Vörösmartyt adomázni; egy sovány ifjúval, Petőfivel ko­pogtathatunk be Arany pro­fesszor úrhoz Szalontán. Számtalan tollrajz, az idők mélyét frissességével átütő párbeszéd - jellembe-korba világító. Olyan könyv, amely a diákoknak is az egyik leg­kedvesebb „kötelező leckéje” lehet. (Pro Pannónia, 1997) Bóka Róbert Futnak a képek Filmjegyzet Akik nyitva látják az eget A kritikusok általában úgy vé­lik, hogy Lagerlöf Selma, aki Strindberg mellett a svéd iroda­lom másik nagy hatású képvise­lője a világban, a Jeruzsálem című regényével jutott pályára csúcsára. Ebben a kiteljesedés­ben bizonyára szerepet játszott az a tény is, hogy az írónőnek ez a legszubjektívebb műve. Ő sem volt képes boldog lenni addig, míg vissza nem vásárolta gyermekkori otthonát, a backai kúriát, ahol aztán hosszú élete végéig élt, miközben valóságos kultusz alakult ki körülötte, lakhelye valóságos búcsújáró­hellyé változott, s ő is elzarán­dokolt Jeruzsálembe, mint hőse, Ingmar, akit szintén el- téphetetlen kötelék fűz szülei tanyájához. Bille August rendkívül nehéz feladatra vállalkozott, amikor belefogott e könyv megfilmesí­tésébe, már pusztán a regény­eposz, e szövevényes Ingmars- son-saga terjedelme miatt is, hi­szen nagylélegzetű, szélesen hömpölygő cselekményű, sok figurát mozgató műről van szó, Gergely Jolán magyar fordításá­ban több mint félezer lap. El kell ismernünk, hogy a rendező ki­tűnő érzékkel koncentrálta di­namikus mozgóképi folyamattá az elbeszélést, finoman tompítva az eredeti szöveg érzelmes túl­zásait. A méltóságteljes ko­molysággal áradó képsor szinte soha nem veszti el se a súlyát, se a lendületét, s végül egységes vízió bomlik ki előttünk a svéd paraszti létről s a főhősöket jel­lemző akaraterőről, igazságér­zetről és metafizikai alázatról. Bille August módszerének lé­nyegét a párhuzamos szerkesz­tésből adódó narratív és vizuális lehetőségek kiaknázása és a gyermek-motívum kiemelésével kapcsolatos szimbolika alkotja. A hol Jeruzsálemben, hol Svéd­országban játszódó jelenetek igen hatásos ellenpontokat ké­peznek, festői módon állítják szembe a déli és az északi vilá­got, ami, persze, lelkialkatbeli különbség is, s benne van az északi ember örök nosztalgiája a Dél iránt, de a visszatérés is az otthonba, annak puritán rend­jébe és kemény tisztaságába, hogy végül beteljesüljön a le­genda és feloldódjon az átok. Két gyermek sorsa, élete a tét. Az egyik meghal Jeruzsálemben, mert nem hívnak hozzá orvost egy életellenes fanatizmus jegyé­ben, de a másik - ezt sejteti a be­fejező jelenet - felnövekedhet majd Isten nevében, s fejszével dolgozhat s ballaghat az eke után, megházasodhat, s dolgozhat majd az ősi gazdaságban. Lagerlöf Selmánál az a felté­tele annak, hogy valaki, az ősei­hez hasonlóan, nyitva láthassa az eget. Az írónő egész munkás­sága, így a Jeruzsálem is, láza­dás a naturalizmus negatív em­berképe és ízlésvilága ellen. Bi­zonyára ez is szerepet játszik ab­ban, hogy manapság, a filmvá- szont elöntő szenny és erőszak közepette olyan kellemes és megnyugtató érzés nézni Bille August tiszta képeit. Nagy Imre Gertrud szerepében Maria Bonnevie

Next

/
Oldalképek
Tartalom