Új Dunántúli Napló, 1998. január (9. évfolyam, 3-30. szám)

1998-01-14 / 13. szám

1998. január 14., szerda Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Borászbiztató VILLÁNY - SIKLÓS Több száz kistermelő vág­hat bizakodón az új évnek. Bornak és borásznak egy­aránt sikeres év lehet az idei. Napsütést nem, de több pénzt ígér az állam. 1998 kedvező fejleményeiről Czigler János, a villányi Új Alkotmány Termelőszövet­kezet elnöke (képünkön) tájé­koztatta lapunkat. Újdonság, hogy idén a törzsültetvények kialakítására 60 százalékos állami támoga­tás igényelhető, míg a ha­gyományos árutermelő ültet­vények támogatásának mér­téke 40 százalék maradt. Az igényléshez korábban szük­séges legalább egy hektáros ültetvény­nagyság már nem szerepel a feltételek között, sőt ez évtől a 15 évesnél nem idősebb ül­tetvények felújítására is kérhető 25 százalékos állami hozzájárulás. Valamennyi ér­vényben lévő támogatási konstrukciót kedvezményes hitel is kiegészíthet, melynek kamata a jegybanki alapka­mat 40 százaléka. Az igénye­ket az illetékes Földművelés- ügyi Hivatalnál kell bejelen­teni. Megjegyzendő, hogy a támogatás csak utólag vehető fel, egy hektár törzsültetvény telepítése pedig legkevesebb 2,5 millióba kerül. A. P. Rendelet az áüatfarmról SZEDERKÉNY Január elsejével életbe lé­pett az állattartásról szóló helyi önkormányzati rende­let. Nem Szederkény az egyetlen település, amely túlnőtte ma­gát, azaz a telkek sűrű beépí­tése során a hagyományos, háztáji állattartás szinte ösz- szeférhetetlenné vált a község további fejlődésével. Az azonban, hogy egy önkor­mányzat - ha nagy viták so­rán is - de rendeletet hoz a kérdés rendezésére, még nem mindennapi. Iliin Márk jegyző szerint a tavaly év végén megalkotott szabályzat a szakhatóságok szerint is példaértékű annak ellenére, hogy a kezdeti el­képzelésekből sokat kellett engedniük. Nem korlátozzák például a tartható állatok számát, csu­pán egyes intézményekből és közvetlen környezetükből száműzik a négy, illetve két- lábűakat. Mivel a családok közel fele háztáji gazdálko­dással egészíti ki a jövedel­mét, a rendelet rugalmasan kezeli a már létező állattartó helyeket, és csak az ez után épülők esetében szab szigorú követelményeket. Bár a környezetre ezután nagyobb figyelmet kell fordí­taniuk a gazdáknak, a serté­sek, a lovak, a tyúkok egy­előre maradhatnak. S. G. A vacsorát sem fizették ki POGÁNY Kilencvenezer forint albér­leti díjjal maradt adós a po- gányi gázvezeték-építésen dolgozó kubikos vállalkozó egy pogányi rokkantnyugdí­jas özvegyasszonynak. Én küldtem a vállalkozót Mercznéhez, mert szerettem volna jövedelemhez juttatni - mondja Dragovácz Márk (ké­pünkön), Pogány polgármes­tere -, nem gondoltam volna, hogy nem fognak fizetni. Mer ez Imréné hiszékeny ember, nem kérte előre a pénzt, de még írásos szerző­dést sem kö­tött az albér­let használa­táról. A nála szállást ta­láló 4 kubi­kost egy hó­napon ke­resztül még vacsorával is ellátta. A munkaadójuk ugyan a bérükből levonta a szállásdí­jat, ám az özvegyasszony állí­tása szerint neki nem fizetett egy fillért sem. Most nem tu­dom, mit csináljak - mondja Merezné -, talán bírósághoz kellene fordulnom a pénze­mért. Sokba került nekem az a négy ember. B. G. A befizetett pénz gyógyszerre is költhető ILLUSZTRÁCIÓ: TÓTH LÁSZLÓ Éledeznek az egészségpénztárak? Törvényi lehetőség immár több mint négy éve van, a magán egészségpénztárak azonban sokáig tetszhalottnak tűntek. Pe­dig a felkínált lehetőségek valóban kedvezőnek látszanak. Idén talán elkezdődik a cégek fellendülése Pécsett is. PÉCS Az önkéntes kölcsönös egészség- pénztárak fel­adata a társa­dalombiztosí­tás melletti egyéb egész­ségügyi gaz­dálkodási te­vékenység lehet, ugyanakkor nem válthatják ki a tb-t. A pénztárakkal szerződést kötők a havi (minimum 1000 forintos) befizetések ellenében egészségmegelőző és gyógyá­szati költségek kifizetéseit in­tézhetik ezeken keresztül úgy, hogy adót takarítanak meg. Pécsett két ilyen cég műkö­dik, az Első Pécsi és a Mecseki Önkéntes Kölcsönös Egészség- pénztár. A Mecseki megbízott ügyvezetője, Szám Katalin bí­zik abban, hogy egyre többen ismerik föl a pénztárban rejlő lehetőségeket. Jelenleg 193 ügyfelük van, de reményei sze­rint hamarosan ez a szám meg­sokszorozódhat. A verseny azonban éles lehet: az Első Pé­csi Egészségpénztár ügyveze­tője, Mészáros Kálmán közel 400 ügyféllel dicsekedhet. A konstrukcióban a munkaadó is jól jár, hiszen a törvényi lehető­ség szerint megspórolja az ösz- szeg után fizetendő tb-járulé- kot. Ezért igazán előnyös, ha a cégek a befizetett összeget pél­dául fizetés-kiegészítésként ad­ják a dolgozónak. Ha egy válla­lat akár egyetlen dolgozójának megadja ezt, akkor valameny- nyinek köteles. A Biokom Kft.-nél már fél éve él a gyakorlat, itt ezer forin­tot a dolgozók, egy másik ez­rest pedig a cég fizet a kft.-vei szerződésben álló pénztárnak. Károly Lászlóné (képünkön), a Biokom munkaügyi vezetője szerint a konstrukció remekül bevált, dolgozóik elégedettek a szolgáltatásokkal. A cég ugyan nem kötelezte a dolgozókat arra, hogy melyik pénztárral szerződjenek, de ajánlást tett rá. Ez a valódi üzlet: ha egy céget sikerül megszereznie egy pénz­tárnak, az több száz ügyfelet je­lenthet egy csapásra. L. D. Számításba vettük Ha a munkavállaló 10 000 forintot a pénztáron keresztül kap a cégétől, akkor kiegészítésekkel együtt megspórol 1150 forint tb-járulékot, az összeg 25 százalékát pedig levonhatja az adójá­ból. A munkáltató az ügyön a teljes, 4500 forintos tb-t megspó­rolja. A pénzt a dolgozó gyógyszerre, kezelésre (például fogá­szatra), egyéb gyógyászati eszközre, sőt akár még gyógyüdü- lésre is költheti, mindezt csupán számlával kell igazolnia. A pénzrabló az USA-ból jött Tegnap a Baranya Megyei Bíróság a vádlottak meghallgatásá­val megkezdte a hírhedt szilágypusztai pénzrablás tárgyalását. PÉCS Egyetemet végzett az USA- ban, onnan fegyverrel való visszaélés miatt másfél éves börtönbüntetés letöltése után toloncolták ki 1996 májusában a SECAB pénzszállító autóját kirabló banda vezéralakját, a 33 éves pécsi T. Tamást. A kifo­gástalan megjelenésű fiatalem­ber azonban - a tárgyalást ve­zető dr. Kiss László kérdéseire válaszolva - úgy tűnik, nem akarja „elvinni a balhét”, s a fe­lelősséget jó részben az ügy II. rendű vádlottjára szeretné ter­helni. Ami némiképp ellent­mondásban van azzal, hogy a zsákmányolt közel 350 millió forintból az osztozkodáskor T. Tamásnak két rész jutott, a II. rendűnek egy rész, a maradék volt a többieké - bár T. Tamás az ő részéből akarta kifizetni a tippadót. Az I. rendű vádlott vá­laszait hallgatva a bíró jónak látta figyelmeztetni: ügyeljen, hogy a hamis vád elkövetését elkerülje. T. a bíróság előtt tett vallo­másában nem tudott a rendőr­ruhák eredetéről, a fegyverek beszerzéséről, a nála lévőt nem használta, a hamis útlevelek forrásáról - vagyis büntetőjogi szempontból lényeges cselek­ményekről, és például arra sem tudott felelni: miért kellett hangtompító a fegyverekre? Tény azonban, hogy körülte­kintően készült a múlt év január 16-án elkövetett bűncselek­ményre. Az általa tippadóként megjelölt SECAB-alkalmazott egyébként ott ült a kirabolt au­tóban. A bíróság ma és holnap is folytatja az ügy tárgyalását, íté­let még nem várható. M. A. Hírcsatorna Közgyűlés Pécsett. Az önkormányzat képviselő­testülete január 15-én (csü­törtök) 9 órától tartja követ­kező nyilvános ülését a Vá­rosháza nagytermében. A testület előzetes napirendjén olyan előterjesztések szere­pelnek, mint a város építé­szeti értékvédelmi és műem­léki koncepciójának prog­ramja, a közalapítványok beszámolója, a 65 éven felü­liek térítésmentes utazta­tása, a fogászati praxisok fejlesztése és az ítélőtábla elhelyezése. (c) Azonosították a mániái halott embert. A község­től nem messze a Papp er­dőben még decemberben ta­lált holtestet sikerült azono­sítania a komlói rendőrség munkatársainak. A történtek után két héttel beidézett hozzátartozók ráismertek a kihűlt férfira. (zb) Sásdi munka a Balaton­nál. A Sásdi Vízitársulat csaknem három kilométeres hosszúságban Balatonbog- láron és Balatonlellén szennyvízcsatornát fektet le. A kivitelezés a jó időben megkezdődött. (cs) Megszűnt a tékesi tej­csarnok. Bezárt a tejbe­gyűjtő és helyiségében egy vásárosdombói vállalkozó kialakította a község első presszóját, ahol a fiatalok­nak diszkót is tartanak, (cs) Hóból tőkét gyűjt. A saját pénztőke előteremtése vé­gett az önkormányzat csak­nem hetven telket kínál, me­lyek egy részét közművesí- tették. Áz új lakónegyedben katolikus templom megépí­tését is tervezik. (cs) Körzeti TY-műsor MTV 1 17.15. Hol tart az egyetemi integráció Pécsett? Törvény után új adózási előírások: életben maradhat-e 2500 ba­ranyai civil szervezet? Ha­marosan új jogszabály hatá­rozza meg, ki és milyen fel­tételekkel maradhat a me­nedékesek közül Magyaror­szágon: mohácsi helyzet­kép. Emlékezés az 55 évvel ezelőtti „doni áttörésre”. Szerkesztő: Hárságyi Mar­git. Műsorvezető: Nagy Gá­bor. Az adás telefonszáma: 06-80-210-224. Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 303 cm, áradó, 5,1, Őrtilos -80 cm, apadó, 4,0, Barcs -32 cm, áradó, 4,4, Dráva- szabolcs 34 cm, apadó, 3,4 fok. Katalógust kapnak a művészek Országosan is elismert, neves helyi alkotók számára készül katalógus a pécsi önkormányzat támogatásával. A kiad­ványban a tervek szerint közel húsz művész szerepel majd. PÉCS A képzőművészetnek ma már szinte minden területén nagy anyag- és eszközigénnyel le­het csak dolgozni. Nem csoda, ha a költségek mellett a művé­szeknek már nem futja arra, hogy munkásságukat bemu­tató katalógusokat készíttes­senek. Minden évben sok igény érkezik a pécsi önkormányzat Közoktatási, Közművelődési és Sportirodájához is, de az egyéni kérelmeket nem tudják támogatni. Az azonban régi célja volt a kulturális bizott­ságnak, hogy létrejöjjön egy olyan munka, mely jól repre­zentálja Pécs város képzőmű­vészeti életét. Az iroda taná­csosa, Pásztor Ágnes (képün­kön) azt is elmondta, hogy a katalógus technikai létrehozá­sával foglalkozó Pécsi Galéri­ának máris átutaltak félmillió forintot a munkára. Ehhez az összegnek azonban legalább az ötszöröse kell, s mint meg­tudtuk, még most is hiányzik vagy egymillió forint. Hasonló gyűjteményeket más önkormányzatok is támo­gatnak, van, ahol a helyi alko­tókról készült sok száz olda­las, teljes felsorolásra töre­kedve, más­hol külön­böző szem­pontok alap­ján válo­gatva. Pinczehe- lyi Sándor, a Galéria igaz­gatója a más­fél hónap múlva esedékes megjelenésig nem kívánta el­árulni annak a közel húsz al­kotónak a nevét, aki a váloga­tásban szerepel, így a kiad­vány valódi meglepetésnek számít majd, annyi azonban biztos, hogy elismert hazai művészekről van szó. Infor­mációink szerint a bekerülők kiválasztásában szakember, többek között művészettörté­nész vállalt szerepet. H. I. Gy. Elsietett temetés HEGYHÁTMARÓC Egy csecsemőt hántolták ki a napokban a hegyhátmaróci te­metőben. A néhány hetes gyermek halálát a szülők ugyan bejelentették, azonban a ható­sági orvosi vizsgálat előtt, a ha­láleset után két nappal eltemet­ték a csecsemőt. Weibl Jenő, a komlói rend­őrkapitányság főtörzszászlósa elmondta, hogy ilyen rendkí­vüli halálesetnél orvosszakértő állapítja meg a tragédia kiváltó okát. Ä szülők ezt a vizsgálatot nem várták meg. Ezért a már el­temetett gyermeket ki kellett hántolni, hogy a boncolás után kiderüljön, történt-e bűncse­lekmény. Ez esetben ez nem igazolódott: a tragédiát tüdő- gyulladás okozta. Zs. B. A miniüzemek városa SÁSD Egy pécsi kft. varrodát nyit a hörnyéki részben. Ez is érzékelteti, hogy jó gondolat a felsőegerszegi téglagyár szomszédságában iparterü­letet kialakítani. A park létesítéséért régóta lobbyzik az önkormányzat. Örvendetes, hogy az ügy mellé állt a most megalakult helyi ipar- és kereskedelmi kamarai csoport is, tudtuk meg Szinger Ferenctől, az egyik alapító tagtól. A város erősödő iparára vet jó fényt, hogy a pécsi Mecsek Ballon Kft. üzemet rendez be egy családi házban. Munka- nélküli asszonyok és lányok járnak Tor­másról és Vargáról a megyeszék­helyre, hogy megtanulják az ejtőernyő- szabás fogá­sait. A képzés után legalább húszán fognak dolgozni. A kft. üzemvezetője, Leib Bálint (képünkön) elmondta, hogy Monyoródon, Berkesden és Pellérden hiába kerestek he­lyet az üzemalapításhoz. Sásdon csaknem tíz mini­üzem működik, többségükben varrnak. Az egyik alapítója, Trapp Mihályné, aki idővel a majd létesülő ipari parkban akar újabb termelőhelyet ki­alakítani. Csuti J. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom