Új Dunántúli Napló, 1997. december (8. évfolyam, 329-357. szám)
1997-12-29 / 355. szám
1997. december 29., hétfő Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Januárban indul a munka SIKLÓS Január első hetében kezdi meg a kivitelező a szerelési munkálatokat a siklósi Távhő Kht.-nél, melynek során energiatakarékos rendszer kerül kialakításra. Ferencit András ügyvezető elmondta, a pályázat útján nyert 5,6 millió forintot a bank az elmúlt héten rendelkezésre bocsájtotta, a kivitelező is végzett a tervezéssel, sőt a nyugati anyagokból álló szabályozástechnikai rendszer alkatrészei is beérkeztek az országba. A kivitelezést pályázat útján elnyert cég szintén az elmúlt héten tartotta meg a terepszemlét, s ígérete szerint a vállalt határidőre, január 31- ére befejezik a munkálatokat, ám a műszaki átadás már 20-a környékén várható. Afc energiatakarékos rendszerrel kapcsolatban Ferenczi András elpanaszolta, hogy a bürokratikus döntéshozatal miatt nem lehetett a kivitelezést a szezon kezdete előtt megvalósítani, ám mindezek ellenére reméli, hogy a fennmaradó fűtési idényben időarányos megtakarítás - számításaik szerint 3-4 millió forint - lesz elérhető. K. J. Néma, mint a Dráva Rádió PÉCS- ESZÉK Immár több mint egy hete, december 19-én dél tájban elnémult a Dráva Rádió. Először maga az ügyvezető igazgató, Schillinger István is műszaki hibára gyanakodott, aztán fény derült a még prózaibb valóságra: Zágrábból egész egyszerűen lekapcsolták őket szerződéses eszéki partnerükkel, a Baranja Rádióval együtt.-Se nekem, se a baranjá- soknak nincs fogalmunk, mi lehet a döntés hátterében. Épp ezért az ügyeket befolyásolni sem tudjuk, a jövőnk a zágrábi hivatalnokok kezében van. A legfontosabb kérdésre, tudniillik, hogy mikor indulunk újra, csak azt tudom mondani, amit előzetesen megígértek: január 1-jétől ismét hallhatóak leszünk. Egyes felvetések szerint az eset összefüggésben lehet azzal, hogy a két rádió frekvenciája a hamarosan ismét Horvátországhoz csatolandó Kelet-Szlavóniához tartozik, ám Schillinger István szerint ott még nem oly előrehaladottak az ügyek, hogy már a frekvenciaelosztás lenne terítéken. A többi - szó szerint - néma csend. M. K. A remény alapítványi fényei SZENTLŐRINC A napokban jegyezték be a cégbíróságon a Fény Alapítványt. Célja a munkahelyteremtés a csökkent munkaképességűeknek, rehabilitált bányászoknak. Szentlőrinc és a környező települések is érintettek a bányászat leépítésében. Számosán maradtak munka nélkül olyanok, akik elhelyezkedési reménye csökkent munkaképességük miatt szinte kilátástalan. Rajtuk kíván segíteni a napokban bejegyzett Fény Alapítvány. Molnár Attila vállalkozó (képünkön), a kuratórium elnöke korábban maga is éveket az uránbányában töltött, a föld alatt, s lett ennek következtében csökkent munkaképességű.- Az ölet tavasszal született, s az alapító okiratban - amelyben a bíróság nyitottnak és közérdekűnek minősítette az alapítványt - nem csak volt uránosokra gondoltunk. Korra és nemre tekintet nélkül szeretnénk munkahelyet biztosítani az alapítványi pénzből, támogatók közreműködésével, mégpedig úgy, hogy az első munkahely profitját már a következő megteremtésére fordítanánk. Az elején vagyunk, december 11-étől működik hivatalosan a Fény. Máris kilátásban van az első munkalehetőség húszharminc embernek, a megállapodások rövid időn belül megszülethetnek a megrendelővel. M. A. Az épített lakások száma ezer lakosra 1996-ban Sásd Siklós Szigetvár Pécsvárad 1 l-o Pécs Komló Mohács Déva váraként épülő hatóságok Jövő év elejétől fel kell állítani az új építésügyi hatóságokat. Az illetékességi területek kijelölése már megtörtént, azonban a gyakorlati végrehajtáshoz még több kormányrendelet hiányzik, ami erősen gátolja a munkát. BARANYAI KÖRKÉP-Január elsejétől már ki kellene épülnie az építésügyi hatóságoknak, 38 környékbeli község tartozik majd hozzánk, ehhez azonban nagyon kevés segítséget kaptunk a központi szervektől - mondta lapunknak dr. Aracsi József (képünkön), szigetvári jegyző. - 10-12 kormányrendelet hiányzik még a végrehajtáshoz, köztük az építésrendészeti, telekalakítási jogszabály. Ezen kívül pénzkeretet sem kaptunk a végrehajtáshoz, noha az irodákat be kell rendezni, a munkatársakat fizetni kell. Pedig alkotmányos garancia van arra, hogy olyan feladatokat nem bízhatnak az önkormányzatokra, aminek nincs meg a fedezete. A panasz nem egyedi. Pécs városához a jogszabály mellékletében 26 községet rendeltek építésügyi illetékességgel, de a végrehajtási rendeletek hiányában elég nehezen lehet elkezdeni a tényleges munkát. Mohácshoz 27 települést „csatoltak”, emiatt alaposan megnő a munkájuk. Dr. Olt György jegyzőtől megtudtuk, januártól két új dolgozót vesznek fel, de az még bizonytalan, elegen lesznek-e a megnövekedett feladatok ellátására. Siklóson nagyra nőtt a terület: 74 község építésügyi feladatainak egy részét veszik át a városi dolgozók. Ugyanis egyes munkák továbbra is a községekhez tartoznak a törvény szerint, de ezekről sincs még végleges szabályzó. Komlón is elég nagy a bizonytalanság a végrehajtási rendeletek hiánya miatt, csak az biztos, hogy Mágocstól a városig nagy terület került Komló „fennhatósága” alá. Dr. Dénes György, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium munkatársa elmondta, megérti és jogosnak tartja az önkormányzatok panaszait. Jelenleg már csak aláírásra várnak a rendeletek, a csúszás pedig szerinte a parlament 4—5 hónapos késésének köszönhető. A több hónapos huzavona ellenére a végrehajtás időpontja - január 1. - mégsem változott. Az építkezni vágyókat némileg vigasztalhatja, hogy nekik továbbra is a területileg illetékes körjegyzőséghez kell benyújtani az engedély-kérelmet, s onnan továbbítják a helyi építésügyi hatóságokhoz. Ha azok kiépülnek végre. Ny. Sz. A pincék titka és átka A Villány alatt húzódó pincerendszer nem csupán áldás a bortermelőknek, de komoly fejfájást okoz az önkormányzatnak és sokszor a gazdáknak is. A „pinceprogram” 2010-ig is eltarthat. VILLÁNY Négy éve folyik a villányi pincék karbantartása. Eddig az állam adta 39 millió forinthoz a falu 9 milliót tett hozzá. A munkának már vannak eredményei, hiszen harminc esetben tömedékeltek elfeledett, használaton kívüli pincéket, melyek így voltaképp megszűntek. Tizenöt további pincét viszont megerősítettek, és tulajdonosaik anyagi hozzájárulásával olyan állapotba hoztak, hogy több generáció is használhatja. Mindezt Grünfelder István műszaki csoportvezető mondta, aki egyben azt is hangsúlyozta, hogy rengeteg munka áll még előttük. Ugyanis a további károk megelőzésére csapadékelvezető-rendszert és útburkolatot kellene építeni, ám a beígért pénzeket nem kapják kellő mértékben. Ezért valószínű, hogy a 2002-es időpontot nem tudják tartani, jelenleg úgy néz ki, 2010-re, ha összejön a 190 millió forint, készen lesznek a rekonstrukciók.- Villányban 800 pince van, ezeknek csak a töredéke problémás. Ám épp elég, ha egy jelent akut katasztrófaveszélyt, mint például a római katolikus temető alatti, egykori felvásárlói pince, ami egy éve van aládúcolva, és nincs meg a rendbetételéhez szükséges 4 millió forint - mondta a műszaki szakember. - Az országban 90, hozzánk hasonlóan pincegondokkal küzdő település van, az állami kasza pedig véges. Mi is hiába kértünk pótkeretet, nem adtak. Pedig nálunk még mindig vannak a térképen sem szereplő, ismeretlen pincék. Ezért lenne különösen hasznos, ha legalább két éven belül elkészülne egy mindent feltüntető, részletes pincetérkép! M. K. Hírcsatorna Karácsonyi tüzek nélkül. Idén eddig elmaradtak a karácsonyfatüzek. December 23-a óta tegnapig hat helyre riasztották a tűzoltókat, de egyik eset .sem volt „karácsonyi” jellegű. Égett az ünnepek alatt ku- tyaól, szerszámosláda és Zsiguli. Halálos áldozata egy volt a tűzeseteknek. (ty) Verés Bakócán és Köl- keden. Bakócán december 25-én az utcán rátámadtak egy férfira, akit alaposan helybenhagytak. Kölkeden péntek hajnalban ismeretlen tettesek annyira megvertek egy 15 éves lányt, hogy az súlyos agyrázkódással a kórházba került. (cs) Meghiúsult betörés Vá- sárosdombón. Az ABC- be alig két hét alatt háromszor próbáltak behatolni. Legutóbb a kirakatot dobták be kővel. Előtte pedig a riasztót igyekeztek hatástalanítani és az ajtót felfeszíteni. A betörés egyik alkalommal sem sikerült. (cs) Veszélyes ködfoltok. Éjszakánként sűrű ködgomo- lyagok ereszkednek megyénk útjaira, a mély fekvésű részeken. Időnként szinte átláthatatlan köd nehezíti a közlekedést a mohácsi úton, Belvárdgyulá- nál és Kozármislenynél. A pogányi reptérről szintén a köd miatt nem szállhat fel egy Cesna 150-es sportgép. (cs) Drága édesanyánk SOM JÓZSEFNÉ sz.: Hering Anna elhunyt. Temetése 1997. dec. 30-án, a 14.00 órai szentmise után a bodolya- béri temetőben. A gyászoló család (5755) Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy drága jó férjem, drága apukánk, apósunk és szerető papánk TITZ ALADÁR ny. bányász hosszú szenvedés után életének 63. évében elhunyt. Temetése december 30-án 10.00 órakor lesz a geresd- laki temetőben. Gyászoló család Jelentős otthonteremtő program Az önkormányzat segítségével idén 36 család költözhetett önálló otthonba. Ha a nagycsaládosok házépítési konstrukcióját 1998-ban is támogatják, 40 család gondja oldódik meg. MOHÁCS Négy család, akik bérlőből háztulajdonosok lettek, a legszebb karácsonyi ajándékot tudhatják magukénak. Ráadásul az épületre egyetlen fillér adósságuk sincs! Igaz, a szobákban a bútort egyelőre nem tehették közvetlenül a fal mellé, hiszen a vakolat még nem teljesen száradt ki, de annyi baj legyen: fűtenek, szellőztetnek, aztán majd’ csak minden a helyére kerül. A cigány kisebbségi önkormányzat a város segítségével fogott a sajátos házépítési programba. Létrehozták az Együtt-Egymásért Kht-t, pályázatot írtak ki a beruházásra, s ebben kikötötték, hogy a 84 négyzetméter alapterületű házak nem kerülhetnek többe 2,7 milliónál. Az ingyen telket és az önerőnek számító 500 ezer forintot családonként a képviselő-testület adta, 2,2 milliót pedig három gyerek után az OTP biztosított. Augusztus 4- én kezdték az alapozást a Káposztáskert utcában, és december közepén beköltöztek a családok. Mind a négyen önkormányzati bérlakást adtak le, azokat újra kiutalták, tehát további négy család jutott önálló otthonhoz. A házépítésre Ko- csordról Mohácsra szegődött Néger és Tató Bt. jövőre húsz lakás építésére vállalkozna, ha hasonló anyagi feltételeket biztosít a város, ami azt jelenti, hogy a bérlakásból saját házba költözők helyére a névjegyzék szerinti 55 várakozóból 20 igénylő kérelmének tehet eleget a testület. A saját erőből lakást vásárlókat, vagy építkezőket kamatmentes kölcsönnel segítik Mohácson. Míg a korábbi években ötmilliós keretből igényelhettek ilyen célra pénzt az ifjú házasok, idén nyolcmilliót osztottak el közöttük. A szociális bizottság javaslatára 28 kérvényező kapott átlag 300 ezer forintot, melyet 10 év alatt fizetnek vissza. Berta M. A családok december közepén költözhettek be az új lakásokba fotó: wéber tamás