Új Dunántúli Napló, 1997. december (8. évfolyam, 329-357. szám)

1997-12-31 / 357. szám

6 Dünántúli Napló Gazdasági Tükör 1997. december 31., szerda Röviden Emelkedett az index. To­vább emelkedett kedden a budapesti tőzsdeindex, amely 7377,02 ponton zárt. Ez 181,61 pontos emelkedés az előző napi záróértékhez viszonyítva. A húzórészvé­nyek, a stagnáló IEB és az alacsonyabban záró Fotex kivételével, komoly árfo­lyamnyereséggel fejezték be a kereskedést. (I) Drágább vonatközleke­dés. A vasúti személyszállí­tás tarifái január elsejétől át­lagosan 14 százalékkal nő­nek. Tizenöt százalékkal kell többet fizetni a vasúti árufuvarozásért, a postai szolgáltatásokért. Ugyan­ennyivel drágul a menetrend szerinti távolsági, illetve helyközi autóbusz-közleke­dés. A víz- és csatornamű­vek szolgáltatásai 18,5 szá­zalékkal emelkednek. (I) Támogatás útépítésre. Az önkormányzati tulaj­donú helyi közutak építé­sére és javításra az 1997 második felében elnyerhető keretből 250 millió forint ál­lami támogatást ítélt oda a pályázatokat elbíráló tárca­közi bizottság. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 339,38 Francia frank 34,00 Japán jen (100) 157,25 Német márka 113,76 Olasz líra (1000) 115,83 Osztrák schilling 16,17 Svájci frank 140,24 USA-dollár 203,92 ECU 225,05 Űj számokkal újraindul az ipari tárca Ipartner vonala Hitel - takarékos megoldásokhoz Három hónap alatt kiürült a tavaly meghirdetett Energiataka­rékossági Hitelprogram egyáltalán nem csekély, 800 millió fo­rintos kerete. A kedvező visszhangra, a nagy érdeklődésre te­kintettel az akciót jövőre is meghirdeti a kormányzat. Dr. Szerdahelyi György, az ipari tárca közigazgatási ta­nácsadója, az EHP tárcaközi bizottságának elnöke elmondta: a program az önkormányzati in­tézmények energiamegtakarító beruházásainak ösztönzésére született és kedvezményes ka­matozású hitelfelvételi lehető­séget biztosított. A kamatpreferencia mértéke a jegybanki alapkamat 50 szá­zaléka, forrása pedig a gazda­ságfejlesztési célelőirányzat volt. Jellemző a nagy érdeklő­désre, hogy a kiírt pályázatra 110 pályamunka érkezett és ebből 75-öt hagyott jóvá a mi­nisztériumi bizottság. A többi között egészségügyi intézmé­nyek, iskolák, művelődési há­zak, óvodák, sőt még távhő- szolgáltató vállalatok is fordul­tak az IKIM-hez. A hitel felső határa elérte a 30 millió forintot, a legkisebb összeg pedig másfél millió kö­rül mozgott. Végül is összesen mintegy 5000 tonnányi kőolaj­jal egyenértékű megtakarítással járt a kezdeményezés. Jelentő­sen csökkentek a villanyszám­lák az adott intézményekben, miközben környezetvédelmi szempontoknak is sikerült ele­get tenni. A jövőre újrainduló prog­ramra egymilliárd forintos ke­ret áll rendelkezésre, a hitelka­mat mértéke pedig az ideihez hasonlónak ígérkezik. Beérke­zési sorrendben bírálja majd el a tárcaközi bizottság a pályáza­tokat. Alapfeltételként a beru­házás jellegét és költségeit pon­tosan, számszerűen kell feltün­tetni. A pályázat részleteivel januárban az IPARTNER is foglalkozik, a tájékoztató vo­nal várhatóan megváltozó, új telefonszámain. Ezekről kellő időben tájékoztatást ad a minisztérium. Cs. J. Riaci árak Baranya megyében “ Pécs, vásárcsarnok Pécs, Felsőmalom u. Komló Siklós Szigetvár Mohács Szentlőrinc burgonya 30-50 40 45 50 50^ 50 50-55 fehérrépa 200-300 220-250 200 300 * 200-300 280 * 250-300 sárgarépa 60 70-80 100 100 100 90 65-75 fejes káposzta 25 . 40 40 40 35 30 32-35 fokhagyma 350 300 360 340-420 350-400 350 330-350 uborka 350 280 350 400 400 * 320 390 paradicsom 200 250-380 300-350 420 400 350 340-400 paprika/db 30/db 30-50/db 10-25 60/db 30-40/db 30-50/db 38-120/db karfiol • 200­400 M 300 300 *­hagyma 80-120 80 100 90-100 100 100 105 bab 250 250-300 300 270-320 300 260 220-290 alma 80-120 60-120 48-60 80-140 80-100 60-100 75-130 banán 160 160 180 200 180 180 170-180 tojás 18-20 16-18 16-18 20 20 21 20-22 Elsejétől: bérek a bankokban Január 1-jétől alaposan megcsappan a munkahelyi pénztárak dolga. Egy most hatályba lépő rendelkezés­nek megfelelően ettől az időponttól a közalkalmazot­tak és a köztisztviselők banki átutalással kapják meg fizetésüket. A pénzintézetek felkészül­tek a várhatóan jelentősen megnövekvő munkatöbbletre, s ígéretük szerint az új bérfi­zetési rendre való átállás nem okoz majd problémát ügyfele­iknek. Galambos József, a Pénz­ügyminisztérium osztályveze­tője elmondta munkatársunk­nak, hogy a pénzkímélő rend­szer már a gyakorlatban is si­kerrel vizsgázott. Az egyete­mek, főiskolák, továbbá a földművelésügyi tárca intéz­ményei ugyanis az elmúlt hó­napokban folyamatosan be­vezették az átutalásos mód­szert, s fennakadás, érdemi gond sehol nem merült fel. A zökkenőmentességet most az­zal is biztosítják, hogy a költ­ségvetés a decemberi közal­kalmazotti, köztisztviselői bé­reket megelőlegezi a pénzin­tézeteknek. A banki bérkifizetés felté­tele, hogy a munkavállalók, ha korábban nem volt, most folyószámlát nyissanak. Ter­mészetesen azt a bankot vá­lasztják, amely számukra a legrokonszenvesebb. A jog­szabály szerint az átutalás nem jelenthet többletköltséget a munkavállalónak. Ám, ha már van folyószámlája, s arra utaltatja fizetését, a kezelési költség megtéríttetése megle­hetősen nehézkes, sok admi­nisztrációval jár majd. Ha vi­szont az illető kimondottan a bérkifizetés okán nyittat fo­lyószámlát, a költségeket a munkáltatónak kell állnia. A bankcsőd veszélye na­gyon csekély - mondja a pénzügyi tárca illetékese. - Ha ez mégis bekövetkezne, az 1 millió forintig terjedő ál­lami betétgarancia biztosíté­kot jelenthet a köztisztvise­lőknek és a közalkalmazot­taknak egyaránt. erny EMASZ részvénycsere Nem volt nagy a tülekedés a tegnap indult Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. (ÉMÁSZ) részvények jegyzé­sekor. Miután 200 ilyen hely állt rendelkezésre, ezért az amúgy is megcsappant meny- nyiségű jeggyel rendelkező kárpótoltakat már a jelentke­zéskor azonnal ki tudták szol­gálni. A jegyzés egyébként február 13-án zárul, fontos azonban megjegyezni, hogy a kedvezményezett befektetői körbe tartozók túljegyzése esetén már a jövő hét keddjét követően - azaz január 6-án - a forgalmazó OTP Értékpapír Rt. bármikor lezárhatja a jegyzést. Négy darab kárpót­lási jegyért cserébe egy darab 10 ezer forintos EMÁSZ- részvény kapható, de a ké­sőbbiek folyamán a maradék jegyek is felhasználhatók lesznek. B. G. CREDITANSTALT Rt. Sikerének bankja A CREDITANSTALT Rt. a magánügyfelekért: i CA Prémium Számla (Kiemelkedően magas kamatozást biztosító sávos kamatozású folyószámla) í i Bankkártyák (Cirrus/Maestro, EC/MC) (Türkiz, Azúr, Violet, Arany, Ezüst) i CA - Telefon-Bank l Spectra Light (Elektronikus házibank) i Befektetési Alapcsalád (Kötvény-, Részvény-, Devizaalap) • Lakáskassza I CA-Diófa Nyugdíjpénztár iHatáridős betétek Lekötött Betét 3 millió forintig 3 millió forint felett éves kamatláb EKMB éves kamatláb EBKM 15-30 napos 16,50% 16,73 % 16,75 % 16,98 % 31-60 napos 16,75 % 16,98 % 17,00% 17,24 % 61-90 napos 16,75 % 16,98 % 17,00% 17,24 % 91-180 napos 17,00% 17,24 % 17,25 % 17,49 % 181-365 napos 17,25 % 17,49 % 17,40% 17,65 % Pécs, Mária u. 3. Tel.: 72/210-338 __ értékes kapcsolat Részvények, kötvénvek „ ^ y * t • I 1 • On line kereskedés • Folyarootos Reuter hírek • Határidős BUX és '/'■ deyíxaügyletek Állampapír vásárlással elérhető éves hozamok: i 1.0 18% 6 hó ............19% » 3 hó. 18,5% 12 hó 19,4% CB BRÓKER Kft. cbpec^jmaiLdatanet.liu Pécs, Rákóczi út 30. Tcl/fax: 72/512-222 Tisztelt pénztárgép-tulajdonos! Tudja Ön? ... hogy a pénzügyminiszter rendelete értelmében a pénztárgépek fekete­dobozából 1998. jan. l-jétől az előző évi forgalmat ki kell olvasni! Információk és forgalomkiíratás: Tel: 72/332-691 (19835) Sikerekben gazdag 1 ' ' o o kivan a HVS-B AU KFT. BOLY minden kedves régi, jelenlegi és leendő üzletfelének Z < 3 < Z < Q. O </) M unkatársat keresünk Nemzetközi gépgyártás Pécsett. A Hauni Sopiana, egy 30 termelő németül beszélő, vállalattal rendelkező világméretű korszerű vállalatcsoport tagja, melynek forgácsolástechnikában központja Hamburg. jártas Pécsi gyáregységünkben 250 fő művezető foglalkoztatásával a dohányipar részére gyártunk gépeket. személyében. Címünk: HAUNI SOPIANA Kft. Személyzeti Osztály A pályázatokat szakmai önélet­rajzzal a hirdetés megjelenését 7632 Pécs Móra Ferenc u. 72. követő egy héten belül kérjük címünkre eljuttatni. Tel.: (72) 505-200 Ein Unternehmen ^ y y der Körber-Gruppe-i

Next

/
Oldalképek
Tartalom