Új Dunántúli Napló, 1997. december (8. évfolyam, 329-357. szám)

1997-12-01 / 329. szám

4 Dünántuli Napló Baranyai Tükör 1997. december 1., hétfő Hírcsatorna Nincs ebédem. Ezzel a címmel rendez jótékonysági estet ma 19 órától az azonos nevű alapítvány és a Pécsi Nőegylet a Művészetek Há­zában, Pécsett. Az éhező gyerekek megsegítésére szervezett esten a Mecsek Fúvósötös, a Szélkiáltó Együttes és a Pécsi Nemzeti Színház művészei lépnek fel. (sn) Polgármestert választot­tak Erdősmárokon. Négy független jelölt közül Heller Vilmost, a falu 49 éves bolti eladóját választották meg szombaton a község új pol­gármesterévé. Az időközi választást azért kellett meg­tartani, mert az előző pol­gármester az iskolatársulás igazgatója lett, s e két tiszt­ség összeférhetetlen. A kis­község 93 választójoggal bíró polgárának több mint 85 százaléka - összesen 79 lakos - adta le szavazatát, melyekből a legtöbbet, 36- ot Heller Vilmos kapott. Az új polgármester az önkor­mányzat képviselő-testüle­tének jövő heti ülésén teszi le az esküt. Tartalék-kát Vajszlón. A faluban egy új tartalék-kutat fúrnak, amelyet majd üzem­zavar, csőtörés, kút-beomlás és -elhomokosodás esetén működtetnek. (cs) Lottószámok Ötös lottó: 57, 59, 67, 88, 90 Hatos lottó: 10,30,34, 38,41,43 Pótszám: 11 Jokerszám: 043093 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HEIN KÁROLY ófalusi lakos 69 éves korá­ban elhunyt. Temetése dec. 1-jén 14 órakor lesz a bonyhádi temetőben. A gyászoló család (132809) Tüntető anyaghiány a vitalitásért A vitaminok a szervezet számára nélkülözhetetlen anyagok. Hiányuk a szervezet kóros reakcióját is kiváltja - skorbut, an­golkór, farkasvakság -, ám a szükségesnél kevesebb is egész­ségi panaszokat okoz, és csökkenti a betegségekkel szembeni el­lenálló képességünket. A legnagyobb esély erre az elkövetke­zendő téli hónapokban van. Érdemes figyelni a szerveze­tünk által produkált tünetekre. Az étvágytalanság az A-, a B1-, valamint a C-vitamin hiányát jelzi. A fokozottabb testszag B12-vitaminét. Ha az enyhe sé­rülések is a bőr bíbor elszíne­ződését okozzák, akkor ez a C- vitamin szűkösségét sejteti. A kevés komplex B-vitamin kö­vetkezménye is lehet a székre­kedés. A hasmenés viszont a K- és az F-vitamin csekély voltáról árulkodik. A szédülés a B2-vi- tamin hiánytünete is lehet. A vérbő, égő szem és a szemgyulladás az A- és a B2 vi­tamin elégtelen mennyiségének következménye. A fáradtság, a gyengeség hátterében sokféle vitamin vészjelzése gyanítható: A-, komplex B-, C-, D- és E-vi- tamin. Az epehólyag- és emész­tési panaszok B1-, B2- és a C- vitamin elégtelenségét is mu­tathatják. A haj korpásodása B12- és B6-; a fakó, száraz, tö­rékeny haj a komplex B-, a haj­hullás a komplex B- és a C-vi­tamin hiánytünete. Az álmat­lanság a komplex B-vitamint, a szaglás csökkenése az A-vita- mint kevesli a szervezetünkben. A száj berepedezése B2- és B6- vitamin, éjszakai lábikra gör­csök, izomhúzódások Bl-, B6-, D-; az orrvérzés C- és K-vita- min elégtelen voltára figyel­meztet. A lassan gyógyuló se­bek, törések a C-vitamin meny- nyiségével elégedetlenek. Egy-egy jel azonban nem vi­taminhiány, hanem komoly be­tegség tünete is lehet, ezért nem mellőzhető az orvosi ellenőrzés! A vitaminkészítmények túlada­golása pedig nemcsak haszonta­lan, hanem kellemetlen követ­kezményekkel is járhat. Ám máj, dió, burgonya, hüvelyes növények. C-vitamin: citrom, narancs, paradicsom, paprika burgonya, káposzta. B12-vita­min: élesztő, máj, tojás, vese, marhahús. K-vitamin: joghurt, szójaolaj, halmájolaj. F-vita­min: növényi olaj, mogyoró, napraforgómag, dió. B2-vitamin: tej, máj, vese, élesztő, sajt, hal, Ha lehet, nagyon sok gyümölcsöt együnk FOTÓ: LÄUFER L. aligha fordulhat elő ilyen hiba a fokozott vitamintartalmú termé­szetes anyagok fogyasztásakor. Néhány példa egyes vitami­nok legjobb természetes forrá­saira. A-vitamin: hal, máj, to­jássárgája, vaj, tejszín, főzelé­kek. Bl-vitamin: sörélesztő, tojás. D-vitamin: halmájolaj, vaj, tojássárgája, máj. Bó-vitamin: hal, hüvelyes termések, belsősé­gek. Az E-vitamin: búzacsíra, szójabab, növényi olajok, brok­koli, kelbimbó, spenót, korpás búza, gabonamagvak, tojás. D. I. Az antik kultúra szakemberei A Janus Pannonius Tudományegyetem megalapította Klasz- szika-Filológia Szemináriumát, mely a napokban mutatkozott be egy konferencián. A klasszika-filológia voltaképpen görög és római nép szellemi életével foglalkozó tudomány. PÉCS A latin szakos képzés előkészí­tése a pécsi egyetemen 1993- ban kezdődött, amikor több hallgató is vállalta, hogy felve­szi a latin szak tantervének megfelelő kurzusokat. így az­tán 1996-ban a latin szak a Du­nántúlon egyedüliként megin­dulhatott. A latin gazdája tulajdonkép­pen a Klasszika-Filológia Sze­minárium, de részt vesz a mun­kában a Filozófiatörténet, az Ókortörténeti és Régészeti, az Esztétika és az Irodalomtörté­net Tanszék is. A képzés kezde­tén a legfontosabb a nyelvi ala­pok megteremtése, vagyis a la­tin és görög nyelv elsajátítása. Nagy hangsúlyt kap ugyanis a görög, melynek birtokában az antikvitás ismerete mélyebbé válik, s élőbbé a két kultúra kapcsolata. A képzés következő fázisá­ban a nyelvi, filológiai ismere­tek mélyítése és az antik kul­túra megismerése a cél. A har­madik szakaszban a klasszika­filológiai szaktudományokban való búvárkodás következik, például az indoeurópai nyelvé­szet és nyelvtörténet vagy egyéni érdeklődéshez igazodó szemináriumok. A szeminárium oktatói úgy gondolják, hogy a hagyomá­nyos humán műveltség kezdi visszanyerni elvesztett, régi rangját. Ennek apró jele az is, hogy a középiskolai latin ver­senyeken egyre több diák vesz részt, már elindult néhány álta­lános iskolában is a latinokta­tás, megnövekszik tehát az igény a képzett, latin és görög nyelvet és irodalmat oktatni tudó tanárok, az antik kultúrá­ban jártas szakemberek iránt. Cseri László Lépést tartó ápolók PÉCS Az egészségügyi intézmé­nyeknek és az ott dolgozó ápolóknak egyaránt érde­kük, hogy a képzettségi szint ne maradjon le az orvostu­domány fejlődése mögött. Pénteken és szombaton tartot­ták Pécsett, a POTE aulájában az egészségügyi szakoktatás­ról és felsőfokú képzésről rendezett II. országos konfe­renciát. A szakmapolitikai fó­rum egyik szervezője a Ma­gyar Ápolási Egyesület volt, amelynek baranyai vezetője dr. Rideg Lászlóné klinikai vezető főnővér.- Az ország minden részé­ből érkeztek szakemberek, onnan, ahol közép- és felső­fokú egészségügyi szakkép­zés van.-Az utóbbi időben na­gyobb az igény a képzettebb egészségügyi középkáderekre.- Az érdekek is ezt diktál­ják. Az ápolók részéről rész­ben a besorolás, részben pe­dig az, hogy a már dolgozók utoljára ebben az évben vé­gezhetik el az ehhez szüksé­ges felsőfokú végzettséget adó tanfolyamot - ami egyébként néhány éve köte­lező, de eddig teljes körűen nem volt mód megoldani -, másrészt az egészségügyi in­tézmények akkreditálásnak feltétele a megfelelő szakmai struktúra.-Az Ápolási Egyesület a továbbképzésben is tud segí­teni?- Igen, de még hatékonyabb lehet a segítség, ha szándé­kunknak megfelelően megala­kíthatjuk az egészségügyi dol­gozók kamaráját. M. A. Lemondás után is vihar BARANYAJENŐ Az iskolaigazgató lemon­dott, mégsincs nyugalom a tanári karban. Az intéz­ményt támogató önkor­mányzatok szerint mindezt a gyerekek sínylik meg. A körzeti általános iskola ve­zetője másfél év után novem­ber 3-án lemondott. Tettét nem indokolta meg sem az in­tézményt fenntartó önkor­mányzatok társulásának, sem az iskolaszéknek. Felmon­dása alatt még tarnt, a gazda­sági ügyeket a helyi önkor­mányzat és az iskolatitkár in­tézi. A közösség szakmai és eszmei összefogásáért most senki sem felel. László Jolán egykori igazgatóhelyettesnél és Bódog Vilmos titkárnál hi­ába érdeklődtünk a válság okai iránt. Kívülállóktól any- nyit azért megtudtunk, hogy a feszültség továbbra is meg­marad, bár ez nem hatalmi harcból ered. Vezető-posztra ugyanis senki sem vágyódik. Zima István, az iskolaszék elnöke elmondta, hogy év közben szinte lehetetlen pá­lyáztatni a megüresedett ál­lásra. Nagyobb gond, hogy a tanulóknak is ártó rossz lég­kör nem szűnik meg. Ezért mint Szágy polgármestere azon gondolkodik, hogy falu­juk diákjait Gödrére vagy Sásdra járatják majd. A másik fenntartó község, Baranya- szentgyörgy polgármestere, Bódis István is egy új oktatási intézmény keresését tervezi.- Azért választottunk ide­genből igazgatót, hogy majd jobban rendet tesz. Kezdetben el is fogadták a kollégái, aztán nem sikerült együttműköd- niök. A társulás elnöke, Baku- recz József optimista:- Csak személyi indíttatású a gond. Gazdaságilag és szakmailag nincs válság, isko­lánk hírneve továbbra is jó. Önállósága nincs veszélyben. Csuti J. Nem néz reátok többé szemem megtört fénye Nem látjátok soha már kezem búcsút intve Emlékem azért itthagyom közietek Mindenkitől búcsúzom: Isten veletek Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédnagypapánk és kedves rokonunk id. KÓLÁT SÁNDOR Köztisztasági Váll. nyugdíjasa nagyvátyi lakos életének 86. évében elhunyt. Drága halottunkat 1997. dec. 2-án, 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a nagy­vátyi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család A bejárók ingyen esznek DIÓSVISZLÓ Egymillió forintos pályáza­tot nyert a diósviszlói ön- kormányzat. A pénzből a helyi napközit újítják fel, a munkálatok már zajlanak. Az általánosba járó nebulók 91%-a étkezik az iskolában, és a napköziben a gyermekétkez­tetésért - tízórai és ebéd - 40 forintot kell fizetniük a szü­lőknek. A csak ebédet válasz­tók esetében a költségtérítés 30 forint, és ez nem jelent nagy megterhelést a család pénztárcájának. Áz iskolába a társközsé­gekből - Rádfalváról és Már­iáról - bejáró tanulóknak még ennyit sem kell téríteniük, ugyanis az ő részüket a két önkormányzat magára vál­lalta. A rádfalvai gyerekeknek a tankönyvekért sem kell fi- zetniök, mert annak költségeit a polgármesteri hivatal állja. Értesüléseink szerint a telepü­lés még öt pályázaton érde­kelt, melyekben e hónapban születik döntés. Mint megtudtuk, egyik tervük egy tornaterem felépí­tése az általános iskola udva­rán, ugyanis a jelenlegi torna­szobát, melyet egy tanterem­ből alakítottak ki, a gyerekek kinőtték. A tornaterem számí­tásaik szerint 10 millió fo­rintba kerülne, azonban úgy tűnik, erről egyelőre le kell mondaniuk, mivel ilyen jel­legű építményre nem írtak ki pályázatot, enélkül pedig - pusztán önerőből - nem tudják felépíteni a létesítményt. K. J. A pécsi főiskolások kamarakórusa énekel FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Koncert Kodály emlékére Ünnepi Kodály-hangversenyt szervezett a zeneszerző szüle­tésének 115. évfordulója al­kalmából Pécsett, a Csontváry teremben tegnap délelőtt a Pécs-Baranyai Kodály Társa­ság és a Pécsi Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola hallga­tói önkormányzata. A koncer­ten, amely voltaképpen vizs­gahangversenynek is tekint­hető, a végzős hallgatók szere­peltek, mutatták be tudásukat zongorán, hegedűn, szólót énekelve, vagy éppen a főis­kola kamarakórusa, valamint a női kara élén vezényelve. A közönség gyönyörködhetett többek között, az Áve Maria, a 150. Genfi Zsoltár, a Maros­széki táncok v§gy a János kö­szöntő muzsikájában. Cs. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom