Új Dunántúli Napló, 1997. december (8. évfolyam, 329-357. szám)
1997-12-09 / 337. szám
6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1997. december 9., kedd Gyermekkorában tanító akart lenni, érettségi után meg is próbálkozott a budapesti közgazdaságtudományi egyetem tanárképző szakára felvételizni. A jogász édesapa és a tanító anyja viszont nem volt jó ajánlólevél a fiatalság okításra. A szentesi születésű, de időközben Budapestre költözött Zobay Saroltát átirányították a pénzügy szakra, azt elvégezvén tanári javaslatra került Pécsre. Ittragadtam - mondja lakonikusan, a nyugdíjas kort betöltve, szeptemberben a Magyar Nemzeti Bank területi igazgatósága élére kinevezett pénzügyi szakember de egy percig sem bántam meg. Magánbeszélgetés Zobay Sarolta- Azt mondják magáról, hogy munkamániás, napjai nagy részét a bankban tölti. Valóban ennyire szeret dolgozni?-Nem tagadom, szenvedélyem a szakmám. Amikor a hatvanas években a beruházások finanszírozását, a 70-es, 80-a években a vállalatok elemzését végeztem, annyira elmerültem a munkában, hogy alig látszottam ki belőle. De ma már ritkán viszem haza a munkát, az otthon a pihenésé.- Az ilyen embereket általában zavarja, ha nem ő ül az első' helyen. Nem úgy érzi, hogy eddig mellőzték, hogy túl későn jutott el a csúcsra ? Valóban zavar, ha „felettem olyan emberek dolgoznak, akik szerintem szakmailag nem megfelelőek. Hosszú éveken keresztül voltam „másod- hegedűs”. A kilencvenes évek elején kinevezett igazgatót, Vancsik Miklóst tiszteltem, jó vezetőnek tartottam, az ő ideje alatt a hivatal szakmai részét igazgattam. Kedvemre való volt a munka, ezt szerettem a legjobban csinálni. A Nemzeti Bank átszervezése kapcsán, amikor Miklós nyugdíjba vonult, velem már azért nem számoltak, mert betöltöttem az ötvenhetedik életévemet, a szekszárdi igazgató, Solymár Imre pedig csak 50 múlt. Ezért esett rá a választás. Tragikus halála után kértek fel, vállalPORTRÉ a csúcsra ért jam el a területi igazgatói megbízatást.- Most elégedett?- Bizonyos mértékig igen, bár nem számítottam ilyen megbízatásra. A kinevezésemet azzal indokolták, hogy személyemben látják a biztosítékát az itt folyó munka zökkenőmentes folytatásának. Itt dolgozom már több évtizede, úgy ismerem a bankot, mint a tenyeremet.-Az is közismert, nagyon szeret a konyhában tevékenykedni. Állítólag egyedi receptekkel is rendelkezik.- Otthon valóban a konyhában szeretek a legtöbbet tartózkodni. Egyrészt szeretem a fűszereket kipróbálni, kísérletezni az ízesítéssel, az új főzési megoldásokkal. Leginkább a magyar és a francia konyha receptjei érdekelnek, de a szakácskönyvek csak alapanyagul szolgálnak, magam is találok ki halételeket, sültet, mártást, köretet. Az ízek harmóniájára törekszem, baráti körünk ezt már megszokta, nem is csodálkoznak, ha valami különlegességgel állok eléjük.- Utazásai közben is a tájjellegű ételekre figyel.-Arra is, de az utazás nem ezért vált szenvedélyemmé. Szeretem a régies, hangulatos kisvárosokat, de leginkább a franciaországi Loire-völgyi kastélyok ódon hangulatát kedvelem. Békéssy Gábor Röviden Privatizációs bevétel. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. még az idén kifizeti azoknak a társaságoknak a privatizációs ellenértékhányadot, amelyeknél nincs vitás helyzet. A szervezetet egy tavalyi kormányhatározat kötelezi arra, hogy ez év végéig rendezze a társaságok elmaradt járandóságát. (I) Kamarai szolgáltatás. Szolgáltató típusú szervezetté kívánja átalakítani a külföldön működő kereskedelmi szolgálatokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A szervezet elsősorban a kis- és középvállalkozások számára kívánja hozzáférhetővé tenni a szolgáltatásait. A külkereskedelmi szolgálatok működésére az idén 100 millió forintot különítettek el a költségvetésből, s a jövőben erre a célra még ennél is nagyobb összeget szánnak. A külkereskedelmi szolgálatok a szakmai információkat a kamarákon keresztül ingyenesen nyújtják. (I) Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 333,75 Francia frank 33,73 Japán jen (100) 154,21 Német márka 112,91 Olasz líra (1000) 115,28 Osztrák schilling 16,06 Svájci frank 139,25 USA-dollár 201,64 ECU 223,88 'ZsFDrtR'TTBOR ét neje 50. 4füíeté^tteififeÍKt Jtué áolday-idf/at ét áaú iyú étetet éívdtt: /4yi ét /Gittáid Hitelkamat-támogatás kicsiknek A kis- és középvállalkozóknak szóló hitelek, mint például az egzisztencia-, a start-, a mikrohitel kimerültek és csak akkor válnak ismét kihelyezhetővé, amikor a törlesztések befolynak. Szalai Györgynétől, az IKIM főosztályvezetőjétől megtudtuk, hogy ezért is indultak új hitelkonstrukciók. Az új hitelkonstrukciók alkalmazásával jelentős hangsúly- váltásra is sor kerül. Ma már a kis- és középvállalkozói szektor - arányát, méreteit tekintve - megfelel a fejlett piacgazdaságnak. Ezért napjainkban nem a vállalkozások számának növelése fontos, hanem a már működők megerősítése, versenyképességük javítása. Olyan támogatásra van szükség, amely a technológiák fejlesztését, a tevékenység javítását segíti elő. Köztudott, hogy még ma is magasak a hitelkamatok. Ezért jelentős az egyik új pályázati lehetőség, a kis- és középvállalkozások kamattámogatása, amely alapvetően a termelő beruházások növelését szolgálja. Ipari és építőipari tevékenységhez, helyi szolgáltatások, közúti járművek, valamint lakossági közszükségleti cikkek javításának fejlesztésére igényelhetik az 500 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások. Ez a hitel öt évre szól, és maximálisan 500 millió forint lehet. Az első évben a kamat 40, a második évben 35, majd 30, 25 és végül 20 százalékát nyújtja támogatásként. A támogatási rendszer azért degresz- szív, mert a kezdeti nehezebb időkben kíván nagyobb támogatást nyújtani. A hátrányos helyzetű Nógrád, Borsod- Abaúj-Zemplén és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyéből érkező pályázatokra tíz százalékkal nagyobb kamattámogatás adható csakúgy, mint a jármű- és az elektronikai iparban a beszállítói tevékenységet elősegítő pályázatokra, érkezzenek azok bármelyik megyéből. Ez a konstrukció ez év második felében indult. A minisztériumhoz benyújtott pályázatokat minden hónap 10-éig elbírálják. Eddig 260 pályázatból 230-at fogadtak el. Ezekben mintegy 18 milliárdos fejlesztést irányoznak elő a vállalkozások, amihez 2,3 milliárd forint kamattámogatást élveznek. A jövőre is folytatódó pályázatnak más kellemes tapasztalatai is vannak. Az egyik örvendetes jelenség az, hogy a támogatást igénylők kétharmada az 50 személynél kevesebb dolgozót foglalkoztató vállalkozásoktól érkezett. Eleddig a pénzintézetek nemigen szerettek a kisvállalkozásokkal foglalkozni. Úgy látszik, hogy a bankok szemlélete némiképp megváltozott, mert „megindultak” e réteg felé is. 30 bank jelezte, hogy részt kíván venni az új konstrukcióban. K. T. A teljesítmény már kiállja a nemzetközi összehasonlítást, a fizetések még nem Menedzserek az élvonalban A Hay Menedzsment nemzetközi tanácsadó cég 7 éve működik Magyarországon, s látja el tanácsokkal a magyar és a vegyes vállalatok, multinacionális cégek menedzsmentjét. A Budapesten rendezett háromnapos nemzetközi konferencia után munkatársunk kérdéseire a magyar Hay Group ügyvezető igazgatója, dr. Poór József -, aki a Janus Panonnius Tudományegyetemen is oktatott - válaszolt.- Milyen nálunk a magyar és a külföldi menedzserek aránya?-A ’90-es évek elején felefele volt, jelenleg azonban 80 százalékkal a magyarok vannak túlsúlyban. S ma már e területen a kulcspozíciókat is túlnyomó részt hazai szakemberek töltik be. Persze a szakma - érthetően- nem különbözteti meg e fontos munkakör betöltőit nemzetiségük szerint, a teljesítmény a döntő. Mégis érdekes lehet, hogy összehasonlítva a hazai arányokat a csehországi, lengyelországi vagy éppen orosz- országi adatokkal, egyértelmű, hogy nálunk a legnagyobb mérvű a helyi menedzsment térhódítása. S mivel a privatizáció hamarosan lezárul, meggyőződésem, hogy nincs is szükség nagyobb számú külföldi gárdára.- Teljesítményben tehát a mieink állják a versenyt külföldi kollégáikkal. Anyagi megbecsülésüket illetően is hasonló a helyzet?- A körülményeket ismerve alighanem költői a kérdés. . . Mindenütt olyan szintűek a fizetések, amilyeneket a helyi gazdasági, piaci viszonyok megengednek. Ezt figyelembe véve nyilván képtelenség, hogy a magyar menedzserek javadalmazása összegszerűen vetekedjen, mondjuk, New York-i kollégáik keresetével. - Ami azonban a konkrétumokat illeti: a Hay Group felmérése szerint ha a menedzserek jövedelmét nemzetközi átlagban száznak vesszük, akkor a mi szakembereink fizetése körülbelül 25, szemben például a svájciakéval, akiké 170, vagy az amerikaiakéval, akiké 110.- Természetes törekvésünk, hogy ezen a helyzeten, illetve arányokon a lehetőségekhez mérten, fokozatosan változtassunk. Kis ország vagyunk, s mivel nincsenek nemzetközi mércével mérve számottevő természeti kincseink és energiaforrásaink, elsősorban szellemi adottságainkkal és értékeinkkel kell jól sáfárkodnunk. A nagyobb hazai cégek ezt felismerve következetesen nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a mi szakmánk legjobb szakembereit is lépésről lépésre fölzárkóztassák a külföldiekhez. Csernyánszki Judit Új pályázati lehetőség A jövő évben 800 millió forinttal támogatják a kutatásfejlesztési tevékenységet, a korszerű technológiák ki- fejlesztését, illetve az ehhez kapcsolódó új beruházások megvalósítását. A hozzájárulást azok a belföldi gazdasági társaságok pályázhatják meg, amelyek legalább 500 millió forintos beruházási költséget igénylő kutatási-fejlesztési célú beruházást hajtanak végre és minimum 30 kutatót foglalkoztatnak. Az ipari minisztérium erre a célra a gazdaságfejlesztési célelőirányzatból 100 millió forintot, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium a Központi Környezetvédelmi Alapból és a területfejlesztési célelőirányzatból 200 millió forintot, a Munkaügyi Minisztérium a Munkaerőpiaci Alapból szintén 200 millió forintot, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság pedig a műszaki fejlesztési célelőirányzatból 300 millió forintot különít el. A beruházást a támogatás elnyerésétől számított két éven belül be kell fejezni, és minimum 10 évre működtetési kötelezettséget kell vállalni. EZ MOST VICC? Sajnos nem. A nyugdíjasok anyagi gondjairól szóló fanyar tréfák ma még nagyon időszerűek. Tegyen róla, hogy elavuljanak! Lépjen be még most, fiatalon a Pannónia Magán- nyugdíjpénztárba és szerezzen magának jobb nyugdíjat - egy fillér többletfizetés nélkül. Ingyenes telefonszámunkon elérhet bennünket: 06 80 28 28 28 PANNÓNIA Döntsön a Volksbank és az Euroleasing nyugdíjpénztára mellett! Megbízhatóság, befektetési tapasztalat, gyors ügyintézés országszerte. VOLKSBANK • Pécs, Perczel Mór u. 4. ▼ VOLKSBANK • Mohács, 770» Szabadság u. 3/a. Kiemelkedő hozamok, 50%-os adókedvezmény. Forduljon hozzánk mielőtt választ! Segítünk Önnek dönteni! Reál! NYUGDÍJPÉNZTÁR Ingyenes nyugdíjszámítási tanácsadás: Mohács Polgármesteri Hivatal „B” ép. dec. 9-11. 12-18 óráig Pécsvárad Művelődési ház dec. tí>. 12-18 óráig Boly Erzsébet Vigadó dec. 15. 12-18 óráig VOLKSBANK Hungary Információ: (1) 216 15 54