Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)

1997-11-06 / 304. szám

6 Dünántúli Napló Gazdasági Tükör 1997. november 6., csütörtök Röviden B. aranyaié j a tőzsdén. A nagy tejipari cégek közül el­sőként a Baranyatej Rt. dön- t:>ött a tőzsdei megmérette- ítésről. Még a nyáron alaptő­keemelést hajtottak végre, (ízzel bekerültek azon cégek közé, amelyeknek a jövő évben kötelező a tőzsdei szereplés. A társaság tulaj­donosai rendkívüli közgyű­lésen ma döntenek a Bara­nyatej-papírok bevezetésé­ről. (I) Tőkepótló hitel jövőre is. A Földművelésügyi Mi­nisztérium igazoltnak látja szándékát a tőkepótló hitel­lel kapcsolatban. A meghir­detett 50 milliárd forintra eddig 56 milliárd forint ér­tékű pályázat érkezett, amelyből a bankok 30 milli­árd forintra már meg is kö­tötték a szerződéseket. Az 1998-ban induló újabb fél­száz milliárdos hitelre még az idén meghirdetik a felté­teleket. (I) Ipartner. Milyen informá­ciókat kaphatnak a kamarai tag vállalkozók a külföldön működő kereskedelmi szol­gálatoktól? Melyik szolgál­tatás ingyenes és melyik a térítésköteles? Milyen sze­repet vállalnak az iparkama­rák helyi képviseletei a kap­csolatok fenntartásában? Ezekre a kérdésekre kap­hatnak választ az érdeklő­dők az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Miniszté­rium tájékoztató szolgálta­tásától, az Ipartnertől. Ma 14 és 16 óra között a 269- 3703, 111-9669 és a 131- 4375-ös telefonszámon le­het érdeklődni a fent megje­lölt témákról. (/) Több pénz a munkaerőpiacra Cél- és teljesítményorientált elosztási rendszert vezetnek be PÉCS A helyi munkaerőpiaci állapotokra a korábbi rendszernél na­gyobb figyelmet fordító, a jelenlegi és a várható megyei gazda­sági helyzetet értékelő kísérleti célorientált vezetési rendszer kialakítása folyik a Baranya Megyei Munkaügyi Központban. Az új szisztéma, amely a programon belül nyújtott teljesítmé­nyeket és eredményeket is kiértékeli, várhatóan több pénzt is hoz a baranyai munkaerőpiacra. szakemberek egyeztető tárgya­lásain alakul ki.-A most folyó, várhatóan országosan is bevezetendő kí­sérlet ugyanakkor nagyobb le­hetőséget nyújt a munkaügyi központok teljesítmé­nyének nyo­mon követé­sére is. A fel­tárt folyama­tok alapján igényelt for­rások haszno­sulását köny- nyebben fi­gyelemmel lehet kísérni, ami további támpontokat adhat a mun­kaügyi szer­vezet felépí­tése, a foglal- koztatáspoli- Új alapokon a tikai eszkö­zök felosztása, a megyei mun­kaügyi központok működésé­nek eredményessége szempont­jából - ismertette az újdonság lényegét Gyöngyösi Pétemé. A jövő évi forrásokra vonat­kozó első tervtárgyalás még le­zajlott a baranyai szakemberek és a Munkaügyi Minisztérium illetékesei között. A végleges döntés a decentralizált pénzek­ről decemberben várható, ám tekintettel térségünk mostoha munkaerőpiaci körülményeire, várhatóan jövőre több pénz jut Baranyába, mint az idén (836-Reményeink szerint az új rendszer lényeges előrelépést jelent a munkaügyi kormányzat eddig gyakorolt leosztó gyakor­lata szerint. Ez ugyanis mindig az előző évi munkaerőpiaci adatok alapján határozta meg a területi forrásszükségleteket, ami a jelentős mozgás miatt mindig fáziskésést jelentett. így fordulhatott elő például, hogy 1996-ban Baranya megye ko­moly lemaradásba került az ak­kor már a holtpontról elmoz­duló Fejér megyével szemben, holott a mi térségünkben éppen akkor lett volna szükség a kedvezőtlen munkaerőpi­aci folyama- 4M tokát kezelő, *" többlet forrást igénylő programokra - mutatott rá az eddigi rendszer ellent­mondásaira Gyöngyösi Pétemé (képünkön), a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazga­tója. A most folyó kísérlet lé­nyege, hogy a megyei szakem­berek által feltárt jelenlegi és várható foglalkoztatási helyzet­tel, annak forrásigényével állít­ják szembe a rendelkezésre álló pénzeket. Az, hogy Baranya megye mennyi pénzt kap, a munkaügyi tárca és a helyi millió). A baranyai foglalkozta­tási szakemberek 13 pontban rögzítették szakmai stratégiai célkitűzéseiket, amelyek lé­nyegét a következőkben foglal­hatjuk össze. A foglalkoztatás bővítését elsősorban a területfejlesztési célokhoz kapcsolódóan látják megvalósíthatónak. Továbbra is komoly figyelem fordul az egyéni vállalkozások megala­pozására, a leépítések helyett a munkahelymegőrző konstruk­munkaerőpiac illusztráció: Tóth l. ciók kiszélesítésére. Helyi sajá­tossága miatt Baranyában a jö­vőben is hangsúlyos szerepet kap a közhasznú munkavégzés támogatása. A szakemberek a továbbiakban is megkülönböz­tetett figyelemmel fordulnak a hátrányos helyzetű rétegek, va­lamint a pályakezdők irányába. A munkaerőpiaci szolgáltatá­sok további fejlesztése mellett már most látókörbe kerülnek az Európai Unió foglalkoztatáspo­litikai jogszabályai, a munka­nélküliséget kezelő eszkö­zei. Kaszás E. Nem lassúbb, csak jobb... ... lett volna az újonnan alapítandó cégeknek, ha az egyéni vállal­kozói igazolvány egyablakos rendszerének mintájára, a cégek is a kamaránál intézhették volna el minden ügyüket jövő évtől kezdve. Az új típusú ügyintézésre fordítandó forrásokért való küzdelem azonban az Igazságügyi Minisztérium győzelmét hozta. A kamara valószínűleg azért is vesztett, mert e szervezet egy árva kanyilót sem kapott volna az egyablakos rendszer működtetéséért... Az amúgy is túlterhelt cégbíróságok remélhetően el tudják látni a cé­gek egyablakos ügyintézését az APEH, a KSH és a TB vonatkozá­sában, de biztosan nem tudnak foglalkozni az új társaságok tanács­adásával, felkészítésével. Márpedig Nyugat-Európában ettől egy ablak az egy ablak. Valójában ez nem is a cégbíróságok feladata. A kamara így egyelőre csak az egyéni vállalkozói igazolványok kia­dása kapcsán látja el az egyablakos rendszer teendőit 1998-tól. Függetlenül a döntéstől a kamara -, és biztosak vagyunk benne, hogy a cégbíróság és az összes érintett további hivatal - mindent megtesz az új ügyfélszolgálati rendszerben az eddiginél gyorsabb, magasabb színvonalú szolgáltatások érdekében. (Tegnap megjelent cikkünkre reagált dr. Siklói Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.) Baranyai cégek a Pécs-Infón Azt szeret­nénk, ha ez­zel a bemu­tatkozással megtörnénk az informati­kai gyártás és szolgálta­tás területén meglévő fő- városcentri- kusságot - mondta Ba­logh Zoltán, a Pécs-Baranyai Kereske­delmi és Iparkamara informa­tikai tagozatának elnöke a tegnap megnyílt Pécs-Info ’97 kiállítás és üzletember ta­lálkozón. A tagozat harmad­szor rendezi meg az informa­tikai szakemberek találkozó­ját, ami egyben üzletkötési lehetőség is, hiszen a kiállítók között a megye informatikai iparának legjobbjai mutatják be termékeiket. Egyre több cég tartja fon­tosnak, hogy részt vegyen a kiállításon. Ez azt is jelenti egyben, az itt tevékenykedő cégek jó üzleti kilátások re­ményében vásárolták meg a kiállítási területeket. Ma szakmai előadások megtartá­sára is sor kerül. B. G. Nyilvántartás csak pontosan, szépen Számítógépen a tulajdoni lapok, épül az adatátviteli hálózat Hazánkban 8,7 millió ingatlant tartanak nyilván, s a földhiva­talokhoz évente 2,4 millió ügyirat érkezik. 1992-ben megkez­dődött a hivatalok korszerűsítése, az ingatlan-nyilvántartási adatok számítógépre vitele. A technikai megújulás időszerűvé tette a nyilvántartásra vonatkozó jogszabályok megújítását is. Az Országgyűlés már megkezdte az új nyilvántartási törvény tervezetének tárgyalását. Apagyi Géza, az agrártárca fő­osztályvezetője elmondta: a tu­lajdonreform, a privatizáció ha­talmas feladatot rótt az ország 20 megyei, illetve 116 körzeti földhivatalára. A Phare-támo- gatással fél évtizede elkezdő­dött számítógépesítési program végrehajtását a költségvetés évente 2 milliárd forinttal se­gíti. így az idén befejeződik a tulajdoni lapok adatainak szá­mítógépre vitele és az országos adatátviteli hálózat kiépítése. A Ház asztalán levő törvényter­vezet szerint az egységes ingat­lan-nyilvántartások vezetése a jövőben is a földhivatalok fel­adata marad. Új elem viszont, hogy ezentúl az öt évnél hosz- szabb haszonbérleti jogot is be lehet majd jegyezni. Ennek ré­vén átláthatóbbá válnak a ter­mőföld használati viszonyai. A földhivatalok adatbázisai­nak összekapcsolását követően a hiteles tulajdoni lap másolatát bármely körzeti földhivatal, va­lamint a közjegyző és az ingat­lan fekvése szerint illetékes ön- kormányzat jegyzője is kiállít­hatja. Mindez jelentős költség- és időmegtakarítást eredmé­nyez majd a szolgáltatást igénybevevők számára. A törvény - amely várhatóan 1998 második felében lép életbe - biztosítja az ingatlan­nyilvántartás rendezett jogi alapjait. A kimutatások azon­ban akkor lesznek valóban megbízhatóak és áttekinthe­tőek, ha mielőbb lezárul a kár­pótlás, a részarány-nevesítés fo­lyamata és mindenütt sikerül feldolgozni a felgyülemlett ügyirat-hátralékot. (újvári) Piaci árak Baranya megyében 8 Pécs, vásárcsarnok Pécs, Felsőmalom u. Komló Siklós Szigetvár Mohács Szentlőrinc burgonya 30 35 35-40 40 30-40 30-45 35-40 fehérrépa 120 * 160 200 230 200 200 190-230» sárgarépa 80 70 80-100 ff 80 80-100 80 80 ff fejes káposzta 30 35 30 40 30 30 40 fokhagyma 300 280 ü 300-350 380 300-350 300 300-350 uborka 100-140* 120-140 120-150 130-160 180 ff 160 100-140 paradicsom 12-170 50-170 120-150 220 150-200 150-200 170 paprika 80-140 50-100 50-150 120-290» 80-200 80-250» 70-180 karfiol 150 180 100-120 220 * 150-200 170 100-140 hagyma 80 160-280 100 ff 80-90 100-120» 80 95 gomba 240-380 160-280 220-280 320 ff 300-350 300 300 alma 60-100 H 50-120 40-60 HÉ 90-110 70-120 60-100 60-100 körte 150-200 120 120-140 220-230 150-250 150-200 190-240» tojás 15-17 15-17 16-17 16 18-19 ff 18 17 ABS, KLIMA, 2 LÉGZSÁK, 4 TELI GUMI 3 740 000.-Ft ABSzolút gazdaságos megoldás! A népszerűségi listák éllovasa, most ABSzolút verhetetlen téli felszereltséggel kapható. Mindezt kínáljuk azért, hogy Ön a saras-havas, őszi-téli utakon ne csúszkáljon és még a legzordabb időben is élvezhesse a Carina E ABSzolút biz­tonságát és ABSzolút megbízhatóságát. A TOYOTA márkakereskedői segítik Önt, hogy a különböző ajánlatokat mérlegelve, ismét helye sen döntsön... AMÍG A KÉSZLET TARTI ®TOYOTA MÁRKAKERESKEDŐK: KOCSIS ÉS TÁRSA Kft. 6500 BAJA. Szegedi üt 84. Tel/Fax: 06-79-J21 810 • NÁFRÁDI Kft. 5600 BÉKÉSCSABA. Berényi úl 133. Tel.: 06-66-324-564 • MAYER TOYOTA 2092 BUDAKESZI. Pátyi út 55. Tel/Fax: 06-23-451-961 • M3 AUTÓKERESKEDELMI Kft. 1142 BUDAPEST. Komáromi út 12. Tel: 252-2713 ■ EMIL FREY MAGYARORSZÁG Kft 1149 BUDAPEST. Mogyoródi út 32. Tel.: 363-5883 • TOYOTA PEST 1107 BUDAPEST. Szállás u. 20.-22. Tel: 260-1479 • SARURA Kft 1033 BUDAPEST, Szólókért u. 1. Tel/Fix: 388-2342 • ÍJHELYI AUTÓ Kft. 4225 DEBRECEN JÓZSA. Szentgyörgylalvi út Tel.: 06-52-387-655 • TOYOTA-EGER 3300 EGER. Kúlsísor u 8. Tel.: 06-36426400 • AUTOHAUS KOPT Kft. 2030 ÉRD. Ercsi út 19. Tel.: 06-23-369-444 • TWIN MÁRKAKERESKEDÉS 9027 GYŐR, Puskás T. ti. 2. Tel.: 0696-325600 • TOYOTA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Kft 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Kutasl u. 12. Tel/Fax: 06-62-341-628 • HERING AUTÓHÁZ Kft 5100 JÁSZBERÉNY, Nagykátai út Tel/Fax: 06-57Á15-038 ■ KOTO AUTÓHÁZ Kft 7400 KAPOSVÁR. Zöldfa u. 58. Tel.: 0682-411-456 • TOYOTA KARCAG 5300 KARCAG, Eötvös út 10. Tel.: 0659-312-588 ■ TROMF Kit. 6000 KECSKEMÉT, Ladánybenei út 1. Tel/Fax: 0676320627 • M+F AUTÓ Kft 6200 KISKÖRÖS, Izsáki o. 46. Tel.: 06-78-311 106 • NIPPON MOTORS Kft 3527 MISKOLC. Besenyői u. 8. Tel/Tai: 0646313-258 • KOVÁCS ALTÓHÁZ 2200 MONOR. 4-es főút 35 km Tel: 06 29Á13-38I • NAKATO Kft 8800 NAGYKANIZSA. Erdész u. 28. Tel.: 0693-310-180 • JUKO Kft. 4531 NYÍRPAZONY, Szabolcs u. 12. Tel.: 0642-480640 • TROSKA AUTÓHÁZ Kft 7627 PÉCS Engel J. u. 1/2. Tel/Fax: 0672-325-553 • KARUK JÓZSEF MAGYAR-OSZTRÁK Kft. 3100 SALGÓTARJÁN. Tóstrand Tel/Fa: 0632-430-646 • TOYOTA-FIN MÁRKAKERESKEDÉS 9400 SOPRON, Pozsonyi úl 58. Tel.: 0699-320660 • MOLNÁR AUTÓHÁZ Kft 6723 SZEGED, Cserzy Mihály n. 18. Tel.: 0662 311662 • SZEYOKO Kft 7100 SZEKSZÁRD. Ebes u. 2. Tel/Fa: 0674-419-190 • AUTÓSZ0LG 2000 SZENTENDRE Pannónia u. 1-3. Tel.: 06 2 6312-921 • ANGYALF1 Kft. 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR. Kadocsa úl 59- Tel/Fa: 06 22-316-062 • AUTÓFÓKUSZ Kft 9700 SZOMBATHELY, Kőszegi út Tel: 0694-317-451 • AUTÓ GÖBÓLÖS 2800 TATABÁNYA, Kórnyei út 33- Tel: 06-34-337-536 • VÁCZI AUTÓCENTRUM 2600 VÁC, 2 sz. Főút 32. km Tel/Fa: 0627 .3650-30 • AUTÓHÁZ VESZPRÉM Kft. 8200 VESZPRÉM, Budapest út 72. Tel.: 06-88-427-088 ■ AUTÓFÓKUSZ 2 ZALA Kft 8900 ZALAEGERSZEG. Alsó erdei n. 3/A. Tel/Ea: 0692-316672

Next

/
Oldalképek
Tartalom