Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)
1997-11-03 / 301. szám
1997. november 3., hétfő Sport Dünántúli Napló 19 Röviden Pályaavató. Fazakas Szabolcs ipari miniszter avatta fel tegnap Pécsett a Makár Tanya Tenisz Club fedett teniszcsamokát. A tárca vezetője elismerő szavakkal méltatta az idegenforgalmi és sportcélú beruházást, majd maga is ütőt fogott a kezébe, és dr. Kiss Elemér államtitkárral az oldalán több mérkőzést is játszott a helyi kihívókkal. Az ünnepi eseménynek több díszvendége volt, köztük Gulyás István magyar bajnok, Pécs város örökös teniszbajnoka. (k) Kitüntetés. A Pécsről indult Gajcsi Józsefet, a nagykanizsai Hevesi Sándor általános iskola testnevelő tanárát, a Zalaerdő- Hevesi DSE sportakrobatikai szakvezetőjét a megyei jogú város közgyűlése „Nagykanizsa sportjáért” kitüntetésben részesítette a város minőségi sportjában végzett kiemelkedő tevékenységéért. (o) Knoch Naganóért küzdhet. Az időjárás zordabbra fordulásával mind több versenyt rendeznek gyorskorcsolyában. Pénteken dőlt el,, hogy a pécsi Knoch Balázs egy szombathelyi fiúval utazhat Hollandiába, ahol a naganói olimpia válogatóversenyeit tartják. Az olimpiai reménységek székesfehérvári versenyén a férfiaknál ösz- szetettben Knoch 2., Szabó Krisztián 3. lett. A serdülőknél Jenei Patrick első helyen végzett. (z) Megjelent a Pécsi Sport. Megyei sporthíreket és háttérinformációkat tartalmaz a Pécsi Sport novemberi száma. A lap munkatársai utánajártak, miképp alakul a volt PMSC pálya tulajdoni helyzete, miért költöznek Budapestre az erősport képviselői, ezenkívül olvashatnak a lapban a Pécs-Komló NB 1. B-s labdarúgó-mérkőzés utó- zöngéiről, Varga Zoltán intelmeiről, a szigetvári kézilabdás sikerekről, sztárokról a Matáv kosárlabdacsapatának cserepadján, és még sok más érdekességről. Keresse a Pécsi Sportot az újságárusoknál! Asztalitenisz Hévíz-PEAC 6-12 NB I. B-csoport, férfiak. Pécsi győztesek: Gyén 4, Túri 3, dr. Volsik 3, Sulyok 1, Gyén-Turi pár. Gyén kitűnő játékával magabiztos győzelmet arattak az egyetemisták. Siófok - PEAC II. 5-13 NB III., férfiak. Pécsi győztesek: Vágó 4, Csányi 3, Vancsik 2, Stokker 2, valamint a Vancsik-Csányi és a Stokker-Vágó pár. Fölényesen nyertek idegenben is a pécsiek. (o) Labdarúgó NB I/B, 15. forduló PMFC - Szeged-Dorozsma 4-1 (2-0) Pécs, 1000 néző. V.: Megyebíró 8. PMFC: Tarlósi 0 - Szabados 7 (képünkön) - Dienes 6, Kislőrincz 6 - Tomka 6, Gera 8 (Farkas -, 68. p.), Kutas 6, Sipos 6, Romanek 7 - Azoitei 6 (Hofecker 89. p.), Balázs 6 (Tóth Gy. -, 81. p.). Edző: Róth Antal. Szeged- Dorozsma ESK: Csehó 6-2=4 - Magyar 5 (Vukadinovics 5, a szünetben), Tóth-Kovács 4 - Szentmiklósi 5, Szabó B. 4 (Udvari 4, a szünetben) - Farkas 4 (Barna 5, a szünetben), Stefanov 5, Ferenczy 5, Kenései 5-2=3 - Miklós 4, Molnár 5. Edző: Vágó Attila. Fél órányi unalmas játék után, a 37. percben szerezte meg a vezetést a PMFC. Az előretörő Tomkát ollóba fogták a tizenhatos jobb oldali csücskénél. A közvetett szabadrúgást Romanek a jobb kapufára ívelte, a kipattanó labdát elvétették a vendégek, jókor érkezett Balázs, és tizenhárom méterről, szép mozdulattal a bal alsó sarokba bi- kázott (1-0). A 42. percben növelte előnyét a hazai csapat. Azoitei perdítésével Gera mozdult középen, visszapörgetett a román csatárnak, aki tizennégy méterről talált a hálóba (2-0). Újabb gólt ért el a 66. percben a pécsi csapat. Roma- nek-Dienes szép bal oldali kombináció után, a labdát Gera kapta, és 14 méterről hatalmas gólt lőtt (3-0). A 78. percben Molnár átadását Barna teljesen üresen kapta a kaputól tizenhárom méterre, és könnyedén pasz- szolt a hálóba (3-1). A 88. percben egyszerre szinte annyi minden történt, mint az eltelt időszakban ösz- szesen. Azoitei ugrott ki Tóth Gy. átadásával, csinált egy cselt, aztán Csehó, a vendégek kapusa szabálytalanul akadályozta a tizenhatoson belül. A büntetőt Romanek biztosan értékesítette (4-1). (A kapust a játékvezető kiállította, az alkalmi portás, Tóth-Kovács sem segített a büntetőnél.) Nem sokkal ezután Kenesei is szabálytalankodott a kiugró Sípossal szemben, ő is megérdemelten megkapta a piros lapot. Az első' harminc perc után kimondottan élvezetes mérkőzést láthattak a nézők, legalább is a magyar második vonal szintjén viszonyítva. A PMFC szervezetten, több jó támadást vezetve szerezte meg fölényesnek mondható győ- zelmét. Csatárai bátrabbak voltak, mint korábban, a helyzetek kihasználása is megfelelőnek mondható. Érdekes volt megfigyelni Tomkát, aki számára eleddig szokatlan szerepkörben, úgynevezett jobb oldali futóként vette ki részét a sikerből. A hazaiak legjobbja Gera volt. Tarlósi magabiztosnak tűnt. Szabados segítette a támadásokat is. Romanek sokszor volt játékban, hasznosan focizott. Azoitei végre gólt lőtt. Róth Antal: -Nyerni szerettünk volna, és ez sikerült is. A látottak alapján megérdemelt győzelmet arattunk. Vágó Attila: - Sikerült felhoznunk a lelkes hazai csapatot és a közönségét. A magyar labdarúgás összes „pozitívumát” felsorakoztattuk a mérkőzésen. Most már mehetünk gyertyát égetni. Bozsik László Soproni FAC - Komló 2-1 (1-0) Sopron, 700 néző. V.: Vad 7. Soproni FAC: Bíró 6 (Milch- ram -, 79. p.) - Guti 6, Sipos 5, Czipó 6-2=4 - Kiss 6 (Kovács 5 -, 32. p.), Filipovics 6, Török 4 (Kelemen Zs. -, 61. p.), Csemák 6, Horpyák 6 - Tikosi 5, Mikóczi 6. Edző: Supka Attila. Komlói Bányász : Herbert 6 - Both 5, Korcsmár 6, Dömény 6, Halász 6-2=4 - Béres 6, Dárdai B. 6, Gálffy 5, Priol 5 - Stern 6, Nagy A. 5 (Kovács 6, 59 p.). Edző: Dárdai Pál. 31. perc: Mikóczi átemelte a labdát a 16-os vonal előtt a rárohanó Korcsmár, majd a kifutó kapus fölött is, és az ívelése a hálóban kötött ki (1-0). 54. perc: Csemák lapos szögletét Czipó az ötösről, szép mozdulattal a kapu közepébe gurította. (2-0). 63. perc: Czipó a felezővonalnál kézzel ütött bele a labdába, és mivel volt már egy sárgája, ezután a piros következett. 67. perc: Egy bal oldali bedobás az ötösön landolt, Dömény a labda mellé nyúló Bíró mellett a kapu jobb sarkába pöccintett (2-1). 88. perc: Halász megkapta második sárgáját és ő is mehetett idő előtt zuhanyozni. A komlóiak a várakozással ellentétben bátran kezdtek, nem védekezésre rendezkedtek be. Gyors támadásokat vezettek, de beíveléseiket rendre hárították. Ezt követően már a vendéglátók voltak a kezdeményezők, bár egy-egy kontraakció erejéig a baranyaiak támadásai is veszélyesek voltak. Mikóczi gólja után támadásban maradtak a soproniak, viszont a félidő hajrájában újra a komlóiak kezdeményeztek többet. A második játékrész elején a komlóiak szinte beszorították a SFAC-ot a kapuja elé, mégis egy szögletből szinte helyzet nélkül újabb gólt kaptak. Mindent egy lapra tett fel a komlói csapat miután emberelőnybe került, hiába igyekeztek a vendégek. Supka Attila: - Csak az eredménynek tudok örülni, mert gyengén játszottunk, csak a küzdeni tudásért tudom dicsérni a fiúkat. Dárdai Pál: - Legjobb idegenbeli játékunkkal sem tudtunk pontot szerezni, mert két olyan egyéni hibát vétettünk, aminek vereség lett a vége. Kértem a fiúkat, hogy még jobban hajtsák meg a kiállítás után, de úgy látszik, ez ma csak ennyire volt elég. Zambó Mátyás További eredmények Érd - Kábái Cukor FC-Haj- dúszoboszló 2-1, Tiszavasvári- III. kér. TVE 0-1, Kecskemét- Nyíregyháza 0-2, Dorog - Dunaferr 0-4. Csepel - Salgótarján 3-2 (2-1), Szolnok - Kaposvár 2-1 (1-1), Paks - MATÁV-Sopron 1-1 (0-1), Nagykanizsa - Tiszaújváros 2-0 (0-0). Az NB l/B. állása 1. III. Kerület 15 8 6 1 31-11 30 2. Nyíregyháza 15 8 6 1 25-10 30 3. Dunaferr 15 8 3 4 24-13 27 4. Nagykanizsa 15 8 2 5 24-17 26 5. Matáv Sopron 15 6 6 3 22-11 24 6. Hajdúszob. 15 7 3 5 18-15 24 7. Szeged-D. 15 6 5 4 30-23 23 8. Szolnok 15 6 5 4 21-17 23 9. Érd 15 5 6 4 23-19 21 10. PMFC 15 5 6 4 17-14 21 11. Soproni FAC 15 5 6 4 13-18 21 12. Kecskemét 15 6 2 7 15-23 20 13. Paksi ASE 15 5 6 4 11-12 19 14. Kaposvár 15 5 4 6 17-22 19 15. Salgótarján 15 4 4 7 15-24 16 16. Komló 15 4 2 9 14-27 14 17. Tiszaújváros 15 4 1 10 15-29 13 18. Dorog 15 2 5 8 13-22 11 19. Csepel 15 2 5 8 11-22 11 20. Tiszavasvári 15 — 9 6 6-16 9 A Pakstól két pont levonva A 16. forduló (november 8-9): Dorog - Csepel, Nyíregyháza - Soproni FAC, Tiszaújváros 7 Paks, MATÁV - Tiszavasvári, Rákóczi - Érd, Szeged - Kecskemét, Dunaferr - PMFC, Komló - Nagykanizsa, Ili. kerület - Szolnok, Kaba - Salgótarján. Mindkét baranyai csapat fontos meccs előtt áll: a PMFC felzárkózhat az élmezőnyhöz, a Komló pedig a középmezőnyhöz. Kosárlabda-mérkőzések országszerte Egy győzelem, egy vereség MA TÁ V Pécs - Szolnok 74-80 (36-40) NB I. A-csoport, férfiak. Pécs, Lauber Dezső-sportcsamok. 1500 néző. V.: Major, Nagy J. MATÁV Pécsi SE: LOTHIAN 11, BAKONYI 13/3, Csirke 2, Paynter 5/3, Hoffmann 10. Cs.: Pálkerti 4, Szlávik 4, Karagits 12, Pallag 13/3. Edző: Rab Gyula. Szolnoki Olaj KK: STAN 18, ALEXE 17/6, TAKÁCS 15/6, Mihalovics 6/3, IVKOVICS 16. Cs.: Radonjics, Mérész 6/6, Balogh 2. Edző: Goran Miljkovics. A nagy hajrá sem hozott fordulatot, a várt hazai győzelem elmaradt. Pedig lett volna rá esély, mert a vendégek figyelme a végén lankadni látszott. Annyira azért mégsem, hogy kicsússzon kezükből a két bajnoki pont. Rab Gyula: - Egy félidőnyi előnyt adtunk a Szolnoknak, későn kezdtünk hajrázni. Egy-két játékosomnak komolyan el kell gondolkodnia a mai teljesítményén. Szarvas - PVSK-Dália 60-100 (33-46) NB I. nők, A-csoport. Szarvas, 100 néző. Vezette: Kóthay, Földházi. PVSK-Dália: Balázs' 14, ZSOLNAY 12/9, Donkó 2, Rátvay 10, PAVLOVICS 35. Cs.: Vilutyte 13, Tahi 8, Hofmann 4, Heller 2. Edző: Rátgé- ber László. Rátgéber László: - Nehezen melegedtünk bele a játékba, aztán simán nyertünk a nagyon kellemetlen szarvasi pályán. További eredmények. Férfiak: Danone-Honvéd - Atomerőmű 72-69 (38-40). Dombóvár - Százhalombatta 95-82 (48-42), PannonPipe Debrecen- ZTE 75-78 (40-46). Körmend- Albacomp SZÜV 81-75 (4144). Nők: BSE - GYSEV- Ringa 78-74 (50-36), Soproni Postás - OSC-Közgáz 80-63 (39-21). Szekszárd - Kecskemét 93-77 (41-38). Diósgyőr - FTC 80-77 (43-48). Zala Volán - Baja 92-68 (36- 42). .. Összeállította: P. P., B. L. Csirke és Lothian (fehérben) tör palánkra fotó: laufer l. Labdarúgó Magyar Kupa, nők Több mint két tucat gól! Fortuna-BAT - Szeged 25-0 (13-0) Pécs, Várkői-stadion, 100 néző. V.: Kiss Z. Fortuna-BAT: Kiss J. - Rácz, Szittár, Lauer B. (Iván) - Török, Lőj, Rippel (Besze), Duduka (Balatincz) - Amold, Bodor, Ferencz. Edző: Hunyady Tibor. G.: Amold (7, egyet 11-esből), Török (7), Bodor (4), Ferencz (4), Lőj (2), Balatincz. Hunyady Tibor: - Ezt a találkozót sajnos, csak mi vettük komolyan. Az első percben a vendégek gólt kaptak, amit a szegedi edző zokon vett lányaitól. Le is teremtette őket. Később erről leszokott, feleslegesen nem izgatta magát. Akkor vált teljesen komolytalanná a játék, amikor egy 11 éves kislány is pályára lépett, ám erről a hazaiak nem tehettek. A Fortuna-BAT a legjobb négy közé jutott. P. P. A kispestiek nem bírtak a csíkos mezes Péccsel fotó: laufer Egy nap, négy pont A-korcsoport PMFC - Kispest 1-1 (0-0) Pécs-Újmecsekalja, 200 néző. V.: Berki II. PMFC. Sólyom - Czeininger, Lantos, Batári, Dömyei (Nagy) - El- májer (Hegedűs), Tolnai, Or- lovics, Czakó - Fónai, Kardos. Edző: Herke Imre. G.: Tolnai, ill. Balogh. B-korcsoport PMFC - Kispest 3-1 (1-0) Pécs-Kovácstelep, 100 néző. V.: Tamás. PMFC: Vukmann - Dezső, Víg, Sza- lóky, Miglinczi - Tóth (Kanász), Derdó (Hegedűs), Bodor, Komáromi - Flórián (Kanizsai), Sándor (Patai). Edző: Lutz Jakab. G.: Sándor (2), Hegedűs, ill. Németh. (o) Kézilabda több osztályból Siklós - Szigetvár 29-22 (13-11) NB I. B. férfiak. Siklós, 500 néző. V.: Rózsa, Szabó. Siklósi Pelikán: FARKAS - Pet- rovics 2, Becskei 1, Koncz, Virág 2, ZÁDORI L. 7/3, KOTROCZÓ 5. Cs.: BALOGH 4, VÁRNAI 8. Edző: Zádori László. Szigetvári Takarékszövetkezet SE: Tóth - HORVÁTH 3, Fajcsi 3, Fónagy 1/1, Schwarcz 2, Hang, Szilovics 3. Cs.: FATA (kapus), Marcsik 2, Erdős 3/1, Blum 1/1. Edző: Harmat Tamás. Az eredmény alakulása. 8. p.: 6-0, 25. p.: 12-6, 46. p.: 21-16, 54. p.: 24-22. Mohácsi TE - Csurgó 32-22 (18-16) NB II., nők. Mohács, 150 néző. Mohács: Simonná - Bálint 4, Erdős 10, Vértes 7, Vöő 4, Hofner 1, Hahn 1. Cs.: Andrási (kapus), Jánics 2, Si- micsné 1, Linder 4. Edző: Oszlár Ferenc. Nagyatád - Pécsvárad 17-23 (10-11) NB II., nők. Nagyatád, 150 néző. Pécsváradi Agrober: Kerekes - Peijési 2, Mészáros B. 6, Anczil, Somogyi 2, Hegedűs 8, Somogyvári 4. Cs.: Bálintné (kapus), Mészáros E. 1, Gergely, Sarlósi. Edző: Szabó Kristóf. Siófok - Térni Pécsvárad 29-29 (14-15) NB II., nők. Siófok, 100 néző. V.: Badics, Szabó. Térni Pécsvárad: Krasznai - Bükiné 11, Szajkó, Kovács, Csordás 1, Lendvai 11, Farkas 5. Cs.: Szabó (kapus), Tóka 1, Dézsi. Edző: Jedlicska János. A lelkes pécsváradiak bravúrral harcolták ki a döntetlent. Kaposvár - Pécsvárad 28-37(14-21) NB II., férfiak. Toponár, 50 néző. V.: Nagy vizeli, Szalai. Pécsváradi Spartacus: Gyulai - Kovács L. 3, Rozina 3, Frey T. 14, Viola 4, Lévai 6, Kovács Zs. 3. Cs.: Tóth (kapus), Halmi 2, Horváth K. 1, Németh I. 1, G. Kovács. Edző: Kovács Jenő. Tovább folytatja a menetelését a Spartacus. Összeállította: Móczán Zoltán, Bozsik László