Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)
1997-11-01 / 299. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. november 1., szombat Ma ___ Szeretette l köszöntjük névnapjuk alkalmából MARIANNA nevű kedves olvasóinkat Igazolta a vizsgálat az aranyat Tegnap befejeződött a Mecsekben talált nemesfém kémiai vizsgálata a miskolci Herman Ottó Múzeum Ásványtárában, és beigazolódott az amatőr kutató véleménye: aranyat rejt a Farkas-árok. Papp Csaba, a felfedező, örömmel hallotta tőlünk a hírt és elmondta: biztos volt benne, hogy a mikroszon- dás, hivatalos vizsgálat igazolni fogja a véleményét. Ny. Sz. Alagsori betörő PÉCS, RENDŐRSÉG Jól szervezett akció eredményeképpen végre rendőrkézre került az a középkorú pécsi férfi, aki már-már a kertvárosi alagsori tárolók réme volt. A nyomozók csütörtök késő délután azzal indultak el, hogy tetten érjék az ismeretlen elkövetőt, akit végül sikerült is őrizetbe venniük. Mint Nagy Gábor, a Kertvárosi Rendőrőrs nyomozója elmondta, legalább 20-25 betörés írható a férfi számlájára, és az általa okozott kárérték elérheti az egymillió forintot. A lopott kerékpárokat és robogókat jól szervezett hálózaton keresztül értékesítette, s bár néha alkalmi munkát is vállalt, a betöréses lopásokból tartotta fenn magát. Az alagsori specialistának lakásbetörés is szerepel a bűnlajstromán, nem kevesebb, mint 400 ezer forintos kárértékkel. Szilágyi Attila őrnagy, az őrs helyettes parancsnoka reméli: most vége szakadhat a bosszantó sorozatnak. A sértetteket kiértesítik a nyomozók. Balog N. Megveszett, majd elveszett Egy veszett macskát kertünkből eltávolítani elvileg nem nehéz feladat, hiszen van illetékes hatóság, vannak állatorvosok. Egy tegnapi eset azonban alaposan megcáfolta ezt a tételt. PÉCS Egy, a Tiborc utca környékén lévő ház lakói veszettséggyanús macskára lettek figyelmesek tegnap kora reggel. B. /.- nek, a ház tulajdonosának édesanyja két boxerük „szájából” szedte ki az állatot, melyen kül- sérelmi nyom nem látszott, ennek ellenére furcsán viselkedett. Pupillája tágult volt, nyelve kilógott, dülöngélt, szája habzott. Miután a kapun kívülre helyezték, a feltehetőleg veszett cica újra vissza akart térni a kutyákhoz, ám többszöri próbálkozás után is csak a kertkapunak ment neki. B. I. megpróbált hivatalos helyről segítséget szerezni. A város állategészségügyi telepén azt a választ adták - akárcsak lapunk kérdésére -, hogy jelenleg nem tudnak kimenni, mivel az egyetlen Barkasuk, mellyel ki tudnának szállni a helyszínre, rossz. A területileg illetékes állatorvost is megkereste az ekkor már egyre nyugtalanabb B. család, de ő azt mondta, hogy nem illetékes ebben az ügyben, nem tehet Semmit. Miután az egyre kétségbeesettebb háziak az ÁNTSZ-től megtudták, hogy a veszettség nyállal nem, csak vérrel terjed, kicsit megnyugodtak. Ez azonban csak egy rövid ideig tartott, ekkor ugyanis észrevett B. úr édesanyja kezén egy bizonytalan eredetű karmolást. Rögtön az ÁNTSZ-be rohantak, ahol megrendelték az oltóanyagot. A macskát közben egy légpuskával megpróbálták lelőni, de az egy sűrű csalitosba menekült. Az állategészségügyi (gyepmesteri) telep dolgozói továbbra sem tudtak kimenni a házhoz, mivel autójuk állapota nem változott. Végül egy személykocsival - B. úr a sajátját többször felajánlotta, ám ezt nem fogadták el - kiszálltak a helyszínre, de ott már semmit nem találtak. A környéken, ahol egy általános iskola van, valamint rengeteg családi ház sok háziállattal, most egy veszett állat kóborol szabadon, csak mert nem megy ki szakember megállapítani a veszettséget, és az elszállításért felelős hatóságnak mindössze egy rozoga gépjárműve van. N. F. Szénszezon: stabil árak A megye tüzép telepein a legtöbb fajta szén nem, vagy csak alig kerül majd többe mint korábban, annak ellenére, hogy a szállítók emelték áraikat. BARANYAI KÖRKÉP A cserkúti és a pécsi megyeri úti telepek bonyolítják az egyik legnagyobb forgalmat a Dél- Dunántúlon. Mint azt a telepvezetőtől, Kránicz Józseftől (képünkön) megtudtuk, a korábbi nagy tételű vásárlások helyett az emberek inkább kisebb mennyiséget vesznek többször - ahogy a pénzük összegyűlik. Itt a 21-féle szénből csak a három komlói fajta ára emelkedik néhány százalékkal, de ezek a forgalomnak csak egytizedét teszik ki. Kedveltebbek a nagyobb fűtőértékű lengyel feketeszenek, bár ezek drágábbak is valamivel: 2200 Ft mázsán- kénti áron kaphatók. A legolcsóbb, az iszapszén, 700 forintba kerül mázsánként. Ebben a rakodás költsége is benne van, kérésre utánvéttel házhoz is szállítanak. Szigetvárról ingyen szállítják ki a szenet még Szentlőrincre is, az árak itt is hasonlóak a fent említettekhez. Mohácson hétfőtől drágul a szén, de az árak csak tíz forintokkal haladják meg a pécsieket. A vidéki városokban jellemző, hogy nem, vagy csak alig emelkedik a szilárd energiahordozó ára, akciók csalogatják a szűkülő vevőkört. A falvak tüzépein pedig még olcsóbban is lehet szenet kapni. Szászvárra - ahol a brikett fogy leginkább - még Komlóról is elmennek a tüzelőért. Zs. B. Különváló hatalmi ágak PÉCS - BUDAPEST Dr. Fekete Bálintot, a Baranya Megyei Bíróság bíróját beválasztották az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsba.-A megyei bíróság eredményének könyvelem el, hogy kollégánkat megválasztották az igazságszolgáltatási tanács tagjának - nyilatkozta tegnap dr. Wirth Béla, a bíróság elnöke. Az új testületbe kilenc bírót választottak meg a bíróságok képviselői csütörtökön Budapesten. A tanács feladata, hogy átvegye az igazságügyi minisztériumtól és a minisztertől a bíróságok irányítását és felügyeletét. Ezzel a végrehajtói és bírói hatalom intézményesen is elkülönül egymástól. Jelzi ezt az is, hogy az igazságügyi miniszter csak egyik tagja lesz a tanácsnak. A bírák és a miniszter mellett helyet kap még a legfőbb ügyész, az országos ügyvédi kamara elnöke valamint az országgyűlés költségvetési és alkotmányügyi bizottságának egy- egy tagja. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, amely még hivatalosan nem alakult meg, havonta legalább egyszer ülésezik, munkáját külön hivatal segíti majd. U. G. Közhasznú beszélgetés a közhasznúságról BARANYAI KÖRKÉP Társadalmi vitát rendezett tegnap délután a pécsi Nonprofit Klub a nonprofit törvény jelenlegi állásáról a Civil Közösségek Házában. A fórum meghívottja, Csiz- már Gábor (képünkön) országgyűlési képviselő, a téma egyik szakértője már az elején kiemelte, a törvénytervezet olyan stádiumban van, hogy az itt elhangzó észrevételeket, változtatási javaslatokat akár be is lehet majd építeni a későbbi parlamenti viták során a törvénybe. Az előadó tájékoztatta a különböző nonprofit szervezetek megjelent képviselőit arról, hogy a közhasznú szervezetekről szóló törvény- tervezet általános vitája lezárult, eddig közel kétszáz módosító javaslatot regisztráltak, s a részletes vita körülbelül két hét múlva kezdődik. A képviselő szerint a törvényjavaslat mostani formájában kerettörvény jellegű, mely vonatkozási pontként működhetne majd. Ä vita a Tisztelt Házban éppúgy, mint a pécsi fórumon, a körül forgott, hogyan kell, kell-e egyáltalán definiálni a közhasznúságot. Fölmerült még problémaként, hogy ki hivatott eldönteni, kiemelt fontosságú-e egy szervezet, vagy sem. Csiz- már Gábor kifejtette: nem szerencsés, hogy az adótörvényekről folyó vita és a nonprofit törvény módosítása nincsen szinkronban. Egy, a fórumon felvetődött, a pályázati pénzek odaítélésével kapcsolatos kérdésre a képviselő elmondta, túl éles viták folynak a parlamentnél igényelhető 200 millióról, holott a közhasznú szervezetek egyéb forrásokból 30 milliárd forinthoz juthatnak hozzá. Tóth István, az Ormánság Fejlesztő Társulástól hozzászólásában rámutatott, mindenképpen szüksége lenne a szférának egy köztestületre, így jobban hangot adhatnának érdekeiknek. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy nem apparátust, hanem alulról építkező képviseleti testületet kellene létrehozni. Csizmár Gábor kifejtette, a nonprofit köztestületet a Magyar Ólim- piai Bizottság mintájára képzelték el, mely nem irányít, nem felügyel, hanem szolgáltat. N. F. i i I I I I I I I I Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-Vasárnap Pécs város felnőtt lakosságának szombaton: belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: , POTE Fül-Orr-Gégeklinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttjeinek szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében szombat, vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. Tel.: 310-938. Berendelt betegeknek 8-tól 13- ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay patika, Lánc utca 20; Mozsonyi gyógyszer- tár Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. Komló: Zöldkereszt gyógyszertár, Pécsi út 1. Mohács: Szent Ferenc gyógyszertár, Kossuth L. u. 66. Pécsvárad: Szent István gyógyszertár, Kossuth L. u. 8. Siklós: Kígyó gyógyszertár, Dózsa Gy. u. 2/A. Sásd: Szent György gyógyszertár, Szent Imre út 19. Szentlőrinc: Szent Lőrinc gyógyszertár, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Oroszlán gyógyszertár, Zrínyi tér 2. SOS-ÉLÉT telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Kevesebb felhő KTM Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÖGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE 11 10 íi ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A Kárpát-medence időjárását anticiklon határozza meg, áramlási rendszerében a magasban délkelet felől az eddiginél néhány fokkal melegebb levegő érkezik hozzánk. Az ország légterébe többnyire száraz levegő áramlik, így ma hazánk túlnyomó részén kevés lesz a felhő, csapadék sajnos ma sem várható. A hajnali pára és ködfoltok délelőtt mindenütt {elszállnak, megszűnnek és hosszabb-rővi- debb időre kisüt a nap. A délutáni órákra mindössze 6, 11 fokig melegszik fel a levegő. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A hajnali, reggeli órákban helyenként köd nehezítheti a közlekedést, erre elsősorban az ország északkeleti és középső részein kell számítani. Melegfrontszerű hatás várható. A térség időjárásában lényeges változás ma sem várható, folytatódik a száraz, aszályos időjárás. Több órás napsütésre számíthatunk ma. Kissé erősödik ugyan a nappali felmelegedés, de a november elején szokásos sokévi átlagtól még mindig több fokkal marad el. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 8 Paks: Siófok: 10 Pécs: Szekszárd: 10 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) in-1 PI0>I Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 6 Velencei-tó: 5 Fertó-tó: 1-6 Duna: Balaton: 10-25 Velencei-tó: 10-25 Tisza-tó: 5-15 Fertő-tó: 10-25 Kaposvár: 10-20 Paks: 10-20 Siófok: 15-25 Pécs: 5-20 Szekszárd: 10-20 Mohács: 5-20 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc