Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)
1997-11-18 / 316. szám
10 Dunántúli Napló Otthon - Lakberendezés - Divat 1997. november 18., kedd Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. WmHírcsatorna Linda marad. Harmincon felül már alaposan kiöregedettnek számit egy topmodell. A mindig megújulni tudó Linda Evangelista azonban nem hátrált meg. Egymillió dolláros exkluzív szerződést kötött egy brit kozmetikai céggel, sőt azt is kijelentette, hogy érte még akkor is versengeni fognak, ha sétabottal kell a kifutón végigbotorkálnia. Lakásművészet. Az elmúlt hét végén Kecskeméten lakásművészeti és belsőépítészeti szakkiállítást rendeztek, mellyel egyidőben konferenciát tartott a Magyar Lakberendezők Országos Szövetsége is. A bemutatón lakberendezési, nép- és iparművészeti termékeket, háztartási gépeket mutattak be, többek közt baranyai cégek is. Alsók felül. A nadrág derékrészénél kivillanó férfialsó mellett, mely az 1993- as év favoritja volt különösen az Egyesült Államokban, most megjelent a dekoltázsból felül kivillanó csipkés melltartók divatja. Az alsónemű ezzel utcai ruhadarabbá lépett elő, bár csak kis része válik láthatóvá. Falfirkák ellen. A legszebb házat is elcsúfíthatja akár egyetlen éjszaka alatt is egy falfirka. Létezik azonban az az új termék, mely vakolatra, téglára, betonra, mészhomokkőre, természetes vagy műkőre festve megvédi a házat. A vizes, szilikongyanta anyagú önalapozóval kezelt falról forró vízzel vagy nagynyomású gőzzel eltávolítható a nem kívánt graffiti. Téli Ungaro. Az afrikai dzsungel vad világát csempészi a télbe az olasz származású tervező, Ungaro. A kreátort az idén a párducok, leopárdok, krokodilok és más ragadozók bőre ihlette meg. Oszi-téli kollekciójának másik csoportjába a szinte nyáriasan lenge anyagokból készült ruhák tartoznak, díszes kabátkákkal, nagy, áttört szélű kalapokkal. Csontsovány lányok a kifutókon Kecsesen mozgó ruhafogasoknak is nevezik azokat a rendkívül sovány, szinte gyerekes alkatú lányokat, akiket egyre többször látni a kifutókon. Az új példaképeket mind többen támadják. nyok ne mutassanak be fehérneműket. Miért, miért nem, a csábos bugyik és melltartók nem hatnak igazán a vékony A csontsovány modellekre először Karl Lagerfeld tette le a nagyesküt. A Chanel-ház vezető tervezőjének új kedvence az a Stella Tennant, aki hegyes csípőjével, a bőrt szinte átfúró bordáival, vékony lábával kitúrta helyéből a babás Schiffer kisasszonyt. Nem is mindenki bírja a versenyt. Claudia Liz brazil manöken egy bemutató előtt, mert úgy érezte, fogynia kell, több mint egy hétig nem evett. Végül kómába esett, s csak napok múlva tért magához^ Az Egyesült Államokban egyesület alakult az „anorexiamarketing” ellen, és az olvasók levelekkel bombázzák a divatlapok szerkesztőségeit, azt követelve, hogy hagyjanak fel a beteges soványság sztárolásával. A legnagyobb veszély a topmodelleket majmoló tinédzsereket fenyegeti. Az olyanokat például, mint az a magyar kislány, aki 170 centis és 47 kiló, de mégis retteg minden kalóriától. Az angolok „elhagyott gyermekeknek”, sőt „sápadt szöcskéknek” nevezik a kreátorok új kedvenceit, és aggodalommal tölti el őket, hogy tíz kamaszlány közül egy anorexiás vagy más táplálkozási zavarban szenved. Sokak szerint a kóros soványság szeretetéhségről és az ezredvég túlfokozott hangulatából táplálkozó nyugtalanságról beszél. Ezzel szemben a magas, rendkívül vékony lányok felhasználása mögött mások durva anyagi érdekeket sejtenek. A ruhák ugyanis látványosabban mutatnak az ilyen modelleken, és nagyobb kedvet csinálnak a vásárláshoz. Az anyagi érdek szólt bele abba is, hogy zörgő csontú láidomokon. A Vogue is megjárta, amikor egy szép arcú, de piszkafa modellel hirdetett egy terméket. A gyártó megfenyegette a magazint, hogy felbontja a szerződést, ha még egyszer a „csontkollekción” mutatják be darabját. Vadászkalandok a turkálókban A turkálók mintegy tíz éve kezdtek el megjelenni mint „kilós” ruházati üzletek, s úgy tűnik, az idő előrehaladtával létük egyre fontosabbá vált, számuk megsokszorozódott. Pécsi túránkon igyekeztünk felmérni turkálóink kínálatát, a különböző vásárlórétegeket és igényeiket. Érdeklődtünk a ruhák származásáról, s a most aktuális turkáló-divatról is. A turi-üzletek kollekciójának java holland importból származik, de egy-két helyen foglalkoznak a lakossági bizományos átvétellel is. Számos úgynevezett vállfás bolt van, ahol sok jó állapotban lévő, vagy egészen újszerű dolgot lehet vásárolni. Itt néhány darab tényleg vadonatúj, még az eredeti címkével. A turkálós üzletek olykor saját címkével is ellátják ruháikat, s egyedi kiárazást használnak. Másutt árkategóriánként csoportosítják a portékát, ritkábban kilóra árulják. Felmérésünk szerint a vásárlók többsége fiatal illetve középkorú nő, akik természetesen nem csupán maguknak, hanem családtagjaiknak is nézegetnek ezt-azt. A viseltesebb öltözékű vevők mellett a határozottan jól szituáltak is be-betémek a turikba. A téli holmik, a hosszú ujjú, pasztell színű ingek, a kerek nyakú kézi kötésű pulóverek, a gépi hurko- lású női egészruhák, valamint a kabátok, bundák jól fogynak. Keresettek a gyermekruhák, s a közelgő szilveszterre az alkalmi darabok. A régebbi típusú ruhák anyaguk és szabásuk miatt slágerek, hisz’ ezek visszajöttek a divatba. A ’70-es évek éledtek újjá a jersey anyagokkal, s a kissé kinőtt, szűkre szabott vonalakkal. Divatos a bőrholmi is, melyek közül elsősorban a menő bőrdzsekiket és nadrágokat viszik. Néhány helyen szerepel a kínálatban cipő is. Nem képviselik ugyan a legújabb divatot, és sokszor kopottasak, de a mai cipőárak mellett ez a szempont sokaknál háttérbe szorul. Az egyéb kiegészítők közül sokan veszik a női táskákat és a reneszánszukat élő kalapokat. A kötött sapkák többnyire színesek, és hópehelymin- tásak is akadnak szép számmal. Az IFOR katonák jelenléte, a most amúgy is divatos military- divat a turikat arra sarkallta, hogy katonai ruházatot és kiegészítőket szerezzenek be, sőt van csak erre a ruházatra szakosodott használtruha-kereskedés is. A gyermekruha köztudottan igen drága, ezért akadnak olyan turkálók, ahol kizárólag gyermekeinknek vásárolhatunk, vagy beadhatjuk a már kinőtt és feleslegessé vált dolgokat. Gyócsi József Stíluskalauz Új lakberendezés A hazai piac nemcsak a külföldi újdonságok felvevője, hanem az itthoni gyártók jó minőségű termékeit is közvetíti. Erről tanúskodott több őszi bemutató is. Divat ma a lakásban az erős tónusú szín. Angliából érkeztek a különböző színű festett szobaajtók, melyek különlegessége, hogy öntött eljárással készülnek, így később sem lesznek rajtuk repedések. A divatos hűtő is színes, például narancssárga vagy piros - persze elsősorban fiatalok lakásába. A kék és a sárga árnyalatai uralják azt az amőba formájú ülőgarnitúrát, melynek anyaga bőr vagy mikroszálas, teflonbevonatú, szennytaszító, vízlepergető, lemosható szövet. Ez még talán néhány zsírkrétás, süteményes gyermektámadást is túlél. Megjelent a kékfestő a fürdőszobában, persze frottír változatban. A kedvelt kékfestő mintakultúra felelevenítése valódi újdonság. A kárpitok között érdekesség a hagyományos kézi csomózással, növényi festékkel színezett gyapjúból készült keleti szőnyeg, melyre azonban a „< jnerek” modem mintákat, állatfigurás motívumokat terveztek. A bio-termékek között a tűzött gyapjú helyett szövöttből készült takarót, párnát és derékaljat is lehetett látni, sőt olyan ágybetétet is, melyet a megrendelő egyéni igényei alapján készítenek el, gyapjú, lószőr, kókuszrost, pamut, kaucsukgumi felhasználásával. A megunhatatlan mellény A család férfitagjaitól örökre kikölcsönzött egyszerű fekete mellény néhány ötlettel és kis ügyességgel egyedivé varázsolható. Csak néhány tekercs színes cérna és a varrógép cikcakköltés programja kell a képen látható mellényhez, melyen az egymás alá varrt díszítés szövött betétnek tűnik. Cikcakköltéssel kanyargó vonalakat is készíthetünk a mellényre, ilyenkor az öltésnagyságot egészen kicsire kell állítani. Nagyon látványosak a függőleges csíkok is ebből az öltésből, különösen, ha a stráfok közé kis mintás anyagdarabkákat is bevarrunk. A legmutatósabb darab kétségtelenül akkor keletkezik, ha régi színes, mintás, vékony szövetekből vágott darabokkal ékesítjük mellényünket. Sűrű cikcakköltéssel először magát a foltot erősítjük fel, majd a széleket is le- vanjuk. Különleges hatást kelt, ha az öltések kacskarin- gós vonalban haladnak át az anyagdarabokon. Sminkiskola Az ápolt kacsó fél siker Még a kesztyű sem mindig elég biztosíték rá, hogy a téli hidegben, fagyban kezünk bőre szép ás ápolt marad. Az időjárás viszontagságainak kitett bőr gyakran kiszárad, a szél kifújja, berepedhet, kivörösödik. Általános szabály, hogy télen kézkrémet kell használni. Ha valakit ez napközben idegesít, azt is megteheti, hogy csak este keni be a kezét bőven hidratáló kenőccsel, éjszakára pedig egy olcsó cérnakesztyűt húz fel. Hetente, kéthetente olívaolajba is áztathatjuk a kezünket, ez a körömnek is jót tesz. Nagyanyáink otthon is készítettek kézápolót. A recept: 16 evőkanál hámozott, őrölt mandulát, 3 evőkanál búzalisztet, 4 tojás sárgáját, 1 pohár fehér bort állandóan keverve összefőzünk, majd üvegbe tesszük. Reggel és este diónyi adagot kenünk a kezünkre. Foltok ellen citrom és uborka levével dörzsölték át a bőrt. Ötlet Festett minták saját kezűleg Batikolni nem tud, mégis szeretne saját kezűleg festett ruhadarabot Bányai Kinga olvasónk. Szerencsére ma már itthon is kaphatók különféle ruhafestékek, melyekkel célját elérheti. A legpraktikusabb, ha művészellátó vagy papírboltban olyan festéket vesz, mellyel ruhára is festhet. Ha mintát akar készíteni, a festés után meg kell várnia, míg az anyag teljesen megszárad, s utána hátulról forró vasalóval át kell nyomni a szövetet. Az így készült minta később, mosáskor sem jön ki, nem fakul meg. Az azonban gyakran előfordul, hogy a szövet szálai mentén megfolyik, különösen akkor, ha pasztell árnyalat elérése érdekében hígítva használja a festéket. Ma már azonban több színben textilfilc is kapható, ezzel kontúrt készíthet a megfolyt minta köré. így készült a képünkön látható, japán betűkkel díszített póló is. A paravánok mögött A nagy hely a lakásban mindenki álma. Néha mégis szükség van a terek elkülönítésére. A tágas nappaliból hangulatos sarkot választhatunk le vele, a hálószobában mögéje kerülhetnek a ruhák, a dolgozósarkot és a gyermekágyat is jól elkülöníti a szoba többi részétől. A legjobb térelválasztó a mozgatható és dekoratív paraván. Általában három darabból áll, ám ez korántsem kötelező szabály. Alapja valamilyen keret, többnyire fenyőfa, de készülhet fémvázzal is. Praktikus megoldás, ha polc-oldaleleme- ket használunk fel, melyekhez csak hat zsanérra van szükség, no és persze a paraván bontóanyagára. Legjobb, ha divatos színű és mintájú textilt választunk, mellyel a paraván mindkét oldalát beborítjuk. Csak beszegni kell, gyári szegély esetében még azt sem. Elegáns, ha a szövet harmonizál a bútorok huzatával, de a kísérőfüggöny anyagával is megegyezhet. A természetes stílust kedvelők vékony parafalemezeket erősíthetnek fel a keretre, ha pedig gyerekszobába szánjuk a paravánt, nyugodtan használhatunk kartonpapírt is. Ilyenkor a térelválasztó egyik oldalára kerülhetnek a gyermek kedvenc képei, mesefigurái, a másik oldal bevonatát pedig a felnőttszoba hangulatához igazodva készíthetjük el. Modem lakásba jól illik a keretre feszített lukacsos acéllemez, sejtelmes lilára festve. Ez azonban csak jelképesen választja el a tereket. Különböző színű maradék szövetekre varrt mintákkal borították be a képen látható, őszies hangulatú térelválasztót.