Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)
1997-11-17 / 315. szám
1997. november 17., hétfő Egészség - Életmód Dünántúli Napló 7 Oldalszerkesztő: Sarok Zsuzsa Hírcsatorna Reumatológu.sok Egyesülete. Baranya, Somogy és Tolna megye reumatológus szakorvosai a közelmúltban megalakították a Magyar Re- umatológusok Egyesületének dél-dunántúli szekcióját. Célja, hogy működési területén segítse a reumatológia szakmai színvonalának emelését. A szekció elnökéül dr. Keszthelyi Béla címzetes egyetemi tanárt, a harkányi Gyógyfürdőkórház igazgatóját választották. A Te meg Én Magányosok Klubja garantáltan dohány- füstmentes klub. Tagjai kizárólag nemdohányzó egyedül állóak, akik minden héten vasárnap délután tartják összejövetelüket. Akik szeretnének a klub tagjai lenni, a 441-298-as telefonon érdeklődhetnek. Asztmaklub. A pécsi Asztmaklub tagjai legközelebb november 20-án találkoznak a Városi Tüdőgondozó (Munkácsy M. u. 19.) épületének tornatermében. eSeMények címmel megjelent a Sclerosis Multiplex (SM) betegek lapjának legújabb száma. Az újság többek között ismerteti az Interferon béta la nevű gyógyszerrel lefolytatott kísérlet eredményét. „Diabétesz-láb” ambulancia Pécsett A Baranya Megyei Kórház érsebészetén működik a diabéteszes betegek számára a lábambulancia. Ez a város egyetlen, kizárólag erre a betegségcsoportra koncentráló szakrendelése. Egy hete Keszthelyen lezajlott kongresszuson sikeres előadást tartott a cukorbeteg láb érsebészeti kezelésének lehetőségeiről dr. Rozsos István adjunktus (képünkön) a Baranya Megyei Kórház érsebész szakorvosa. Gyakran lehet vele találkozni cukorbetegek klubfoglalkozásán, vagy diabéteszesek számára szervezett tanácsadó előadásokon. Ugyanis a cukorbetegség egyik szövődményének, a „diabétesz-láb” gyógyításának megszállottja.- Családi érintettség miatt vált a téma szívügyemmé - mondja a fiatal orvos - s ennek a tanulmányozására pályáztam meg egy ösztöndíjat az uppsalai egyetemre.- Mivel egyre több a cukorbetegek száma, egyre több embert fenyeget a cukorbetegség jellemző szövődményeinek kialakulása, mint a veseelégtelenség, a látás romlása, és a végtagokban jelentkező, végzetessé válható elváltozások. A cukor- betegség miatt megváltozik a vér összetétele. Ennek következménye, hogy a kis hajszálerekben állandó gyulladásos folyamat lép fel, ami kiterjed a körülötte lévő szövetekre is. Ennek következtében károsodnak a finom kis idegvégződések is. Az ún. „diabétesz-láb” kialakulásának első tünete, hogy érzéketlenné válik a talp, a sarok környéke, sérüléskor sem érez fájdalmat. Ez azért veszélyes, mert a sebek a cukorbetegeknél, épp az állandó gyulladásos állapot miatt nehezen gyógyulnak, könnyen elfertőződhetnek. Jellemző tünet a száraz, talpon, újjak között hámló, vagy berepedezett bőr, a körmök gombásodása.- A cukorbetegségre még jellemző, hogy a vérben magasabb a vérzsírnak s azoknak az alkotóelemeknek a száma, ami miatt a vér folyékonysága megváltozik, (besűrűsödik) s az amúgy is gyulladásban lévő kisereken nem tud keresztülfolyni, nem tud oxigént szállítani, így a szövetek egy idő után elhalnak.- Sajnos, még ma is sokszor fordul elő, hogy súlyos lábpanaszaival megy orvoshoz valaki, s ott derül ki a cukorbetegsége. Pedig a gyógyítás szempontjából döntő az időfaktor. Amikor a kezdeti lábtünetek mutatkoznak, a kiserek gyulladását megállító és keringését javító, valamint a kis idegvégződésekre ható gyógyszeres terápiával meg lehet állítani, illetve lassítani a folyamatot. Ha kialakult már érelzáródás, a mai érsebészi műtéti technikával segíteni lehet. Az elhanyagolt, súlyos esetekben azonban sajnos csak a láb egyes részeinek amputálása a gyógymód. Ezt kell elkerülni, megelőzni, ebben pedig a gyógyszerek mellett döntő a cukorbétegek számára a táplálkozás, a diéta, a rendszeres mozgás. Kötéscsere egy frissen operált „diabétesz-lábon” a Baranya Megyei Kórházban fotó: Tóth l. Batthyány-Strattmann-díj A november 3-án első ízben megült Magyar Tudomány Napja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vehette át dr. Szol- csányi János, a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem intézet- vezető professzora a Népjóléti Minisztérium adományozta Batthyányi-Strattmann László-díjat. A POTE Pharmakológiai Intézete élén álló Szolcsányi János akadémikus úgy érzi, hogy a magas kitüntetés egyrészt tudományos tevékenységének elismerése, másrészt azonban az ország tudományosságára szentelt időt hivatott honorálni.-Tény, hogy az utóbbi néhány évben az intézeti ügyek intézése mellett arányában sokkal nagyon szerep jutott a tudományszervezésre, pályázatok, bírálatok, közfunkciók ellátására - nyilatkozta lapunknak a professzor. - Igazság szerint, az ember érzi, hogy mindezt kötelessége vállalni, mégis néha fájó, hogy túl sok időt vesz. Abban reménykedhetek, hogy nem hiábavaló az áldozat! A díjat Kökény Mihály miniszter adta át. M. K. Csokiízű répával a rák ellen Csokoládéízű sárgarépával, pizzaízű kukoricával és főtt babízű borsóval indult harcba a gyermekek zölségfogyasz- tásáért és a rákos megbetegedések ellen a brit Rákkutató Kampány elnevezésű szervezet és egy brit mélyhűtő vállalat. A jótékonysági szervezet elnöke elmondta: akkor ötlött eszébe a csokoládéízű sárgarépa, amikor egyszer a boltban látta, hogy a gyerekek lelkesen vásárolták a lehetetlen ízesítésű burgonyaszirmokat. Az ötlettel felkereste a hűtőgyár igazgatóját s gyorsan egyetértettek abban, hogy az örökös prédikációk helyett valami gyakorlati lépést kell tenni. Az ízkombinációkat 5-13 éves gyerekeken próbálták ki, s a velük folytatott kísérlet nyomán piacra dobták az előbb említettek mellett a sajt- és hagymaízű karfiolt is. A táplálkozáskutatók ajánlása, hogy mindenkinek legalább öt adag zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztania naponta. Egy idei felmérés során viszont kiderült, hogy a brit gyerekek jószerivel egyáltalán nem esznek sem zöldséget, sem gyümölcsöt. Ugyanakkor az eddigi ismeretek szerint a rákos megbetegedéseknek mintegy harmada a helytelen táplálkozás következménye. Ezért a jótékonysági szervezetek bármire hajlandók, hogy a gyerekeket rábírják a zöldség fogyasztására. Arra számítanak, hogy a szeretett ízekkel a gyerekek még az utált zöldséget is megeszik. A dolog szépséghibája, hogy a csodazöldségek mintegy 30 százalékkal többe kerülnek majd a természetes ízű- eknél. Az új klinika 50 beteg befogadására alkalmas FOTÓ: MÜLLER ANDREA ÉiiPwf Új klinika Pécsett A POTE II. sz. Belgyógyászati Klinikájának múlt héten átadott Pacsirta utcai új épületében már készítik a kórtermeket a betegek fogadására. Mint megírtuk, egy dialízis berendezéseket, a művesekeze- lésekhez szükséges tartozékokat és anyagokat gyártó német cég építette az 50 ágyas klinikát, ennek fejében, megkapta 25 évre a nefrológiai centrumban működő műveseállomás üzemeltetésének jogát. A kívül-belül igényesen elkészített, már a 2000-es évek igényeinek is megfelelő épület 440 millió forintba került. (Tervezője: Luchesi Ottó) Az Irgalma- sok úti épületet - ahol eddig működött a Il-es belklinika - átadják az Irgalmas rendnek, szociális betegellátás céljára. November 17.: füstmentes nap! A füstmentes világnap alkalmából közöljük a Harvard Egyetem kutatóinak és az Egészségügyi Világszervezet megdöbbentő megállapításait. A járványos méreteket öltött dohányzás már az egész emberiség egészségét veszélyezteti. Életének 70. éve előtt minden negyedik erős dohányos ember meg fog halni. A dohányosok átlagosan 22 évvel élnek rövi- debb életet a nem dohányosoknál - állítja a WHO. Ám a dohányfüstben lévő káros anyagok nemcsak maguknak a dohányosoknak az egészségét veszélyeztetik, a nemdohányzó embertársakat is bombázzák a dohányfüstben lévő rákkeltő anyagok molekulái. Egy friss amerikai tanulmányban a Harvard Egyetem kutatói nem kevesebbet állítottak, mint azt, hogy a kényszerfüst- nyelők, azaz a passzív dohányosok körében - a nikotinsemleges környezetben élőkhöz képest - kétszeres és rohamosan ütemben növekszik az infarktus kockázata. Szerintük az a nemdohányzó, akinek családtagjai otthon dohányoznak, 58 százalékkal hajlamosabb az infarktusra, mint a nemdohányzó családban élők. Ha nemcsak családi körben, hanem a munkahelyen is dohányosok veszik körül őket, a kockázat 91 százalékkal magasabb. A passzív dohányzás egészségkárosító hatását több tényező okozza. Először is a mások cigarettafüstjének belélegzése jelentősen csökkenti a szervezet oxigénfelvételét. Elváltozások jönnek létre az erek külső és belső falán és jelentősen megnő a vérlemezkék rögö- södésének, vagyis trombózis kialakulásának a veszélye. BOZSOKIHÁZIRÉTESFUTÁR PÉCSETT! November 1-től egy új szolgáltatással lepte meg a város lakosságát a házi- réteskészítő palotabozsoki HAUSTAR Kft. A cég által készített rétest ezentúl nem csak a nagyobb áruházakban, élelmiszerboltokban lehet megvásárolni, hanem telefonon is meg lehet rendelni A rétesfutár a megrendelt rétest házhoz szállítja. A döntés hátteréről kérdeztem a cég vezetőjét Hausznekné Péter Klárát.- Elsőként mi az, amit a termékről tudni kell, mielőtt valaki felveszi a telefont, hogy rendelését bemondja ? A házirétest teljesen a régi hagyományoknak megfelelően készítjük kisüzemünkben. A tésztáját kézzel nyújtjuk, ahogy annak idején nagymamánktól láttuk. A töltelék hozzáadása után a kész rétest egyszerhasználatos alumínium tepsibe rakjuk és -25 C-on gyorsfagyasztjuk. A fagyasztást követően szállításra készen csomagoljuk.- A Vevőnek mit kell még tennie ahhoz, hogy a rétest tálalhassa? Gyakorlatilag a sütésen kívül semmit. 45-50 percig a közepesnél erősebb hőfokon megsüti a rétest, majd ízlés szerint porcukrot szór a tetejére és máris fogyasztható. Utána még mosogatni sem kell, hiszen a tepsi eldobható.- Hány szelet rétes van egy tepsiben? Egy tepsi tartalma 3 rúd, amiből 9 vagy 12 szelet vágható. Ebből egy négytagú család jól tud lakni.- Milyen fajtákból lehet rendelni? Az alapízek túrós, meggyes, almás, káposztás. Készítünk vegyes összeállítást is, ahol 1 tepsiben a túrós mellett még 1- 1 mákos, meggyes vagy almás rudat is beleteszünk.- Ha valaki nem akarja azonnal megsütni a rétest, meddig tárolhatja el? . Fagyott állapotban mélyhűtőben 3 hónapig eltartható.- Miért változtattak az értékesítésiformán ? Mivel rétesünk mirelit termék, a vásárlónak gondot jelentett az, hogy mire a boltból hazavitte, felolvadt és azonnal meg kellett sütni. Sokan pedig azért vásároltak 4-5 dobozzal, mert otthon betették a fagyasztóba, és ha váratlan vendégek érkeztek, akkor sem volt gond, hogy mivel kínálják meg hirtelen őket.- Hogyan lehet megrendelni? Csak fel kell hívni a 247- 720-as pécsi telefonszámot, be kell mondani azt, hogy milyen címre fajtánként hány darabot kémek, és motoros futámnk 2 órán belül kiviszi. Ilyen egyszerű az egész.-Az árakról, ha kaphatnánk némi tájékoztatást? A túrós rétes 495 Ft a vegyes 450 Ft a mákos 440 Ft az almás a káposztás és a meggyes egységesen 390 forintban kerül dobozonként. Az árak házhoz szállítva értendőek.- Köszönöm az információkat és sok sikert kívánok az új vállalkozáshoz! Én is köszönöm a riportot. (hirdetés)