Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)

1997-11-16 / 314. szám

A NAGYVILÁG ÉS MAGYARORSZÁG hírcsokor Egyre több szó esik arról, hogy a sakk felkerülhet az olimpiai játékok műsorára. Kirszan Iljumzsinov, a Nem­zetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke közölte, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bi- zpttság hamarosan tanács­kozni fog e kérdésben. A FIDE első embere szerint a NOB tagjainak java nem el­lenzi a szellemi sportok föl­vételét az olimpia program­jába. A jövő ötkarikás játé­kain akár már sakk- vagy bridzsbajnokot is avathatnak - mondta Iljumzsinov. Felújították a csaknem há­rom évtizedes múltra visszate­kintő mátraházi edzőtábort. A 6 hónap alatt elkészült, 120 millió forintos beruházás kere­tében összkomfortossá tették a szobákat, így azok most már olyanok, mintha egy háromcsil­lagos szállodában lennének. Az edzőtábort elsőként az öttusá­zók vettek birtokukba. Szuperprémium. A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) nyilvánosságra hozta: 3,3 mil­lió márkás jutalomra számít­hatnak a válogatott játékosai, ha megnyerik a jövő évi fran­ciaországi világbajnokságot. Erről a DFB elnöke állapodott meg a labdarúgók képviselői­vel. A döntőbe jutás is már 2,5 milliós jutalmat jelent a futbal­listáknak. Érdekesség, hogy az 1998-as vb selejtezőin való részvételért a játékosok mérkő­zésenként 12 ezer márkát kap­tak. A legtöbb pénzt a kvalifi­kációs csatákért Andreas Köpke és Oliver Kahn kapus tehette zsebre, fejenként 120 ezret. Két év múlva az Egyesült Ál­lamok rendezi meg a női labda­rúgó-világbajnokságot. Az új­világi szervezők jövő szerdán teszik közzé, mely városokban lesz női futball. Bizonyos, hogy az alabamai Birmingham­ben nem, mert az eredetileg ér­deklődést tanúsított Alabama Sport Foundation nem találná meg pénzügyi értelemben anyagi számításait, ezért visz- szalépett az esemény rendezé­sétől. Lapaj, a nagy Formázó Ha a tévéből egy dörmögő hangot hallunk, ami mintha a pincéből jönne, biztosak lehetünk benne, hogy Dávid Sándor közvetít, autóversenyt, vívást vagy éppen kerékpárt. Neve - annak ellenére, hogy válogatott vívó volt - tévés­ként leginkább a Forma-1-hez kötődik, így érdemes volt megkérdezni tőle, miképp is kezdődött ennek a csúnya ka­pitalista sportnak a szocializ­musban való megjelenése?- Hadd kezdjem azzal, hogy bár jó szüleim református pap­nak szántak, a megváltozott vi­lágban botcsinálta technikus lett belőlem Csepelen, ott dol­goztam a motorkerékpárgyár­ban. Itt kerültem bele az akkor nagyon erős magyar verseny- sport-bagázsba, és ez a kapcso­lat sosem szakadt meg. Ké­sőbb, 1968-ban, már a Nép­sport újságírójaként összefu­tottam a régi cimborákkal, akik közül az egyikből közlekedési miniszterhelyettes lett. ő, Kiss Dezső, aki vallotta, hogy a jövő a motorsporté, szinte uta­sított: „Lapajkám, neked er­kölcsi kötelességed erről írni!”- Tudtak-e már akkor a Forma-1 létezéséről?- Hát nem sokat, hiszen ná­lunk a Volánon belül akkor állt fel az első állami csapat, a fia­tal Ferjáncz-cal. De 1970-ben megépült a zeltwegi osztrák pálya, és az autósport csúcsa ideköltözött a szomszédba. Az első magyar úttörők 1971-ben jártak kint, jómagam 1973- ban. Azt hiszem, az egészről Zsolt Róbert írta az első cikket.-És a tévé?- Ecclestone úr beetetett minket, mivel 1976-ban kül­dött egy telexet, hogy ingyen adhatjuk a zeltwegi versenyt, csak menjen ki valaki közvetí­teni. Knézy Jenővel saját au­tómmal, saját benzinnel ki­mentem, és élő adásban végig adtuk a két rajtot, az esőt. A Dávid Sándor a Hungaroringen végén emiatt kifutottunk az időből, és - sose felejtem el mikor 5 kör volt még hátra, Pallós Klári kiszólt, hogy azonnal búcsúzzak el, és leke­verte a verseny végét. Na, eb­ből országos botrány lett, mert nemcsak a balatonszéplaki új­ságíró üdülőben a tévé előtt ülő szakma, például Árkus József és más publicisták, hanem az egész ország a Forma- 1-ről beszélt napokig! Méhes K. Lipcsei szerint 12 csapattal emelkedne az NB I. színvonala Nem kell cserebere Lipcsei Péter, az FC Porto labdarúgója, aki kölcsön­ben van most egykori klubjában, a Ferencvárosban, eddig 38-szor húzhatta magára a magyar labdarúgó­válogatott címeres mezét. Vele beszélgetett a jugo- szlávok elleni visszavágó előtt az MTI munkatársa.- Volt-e már hasonlóan ke­mény vereségben része, mint a jugoszlávok elleni 1-7?- Sajnos igen, a hollandok elleni eindhoveni 90 perc ugyanígy végződött, ám az ba­rátságos összecsapás volt, te­hát nem annyira ütött mély se­bet rajtam 1994-ben.- Szükség lenne-e a váloga­tott keret alapvető megbolyga- tására?- Csank János egy gárdával nekivágott az útnak, ha marad, akkor érthető, ha ezzel az ál­lománnyal kíván tovább dol­gozni; nem kell mindent fel­forgató cserebere.-Ha fölmentik Csankot, ki jöhet a helyére?- Mezey Györgyöt hallot­tam, de kapitánykérdésben tán felelőtlenség nyilatkoznom.- Érzése szerint meddig tart a futballellenes hangulat ide­haza ?- Amíg valami emlékezete­set nem érünk el, addig nem fognak kedvelni bennünket.- Milyen alapvető változást eszközölne, ha hirtelen minden hatalom Lipcsei kezébe ke­rülne?- Azonnal az utánpótlás felé fordulnék, minden erővel képezni kell a jövőt, most ez a húsbavágó.-Segítene-e, ha csökkente­nék a profi labdarúgók számát az országban ?- Ha ez így lenne, egy csomó klub visszalépne a baj­nokságtól.- No és az NB I. létszámle­építése hasznos lenne?- Ezt nem tudom, de érzé­sem szerint 12 csapattal tán nagyobb lenne a küzdelem, emelkedne a színvonal.-Milyen hatást váltott ki Nyilasi Tiborban, a klubedző­jében az Üllői úti 1-7?- Másnap azt mondta, ez a lehető legnagyobb rossz, ami edzőt és játékost egyáltalán érhetett.- Mit szól ahhoz, hog Ur- bán Flórián hazai gyepen már nem kíván válogatott lenni? Lipcsei - még Porto-mezben- Ez az ő magánügye, de én ilyet soha nem tennék.- Mire viszi a jugoszláv vá­logatott a vb-n?- Az első nyolc közé kerül. Amerikai vita az európai futballról Csalódott anyukák „horrortörténetei” Észak-Amerikában a gyermekek körében egyre népszerűbbé válik a fut­ball európai formája, a „soccer”. Az Egyesült Ál­lamokban a legfrissebb felmérések alapján több mint 12 millió fiatal, hat és tizenhét év közötti gyermek rúgja a bőrlab­dát, 6 millióan szervezett keretek között, azaz egye­sületben. Ugyanakkor az egész ország­ban hatalmas vita alakult ki ar­ról, hogy a labdarúgás űzése ár­talmas, káros a gyermekek egészségére. A gyakori fejelé­sek szellemi károsodást idéz­hetnek elő, intelligenciaszint­jük növekedése kerülhet ve­szélybe, legalábbis ezt a „kórt” jelezte egy floridai egyetem ál­tal elvégzett felmérés. A Mi- chigan-állambeli Ann Arbor város sportorvosai ennek szel­lemében különleges sisakot kí­vánnak előállítani, valamint. hasonlóan az amerikaifutball- hoz további védőfelszerelése­ket is tanácsolnak a súlyosabb sérülések megelőzésére. Élesebb kirohanások is vol­tak az ügyben. Az ismert kon­zervatív rádiós „talkshow-mes- ter”, Rush Limbaugh műsorát haszálta fel egy héten át az eu­rópai futball ellen. Legalábbis csalódott anyukák jutottak szó­hoz, „horrortörténetekben” is­mertették csemetéjük sérülé­seit, amit a pályákon szenved­tek el. Még a labdajáték betiltá­sát is felvetették. A berzenkedések ellenére a soccer folytatja hódítását Ame­rikában, egyre több iskola szer­vez bajnokságokat. A szülők többsége és a pedagógusok is azt vallják: az európai futball sokkal emberibb egyes ameri­kai tradicionális sportágaknál. Igazi csapatjáték, amelyben va­lamennyi játékos mozgásban van, nincs tétlenségre ítélve, mint a baseballban, vagy az amerikai fu tbal lban. A csapatkapitány érmet remél a vb-n Ezúttal focilabdával Goran Ivanisevic, a horvát tenisz sztár. Mindig is szeretett futballozni, megfordult már több­ször is horvátországi lakhelye, Split első osztályú csapata, a Hajdúk edzésén. Képünkön is éppen az együttes pályá­ján gyakorol. Blatter ismét a becsúszások ellen Ezen az őszön Sepp Blat­ter, a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség (FIFA) svájci főtitkára sokad­szor szögezte les a bo­kára irányuló becsúszó szereléseket egyenesen száműzni kellene a lab­darúgás megoldásaiból. A sportvezető szerint a közeli, vagy távoli becsúszások oly mérhetetlenül pontatlanok az esetek többségében, hogy rendszeres sérülések forrásai. Blatter emlékeztetett arra, hogy egy olyan szuperklasz­szis, mint a holland Marco van Basten még éveket tölthe- tett volna el a gyepen, de nem tehette, mert pályafutása so­rán hatalmas mennyiségű rú­gást kapott a bokájára. Műté­tek során esett keresztül, majd kényszerű módon a futballpá- lyának hátat is fordított.-Elriasztó eset, ezért ja­vaslom minden lehetséges fó­rumon, hogy akár a labdarú­gás szabályának módosításá­val is száműzzük a sportágból ezt a veszélyes szerelési, lab­daszerzési megoldást - jelen­tette ki Sepp Blatter. 105 éves csúcstartó Egészen bizonyos lehet a győzelemben Joginder Singh, az 1892. június 12-én született indiai sportember. A jövő januárban Új-Zélan- don rendezendő óceániai atlé­tikai veterán-játékok 105 éven felüliek számára kiírt számaiban a remek erőben lévő indiai férfiú egyedül in­dul futásban, dobásban (nem részletezték, mivel dobnak) és távolugrásban, ő tartja a 95 éven felüliek távolugró világ­rekordját 415 cm-rel. Ezt a csúcsot 1990-ben érte el. Megrázta Kökény súlyos sérülése Erdős Éva, a magyar női kézilabda-válogatott csa­patkapitánya érmet remél a németországi világbaj­nokságon, amit november 30. és december 14. között rendeznek meg. A Vasas-Dreher balszélsője eddig 260-szor szerepelt a nemzeti csapatban, így rutinjára mindenképpen nagy szükség lesz a közelgő világeseményen.-Sajnos, a formámat hul­lámzónak érzem. Ez a Vasas hasonlóan hullámzó teljesítmé­nye miatt van így. A váloga­tottban könnyebb jól játszani, mert sok kiváló játékos segít - mondta Erdős Éva.- Ha már szóba hozta a jó já­tékosokat, a műtét után lévő Kökény Beatrix biztosan nem lesz ott a vb-n, továbbá Siti Beáta sem egészséges.-Mindenkit megrázott Kö­kény súlyos sérülése. Nagy csapás ez. Remélem, Siti már szerepelhet Németországban. A gondok ellenére bizakodó va­gyok. Egy éremben bízom.-Már ismert a vb csoport- beosztása. A két évvel ezelőtti, magyar-osztrák közös rende­zésű világbajnokság első két helyezettje, a Koreai Köztársa­ság és Magyarország azonnal összekerült. Ön szerint ez előny vagy hátrány?- Is-is. Jobb lett volna, ha csak a döntőben találkozunk. Az érem másik oldala, hogy így hamarabb „letudunk” egy ne­héz riválist. A csoporttalálko­zók után a keresztbe játszások­nál könnyebb ellenfél akadhat utunkba. Már a csoportküzdel­meket nagyon komolyan kell venni. A románok elleni össze­csapás kemény lesz, míg Ele­fántcsontpart, Algéria és Uru­guay amolyan „sötét lónak” számít. Előkelő helyen kell to­vábbjutnunk ebből a hatosból. A későbbi mérkőzésekről talán még korai beszélni. Az érme­kért vívott csatában minden gólnak nagy jelentősége lesz. A magyarok a C-csoportban kaptak helyet. December 2-án, kedden: 18.00-kor Uruguay, december 3-án, szerdán 18.00- kor Elefántcsontpart, december 4-én, csütörtökön 16.00-kor Románia, december 6-án, szombaton 19.00-kor a Koreai Köztársaság, december 7-én 17.00-kor Algéria lesz az ellen­fél. A hattagú csoportokból az első négy helyezett jut majd to­vább.

Next

/
Oldalképek
Tartalom