Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)

1997-11-15 / 313. szám

1997. november 15., szombat Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Lombszedés géppel, kézzel PÉCS Az őszi lombhullás komoly munkát ad a közterületek tisztítóinak. Különösen úgy, hogy a pénzben nem dús­kálnak. A megye- székhelyen a Köz­üzemi Rt. vállalkozók­kal takarít- tatja el az őszi szeme­tet. A pécsi polgárok már találkozhattak azzal a gépko­csival, ami az utak mellett le­rakodott falevelet, szemetet is képes beszippantani. Nagy János, a pécsi Köz­üzemi Rt. munkatársa la­punknak elmondta, hogy a pá­lyázatot nyert vállalkozó vá­sárolta ezt a gépet, több tíz­millió forintos költséggel. A munkáját azonban gyakran akadályozzák a parkoló au­tók, így kevésbé látványos a tisztítás. Az autó több mű­szakban járja a város útjait. Emellett több munkás - kézi erővel - is takarít. Ebben a programban 20 munkanél­küli is álláshoz jutott. A magánterületek lomb­mentesítését - díjtalanul - a Biokom Kft. végzi. Rácz Henriett (képünkön) a cég PR-referense elmondta, hogy november 24-én Kertváros­ban, 25-én Kovácstelepen, 26-án pedig Meszesen viszik el a felgyülemlett ágnyesedé- ket, lombot. Ny. Sz. Távmunka otthonról A kormányzat támogatja az új programot A kedvezőtlen munkaerő­piaci adottságú baranyai te­rületek lakói, a megválto­zott munkaképességű em­berek számára jelent ked­vező lehetőséget a Munka­ügyi Minisztérium által kezdeményezett országos távmunka program. A központi kezdeményezés keretében annak lehetőségét mérik fel, hogy az informá­ciós társadalom magyar meg­valósítását célzó kormányzati stratégia részeként hogyan segíthető elő az otthoni mun­kavégzés. A legkézenfekvőbb módozatnak jelenleg a házi számítógépes állomások tele­pítése mutatkozik, azonban a Munkaügyi Minisztérium az előkészítésben részt vevő közhasznú társasággal to­vábbi formákat is keres.- Baranya megyében első­sorban a megváltozott mun­kaképességű munkanélküli­eknek segíthet hatékonyan a program. Megvalósulása kap­csolódhatna ahhoz a képzési programunkhoz is, amit moz­gássérült állástalanoknak tar­tottunk. Az első lépésben nem szabad tömeges álláslehető­ségre gondolni, de ha közép­távon 100-200 ember tud így elhelyezkedni, az is óriási eredmény. Ehhez elsősorban a program iránt fogékony munkáltatókat kell felderíteni a térségben - mondta a témá­val kapcsolatban Gyöngyösi Pétemé, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazga­tója. Kaszás E. Az MDNP-t várja a Fidesz is (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Szabó Iván, az MDNP el­nöke tegnapi pécsi programja során felkereste az Üj Dunán­túli Naplót is, ahol találkozott Pauska Zsolt főszerkesztővel és dr. Kozma Ferenccel, a lap főmunkatársával. E találko­zón szó esett többek között arról, hogy miként ad majd te­ret a választási kampány ide­jén a pártok számára lapunk, az ország egyik legnagyobb példányszámú napilapja. Szabó Iván leszögezte, hogy a párt mai küldöttgyűlé­sén elfogadják azt a progra­mot, amelynek mentén az MDNP megkezdi a kampá­nyát jövő tavasszal. Ebben annak a politikának a folyta­tását ígérik, mely az országot az euro-atlanti integráció felé viszi és szeretnék megőrizni a szociális piacgazdaságot. Fordulatra törnek az ország szociális viszonyaiban, s ke­ményen fellépnek a fekete- gazdaság és a korrupció ellen. A pártelnök elmondta, az egyéni választókerületekben indítandó hiteles emberekkel szeretnék a Néppártot bevinni az Országházba. A választási együttműködések célja csu­pán az, hogy a kezet fogó pár­tok ne keresztezzék egymás útját. K. F. A Baranya megyei gazdajegyzői körzetekben bejelentkezett őstermelők 4500 Pécs P.várad Mágocs Sásd Szt.lorinc Sellye Szigetvár Siklós 3900 Mohács 4500 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0 Megtizedelt őstermelői bevételek Az őstermelőknek is tartogatott kedvezményeket a nyár eleji tb-törvény módosítás, november 30-áig haladékot kaptak a havi egészségügyi hozzájárulások és a 11,5%-os egészségbizto­sítási járulékok befizetése alól. A megyében így most 28 ezer főállású őstermelőnek keli „adóznia” a tb felé. BARANYAI KÖRKÉP Még napjainkban is sok őster­melő jelentkezik be a megyé­ben a tíz gazdajegyzőségen. Bóly és vidékén a legélénkebb a mezőgazdasági érdeklődés, itt váltottak ki a legtöbben igazol­ványt, megelőzve többek között Pécs és környékét is. A főállású őstermelők száma közelíti a 28 ezret Baranyában, s számukra fontos határidő közeleg: no­vember 30-áig kell befizetniük eddigi éves bevételük után a társadalombiztosítási járulékot (11,5 százalék) és az egészség- ügyi hozzájárulást (a bejegy­zéstől számítva havi 1800 fo­rint). Mind­erre dr. Vass János (ké­pünkön), a Baranya Me­gyei Területi Agrárkamara főtanácsosa hívta fel a fi­gyelmet. Kiemelte azt is, hogy azok­nak a társaságoknak is szem előtt kell tartani a hó végi idő­pontot, amelyeknek az árbevé­telének több mint a fele mező- gazdasági, halászati, vadászati, stb. jellegű. Esetükben az egy összegű halasztott járulékfize­tés csak az egészségügyi hozzá­járulásokra vonatkozik. A szakember kihangsú­lyozta, az őstermelők ne várja­nak a tb-felszólításra az össze­geket illetően. Mert ugyan a társadalombiztosítási igazgató­ság postázza már az értesítése­ket, de csak azokról az ősterme­lőkről tud, akik az év első felé­ben hozzájuk is bejelentkeztek - az agrárkamara a tagjairól ké­szült regisztrációt eddig csak az adóhivatalnak adta át. Ugyan­akkor a késedelmi pótlék fize­tése alól senkit nem mentesít az a tény, ha nem kapott külön fi­zetési felszólítást. A járulékokkal a bejelentke­zés hónapjától, a tevékenység megkezdésének idejétől kell visszamenőlegesen számolni. Akinek gondja van az értelme­zéssel, az forduljon az illetékes gazdajegyzőkhöz, akik rend­szeresen tartanak ügyeletet, vagy a megyei agrárkamaránál érdeklődjenek. M. B. E. Két év kínlódás vagy előkészület Megoszlanak a velemenyek arról, helyes-e, hogy a NAT beve zetésével általánosan művelő 10. osztály elvégzésére épül a szakképzés. Aki most azt fontolgatja, milyen szakmunkáskép­zőbe menjen, jó ha tudja: jövőre már új rendszerben tanul. BARANYAI KÖRKÉP A Nemzeti Alaptanterv egyik elve, hogy mindenki teljesítse a tankötelezettséget. Azok, akik­nek ez korábban is nehézséget okozott, gyakran szakmunkás- képzőkben húzták meg magu­kat 16 éves korukig, költséges képzésben részesültek, ami ki­dobott pénz lett, mikor idő előtt otthagyták az intézményt. A hagyományos hároméves szakmunkásképzés az 1998/99- es tanévtől megváltozik, a diák a nyolcadik után az érettségit nem adó 9. és 10. osztályban folytathatja tanulmányait. Egyes vélemények szerint a gyenge tanulónak ez csak to­vábbi kínlódás lesz, miközben egy ügyességet, rátermettséget igénylő szakma tanulásában jobban haladhatna. A gyerekek csak a 12. év végén tehetnek szakmunkásvizsgát. Déri Tibor (képünkön), az 508. sz. Tarr Imre Ipari Szak­munkásképző- és Szakközépis­kola igazgatója a 9-10 osztá­lyos képzésről kedvező tapasz­talatokat szerzett, mivel náluk már öt éve működik a rendszer. Válogatottan gyenge csoporttal indultak, ahol a manuális ké­pességek megőrzése és a gyermekek elkötelezett­ségének erősí­tése lett a cél. -Volt olyan diákunk - mondta -, aki siralmas általános iskolai eredménnyel érkezett, itt is alig bukdácsolt. A 10. osztály után azonban a szakmai tárgyakból szárnyakat kapott, sőt felnőtt versenyen második helyezett lett! Baranyában több pécsi szak­képző intézmény mellett Vil­lányban, Pécsváradon, Sellyén, Komlón, Mohácson, Szigetvá­ron, Siklóson, Bolyban és Bak- sán indulnak jövőre 9-10. osz­tályok. H. I. Gy. Hírcsatorna Babarcon elfutott a ka­rambolozó sofőr. No­vember 13-án késő este a község belterületén egy IFA teherautó nekiment a vele szemben szabályosan érkező autóbusznak. Az IFA sofőije annyira megijedt, hogy elsza­ladt a helyszínről. A buszban 300 ezer forintos műszaki kár keletkezett. Személyi sérülés szerencsére nem történt, (cs) Búcsú Bicsérd és Be- sence tanítójától. Csak­nem fél évszázadon át ne­velte a diákokat Blázsovics István tanító, akitől nyug­díjba vonulása alkalmából elköszöntek a körzeti iskola tanulói és tanárai. Bicsér- den, ahol igazgató is volt, több mint húsz éven át fog­lalkozott a gyerekekkel, (cs) A kitelepítettek kopja­fája Hegyhátmarócon. Az önkormányzat emléket állít az 1948-ban a községbe telepített felvidéki magyar családok tiszteletére. A dí­szes kopjafa a szlovákiai testvértelepülésen, Nemes- kajalban készül majd. (cs) Tiltott favágás Vajszló környékén. A vajszlói rendőrségre az elmúlt másfél hétben több mint tíz bejelen­tés érkezett fatolvajlási ügy­ben. Tolvajok jártak a tésenyi és a gilvánfai erdőkben is. Tettenérés nem volt, mert a zug-favágók és rőzsegyűjtők kerékpáron vagy lovaskocsi­val elmenekültek. (cs) Elfogyott az oltóanyag Többen reklamáltak lapunk­nál, hogy nem kaptak ingyenes influenza elleni oltást, mert el­fogyott. Pedig másfélszer any- nyi oltóanyagot kaptak az idén, mint tavaly, tájékoztatta lapunkat dr. Fekete Zsuzsa, az ANTSZ Megyei Intézete járványügyi osztályának veze­tője. Ez huszonkétezer oltó­anyagot jelent, melyből az kaphatott ingyen, aki hatvan évnél idősebb, valamilyen krónikus megbetegedésben szenved és a szociális helyzete is indokolja. A többiek szá­mára rendelkezésre áll az oltó­anyagok széles választéka, melyhez a gyógyszertárakban orvosi receptre féláron (kb. 500 Ft) hozzá lehet jutni. Eb­ben a gazdasági helyzetben, mondja, nincs lehetőség arra, hogy mind a kétmillió hatvan évesnél idősebb ember hozzá­jusson az ingyenes oltáshoz. Még néhány ezret kapnak ugyan, de az csak töredéke lesz az eddigieknek. Cs. L. Cukorbeteg-ünnep Tegnap rendezte meg Pécsett a Baranya Megyei Diabétesz Szövetség a Diabetes Világnap megyei központi ünnepségét. Kovács József, a szövetség el­nöke beszédében kiemelte, a cukorbeteg legfontosabb fel­adata az, hogy megtanuljon együtt élni betegségével. Ezen a téren a baranyai szervezetnek óriási eredményei vannak. A huszonhét kistelepülést érintő Kistelepülési Betegoktatási Program országosan ismert és elismert kezdeményezés. Ko­vács József ugyanakkor rámu­tatott, bár a cukorbetegek már ismerik betegségüket, a társada­lom nagy része nagyon keveset tud a diabéteszről. Az elnök szerint az utóbbi évek nagy ta­nulsága, hogy nem elég elvé­gezni a munkát, az eredménye­ket „el is kell tudni adni” a tár­sadalom felé. N. F. Filléres értékek - A legújabb, legdrágább ajándékok sem okoznak olykor akkora örö­met gyermekeinknek, mint a saját maguk készítette játékok. Ám erre idejekorán meg is kell tanítani őket, úgy, ahogy Pécsett, a fehérhegyi óvodában. fotó: tóth László Fluort a konyhasóba! PÉCS Mivel a fogszuvasodást te­kintve Magyarország Európa 27 államát figyelembe véve 24. a sorban, a szakemberek végképp elérkezettnek látják az időt, hogy a világ más ré­szein bevált és rendkívül ol­csó módszert használják a fogromlás megelőzésére. Ez pedig nem más, mint a leg­egyszerűbb konyhasó fluoro­zása. Itthon eleddig nem vették komolyan ezt a lehetőséget, most a Magyar Tudományos Akadémia orvosi osztályának kezdeményezésére új kampány indult. Dr. Szabó János, a POTE Fogászati Klinikájának vezetője elmondta, mivel a ma­gyar népesség 100 százalékát érinti ez a kérdés, az eddig egyet nem értő szakmai kollé­giumok megegyeztek, hogy az „Életminőség javítása” nemzeti programba felvenni javasolják a háztartási só fluorozását. Ugyan még ideálisabb és ol­csóbb lehetne az ivóvíz fluoro­zása, ám ez nálunk technikai okok - elsősorban a törpevíz­művek - miatt nem lehetséges. Az egyik legnagyobb sófor­galmazótól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a szakmai állás- foglalásra a Népjóléti Miniszté­rium még nem ütötte rá a pe­csétjét. A megadandó engedély egy céget tenne meg gyártó­hellyé. Mint mondták, a fluoros só előállítása egyszerű keverési dolog, de további vizsgálatok szükségesek, hogy az ország minden területén indokolt-e forgalomba hozatala. M. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom