Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)
1997-11-12 / 310. szám
1997. november 12., szerda Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Infarktus elleni új gyógyszer SZÉKESFEHÉRVÁR A sajtó világgá röppentette a hírt: új, infarktus elleni gyógyszert mutattak be In- tegrilin néven, az elmúlt hét végén Amerikában, egy kardiológus kongresszuson. Dr. Simon Kornél, a POTE címzetes egyetemi tanára, a székesfehérvári Szent György Kórház kardiológus főorvosa lapunknak elmondta, már néhány éve tudomása van róla, hogy Amerikában kísérletek folynak egy olyan vegyület- tel, amelyik megakadályozza a szívinfarktust okozó érelzáródás kialakulását. Most a kongresszuson négyezer szívbetegen lefolytatott kísérletsor eredményét közölték. Az új gyógyszer a vérle- mezkék működését befolyásolja. A vérben lévő vérle- mezkék „érzékelik” az erek sérülését. Azonnal mégjelennek a sérülés helyén, összekapaszkodva valóságos „csatárláncot” alkotnak, a belőlük ilyenkor felszabaduló anyag hatására a vér megalvad, mintegy betömedékeli a sérülést. Sajnos ugyanezt a mechanizmust váltja ki az, ha az erek belső falán a meszes lerakódás valami miatt bereped. Ezt a vérlemezkék sérülésként érzékelik, próbálják megszüntetni s egymáshoz tapadva az eret beszűkítik, végül elzárják. Ha a szív vérellátását biztosító erekben zajlik ez a folyamat, bekövetkezik az infarktus. Az Integrilin a vérlemezkék összetapadását kiváltó receptorokat semlegesíti. Azt még nem tudni, hogy az Integrilin mikor lesz kapható nálunk. Beazonosították a holttestet PÉCS - RENDŐRSÉG Igazságügyi orvosszakért (jk közreműködésével megállapította a rendőrség, hogy az előzetes véleménnyel ellentétben nem bűncselekmény áldozataként hunyt el az a középkorú hölgy, akinek múlt hét péntekén találták meg a holttestét Pellérd közelében. A boncolás során fojtásra utaló, és más külsérelmi nyomokat sem találtak az elhunyt testén. Beazonosították személyét is. E szerint a 43 éves hölgy Pécsett, édesanyjával élt együtt, ám több ízben is elkóborolt otthonról. Ilyenkor a rokonai sem tudták róla, hogy merre járhat. Halálát feltételezhetően kihűlés okozta, amely összefügghetett szívkoszorúér-megbetegedésével. Balog N. Kiváltságos nemzetiségiek BUDAPEST A koalíció pártjai megegyeztek a nemzetiségek parlamenti képviseletéről. A következő választásokon a magát nemzetiséginek valló személy háromszor szavazhat.-Az ország 13 nemzetiségének képviselője tegnap 7a- bajdi Csabánál a kisebbségi ügyek politikai államtitkáránál jóváhagyta azt a 3 szava- zatos rendszert, melyet a szabaddemokraták és a szocialisták korábban már elfogadtak a nemzetiségi képviselők megválasztására - tudtuk meg Wekler Ferenc baranyai országgyűlési képviselőtől (képünkön). Eszerint a kisebbséget „pozitív diszkrimináció” éri, mert az egyéni képviselői és pártok megyei listája mellett a nemzetiségi országos listára is voksolhatnak. Az még nem eldöntött kérdés, hogy öt, hét és fél, vagy tízezer szavazattal juttathatja be első jelöltjét egy nemzetiség. A második jelöltnek viszont el kell érnie azt a legkisebb számot, mely- lyel a pártok országos listájáról kerül be valaki (legutóbb ez 30 ezer szavazatot jelentett). Összesen 13-an juthatnak be a nemzetiségiek közül az Országházba, a cigányok, a németek több emberükkel is esélyesek, de feltehetően egy- egy küldötte lesz a szlovákoknak, horvátoknak, örményeknek, szerbeknek és románoknak is. Várhatóan még az idén dönt a parlament. M. B. E. Délután már a fiatalok népesítik be a város utcáit FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Még mindig kevés a telek A lakosság építési kedvének kielégítésére újabb telkeket mérnek ki a településen. A központ beépítése kisebb módosításokkal a tervek szerint alakul, a városban ugyanakkor idén egy, jövőre pedig újabb két utcát nyitnak. BÓLY Bár tegnapi ülésén a képviselő- testület több új telek kialakítása mellett döntött, Hárs József polgármester (képünkön) szerint hamarosan újabbak kimérésére lesz szükség a fokozódó igény miatt. Az idén nyíló új utcával kapcsolatban a város vezetői amellett foglaltak állást, hogy az önkormányzat csak a közterületek megvásárlására szorítkozzon, a jelenlegi tulajdonosok belátására bízva ezzel a telkek értékesítését. Mint arról már beszámoltunk, a városközpontban megkezdték az önkormányzati bérlakásokból álló épületegyüttes lebontását. A közeljövőben hét, majd öt lakást építenek a területen, a későbbiekben ez a szám még bővülni fog. Ugyancsak tegnap döntöttek arról, hogy a város szennyvíz- tisztító telepe további négy környező település, Bor- jád, Pócsa, Máriakéménd és Szederkény kommunális szennyvizét is fogadja majd. Az üzemben szükséges műszaki átalakítások a rendszerbe belépő községeket terhelik, Bóly a csatlakozási pontokon végez majd beruházásokat. Az este folyamán elhangzott tájékoztatás szerint előreláthatólag pozitív mérleggel zátja majd az évet az önkormányzat, bár az utolsó negyedév többlet- kiadásai, a szeptemberben beindult intézmények fenntartási költségei ezt nehézzé teszik. A testület hitel felvétele nélkül szeretné zárni az évet, és erre a polgármester szerint minden remény megvan. A jövő évi költségvetési koncepció elsősorban a már megkezdett beruházásokra, az elnyert pályázatok kivitelezésére alapoz. A Magtár és az Erzsébet Vigadó épületének befejezése mellett termálkutat szeretnének kialakítani a városban, a már működő kábel-tv hálózatot pedig oda-vissza történő adatátvitelre tennék alkalmassá. Az elképzelések szerint ez a rendszer egy helyi Internet hálózat alapját képezné a jövőben. Az 1998-as új beruházások között intézményi szinten egyelőre csak az Idősek Gondozási Központja bővítése szerepel. S. G. Megnőtt a köztemetések száma A szociális otthonban történő halálozások után a temetések 30- 40 százaléka köztemetés. Ezek költségeit az intézmény állja. A polgármesteri hivatal évente 5-10 köztemetésről gondoskodik. SIKLÓS A temetések átlagosan 60-70 ezer forintba kerülnek, az intézmény ehhez az összeghez, illetve egy részéhez akkor tud hozzájutni, ha az elhunyt rendelkezett magánvagyonnal. Kovács Jenő igazgató elmondta, az utóbbi időben jelentősen megnőtt az olyan hozzátartozói kérések aránya, amikor a rokonság szociális okokból az intézményre hárítja át a temetést, mert nem tudják fizetni a költségeket. A polgármesteri hivatal évente 5-10 köztemetésről gondoskodik. Szociális helyzetből adódó kérés a hivatalnál eddig nem történt, köztemetés esetén az elhunyt számára - mivel az előírások szerint mindenkor a legolcsóbbat kell - hamvasztásos temetést biztosít. Horváth Lajos temetkezési vállalkozó elmondása szerint amióta az állam mindennemű dotációt megvont a hamvasztásos temetéstől, gyakorlatilag nincs árkülönbség az umás illetve a koporsós temetés között. Míg a legolcsóbb árfekvésű végtisztesség az előbbi esetében 50 ezer, az utóbbinál 46 ezer forintba kerül, ám az urnás temetés esetében a további sírgondozási költségek megspórolhatok. A városban az umás temetések az össztemetés 30-35 százalékát teszik ki. A hozzátartozók többsége középkategóriás 80-100 ezer forintos temetést rendel, kiemelkedő költségű végtisztesség csak elvétve akad. A temetkezések terén jócskán akadnak anomáliák, így például azért a helyileg legdrágább ún. amerikai típusú koporsóért, mely Siklóson 63 ezer forintba kerül minden tartozékával együtt, Budapesten több százezer forintot kémek, s szerfelett szembetűnő árkülönbségek tapasztalhatók a sírhelyeket illetően is. K. J. Hírcsatorna Közgyűlés Pécsett. November 13-án, csütörtökön 9 órai kezdettel tartja ülését a városháza nagytermében Pécs Közgyűlése. A testület . előzetes napirendjén szerepel többek között a Ma- gyarürögi völgy részletes rendezési tervének módosítása, a város tulajdonában lévő sportlétesítmények állapota, felújítási és fenntartási költsége, a magasabb, illetve ' további képesítést szerzett közalkalmazottak feljebb sorolásának illetményigénye, önkormányzati tulajdonú garázsok elidegenítése. b Útépítés Pogányban. A község önkormányzata saját erőből, csaknem hárommillió forintért új utat alakít ki a Nyárfás utcában és a katolikus templomhoz. (cs) Súlyos harcsa Duna- szekcsőnél. Máté Albert a Dunán, a Sintér-kő közelében 80 perces fárasztás után - egy 40 dekás kárászcsalival - 47 kilós harcsát fogott ki. Szekcsőn ez az idei eddigi legjobb eredménynek számít. Tavaly volt olyan horgász, aki fél mázsás harcsát emelt ki a folyóból, (cs) Cserben hagyó Hosszú- hetényben. November 11- én egy autós kerékpározó gyereket gázolt el Hosszú- hetényben. A biciklis megsérült, a járművezető azonban tovább hajtott. (cs) Szebény játszóháza. A faluban négy pedagógus tavaly szervezett először játszóházat és kézművesvásárt hagyományteremtési szándékkal. Idén ismét sor kerül a népművészeti napra november 15-én. (cs) Szerzői jog megsértése Vizsgálat kezdődött egy pécsi férfi ellen, aki a Microsoft egy szoftverét az Interneten igyekezett közkinccsé, minden felhasználó számára hozzáférhetővé tenni. Egyelőre megoszlanak a vélemények, hogy a szerzői és szomszédos jogok megsértését jelentő cselekedetével mekkora kárt okozott, ám az bizonyos, hogy a baranyai Intemetkalóz felelőtlen tettével sértette a világcég üzleú érdekeit. A szóban forgó programot már nem érdemes keresni a világhálón, ugyanis felfedezése után gyorsan törölték onnan a szakemberek. A lakáshoz jutás buktatói SZIGETVÁR Hol van már az 1990-es lakásépítési rekord? A városnak alig van 150-170 lakása, pénze se sok az új otthont teremtők támogatására.- Nálunk sem jellemző a szociális bérlakásépítés, ezért egyre hosz- szabb a várakozási idő. Hetven igénylőt tartunk nyilván, közülük 45 szerepel a névjegyzéken, amire rendkívül kemény feltételekkel lehet felkerülni - mondja Hajduné dr. Kovács Edit, a polgármesteri hivatal hatósági és ügyfélszolgálati irodájának vezetője (képünkön). A város anyagi lehetőségeihez mérten kétféleképpen támogatja a saját otthont teremtő polgárait. A legalább két éve ott élő, saját lakással nem rendelkező fiatal házasok kaphatnak 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatást építéshez, vagy a városban lakásvásárláshoz. A nagycsaládosok és fiatal házasok kedvezményes telekhez is juthatnak a feltételek megléte esetén. Ennek lényege: 450 ezer forint értékig a telek árát tíz éven át évi egyenlő részletekben törleszthetik 10 százalékos kamattal. Aki visszaadja az önkormányzatnak összkomfortos vagy komfortos lakását, az annak négyzetmétere után 6 ezer forintot, a félkomfortost és komfort nélkülit visszaadó kevesebbet kap „lelépési” díjként. Ez az összeg Szigetváron sem gyorsítja fel a lakásmozgást. Pedig a drága távfűtött lakásokból sokan szívesen mennének akár a kényelmetlenebb, de kisebb rezsivel fenn- tarthatóba. B. M. L. Nem zárják le a főutat VÖLGYSÉG, HEGYHÁT A vékényiek már a főútjuk eltorlaszolását tervezték, hogy az épületek szilárdságát veszélyeztető kőhordó autók ne haladjanak át falujukon. Most mégis bíznak a békés megoldásban, hisz a nyolc völgységi és hegyháti települést tömörítő Kelet-Mecsek Egyesület levélben kérte a Belügyminisztériumot is, hogy sűrűbb legyen a közúti ellenőrzés. Piiski Mátyás szászvári polgármester (képünkön) kérdésünkre elmondta, hogy önkormányzatuk helyiséget biztosít a községben, csak létesüljön rendőrállomás. Miután a szállító kocsik túlsúlya miatt út, hidak és út menti házak károsodtak, a Megyei Közlekedésfelügyelet súlykorlátozást vezetett be. Fura azonban, hogy az erre intő jelzőtáblák időnként eltűnnek, és a túlsúlyos járművek mégis áthajtanak az érintett területen. Bár idén a komlói rendőrség legkevesebb tíz esetben szabott ki bírságot. Mint értesültünk, több eredményt érnének el, ha a bírság összege nagyobb lenne. Az út- és súlyellenőrök állítják, hogy a szállítók zöme most már Hosszúhetény irányába kerül. A MÁV pedig hetente már 3—4 kőszállító szerelvényt indít Komlóról. Csuti J.