Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)
1997-11-08 / 306. szám
6 Diinántúli Napló Gazdasági Tükör 1997. november 8., szombat Digitális fényképkészítés és még valami a... Pécsi Belvárosi Fotószalonban-Október 14-18-ig tartották a COMPFAIR számítás- technikai kiállítást és szakvásárt Budapesten mondta Meggyesi György fényképészmester, a Pécsi Belvárosi Fotószalon tulajdonosa. - Erre a kiállításra is az volt a jellemző, hogy szinte minden márka, ami vezető szerepet képvisel a számítástechnikában, kiállított a fotótechnikában is. A POLAROID a fotó és a számítástechnika területén vezető szerepet tölt be a világpiacon is, s itt a kiállításon mutatták be Magyarországon először a POLAROID MAKE-A-PRINT rendszert, ami tulajdonképpen egy digitális képfeldolgozó torony, melyet speciálisan fotószolgáltatáshoz terveztek és építettek meg. Ennek a berendezésnek köszönhetően egy teljesen új lehetőség vált valóra, egy merőben űj szolgáltatás kezdődik. Bármilyen fotót, vagy bármely más eljárással készült képet a berendezésbe helyezve, a rendszer digitalizálja, tehát a számítógép számára érthető képpontokká alakítja. A kép tónusát, sötét-világos tartományát beállíthatjuk, korrigálhatjuk a színeltéréseket, retusálhatjuk a képet, részleteket tudunk nyom nélkül eltüntetni, vagy megváltoztatni. Nagyíthatunk, kicsinyíthetünk. A berendezés képernyőjén végigkövethetjük a képmódosításokat, amibe a helyszínen a megrendelő is beleszólhat. A jóváhagyott változatot feliratozhatjuk, küA digitális képfeldolgozó torony lönböző díszítő kereteket rendelhetünk hozzá, de lehetőség van arra is, hogy akár ceruzarajzzá, vagy akvarellé varázsoljuk át a képeket. Sőt arra is, hogy bárki a saját, vagy kedvese, családtagja képével vigyen haza akár naptárat is. Az újjávarázsolt kép fotóminőségéről pedig a speciális nyomtató gondoskodik, olcsóbban, mint ha reprodukció készülne.- Eddig is teljes körű fotó és videoszolgáltatással, valamint igen jól képzett személyzettel álltunk az ügyfelek rendelkezésére, több olyan különleges berendezéssel és technikai eljárással, ami tágabb régiónkban is csak nálunk hozzáférhető. Műtermünkben a lakossági igények mellett, ami az esküvői, portré, gyerekfotó-, tablóképkészítést jelenti, foglalkozunk reklámfotók, termékkatalógusok, képeslapok fotózásával, professzionális laborkidolgozással, diahívással, diáról papírkép készítésével is. Technikai eszközeink, és létszámunk lehetővé teszi bármilyen külső fotó vagy videomunka elvégzését.- Ezzel az új, digitális szolgáltatásunkkal viszont egy eddig szinte elképzelhetetlen lehetőséget tudunk bárki számára biztosítani, már a jövő század színvonalán. Ha behoznak hozzánk egy képet, a Hunyadi u. 2. sz. alatti műtermünkbe, 990 forintért készítünk 21x30 centiméteres lapra egy nagy, vagy több tetszőleges méretű kisebb másolatot, melyet, ha meglátnak, így kiáltanak fel: „HISZEN EZ JOBB MINT AZ EREDETI!” (Hirdetés) Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 328,69 Francia frank 33,90 Japán jen (100) 157,19 Német márka 113,53 Olasz líra (1000) 115,74 Osztrák schilling 16,16 Svájci frank 139,16 USA-dollár 194,34 ECU 223,96 A 120 százalékos árfolyam sem elképzelhetetlen Ezer forinton a kárpótlási jegy Amire a kibocsátáskor senki sem számított: a kárpótlási jegy a hét közepén elérte az ezer forintos bűvös határt. Valószínű, hogy ezen az árfolyamon sem lesz megállás, ugyanis a jövő héten indulnak azok a részvényjegyzések, amelyekre kárpótlási jegyért is lehet jelentkezni. Kedden meglehetősen élénk volt a kereslet a kárpótlási jegy piacán, közel 230 millió forintnyi értékpapír cserélt gazdát. Az árfolyam gyakorlatilag már a nap kezdetén 940 forint volt, majd fokozatos erősödés után a délelőtt folyamán már 990 forintért jegyezték, de több alkalommal elérték az ezer forintos határt is. A piacon - az ÁPV Rt. becslése szerint - mintegy 8-9 milliárd forint értékű jegy van még forgalomban. Miután a kárpótlási jegyeket kereső befektetők fantáziáját az utóbbi időben rendszerint csak az áramszolgáltató részvényeinek piaci megjelenése mozgatta meg, várható, hogy a jövőbeni jegyár is alkalmazkodik majd a nagy áramszolgáltató kibocsátások esetében megállapítandó cserearányokhoz. A befektetők ugyanis arra számítanak, hogy kibocsátási értéken lehet majd például ELMÜ részvényeket kapni, s ezért hajlandók még a címletérték felett is kárpótlási jegyet venni. Ha az ELMÜ tőzsdén kívüli árfolyama a jelenlegi 135 százalékos szinten marad, akkor az is elképzelhető, hogy a jegyek is keíendőek lesznek 120 százalék körül is. November 20-a után minden eldől, ugyanis várhatóan ekkor indítják az ELMÜ jegycseréjét, majd valószínűsíthetően jövő év elején az ÉMÁSZ értékpapírjainak vásárlását. Egyébként már nem az első eset, hogy az ELMÜ mozgatja meg a kárpótlási jegyek piacát. Az év elején februárban az első ELMÜ- csere idején már előfordult, hogy 900 forintot is adtak egy ezer forint névértékű jegyért. Mindenesetre azok jártak jól, akik a jegy árfolyamának mélypontján (tavaly év végén 130 forint körül volt az eladási ár) felvásároltak az értékpapírból. Ők több százszoros árfolyamnyereséget könyvelhetnek el, azok az alanyi kárpótoltak viszont akik akkor megszabadultak a számukra már elértéktelenedett papíroktól, óriási veszteséget szenvedtek. Manapság már az alanyi kárpótoltak köre rendkívül összezsugorodott. A jegyek nagy többsége az önkormányzatoknál, vállalatoknál valamint a spekulánsok trezorjaiban lapul, várva a kedvező befektetési lehetőséget. A brókerek egy része már most is tudja, hogy az ezer forintos árfolyam biztos hogy nem végleges, a hónap közepén még tovább emelkedhet az értéktőzsdén az eladási ár. B. G. Átlagon felüli bérnövekedés a versenyszférában / Elen a posta és a pénzügy Az idén - a januártól szeptemberig tartó időszakban - 57 550 forint volt a verseny- szférában dolgozók havi bruttó átlagkeresete, ami 21,8 százalékkal több az előző évinél. A versenyszférában szellemi munkát végző dolgozók havi átlagkeresete az összes fogla- koztatotténál nagyobb mértékben - 24,6 százalékkal - haladta meg a tavalyit, és elérte a bruttó 88 690 forintot. A fizikaiak havi keresete 19,6 százalékos növekedés mellett bruttó 42 940 forintra emelkedett. A KSH jelentése szerint a legnagyobb mértékben a postai és távközlési ágazat dolgozóinak keresete nőtt. A pénzügyi tevékenységgel foglalkozók körében 28,4 százalékkal emelkedtek az amúgy is a legmagasabbnak számító kereseti átlagok. A gazdasági ágazatok szerényebb növekedést mutatnak. A vendéglátásban is csak 19,1 százalékkal nőttek a bruttó keresetek. Szeptemberben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havonta átlagosan bruttó 59 900 forintot kerestek a versenyszférában, ami 21 százalékkal több a tavalyinál. Az első kilenc hónapban 38 230 volt a havi nettó átlagkereset, ami 23,6 százalékos növekedést jelez. Ez idő alatt a fogyasztói árindex 18,4 százalékkal nőtt. Fejlesztik a pécsi Nokiát A finn Nokia cég eladja székesfehérvári gyárát, mert a távközlési és multimédiás berendezések gyártását kívánja erősíteni. Ennek jegyében több száz millió forintot fektetnek pécsi üzemük fejlesztésébe. Az amerikai székhelyű Harman International Industries vásárolja meg a Nokiától a hangszóró-üzletágat. Az adásvételről azonban a két cég között egyelőre még csak szándéknyilatkozat született. Magyarországon 289-en dolgoznak a hangszóró-üzletág területén. Ennek értékesítésekor a székesfehérvári alkalmazottak átkerülnek a Harman céghez. A Nokia nyereséges tevékenységet folytat nemcsak hazánkban, hanem vállalati csoportszinten is. A mobiltelefonok magyarországi forgalmazásában 50 százalékos piaci részesedéssel bír. A pécsi monitorgyár termelése várakozáson felüli volt ez évben, az idénre tervezett félmillió darab berendezésnek a kétszeresét állítják elő. így a tavalyi veszteséget idén nyereségbe fordítják. A Nokia teljes monitorgyártásában a pécsi üzem mintegy 40 százalékot képvisel. Ezzel a termeléssel Európában várhatóan 1997-ben a pécsi gyáré lesz a legjelentősebb gyártókapacitást. A monitorgyár Magyarországon tavaly kezdte meg működését. A kárpótlási jegy alakulása 1992. december 1-jétől 1997. július 22-éig 900 400 200 ! üratika: bemle 3 - -----Pi aci árak Baranya megyében B Pécs, vásárcsarnok Pécs, Felsőmalom u. Komló Siklós Szigetvár Mohács Szentlőrinc burgonya 25-30 H 30 35-40 35-40 30-40 30-45 35-40 fehérrépa 200 200 180-200 230 200 200 180-230 sárgarépa 60 70-80 50-100 m 80 80-100 70-100 75 fejes káposzta 30 35 30 40 30 30 30 H fokhagyma 300 280-300 300-350 380 M 300-350 300 350 uborka 120-150 150-170 fi 120-170» 100-160 180 a 150 170 paradicsom 170 140-160 150 220 ff 150-200 200 140 paprika 120-140 60-190 » 100-150 120-240 80-200 80-250» 70-320 karfiol 200 200 100 130-220» 150-200 180 220 hagyma 80 80 80-150 » 80-90 100-120» 80-100 95 gomba 280 180-280 SÉ 200-280 320 300-350 300 300 alma 50-100 60-90 60-100 90-110 70-120 50-100 65-95 m körte 180-200 100-150 100 220 150-250 200 150-220 tojás 16-17 15-17 17-18 » 16 18-19 a 18-20» 18 Röviden Társadalombiztosítás és adó. Továbbképzést tart a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara pénzügyi és számviteli tagozata. November 11-én 9 órakor kezdődő előadásokon a társadalombiztosítás és az adózási kérdésekről hangzanak el beszámolók. November 13-án pedig a nyugdíjbiztosítás aktuális kérdéseit vitatják meg a résztvevők. Mindkét rendezvényt a kamarában tartják. (I) Iparínéi-. A vállalkozók beszállítói célprogramról kaphatnak tájékoztatást az IKIM közvetlen vonalán 8- án és 9-én. A téma iránt érdeklődők a telefonon keresztül megtudhatják hogyan lehetnek beszállítói a hazai termelők a járműgyártás, az elektrotechnikai és elektronikai iparban Magyarországon működő világcégeknek, s milyen segítséget kaphatnak ehhez a minisztériumtól. (I) Őstermelők tb-járuléka. Azoknak a mezőgazdasági őstermelőknek, akik a havi fizetés helyett az egészség- biztosítási járulék és az egészségügyi hozzájárulás évente egyszeri, egy ösz- szegben történő teljesítését választották, november 30-áig kell befizetniük ezeket a közterheket. (I) Szerzői jogi szabályok. A szerzői jogi szabályozás tervezett módosítása a mainál több fellépési lehetőséget biztosít majd a szoftver- kalózok ellen. Mint a Business Software Alliance illetékesei elmondták, a jogszabály külön kitér a programok hálózatos terjesztésére, illetve védettséget biztosít az adattáraknak is. Betiltott Red Bull. A forgalmazó jogszerűtlennek tartja az illetékes hatóság döntését, hogy nem hosz- szabbította meg az osztrák gyártmányú Red Bull energiaital magyarországi forgalmazásának engedélyét. / A Budapesti Árutőzsde hírei # A keddi tőzsdenapon a kukorica árai limit mértékben nőttek, az 1998 őszi határidők mérsékeltebben. Az étkezési búza ez évi és jövő évi határidői szintén limit mértéket kimerítően nőttek, az eurobúza árai szintén. A takarmánybúza és takarmányárpa árai tartottak. # A sertésárak 1998-as határidőig pár forintot estek. # Lásd részletesebben az Interneten: http://www.szikszi.hu/=ballai Áru/Hó Elszámolóár Vételi Eladási Üzletkötés Kukorica (Ft/t) ajánlati ársáv December 14 560 14 160-15 160 14 300-14 560 14 300-14 560 Május 17 550 Étkezési búza (Ft/t) 16 750-17 550 17 550 17 550 December 26 010 25 610 26 010-26 200 _ Május 28 450 Takarmánybúza (Ft/t) 27 500-28 550 28 500-28 750 28 500-28 750 December 15 150 Takarmányárpa (Ft/t) 15 150 15 150-15 500 15 150 December 17 990 Napraforgó (Ft/t) " 17 990-18 000 — December 53 500 EU-vágósertés I. (Ft/kg), 53 500-53 900 — December 276,00 EU-vágósertés II. (Ft/kg) 272,00-280,00 276,00-280,00 276,00-280,00 December 251,00 247,00Ballai Pál BÁT-tőzsdetag