Új Dunántúli Napló, 1997. november (8. évfolyam, 299-328. szám)

1997-11-08 / 306. szám

4 PUnántúli Napló Baranyai Tükör 1997. november 8., szombat Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZSOMBOR nevű kedves olvasóinkat Rendőrségi felhívás Tegnap délelőtt Pellérdtől 2 kilométerre, a volt harkányi vasútvonal és a Pécsi-víz kereszteződésének közelé­ben, a mezőn egy ismeretlen személyazonosságú, félig lemeztelenített női holttestet találtak. Az előzetes orvosi véle­mény szerint a nő bűncse­lekmény áldozata lett, való­színűsíthetően 1997. no­vember 3-án, vagy 4-én. Az áldozat kb. 175-180 cm magas, közepesen fej­lett, vékony testalkatú, sö­tétbarna egyenesszálú, rövid hajú, elhanyagolt küllemű, 35-40 év körüli nő. Felsőruházata: fekete­lila-kék-fehér színű mintás kötött pulóver, fekete színű elől gombos, hosszú ujjú kö­tött női kardigán, törtfehér színű, saját anyagában min­tás vékony kötött pulóver, rövid ujjú fehér színű póló, MUSTANG márkájú kék színű női farmernadrág, bár­sony felsőrészű papucscipő. Bejelentés a Baranya me­gyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán Pécsett, a Vargha D. u. 1. szám alatt (Tel.: 311-666/1179 mel­lék), vagy akármelyik rend­őri szervnél tehető Hiába küzdöttél, a betegség legyőzte szívedet, pedig nem volt benne más, csak szere­tet. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy ACKERMANN GYULÁNÉ Haál Anna kozármislenyi, volt ma- gyarsarlósi lakos 76 éves korában elhunyt. Teme­tése november 10-én a fél 3 órakor tartandó gyász­mise után lesz a magyar- sarlósi temetőben. A gyászoló család Kamera figyeli a bűnözőt Köztéri kamerákat kellene felállítani a Nagy Lajos király úti par­kolóba -javasolja a rendőrkapitány. Ezzel csökkenteni lehetne a bűncselekmények számát a bűnügyileg fertőzött területen. PÉCS- Vannak olyan típusú bűncse­lekmények, amelyek ellen csak köztéri kamerarendszer felállí­tásával lehet eredményesen fel­lépni - nyilatkozta lapunknak dr. Cserép Attila rendőr ezredes (képünkön), a város rendőrka­pitánya. - Ezért javasoltam az önkormányzatnak, hogy a par­kolót üzemeltető Közüzemi Rt. szerelje föl a kamerákat. A parkolóban elsősorban il­legális valutázók és gépkocsi- feltörők „dolgoznak”, de több nyugati rendszámú személy­gépkocsit is elloptak már innen. A ka­meráknak a bűnözők el­rettentése a szerepük, ugyanakkor a rendőri eljá­rásban is fel­használhatják a segítségükkel készített felvételeket. A neppe­rek esetében például bizonyí­tani tudják majd, hogy többször váltottak feketén valutát. Ami azért szükséges, mert az egy­szeri váltás nem bűncselek­mény. Fotósunknak sikerült lencsevégre kapnia egy gyanús akciót, amit karikával jeleztünk a képen. A rendőrség közbiztonsági célból telepíthet közterületen kamerákat, foglalt állást a kér­désében dr. Majtényi László adatvédelmi biztos. Azokat azonban úgy kell elhelyezni, hogy az állampolgárok észlel­hessék azokat. A felvételeket nem szabad folyamatosan rög­zíteni, ismétlődően törölni kell a szalagot. Csak azok őrizhetők meg, amelyek szükségesek a rendőri intézkedéshez. A pécsi kamerák elhelyezé­séről még nem született dön­tést. Ha hatásukra a nepperek máshová vonulnának, akkor ott is kamerákat helyeznek el - ígéri a rendőrkapitány. U. G. Helyre kell tenni a szemetet Csak pályázati pénzben bízhatnak ? A megye 188 településén gyűjtik a szilárd hulladékot. Az évente 550-600 ezer köbméterre tehető szemét 60 engedélye­zett, és 39 engedéllyel nem rendelkező, többségében környezet- szennyező lerakóhelyre kerül. SELLYE - SZIGETVÁR A megyei közgyűlés a közel­múltban fogadta el hulladék­gazdálkodási programjavasla­tát. Eszerint az áldatlan helyze­ten az segítene, ha regionális le­rakókat építenének ki Komló, Mohács, Sellye és Szigetvár térségében, tájékoztatta lapun­kat dr. Hargitai János, a me­gyei közgyűlés alelnöke. A kö­zeljövőben a sellyei és a mohá­csi lerakó kialakítására van esély. A lerakó építésére a megyei területfejlesztési tanácstól ösz- szesen 20 millió forintot nyert el Sellye és a hozzá csatlakozó kilenc település. Ezzel a pénz­zel együtt most az építkezési költségeknek csak az 54 száza­lékát tudják fedezni. A fennma­radó mintegy 84 millió forintos önrészt nehéz összegyűjteni az évente néhány millió forintból gazdálkodó falvaktól. Ezért bíznak a környezetvédelmi alaphoz hamarosan benyúj­tandó pályázat sikerében - nyi­latkozta Gyöngyi József, a sely- lyei önkormányzat műszaki csoportvezetője. Visszalépni nem szeretnének.-Szigetváron biztosan nem épül regionális hulladéklerakó az elkövetkező években - ál­lítja határozottan Maul József, a szigetvári városüzemeltetési osztály vezetője. A meglévőt fogják bővíteni úgy, hogy az hat-hét éven keresztül be tudja még fogadni a szemetet. Most a gázprogramra és a csatorná­zásra használják fel forrásaikat és erőiket. U. G. - Zs. B. Versenyt futnak a megszorult termelők BARANYAI KÖRKÉP Az FM 300 ezer tonna ku­korica felvásárlását pályáz­tatja meg. A hírek szerint a gabonafelesleggel rendelke­zőknek kemény feltételek­nek kell megfelelniük. A tonnánként 14 ezer forintos garantált áron eladható kuko­ricáért máris megindult a ver­sengés. Nem csoda: Baranyá­ban is nagy a felesleg, s bár országosan csak 300 ezer tonna felvásárlását vállalja magára az agrártárca, a terme­lők még ezért az aprócska le­hetőségért is versenyt futnak. A minisztérium agrárrendtar­tási hivatalának vezetőhelyet­tese, Gárdosi Péter érdeklő­désünkre elmondta, még nem készültek el a pályázat szöve­gével. Az azonban már bizo­nyosnak látszik, hogy a felté­telek között lesz mennyiségi korlátozás: csak olyan ter­melőjöhet számításba, kiknek nincs köztartozása, s tagja a gabona terméktanácsnak. Katies De­zsőnek (ké­pünkön), a reménypusz­tai téesz el­nökének a kukoricafe­lesleg miatt nem fáj a feje, ugyanis a saját szükségletükön felüli mennyiséget exportálják. Má­soknak - többek között a me­gye déli, illetve északi terüle­tén lévő termelőknek - vi­szont komoly gondot okoz az eladás, ám a mennyiségi kor­látok miatt arra sem számít­hatnak, hogy megszabadulhat­nak a többlet terménytől. A szakemberek szerint jobb lett volna a felvásárlásra fordítandó 4,2 milliárdból tonnánként 2 ezer forinttal támogatni az exportot. A kör­nyező országokban ugyanis 10-12 ezer forintért vásárol­ják meg a kukoricát, így az ál­lami támogatással együtt már nem is lenne olyan nagy a veszteségük. B. G. A nagy kitúrja a kicsiket? KOMLÓ A Penny Market jött, s a li­citáláson nyert. Január vé­géig a Kossuth Lajos utcai pavilonsort a bérlőknek le kell bontaniuk, ugyanis az engedélyük év végén lejár.-Tudtuk, hogy a bérleti szer­ződésünk idén lejár. Azzal nem értünk egyet, hogy miért külföldinek adták el ezt a te­rületet - mondja Bandula Ist­ván, pavilonsori használtcikk- kereskedő. - Nekünk fel sem kínálták. Ugyan a licitre el­mehettünk, de eleve esélyte­lenek voltunk. A Penny Mar­ket máshol, a belvároson kí­vül is megépülhetett volna. A vállalkozók tizenkét éve a város tulajdonában lévő te­lekre építkeztek, amelyért egyre magasabb bérleti díjat fizettek. Most meg kereshet­nek maguknak máshol helyet. A város több pontján is fel­ajánlottak nekik területet, de meghatározták, hogy ott mi­lyen pavilont állíthatnak fel. Égy biztos: a most lebontásra ítéltet nem. A Csillesor tetőte­rében épülő üzletekből is vá­sárolhatnak: szerkezetkészen négyzetméterenként 63 800, vagy kulcsrakészen 74 000 forint+áfáért. Aki tud, igyek­szik megszabadulni a régi pa­vilontól. Néhányra már van vevő.-A kereskedők engedélye 1995-ben lejárt, s már akkor is csak két évre kaptak újabb időt. Ha nem találtunk volna ennyire előnyös feltételekkel befektetőt, akkor ismét meg­hosszabbítjuk a szerződésüket- mondja Polics József a Vá­rosüzemeltetési Iroda veze­tője. A Penny Markettel a város tegnap aláírta a szerződést. Az áruház építése - amint a szükséges engedélyek meg­vannak és az időjárás engedi- megkezdődik. Az üzlet a tervek szerint jövő novem­berben nyílik meg. Sz. K. Egeszsegügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belgyógyászati be­tegek részére: Siklós, Sellye vá­ros és városkörnyék, Pécs vá­roskörnyék progresszív ellátás­ban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakossá­gának szombaton; belgyógyá­szat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Bal­esetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Vasárnap: belgyógyá­szat, sebészet: POTE I. sz. Se­bészet és Belgyógyászati Kli­nika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvéte­les ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebé­szeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiát­riai betegek felvételét a Pszi­chiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut uroló­giai ellátás és felvételes ügye­let: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégé- , szét: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika. A komlói, mohácsi, siklósi, szigetvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttjeinek szom­baton reggel 7-től hétfőn reg­gel 7-ig a Lánc utcai rendelőin­tézetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek la­kossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyi­ségében szombat, vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt bete­geknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szomba­ton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig. Tel: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay, Lánc u. 20., Arany Sas, Széchenyi tér 2. Komló: Kökönyös, Petőfi tér 2. Mohács: Szent Ferenc, Kos­suth L. u.66. Pécsvárad: Szentháromság, Szenthárom­ság tér 9. Sásd: Szent György gyógyszertár, Szent Imre u. 19. Siklós: Hollós Baross G. u. 7. Szentlőrinc: Fehér Kereszt Kossuth L. u. 1. Szigetvár: Bo­róka, Szent István ltp. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés szombaton ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 15- 18 óráig. Hívható: 413-303. Szeles, de enyhe idő Kontinensünk nyugati és középső területeinek időjárását egy hatalmas ciklon határozza meg. Ez a ciklon erős délnyugati széllel igen enyhe, változó nedvességű levegőt szállít a szárazföld belseje fölé. A fenti hely­zet a következő napokban alapvetően nem változik, ezért hazánkban folyta­tódik az ilyenkor elvárhatónál jóval enyhébb, változékony, szeles idő. Ma kezdetben erősen felhős lesz az ég, és elszórtan kisebb eső, zápor is lehet, majd nyugat felől felszakadozik a fel­hőzet. Délután 13,18 fok valószínű. Térségünkben ma eleinte erősen felhős lesz az ég, és helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. Később felszakadozik a felhőzet, hosszabb- rövidebb időszakokra a nap is kisüt. A délnyugati szelet továbbra is erős, né­hol viharos széllökések kísérik majd. Kora délután 16,18 fok várható. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 6 Velencei-tó: 5 Tisza-tó: 5 Fertő-tó: 9 Tisza: 4-6 Duna: 6-10 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 16 Paks: 17 Siófok: 16 Pécs: 17 Szekszárd: 17 Mohács: 18 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 50-60 Velencei-tó: 45-55 Tisza-tó: 40-55 Fertő-tó: 50-60 Kaposvár: 40-55 Paks: 45-55 Siófok: 50-60 Pécs: 45-55 Szekszárd: 45-55 Mohács: 50-60 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az úton lévők ma felhős időre számíthatnak, helyenként kisebb esővel, záporral. A délnyugati szelet továbbra is erős, néhol viharos viharos széllökések kísérik majd. Mindezek mellett még kettős fronthatással is számolnunk kell. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-304-100 A szolgáltatás Előrejelzés a Dól-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 88 Ft/perc

Next

/
Oldalképek
Tartalom