Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)

1997-10-07 / 275. szám

4 DUnántúli Napló Baranyai Tükör 1997. október 7., kedd Dr. Kádár István (1926-1997) Elhunyt dr. Kádár István. Siklóson született, katolikus orvoscsaládban és a Cisz­terci Rend Gimnáziumában kapta meg az életre indító nevelését, majd a Pécsi Or­vostudományi Egyetemen szerzett orvosdoktori címet. Még egyetemi évei alatt elkötelezte magát a patho- lógiával, mely szakterület­hez élete végéig hű maradt. 1956-ban megalapította a Baranya Megyei Kórház Pathológiai Osztályát és osztályvezető főorvosként innen vonult nyugállo­mányba. Jelentős szakmai sikere­ket ért el, tudományos foko­zatot szerzett, címzetes egyetemi tanári címet ka­pott, és halála időpontjában is a Magyar Pathológus Tár­saság alelnöke volt. A szakmán belül minden lé­tező jelentősebb kitüntetést megkapott. Tudományos munkássága, közleményei, előadásai mellett mégis leg­inkább azt az oktató-nevelő, szemléletformáló tevékeny­séget kell kiemelni életmű­véből, mellyel szuggesztív egyénisége orvosgenerációk munkájára, gondolkodására hatott. Hírcsatorna Zrínyi-díjak Pécsett. Zrínyi Miklós Hagyo­mányőrzője kitüntetésben részesült tegnap a Fehér­hegyi Általános Iskolában működő hagyományőrző csapatból Somogyiné Nagy Éva tanítónő, valamint Tóth Brigitta, Takács Jó­zsef és Mészáros Zoltán tanulók. (sn) Orosz nyelvű előadás. A milánói Danka Színház vendégszerepei a pécsi Horvát Színházban. A társu­lat az orosz kulturális napok záróünnepsége keretében Majakovszkij Polska című orosz nyelvű darabját adja elő ma este 6 órától. (sn) A meglovasított siklósi autó. A siklósi szőlőhe­gyen október 6-ra virradóan az egyik présház elől ellop­ták a nagy értékű terepjáró autót, amelynek a gazdája egy német állampolgár, (cs) Traktor és antó karam­bolozott Babarcon. A hétvégi baleset után a sze­mélyautó vezetője kórházi ápolásra szorult volna, de nem engedte, hogy a men­tők elvigyék. (cs) Mária utca - még itt az alapítvány A Pécsi Városi Bíróság jogszerűnek találta, hogy a város ön- kormányzata felmondta megállapodását a Nemzetközi Angol Központot működtető alapítvánnyal. Az ítélet még nem jog­erős, a város és az alapítvány is fellebbezni fog. PÉCS A közgyűlés 1996. novemberé­ben döntött arról, hogy nem egyezkedik tovább az Angol és Amerikai Kultúráért (AAK) el­nevezésű alapítvánnyal, hanem egyoldalúan felbontja a vele kötött megállapodást. Felszólí­tották, hogy december 31-éig hagyja el a Mária utcai épületet, melyet a város adott neki a Nemzetközi Angol Központ működtetéséhez - tájékoztatta lapunkat Lászlóné dr. Kovács Ilona (képünkön), az önkor­mányzat jogtanácsosa. Az ala­pítvány azonban bíróság elé vitte a kérdést. A bíróság eluta­sította a kere­setet, és jog­szerűnek ta­lálta a fel­mondást. Ugyanak­kor elutasí­totta a város keresetét is, amelyben a Nemzetközi Angol Központban működő könyvtár könyveit és a számítógépes rendszert kérték vissza. 10 ezer kötetről van szó, amit a Németországban állo­másozó amerikai hadseregtől kapott a város. A könyveket úgy adták át azonban az AAK- nak, hogy erről nem született írásos anyag. A számítógépes rendszert, amit az amerikai nagykövetségtől kaptak, szin­tén papír nélkül adták oda. A város a könyvtár és a számító- gépes rendszer kérdésében fel­lebbezni fog.- A bíróságon nem esett szó a nekünk járó kártalanításról. Amennyiben a másodfokú bí­róság helybenhagyja az ítéletet, akkor az alapítvány igényelni fogja a kártalanítást - nyilat­kozta lapunknak Derényi And­rás, az alapítvány képviselője. Erre azért van lehetőség, mert a megállapodásban az önkor­mányzat vállalta, hogy a szer­ződés egyoldalú felmondása esetén megtéríti az AAK beru­házásainak időarányos részét. A bíróságon most az alapít­vány azért fog fellebbezni, mert szerintük a város közér­dekű kötelezettségvállalása nem vonható vissza. A könyv­tárról és a számítógépes háló­zatról elmondta, azokat az An­gol Központ, és nem a város kapta. U. G. - Fotók: Müller Zsolnay kontra Zsolnay A Pécsett és a nagyvilágban sokfelé élő Zsolnay-örökösök szá­mára meglehetősen furcsa volt tudni, hogy a gyár privatizáció­jából kimaradtak, másrészt a patinás név használatába nem szólhattak bele. Ezért kezdődött a per, majd a hosszú évek óta folyó egyezkedés a család és a gyár tulajdonosai között. PÉCS-BUDAPEST A névhasználati per már koráb­ban eldőlt: a Legfelsőbb Bíró­ság is kimondta, hogy a pécsi gyár joggal használja a Zsolnay nevet, amely már tárgyiasult, s ezért nem kötődik a Zsolnay családhoz, az örökösökhöz. Ez azonban még nem jelentette azt, hogy a két fél párbeszéde megszakadt volna, a vita azon­ban a vége felé közeledik. Ugyanis a napokban olyan előzetes megállapodás született a gyár tulajdonosai és a család örökösei között, mely szerint a család egyik képviselője, a Bu­dapesten élő Mattyasovszky Zsolnay Tamás bekerül a rész­vénytársaság felügyelő bizott­ságába, másrészt a Zsolnay Rt. tulajdonosának, a Magyar Fej­lesztési Banknak az indítvá­nyára a közgyűlés kiemelt egy részvényt a törzsrészvények közül, osztalékelsőbbségi rész­vénnyé alakította át, s ezt átad­ják majd a családnak. Mint azt Mattyasovszky Zsolnay Tamás lapunk számára elmondotta, az országos lapok­ban megjelentektől eltérően ez­zel még nem zárult le a család és a gyár közti párbeszéd, csak a vita lezárásának lehetősége teremtődött meg. Ugyanis a megállapodást jogi formába kell foglalni, s az összes még élő Zsolnay örökösnek (ponto­san tizenegyen vannak) el kell fogadnia azt, aláírásukkal szen­tesítve. A bank januárig sze­retne az ügy végére pontot tenni, ami egybecseng a család álláspontjával is. Másrészt az is örömhír az ügyben, hogy a csa­lád indítványára a gyárban lét­rehoznak egy olyan alapítványt, melyből futná többek között a gyári dolgozók jutalmazására, képzésére, továbbá a Zsolnay- épületek (köztük a mauzóleum) felújítására, rendbetételére is. Ebbe a Zsolnay Eletműőrzó alapítványba évente a gyár nye­reségének 0,25 százaléka kerül majd. Sikerült szót váltanunk Hó- dosi Lászlónéval is, aki annak a manufaktúrának a tulajdonosa, amely Mattyasovszky Zsolnay Manufaktúra néven forgalmaz, meglehetősen jó eredménnyel (külföldi piacokon is) kerámia­tárgyakat. A gyár azt követeli tőlük, hogy Zsolnay nevét ne emeljék ki a termékek talpán, de az sem ártana, ha elfelejte­nék. Hódosiné álláspontja, hogy kisebb lesz a Zsolnay, de ettől függetlenül a saját nevén azt gyárt, amit akar. Ot ugyanis Mattyasovszky Zsolnay Zsu­zsannának keresztelték. Kozma Ferenc Magyarok a határon túlról PÉCS Hatodik alkalommal rende­zik meg Pécsett és a megyé­ben a Határon Túli Magya­rok Fesztiválját. Idén Szlavóniából, Kárpátal­járól, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból, Burgenlandból és a Mura-vidékről érkeznek vendégek. A találkozóról tegnap sajtó- tájékoztatót tartottak a szer­vezők, a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ és a Határon Túli Magyarságért alapítvány. Október 10-én a határokon túli magyarság településeinek és ifjúságának problémáiról rendezett fórummal nyílik meg a fesztivál. A két hét alatt többek között fotóművészeti és képzőművészeti kiállítás lesz, 17-én üzletemberek ad­nak egymásnak randevút, 18- án kitelepített felvidéki ma­gyarokra emlékeznek Pécsvá- radon. 22-e és 26-a között ko­lozsvári civil szervezetek ta­pasztalatcseréje zajlik, 24-én újságíró-találkozó lesz. E na­pon látja vendégül a fellépő­ket Bicsérd, Boda, Drávafok, Kisdobsza, Mindszentgodisa, Nagynyárád, Pellérd és Sze­derkény lakossága. A feszti­vál a hagyományos gálamű­sorral zárul október 25-én. H. I. Gy. Szabad lesz a külföldi hitel Az év végéhez közeledve várhatóan az eddiginél na­gyobb szabadság érvényesül a hazai magánszemélyeket is érintő tőkepiacon. Ennek leglényegesebb momentuma lehet, hogy januártól a ter­vek szerint természetes személyek is vehetnek fel külföldi kölcsönt. A hazai devizatörvény előké­születben lévő módosítása várhatóan több szempontból érinti majd a gazdaság szerep­lőit, ugyanakkor a magán- személyek számára is tartogat kedvező változásokat. A Magyar Nemzeti Bank­tól származó információ sze­rint január elsejétől a termé­szetes személyek számára is lehetővé válik a külföldi hite­lek felvétele. A lehetőség megléte ugyanakkor nem je­lenti azt, hogy feloldanák a betétszámla megnyitására vo­natkozó korlátozást. Ennek megléte egyben azt is jelenti, hogy a hazai természetes személyek csak akkor fordul­hatnak hitelért külföldön, ha a partner pénzintézet más biz­tosítékot is elfogad. A törvénymódosításhoz kapcsolódó hír az is, hogy be­jelentési kötelezettség mellett magyar emberek a jövőben szabadon vásárolhatnak ingat­lant külföldön is. K. E. Kárpótlási igények végórái PÉCS-BARANYA Hosszabbított, reggel 8-tól éj­félig tartó rendkívüli nyitva- tartással fogadja ügyfeleit ma a Baranya Megyei Kárrende­zési Hivatal. Ä különleges ügyfélfogadás oka: az életük­től és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztott emberek ma utoljára nyújthat­ják be kárpótlási igényeiket. A hivatal ügyfélfogadása holnaptól visszaáll a régi ke­rékvágásba, hétfőn és szerdán 8-12 óráig várják az embere­ket. Ekkor érdeklődhetnek a kárpótlási jegyek életjára­dékra váltásáról is. K. E. Megyei Könyvtári Hetek Megyeszerte különböző ren­dezvényekkel, kedvezmé­nyekkel, bemutató foglalko­zással, amnesztiahéttel, kon­ferenciával várják az érdeklő­dőket a könyvtárak a Baranya Megyei Könyvtári Hetek idei programjain, október 6-a és 18-a között. A Baranya Me­gyei Könyvtár összefogásá­ban szervezett eseménysoro­zat tegnap a Könyvtári Hetek ’97 országos megnyitójával kezdődött. Magyar Bálint kul­tuszminiszter köszöntőjét vi- deokonferencia-kapcsolat ke­retében hallhatták a résztve­vők Budapest mellett Miskol­con, Szolnokon, Sopronban és Pécsett. H. I. Gy. Csak a munkás kockáztat BARANYAI KÖRKÉP Feljelentették a Chemo- Tech Universal Kft-t azok az ügyfelek, akik a munka helyett most egy levelet kap­tak: a további késedelem okairól tájékoztatták őket. A megyében mintegy ezer ember várta a szeptember vé­gére ígért területi képviselőt, aki érvényesítette volna a ko­rábban már leküldött munka- szerződést. A szerződés nem túl biztonságos a munkaválla­lónak, hiszen nincs leírva benne sem a kifizetés módja, sem időpontja. így azt sem tudni belőle, hogy mikor ad­ják vissza az orvosi vizsgá­latra befizetett 4850 forintot. A legutóbbi levelükben tu­datták ügyfeleikkel, hogy a Holland anyacég „pénzügyi problémái” miatt sajnos, nem kezdődhet a munka, a tőkein­jekció időszakosan leállt. A kft. egyébként elköltö­zött, új címüket és telefon­számukat nem hagyták meg, utolérni őket nem lehet. En­nek ellenére az egyik legolva­sottabb hirdetési lapban to­vábbra is megjelenik munkára csábító ajánlatuk. Nem árt megfontolni hát, hogy amikor az álláskereső­nek kell befizetnie egy össze­get a munkakezdéshez, érde­mes-e vállalni a kockázatot. Ugyanis ilyenkor a munkaadó rendszerint nem ad garanciát a pénz visszafizetésére. Zs. B. Befüthet a tizenötmilliós tartozás SZENTLŐRINC A Közüzemi Vállalat 1993. január 1-jével 11,5 millió fo­rintos ki nem fizetett lakos­sági tartozással vette át az 594 lakás és a közületek táv­fűtését. A nem fizetők ma már 15 millióval adósak. A majd 95 ezer légköbmétert fűtő, illetve melegvíz-szolgálta­tást végző cég megbízott igaz­gatója, Vidákovics Rudolfné (képünkön) szerint bár a kinn­levőségek behajtása folyama­tos, de a hátralék újra és újra képződik. Ennek okaként a tér­ségi átlagot jóval meghaladó munkanélküliséget, az uránbá­nya bezárását, és azt említi, hogy képtelenség kiszűrni, ki az, aki tudna fizetni, de még sem teszi. A cég működőképes­sége szempontjából az sem vi­gasztaló, hogy a jelentős hátra­lékot felhal­mozott csalá­dok lakásai­nak egyötöde már jelzálog­gal terhelt.- Rágondolni is rossz: mi történik, ha beüt egy na­gyobb üzemzavar, és le kell állnunk a fűtéssel, a melegvíz­szolgáltatással. A rendbeho­zást, felújítást már nem tudnánk miből fedezni. Legalább erre lennének figyelemmel a nem fiypírik — mnnHifl R. ML T,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom