Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)

1997-10-06 / 274. szám

1997. október 6., hétfő Háttér - Riport CHinántúli Napló 9 Sztárok neglizsében A nagyon öreg, nagyon ma­ródi Frank Sinatra, a legen­dás Hang a fotón gyűrötten- borostásan, pizsamában; a minapi Cleopatra, a világ legszebb asszonyának tar­tott Liz Taylor smink nél­kül, reggeli neglizsében lát­ható. Sean Connery, a szál­fatermetű, idősödő James Bond a fényképen éppen el­búcsúzik ügyeletes szerető­jétől; Pamela Andersonon pedig jól látszik, hogy álla­potos, és fürdőruhájából nem éppen esztétikusán buggyan ki szilikonnal töl­tött híres keble. Magyarán: ezeken a ké­peken Hollywood ünnepelt csillagai éppen olyanok, mint amilyennek nem akar­nak látszani. Albrecht Ger- lach, a mindössze huszon­egy éves berlini srác ebből csinált szédítő karriert és ami ezzel együtt jár: igen nagv pénzt. O ma a világ legnevesebb paparazzija. Mint tudjuk, az olasz szó azokat a fotósokat jelenti, akik lesből támad­nak és rendhagyó felvételeiket borsos áron képesek értékesíteni. Ger- lach áldásos munkásságát Berlinben, szülővárosában kezdte, de egész lényéből fakadt, hogy szűk volt neki a hatalmas város, főleg ke­vés a sztár. Áttette székhe­lyét Londonba, ott figyelt fel agresszivitására és haté­konyságára egy Los Ange- les-i ügynökség. Innen már csak egy lépés volt a Nagy Álom: Hollywood. Minden fotós azon ügy­ködött, hogy elsőnek örö­kítse meg Madonna gyer­mekét, mégis neki sikerült. Hogyan? Ügy, hogy rájött, kockázat nélkül nincs üzlet! Napi ötezer dollárért kibé­relt a szupersztár mellett egy villát és lesben állott. A tizedik napon kapta lencse­végre csecsemőjével a ke­zében a hölgyet, és azért az egy fotóért százezer dollárt kapott. Ha ebből levonjuk a tízszer öt, tehát ötvenezer dolláros villaköltséget, még mindig marad tisztán elég. És ez csak az egyik huszár­vágás volt a sok közül. Most már ő a sztárok első számú réme. Hogyan jutott el idáig? Gondos, szívós munkával és sok költséggel, amihez olyan kölcsönöket vett fel, ame­lyeknek a visszafizetése akkor enyhén szólva koc­kázatosnak tűnt. A pénzt az információs hálózat meg­szervezésére költötte. Taxi­sofőrök, szállodaportások, nemegyszer posztos rend­őrök, londinerek, pincérek jelentették neki a kiszemelt hírességek mozgását és ő kérlelhetetlenül, megállít­hatatlanul lecsapott. Egyre vigyázott gondosan: hogy ne magánterületről vegye célba a delikvenst, mert a birtokháborítás arrafelé igencsak költséges mulat­ság. Tavaly csaknem egymil­lió dollárt keresett. A szőlőatka és a börtön találkozása- Sajnos - mondja a feleség - mostanában valóban ritkáb­ban tudunk kimenni. Dicsérik, nagyon szép helyen van az a telek. S hogy a szom­szédé két oldalról is érinti. Az út - mondják - az ő telkükön vezet át, a szomszéd csak így tudja a sajátját megközelíteni. Gondoltak már rá Sáriék, hogy eladják a területet. A szomszéd meg is vette volna - azon az áron, amennyiért 13 éve Sári István és felesége vásárolta. De akkor még nem volt rajta a ház sem, nem cserélték le a régi szőlőt 300 új tőkére. Tavaly három napba tellett, amíg ketten leszüreteltek. Kap­ták is a kétértelmű megjegyzé­seket: ugyancsak nagy termés­nek kell lennie, hogy ennyi ideig tart.. .- Akkor kezdődött az egész ellenségeskedés, amikor felve­tődött, hogy eladjuk a területet - mondja az asszony. - Jelez­tem a szomszédnak, hogy fel­méretem. Azóta mindig piszkál bennünket!- Valóban nem lát más meg­oldást, mint hogy börtönbe menjen?-Csak mennék, de nem le­het. Azt mondták, hogy amíg van nyugdíjam, nem ülhetem le a büntetést. Most megfellebbez­tük a határozatot. Amíg nem döntenek, mindenképpen sza­badlábon lévőnek mondhatom magam.- Hát ne próbálja nekem megmondani senki sem, hogy mikor permetezem, szüretelem a szőlőmet, mikor nyírom a fü­vemet! - dühöng a férj. Arról beszél, hogy amikor lehet, azért kimennek. S hogy olyan vegyszert használ, ami hosszú időre megöli a gazt. Idén is már többször voltak a telken. Pontosan nem tudja, hogy lemosta-e a szert az eső a növényzetről, s hogy leszivár- gott-e az anyag a gyökerekig. Nem is kérdezem meg, hogy ha egyszer ilyen radikális gyomir­tót használ, miként lehet, hogy majd’ térdig ér a gaz a szőlő­ben? Mészáros Attila A férj kifejezetten indulatos. Érzékelhető oka ennek, hogy valamikor - társadalmi pozíció­ját nézve - sokkal jobb napokat látott. Másodpercek alatt felte­lik robbanó­anyaggal, és visszafojtha- tatlan dühvei szól esetük­ről. Hogy hétvégi kert­jük elhanya­golása miatt a szomszédjuk feljelentette őket. Már-már gyű­lölettől izzó szemmel, hadarva ecseteli a feljelentők évek óta őket piszkáló rosszindulatát, s hogy ezt a házat, a kertet saját két kezükkel csinálták. Hirtelen felhúzza viseletes nadrágjának szárát.-Az egyik lábamon nyitott, a másikon hála istennek még nem. Sipoly. Dr. Sári Istvánná (képünkön) börtönbe akar vonulni. Inkább leülné 15 napon keresztül a rá és férjére külön-külön kiszabott 15 000 forintos büntetést, mint hogy kifizesse. Nincs miből, mondja. A pécsi rokkantnyug­díjas házaspárnak van egy sző­lője, hétvégi házzal Pécs-So- mogyon. A szomszédvita szü­lője. De itt talán nem is a per­patvar a lényeges, lehet igaza a szomszédnak is. Inkább az, mit csináljanak azok, akik vagy tel­jesen, vagy részben rajtuk kívül álló okok miatt nem tudnak megfelelni az elvárásoknak. Akik, mint e példában is, tehe­tetlenek és ezért büntetéssel kell számolniuk. A feljelentést követő hely­színi szemléről készült jegyző­könyv azonban közel térdig erő gazt, gyomot, elhanyagolt terü­letet, atkák által erősen fertő­zött szőlőt említ. Ami helyszíni szemlén csak a férj vett részt, a feleség nem, kifogásolja is erő­sen, hogy ő társtulajdonos, ott kellett volna lennie - de nem volt mivel kimennie. Sári úr azonban azt mondja, ki nem állja az olyanokat, akik még a földjüket is - hadonászva mutat két karjával derékszöget - fors- tiftosan művelik. Mint a felje­lentő szomszéd.- Az egész környéken egye­dül a mi házunkra van építési engedély - mondja ellensége­sen -, a többinek nincs! Dr. Sári Istvánná sokkal visszafogottabb. A vékony, fi­ligrán asszony iratokat mutat. Csekkbefizetési bizonylatok, engedélyek, számlák, hivatalos értesítők közül emeli ki az adó rendszeres befizetését igazoló nyugtákat. Majd mutatja nyug­díjas-szelvényét is. Minden­képpen alacsony összegről van szó, ez különösen a 15 000 fo­rintos büntetéshez arányítva feltűnő. A férj ennél ugyan magasabb nyugdíjat kap, de kocsijuktól - már a rokkantságuk miatt is - meg kellett válniuk. Igaz, Me­szesen laknak, a Frankel Leo utcában, a sok egyforma ház egyikének második emeletén, s Somogy felé - ahol a „per tár­gyát képező” szőlőjük van - akár el is nézhetnek innen, de kimenni már nehezebb. A busz ritkán jár. Hodnik Ildikó jegyzete Az erősebb harapása Miközben átfogó felmérés bi­zonyítja, hogy Európa 27 or­szágának ifjúsága közül a magyar fiatalok a legpesszi­mistábbak, az idősebb korosz­tály azon kesereg, hogy úgy látják, egyre erőszakosabbak is. Nem egy óvodában tapasz­talják az óvónők, hogy sok kisgyermek már nem is tud igazán játszani a társaival, nem ismeri a közös szórako­zás örömét. A kicsik gyakran külön-külön kis szigeteiken üldögélnek kisajátított tárgya­ikkal, a kommunikáció for­mája pedig gyakran nem a megszólítás és a kíváncsisko- dás, hanem egy jól irányzott ütés a másikra. Amikor Liverpoolban két tízéves .játszásiból” megölt egy kétéves gyermeket, ügy­védjük azzal védekezett, hogy egy Child’s Play című gye­rekfilm befolyására cseleked­tek. Tény, hogy még a legár­tatlanabbnak tűnő rajzfilmek is tele vannak agresszív jele­netekkel, s ha a gyerek ma­gára hagyottan nevelkedik, hamis képzettársításai kelet­keznek arról, milyen módsze­rekkel is lehet a vitákat, a konfliktusokat megoldani. Gyakran egyáltalán nincs mellette a biztonságot, vé­delmet adó szülő, aki helyre­billenthetné az egyensúlyt a látvány és a valóság között. Talán még az is elég lenne, ha a szülő venné magának a fáradságot, és mondjuk úgy egy héten át megnézné, mi­lyen filmet, rajzfilmet néz a gyermeke. Azt hiszem, sokan megdöbbennének, mennyi élethű, véres részlet, szakadó hús, freccsenő vér, roppanó állkapocs van némelyikben. Még ennél is nagyobb baj, hogy a magára hagyott gyer­mek nem tanulja meg a prob­lémák kezelésének azt a mód­ját, melyben a feszültség egy­más álláspontjának, érveinek megismerésével feloldható lenne. Helyette azt látja: aki először üt, az győz, s hogy erő­szakkal végleg elhallgattatható az ellenvélemény. Szálkák Miért mi fizessünk? Amikor két évtizede beköl­töztek a lépcsőházba, ők vol­tak a tizenöt boldog család egyike. Az sem szított közöt­tük ellentétet, hogy ki legyen az a négy szerencsés lakótárs, aki garázst kap. Az sem bor­zolta a kedélyeket, hogy kü­lön árammérő hiányában a garázsok áramfogyasztását a lépcsőházi világítási számlá­val valamennyien közkölt­ségként együtt fizették.- Évek óta idegenek bérlik a négy garázst, csak az áram­számlájukat álljuk mi to­vábbra is a közös költségben. Ők miért nem hajlandók árammérőt felszereltetni, vagy valamilyen átalánydíjjal rendezni a fogyasztásukat? Eddig sem így, sem úgy nem tudtunk velük megegyezni. Tehát mi fizetünk helyettük továbbra is. De meddig? - panaszkodik az egyik lakó. Kisorsoljuk-Megértjük mi a kisfőnö- künket, aki föntről okkal, ok nélkül mindig megkapja a maga letolását, s ha már nem tud tovább nyelni, hát lete­remt minket. Ha igaza van, egy szavunk sincs. Csak az dühít, ha pusztán a letolás kényszerű továbbadása miatt, ok nélkül kapunk a pofánkra - meséli a fiatalember.-Nem lehet vele okosan beszélni? - vetem közbe.- Szerencsére hallgat ránk. Megegyeztünk, hogy minden héten kisorsolunk magunk közül valakit „villámhárító­nak”. Vétlenként ő kapja a le- szúrást, ő viszi el helyettünk a balhét. Ezzel a kisfőnök is megnyugszik, hogy kiadhatta a mérgét, mi is nyugodtan dolgozunk, amíg ránk nem kerül a sor. Tehetetlenség A nyugdíjas asszonyt eddig sem kényeztette el a sors. Egészsége is olyan, akár az anyagi helyzete. Gyengécske. Elváltként egyedül nevelte fel gyermekeit, az egyik, a súlyos betegsége miatt rokkantosított vele él. Az is épp elég törő­dést igényel. Most a nem ve­lük élő, kilencven évnél idő­sebb, szellemileg egyre job­ban leépülő édesanyja hely­zete nyomasztja.- Kiadták a kórházból, nem tudnak vele mit kezdeni. Az elfekvőbe előjegyezték, szo­ciális otthonba nem tudom felvetetni, haza nem engedhe­tem, mert képtelen magát el­látni, én meg már erővel nem győzném, hogy naponta hozzá kiutazva őt is gondoz­zam - panaszkodik.-Miért nem veszi maguk­hoz a mamát? - kérdezem.- Hová? Nincs akkora laká­sunk. Otthon is hajmeresztő dolgokat művelt, hát akkor ná­lunk mit csinálna? Amíg elfu­tok boltba, ide-oda, képes ki- ugrani az ablakon, elcsava­rogni, a szobába rondítani, ké­pes minden, előre kiszámítha­tatlan önpusztító cselek­ményre. Egyetlen pillanatra sem lehet magára hagyni sze­gényt. Ha meg egész nap mel­lette vagyok, ki mos, főz, ki is- tápolja rajta kívül a gyereke­met is? Tehetetlen vagyok, és az erőm is egyre fogy. B. Murányi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom